Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-24 / 20. szám
4 Hajdúnak az idén is bizonyítani kell A magyar kajak-kenu \aló- Saiott csehszlovákiai edzőtáborozásai kezdte meg a felké-> szü :.-t az 1985. éti versenyekre. Hajdú Gyulával, az MVSC világbajnok kenusával a Baj- csy-Zsilinszky úton futottunk össze. Jókedvűnek, vidámnak látszott. Ö itt, a válogatott pedig a Csorba-tónál, a Tátra lejtőin . Mi történhetett? A beszélgetést az elmúlt évi eredmények számbavételével kezdtük. — A felkészülésünk sikeres volt, s a versenyek ugyancsak eredményesnek bizonyultuk számunkra. Véleményem szerint — s ez Sarusié is — a világbajnokság után ez volt a legjobb évünk. Ezt párosra és egyénire is értem. Ügy erzem, sikerült megtalálni önmagamat. — Az a hír járja, hogy társad a kenuban, Sarusi Kiss Janó-, az MTK-YM-böl át akar igazolni a Budapesti Honvédbe .. . — Mi már ősszel beszélgettünk erről. Volt egy tanácskozás. amelyen rajtunk kívül részt vett Parti János szövetségi kapitány, valamint Tóth Árpád, a Jani edzője es Maros Éva. az én edzőm is. Parti ismertette az irányelveit az 1985-ös esztendőre, amihez mi próbálunk alkalmazkodni. Be tog-e jönni, vagy sem... ? Messze még az év vége ... Janira visz- saatérve, nem tudjuk, hogy együtt maradunk, vagy sem, Erről nem mi határozunk, hanem a szövetségi kapitány dönt. Sok függ attól, hogy tavasszal mindkettőnknek miként sikerül az egyes . .. — Elnézést a közbevetésért, de egy világbajnoki páros tagjainak nincs beleszólása abba. hogy együtt eveznek-e vagy sem? .,. — A szövetségi kapitánynak mindenkor beleszólása van a párosok kialakításába. Ö úgy ítélte meg, hogy mi nem a legremekebbül szerepeltünk, talán más összetételű kettes jobban fog menni. Ha nem. akkor mindketten más-más párral versenyzőnk 500 és 1000 méteren. amolyan váltottló-sze- rúen. — Hosszú idő után 1984-ben «z országos ba inokságon aranyérmet nyertél kenu egyesben, ami a szakembereket is meglepte. Korábban hallatszottak olyan vélemények, hogy te páros ember vagy, és Sarusi húzza a kenut. Most bizonyítottál . . . — Azt korábban is tudták, hogy menne nekem az egyes, csax elvesztettem azt a bizonyos többletet, ami ehhez a hajóhoz kell. A nyolcvanas évek elején több probléma is volt. Köztudott, hogy 1978-ban második voltam a világbajnokságon. ’79-ben nem engedtek indulni, holott megnyertem az utolsó időre menést. Helyettem egy fiatalt menedzseltek, pedig én is csak 22 éves voltam. Utána egy csaknem két évig tartó bőrbetegség következett. s visszavetett. Ám '81- ben Budayval összetérdelve már 6. voltam a VB-n. Az♦ Az aran ypáros fénykora bán; Vajon végleg szétválnak útjaik elöl Saruul o rnünön^ Hói dú. óta gyakorlatilag csak párost eveztem, egészen 1984 végéig. Hozzáteszem, hogy az idén is szeretnék párost menni, de egyest is. — Melyik az a hajó. amelyik mégis közelebb all hoz zad? — Most szivem szerint az egyes .. — Kém a Sarusi korúk huzavona miatt . .. ? — Erről szó sincs! . .-. Janival most is a legnagyobb baratsagban vagyunk. A vezetők furcsa szemlélete miatt! Az ember egyesben jobban meg tudja védeni az igazát, ott lehet lemérni valóban a teljesítőképességét. — Ezek urán kézenfekvő a kérdés,- milyen, „reményekkel vág neki ennek az évnek Hajdú Gyula? — Mint mindig, bizakodással . .. Bízom az elvégzett munkában, s amit majd a versenyeken hozzá tudok ehhez tenni. Akár párosban, akár egyes hajóban. Válogatott kerettag vagyok már tíz. éve. Jártam hat világ- bajnokságon. Nemzetközi minősítésű sportoló a címein. Ez a merce, nem szeretném megszakítani ezt a folyamatot. — Augusztusban Belgiumban világbajnokságot rendeznek. Ám, most még kemény tél van. Milyen egy napi programod? — Mivel a sízés nem erősségem. egy esetleges sérülés elkerülése erdekeben a szövetségi kapitány felmentett a tátrai edzőtáborozás alól. Itthon készülök edzőm, Maros Éva . irányításával. Reggel nyolckor kezdem az edzést, a szombat-vasárnapot is beleértve. Délelőtt 6—8 kilométert futok, majd 1500 méter úszás következik. Ezután bemegyek a munkahelyemre, utana ebéd es egyórás pihenő. Délután háromtól ismét edzek. Kondicionálóterem. tanmedence, tornaterem szerepel a programban. Amikor iskolába járok, előtte tartom meg az edzéseket. — Lehet, hogy egyesek meglepőnek tartják, miszerint egy nemzetközi mii, site:u sportoló uapotua hcjír a nntulta- heljére, sőt az iskolapadot is koptatja . — Január 3-án múltam 28 eves. A továbbtanulásra szükségé van az embernek, mert egyszer befejezi a sportpályafutását. Űgv érzem, előttem még 3—4 év van. Technikusminősítőre járok a villamosipariba. Családom, két fiam van. akiknek biztos létalapot kell teremteni, ha befejezem a kenuzást. Tudom, nehéz lesz átállni. A munkahely... Az ott dolgozó emberekkel a kapcsolat tartását szükség- szerűnek érzem. A kollektíva. sokat segít, szurkolnak az eredményeimért. Ezért tartom fontosnak, hogy' bejárjak. Félbeszakítjuk a beszélgetést. Elköszön, edzésre siet. Az ajtóból még visszaszól: ».Ügy erzem. vannak még bennem tartalékok. Megpróbálom kihozni magamból.. ." Sok sikert 1985-ben is. Hajdú Gyula! Felföldi György apróhirdetések állas Borsodi munkahelyre. Ipari Szolgáltató Szakcsoport magas kereseti lehetőséggel felvesz minősített hegesztőket, hegesztő szakmunkásokat, csőszerelőket és lakatosokat. Jelentkezni lehet: Borsodi Hőerőmű Vállalat Hajógyári Kirendeltségén (Kazine- barcika-Berente). Durda István csoportvezetőnél, vagy a szakcsoport telephelyén. Budapest XIV.. Csernyus u. 34. szám alatt. Telefon: 833-63b. Gépírót azonnali belépéssel alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Vállaia^. Jelentkezés személyesen s Észak-Magyarország szerkesztőst gében, Miskolc, Bai- csy-Zs. út 15. II. emelet 20? szoba. Felvételre keresünk kereskedelmi szakközépiskolát végzett kezdő női munkatársat. Érdek löd ni lehet: AUTÖKER. Miskolc. Zsolcai kapu 7. sz. A RADIVILL Ipari Szolgáltató Föágazat (Miskolc, Klapka György utca 22.) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőség mellett felvesz villanyszerelőket. Jelentkezés a fenti címen, munkanapokon 7—15 óráig. iaifgatlair« Garázs eladó a Futó utcán Érdeklődni: Testvérvárosok 32, X«. Árpád utcai 2 szobás, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Miskolc. Bertalan u. 2. VII 5 szombat-vasárnap. Perecesen s/. ölő-gyűrne lesőzártkert eladó, kétszintes, befejezetlen épülettel. Érdek <} ' Miskolc, Bertalan u. 2. YII/5.. szombat-vasárnap. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Müller Istvánnak és Braun Editnek Olivér; Jámbor Miklósnak és Gáspár Máriának Kata. lin; Papp Józsefnek és Fürst Évának Karolina Anna; Nagy Ervin Andornak és Molnár Katalinnak Orsolya; Madácsi István Gábornak és Zsolcsák Katalinnak Máté; Szabó Sándornak és Kis Erzsébet Valériának Ágnes; Vári Ferencnek és Bokor Annának Tamás; Varga Istvánnak és Silye Katalinnak Róbert; Balázs Dezsőnek és Galambos Erzsébetnek Norbert; Rostás Pál Józsefnek és Tóth Máriának Norbert es Viktor; Szász Eleknek és Galuska Juditnak Gábor: Kovács Andrásnak és Bálint Sa. roltának András Attila; Lakatos Miklósnak és Debreceni Ágnesnek Gábor: Nagy Andrásnak és Veres Máriának Adrienn; Kanalas Lászlónak és Horváth Erzsébetnek Jolán Dóra; Oravecz Lászlónak és Pintér Juditnak Ágnes: Eled Zoltánnak és Örkényi Borbálának Mariann; Mud- ri Lászlónak és Zaprok Saroltának Ágnes és László nevű gyermeke. Sok szeretettel köszöntjök városunk legifjabb polgárait: ELHUNYT: őszinte részvéttel közöljük, hogy elhunyt: Láda Jánosné (Kovács Julianna); Hornyák Balázs; Herczeg István; Csuhák Gyula; Varga József; Szarka Györgyné (Riskó Mária) : Kovács Károlyné (ívig Erzsébet) ; Váradi Sámuelné (Lakatos Erzsébet) : Juhász István: Czifra János; Békési József Ferenc; Mogyoró József; Abos János; Szilágyi Mihály; Gras- salkovits Gézáné (Barka Mária): Bellus János; Listyei Jánosné (Karajv Mária); Sarvajcz Józsefné (Juhász Erzsébet); Ács Ferencné (Remák Rozália) ; Boldizsár István; Molnár Jozsefné (Hopotoczki Erzsébet); Csiszár István; Eszes Béla: Ragályi György: Kincses Pálné (Csiszi Klára); Láner Olivér Aurél: Fazekas Károly; Szerdahelyi Lajos; Szalóczy fajos: Prukner Béla Ferenc: Joós Gyula: Török Sándor Danié): Koósa Józsefné (Seres Irén); Varjú József: Lukács László Józsefné (DomboOlvad a hó fimarad az úttörő-olimpia Mint ismeretes, ma kezdődött volna Kőszegen a téli úttörő-olimpia országos döntője. Az utóbbi két nap enyhe. esős időjárása következtében gyors olvadásnak indult a pályákon a hó. így azok sportolásra alkalmatlanokká váltak. A rendező szervek ezért úgy döntöttek. Iá ézi labda A Miskolc városi tanács testnevelési és sportosztálya es a Miskolci Kézilabda Szaxszövetseg által rendezett Felszabadulási Kupa úttörő- kézilabdatornán a 3, forduló mérkőzéseit játszották le. Eredmények. Lányok: 42. sz. iskola—7. sz. iskola 18-—5. 28. sz. iskola—3. sz. iskola 5—9. 40. sz. iskola—13. sz. iskola 10—5. 34. az. iskola— 4. sz. iskola 14—6. Fiúk: 42. iskola—7. sz. iskola 11—12. 13. sz. iskola—22. sz. iskola 7—13. A következő forduló február 2-án, szombaton 10 órától lesz a 7. sz. Általános Iskotaban. íz index jelenti Mar többen teltigyeltex a városban az Index Nonstop autobörze korall színű rek- lámkocsijara. A speci )600-as Lada spoyierre tükörirással mázolták fel az autókereskedés nevét. Mint mondották, .azért, hogy akit ez érdekel. még a visszapillantó tükörből is elolvashassa. Ez a figyelmesség jellemző a nonstop börzére. A választék most tagadhatatlanul szegényes, mivel nincs idejük ..megmelegedni” az itt leadott jármüveknek. Nagy érdeklődés a hasznait autók iránt, ismertetjük a Erzékeltetesü) választékot: Lada 1600 Lada 1500 Lada 120« I a da 1200 Wartburg ?5‘ Volga M24 Zastava 750 Volkswagen Käfer BMW 520 Barka* B 1000 PH 1970 135 00« PX 198« 125 000 ZF 1975 41 000 ZF 1975 «5 000 1975 28 000 1976 52 000 US KN ZA 1970 18 000 ZA 1968 28 000 PG 1973 235 000 SL 1974 55 00(1 N'ysa mikrobusz SL 1979 52 000 Robur Utánfutó SL 196« 98 000 NO 1981 23 000 hogy nem rendezik meg az úttörő-olimpiát. Az új időpont várhatóan február 7-e. vári Márta Irma) ; Varga Gyula; Xyitrai Elemér; Garamhegyi Istvánná (Viszocki Anna): Göndör József; Rakaczki Jánosné (Takács Ágnes). Eladó 1,5 szobás, szövetkezeti lakás a Kilián-délen, Kandó K. u. 28. 14. Sürgősen eladó avas-deli 1 4- 2 fél szobás, szövetkezeti, telefonos lakás. Érdeklődni a 67-739- es telefonon mindennap 18 óra utánAlbérletbe kiadó egyszobás, bútorozott. Ili, cm. lakás, egyedülállónak. vagy gyermektelen házaspárnak. Február 159 977” jeligére a kiadóba. Sorház építésére alkalmas telek a Somogyi B. úton eladó. Érdeklődni: a 35-585-ön. sebesvízi üdülő. Elcserélném 2,5 szobás, összkomfortos. tanácsi lakásomat hasonlóra vagv gázos lakás is érdeke] Győri kaou és belváros körnvékén. Cím: Bordás. Ár-lád u. 36. VIII3, Érdeklődni este 6 —8 óráig. Garázs kiadó hosszabb időre. Érdeklődni 18 óra után, Melinda u. 5. II. em. N'émedi. Garázs eladó Futó utcai gá- rázssoron. Érdeklődni: Vászon fehérítő 42 fszt. 2. alatt. ci dös-net el Szállítható pavilon cpitcsj engedéllyel eladó. Bármilyen célra felhasználható Telefon: 86-466. A KÖZPONTI TEJÜZEM (Miskolc) felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe. rakodó, targoncavezető, raktáros (2-3 műszak), visszáruátvevó, adatelökészitö és elszámoltató, szállitmánykisérő (állandó éjszakot műszak) Jelentkezni lehet: Miskolc, Erdélyi u. 1. sz„ kereskedelmi vezetőnél A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT Villamoskocsivezetői tanfolyamot SZERVEZ Felvételi követélmény: ♦ 3 általános iskolai végzettség ♦ alkalmassági vizsga ♦ 20. életév betöltése ♦ büntetlen előélet ♦ bejelentett miskolci lakás, illetve Szirmabesenyó, Kistokaj, Alsózsolca, Felsözsolco, Malyi, Nyékládhaza községekből személyzeti járatok biztosítják a munkabojárást. Sikeres vizsga utón a kereseti lehetőség 4500-5500 Ft/hó Jelentkezni lehet: o vállalót villomosforgalmi üzemvezetőjénél, Miskolc, Szondi Gy. u. 1. (101 B autóbusz-végállomas). % termelőszövetkezet r> jó kereseti lehetősével alkalmaz állandó miskolci munkahelyre SEGÉDMUNKÁS, DARUKÜTÜZÓ, OXIGENVAGO. FORGÁCSOLÓ és LAKATOS munkavállalókat Bérezés: megegyezés szerint! Jelentkezés: munkanapokon 8-tól 15 óráig az Avas-delen, ct Kózepstet u, 11, sz, aíaH levő irodában (a tapolcai elágazásnál, az Egyetem presszó mögött). Telefon: 60-506 Megközelíthető; a 2, 4, 12. 14, 24, 32, 33, 34-es autóbuszokkal Velt(?) egyszer m aranypáros...