Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-24 / 20. szám
krónikája A DH téli tombolnia Gazdára vár a Junoszty után sorsolás az iL+zak-bazárhan Ma délután 3 orakor sorsoljuk az Észak-magyarországi MÉH Vállalat Észak- bazár boltjában a vállalat, ajándékait, a Junoszty televíziót, a kávéfőzőt, a hajszárítót és a kávédarálót. Várjuk kedves olvasóinkat, a játékban részt vevőket. S taa szerencséjük lesz, akár rögtön át is vehetik nyereményüket. A sorsolás eredményéről holnap beszámolunk. Szombati számunkban közöljük a Revü bolt tomboláját. Utána a Pop-szalon és a Pop-sarok, majd az Index Nonstop autóbörze ajándékai várnak gazdára. Sport P Mar biztosra vehető, hogy a Tricotex Kupa nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen Budapesten rajthoz áll a világjátékokon 800 méteren aranyérmet szerzett spanyol Trabado. M Kecskeméten az asztalitenisz Szuper Liga találkozón a magyar válogatott Klam- pár nélkül is 6:1 arányban nyert az NSZK ellen. ■ A világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott a Kisstadionban előkészületi mérkőzésen 3rL-re győ- aőfct a csehszlovák ZVL Ska- bca ellen. ■ Budapesten befejeződött a szociaüsta országok sportújságíróinak tanácskozása. Rendezési ismeretek: később Keleti István holnapra hirdetett előadása elmarad a Molnár Béla Üttörő és Ifjúsági Házban. A Pince Színház vezetője csak egy hónappal később, február 20- án tart előadást az alsó-, illetve felsőtagozatos pedagógusoknak a rendezési ismeretekről. Újabb hideghuílám Eső, megélénkülő szél teszi kellemetlenné a mai időjárást. Nyugat felől hideghullám érte el az országot; újra lehűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet három—öt fok között lesz. A Győr-Soprou megyei Tápiány-pusztán. a szociális otthonban különleges születésnapot tartottak a minap. A százesztendős Perna Margit köszöntötte gondozott- társát, a 105. életévét betöltött özv. Szíjártó Vilmosnet. Képünkön: csokorral a kezében az ünnepelt. (Matusz Károly feli-étele) Változó térítési dijak A január 21-től érvényes magasabb élelmiszerárak következtében drágább lett több élelmezési alapanyag, s ezért szükségessé vált a gyermek- élelmezési vállalatok árainak módosítása is. Az áremelkedés azonban nem érinti a gyermek-, diák- és szociális étkeztetés térítési dijait: a fővárosban és vidéken egyaránt változatlanok maradnak a tanácsi óvodákban, az általános iskolai napközikben és a szociális otthonokban a befizetendő összegek. Az élelmiszerárak növekedéséből fakadó többletköltséget ugyanis ezek helyett az intézmények helyett az állam vállalja magára. Azok a diákok azonban, akik szervezett étkeztetésben vesznek ugyan részt, de egyénileg fizetik be az ebédet, mind Budapesten, mind pedig vidéken többet fizetnek a jövőben. Akár a vendéglátóhelyen fogyasztják el az iskola szervezésében előKulcsot találtak Január 21-en, hétfőn, a Stadion étterem mögötti területen kulcscsomót találtak. Lakás- és autókulcsok találhatók rajta. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben, a levelezési rovatnál. Az ügy eleteken történt Csőtörés, vizes utak Eltörött a vízvezeték ma reggelre a Mosolygó Antal u. 2. számú ház előtt. A vízművek szakemberei délutánra ígérik a javitas befejezését. A Vologda utcai szí- vattyúegység keddi hibája miatt tegnap a csúcsidőben még néhány helyen nyomáscsökkenést, vízhiányt észleltek a magasabb emeleteken. Ma reggelre viszont megteltek a tározómedencék, ha‘ * .< »V 5 .»isjssm. + Jégvágás a Balatonon. A tervek szerint az idén több •»int kétezer tonna jeget tesznek el nyárra. (Arany Gábor felvétele) spnló jelenségre nem kell számi tanunk. A MIK ügyeletesei éjszaka négy felvonót javítottak meg, ezenkívül az Árpád u. 28- ban és a Baross u. 6. számú házban csőrepedést szüntettek meg. Az Ütinform ügyeletesének tájékoztatása szerint megyénkben jók a látási viszonyok, a hőmérséklet plusz 3 fok. Az utak burkolata mindenütt vizes, kivéve néhány hegyi szakaszt, ahol hókása, jégborda található. Tárcsázzuk a U7*et Agyban dohányzóit, megírt It Felsőzsolcán, a Petőfi út 4. szám alatti lakásán tegnap este 9 órakor holtan találták Vranovics József 45 éves kőművest. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a férfi ittas állapotban az ágyban dohányzott. Az ágynemű tüzet fogott, s Vranovics József füstmérgezesben, illetve az égési sérülésekbe belehalt. A keletkezett anyagi kár mintegy 1000 forint. Az ügyben folytatódik a rendőrségi vizsgálat. fizetett menüt, akár a vendéglátó, vagy a gyermekélelmezési vállalatok szállítják az iskolába az ebédet, a térítési díj átlagosan 67—10 százalékkal növekszik, az általános iskolákban valamivel nagyobb mértékben, mint a középiskolákban. Egy nyugdíjas milliókat érő javaslata Kár a kidobolt fenyőfákért Minden januárban visszatérő téma, mi legyen a díszüktől megfosztott, a ház elé kirakott fenyőfákkal. Mint ismeretes, városunkban a Miskolci Köztisztasági Vállalat szervezetten összegyűjti, s elszállítja a szeméttelepre, ahol a zömét minden cél nélkül elégetik. Csatári Ernő nyugdíjast már régen foglalkoztatja a kidobált karácsonyfák sorsa. Szerinte a tőlevelét lehullató fa olyan népgazdasági érték, amelynek megsemmisítése kárEzért gondolt egyet, és tanulmány formájában megírta, mi mindenre használhatnánk a hulladékká váló fenyőfákat. Újítási javaslatának lényege, hogy a fák hasznosításával importcsökkentés és faanyag-megtakarítás érhető el. Ha feldolgoznák őket, bővíthetnék a közszükségleti cikkek választékát. Felsorolni is hosszú, mi minden készülhet ezekből a fákból: teraszok, lépcsők védőkorlátja; feldolgozható előszobafalnak, térelválasztónak és álmennyezetnek, polcnak, fenyőfatalpnak, cipőtartóállványnak és ruhaszárító pálcának. Előállítható belőle kukoricatároló, méhészethez szükséges berendezés, utcai seprű. korongecsefcnyél, s összerakó ató virágállvány. Készíthetnek ezekből fajátékot, makraméhoz szükséges pálcikát, ruhaszárító fogast, állólámpát, valamint kép- és tükörkeretet. Ezek az ötletek nem merítik ki az ösz- szes lehetőséget, csupán a gondolatébresztés célját szolgálják. ' Csatári Ernő gondosan megfogalmazta. miképpen gyűjthetnék össze a kidobott fenyőfákat. Azt is leírta, miképpen lehet szakszerűen, gyorsan megtisztítani ágaitól a fatörzset. Szerinte a feldolgozott fát a barkacs- boltokban. a kertészeti áruházakban. a virágüzletekben és a Tüzép-telepeken árusíthatnák. Ugyanakkor feltehető. hogy a játékárugvá- rak is igényt tartanának rá. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskoiu városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajc„v-ZsUinszky út 15.. 3527. Postacím; Miskolc. 3501. Pf.: 39 Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat- 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222; Információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajesy-Zsillnszkv út 15. 3527. Postacím: Miskolc. 3501. Pf.: 179. — Feleiös kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel- Miskolc. Széenenyi úi 15—17.. 3525. Telefon: 16-213 — TeriesztJ: a Masyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a nlrlapkézbesnó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dil egy Póriasra- 13 forint, egy negyedévre: 129 forint, eev évre:'516 Ft. — Index: 25S51. — Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH BAJOS. — ISSN 0133—0209 A tanulmány szerzője kiszámolta, hogy évente 40—50 millió forint értékű anyagot lehetne megtakarítani, ha javaslatát megvalósítanák. Ezért az ötletét írásban megküldte az illetékeseknek, még kora ősszel. Idáig egyetlen levelet kapott csak, amelyben közölték: újítási javaslatát megkapták az érdekelt vállalatok, s ha jónak tartják; felhasználják. Közben saját lakókörzetében már több száa fát összegyűjtött, amelyet hamarosan feldolgoznak. A gyakorlatban akarja szemléltetni az ötlet értékét, /hátha így komolyabban veszik majd a tanulmányát, és felismerik a népgazdasági hasznát, (szántó) Vita a kocsmában Hasba szúrta haragosának barátját Az alábbi bűncselekményben ismét az alkohol játssza a főszerepet. A vádlott, a 41 éves dédestapolcsányi Varga Ferenc ugyanis az orvosszakértői vélemény szerint idült alkoholista, kényszer- gyógyítása orvosi szempontból szükséges. Varga Ferenc és felesége között az életközösség — egyebek mellett a férfi mértéktelen italozásai miatt — megszakadt, az asszony gyermekével szüleihez költözött. Ám rendszeresen találkoztak, ugyanis Vargáné a dédestapolcsányi lakással szemközt levő italbolt vezetőjeként dolgozott. Férje gyakori vendége volt a kocsmának is. 1984. augusztus 9-én Varga egyik ismerősét zsebkéssel fenyegette meg, s ő ezt jelentette a rendőröknek. Vargát emiatt figyelmeztették. Egy .héttel később Varga ismét összetalálkozott a korábban már bicskával megfenyegetett Szaniszló Lajossal. s az kérdőre vonta az akkor történtek miatt Az egyre hevesebbé váló vitában Varga kijelentette; megismétlődhet a korábbi eset, maid a zsebébe nyúlt, mintha kést venne elő. Ám csak egy nagyméretű kapukulcs volt nála. Ezt a mozdulatot látta Szaniszló István. s a vitázók közé állt majd áttapogatta Varga zsebeit, s miután megállapította, hogy nincs nála kés, igyekezett nyugtatni a vitá- zökat. Valamennyien a kocsma előtti asztalhoz ültek. Miután ugv tűnt. megnyugodtak a kedélyek, az asztaltársaság egyik tagja, Kónya Gyula fröecsért indult, eközben Varga átment a szemközti házába, magához vette zsebkését, s nyitott pengével nadrágja zsebébe tette, majd negyedóra múltán visszatért a kocsmába. Míg Varga otthon tartózkodott, a felindult állapotban levő Szaniszló Lajost Szaniszló István rávette: térjen haza. ne legyen több vita. A tényt, hogy Szaniszló hazatért, a korábban Vargát is nyugtatgató Kónya Gyula közölte vele. majd amikor zárórát rendeltek el a kocsmában, hazafelé indult volna Kerékpárjához Varga mellett vezetett el az útja, aki a közelébe érkező Kónyát hasba szúrta, majd indiánüvöltést hallatva, a nyílott pengéjű késsel a kezében a lakása felé futott. Bár egy önkéntes rendőr utána- kiabált. Varga a lakásába érve lemosta, majd elrejtette a bicskát. Kónya először nem is érezte a szúrást, ismerősevei együtt hazafelé indult, ám később rosszul lett. s az értesített mentők szállították a kórházba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. így a súlyosabb kimenetelt az idejekorán alkalmazott orvosi szaksegítség elhárította. ám a sérülés élet- veszélves volt. Mindezek ismereteben a Borsod megyei Bíróság Varga Ferencet emberöles bűntettének kísérlete miatt marasztalta el. = ezért őt 6 évi börtönbüntetéssel súi tóttá és fi évre eltiltotta a köziiyvek gyakorlásától. Egyben elrendelték Varga kénvszei gyógyítását Az ítélet nem jogerős. V.Zi I