Déli Hírlap, 1984. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1984-10-18 / 246. szám
I A DH őszi tombolája Sorsolás a Fabulon mintaboltban Gazdára vár a habulissimo! Nagy érdeklődés nyilvánul meg e heti tombola játékunk iránt is, amit bizonyít: lassan kicsinek bizonyul a gyüjtöláda. A Fabulon minta — a boltba kiszállított valamennyi lap is, amelyben a tombolaszelvény volt, elfogyott. A begyűjtött szelvényeket ma délután 3 órakor a Széchenyi út 34. szám alatti Fabulon mintaboltban sorsoljuk. Most is várjuk kedves olvasóinkat, a játékban részt vevőket. S akinek sze- rencséjé'van, akár rögtön át i« veheti a fődíjat, a Fabu- lissnno kozmetikai. szerekből összeállított reprezentatív csomagot, illetve a többi nyereményt. Korlátozott példányszámban a. villanyrendőrt újságárusoknál még kaphatnak tombolaszelvényt mindazok, akik szeretnék kipróbálni a szerencséjüket. A mai sorsolás után folytatjuk a Déli Hírlap őszi tomboláját, A következő ak- etóea a sajóbábonyi Észak- magyarországi Vegyiművek ajánlotta fel díjait. A fődíj egy hatalmas' csomag (értéke több mint 3 ezer forint),- amelyben tenisz a családnak, valamint az ÉMV termékeiből napozóméira«, ülőpárna, autó-ülésbuzat, W. C.-garni- tura es habtenisz-feiszereles található. Ezen kívül kisorsoljuk az ÉMV öt ajándék- csomagját, benne sajóbábonyi termékek kollekciójával. Szombati számunkban tehát ismét megtalálják a tombolaszelvényt kedves olvasóink. Próbálják ki a szerencséjüket! Egy Déli Hírlap áráért értékes nyereményekhez juthatnak. lj könyvek gyerekeknek Hetedik alkalommal rendezik meg az országos gyermekkönyvhetet december 2. és 8. között. A Móra Kiadónál már formálódnak a téli könyves akció programjai, tervei, Az idei gyermekkönyvhét immár hagyományosan kapcsolódik a téli' könyvvásárhoz, Változatlan jelszava is: Olvassatok mindennap! A gyermekkönyvhétre a Móra Kiadó 19 újdonságot jelentet meg 650 ezer példányban Három új, gyermekeknek szánt kötettel jelentkezik a Közgazdasági- és Jogi Kiadó, és egy-egy müvei a Magvető, illetve a Tankönyvkiadó, Helyreállítják a kohót Vizsgálják az üzemzavar okát * Négyen meghaltak, többen rohant a délnyugat-lengyelor megsebesültek, amikor egy személyvonat álló tehervonatit szági Bakov község közelében. ' Mint arról már beszámoltunk, a Lenin Kohászati Művek 3. sz. kohójánál kedd este üzemzavar történt, ennek következtében mintegy 80— 100 tonnányi izzó nyersvas kifolyt, s tüzet okozott. Ma reggel érdeklődtünk az LKM diszpécser szolgálatánál arról, hogy állnak a helyreállítási munkálatokkal. Mint megtudtuk, a gyors beavatkozással sikerült a kár nagyságát mérsékelni, azonban az így is eléri a 950 ezer forintot. Szerdán délelőtt a társ- vállalatoktól — Ózdról és Dunaújvárosból —. valamint Kassáról, szakemberek érkeztek Diósgyőrbe az üzemzavar elhárítására és a kohó helyreállítási munkálatainak elősegítésére. E munkálatok nagy ütemben megkezdődtek, miután nagyobb zavar nélkül sikerült leállítani a kohót. A munkák pontosítása folyik, a meghibásodás okait t magyar es külföldi szakemberek bevonásával vizsgálják. Sport ■ Közép-európai Kupáért Békéscsabán: Iskra Bugojno —Békéscsaba■ 1-1. ■ Moszkvában, a sakkvilágbajnok-jelöltek férfi párosmérközésén az eddigi leggyorsabb játszmában tegnap 16 lépés megtétele után egyezett meg a döntetlenben Karpov és Kaszparov. Karpov továbbra is 4-0 arányban vezet. ■ Ta- róczy Balázs a csehszlovák Sloziltól 7:6, 6:1 arányú vereséget szenvedett, s így nem jutott a legjobb négy közé a kölni nemzetközi tenisz- versenyen, ® Labdarúgó VB-selejtezőben nem kis meglepetésre: Svájc—Dáma 1-0. ■ Saarbückenben, a hallássérült válogatottak vi- zilabdatornáján Magyarország együttese győzött, mindkét ellenfelét biztosan legyőzve. Tárcsázzuk a 07-et Aknába zuhant meghalt Tűz a gépműhelyben Mályiban, a Móra Ferenc utca 4. sz. alatt épülő óvoda területén éjjeliőrként teljesített szolgálatot Kovács Mihály 66 éves nyugdíjas, helyi lakos. Tegnap délután 6 óra tájban egy kibetonozott, 1,5 méter mély, nyitott aknába zuhant az idős férfi, s olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A halálos baleset' ügyében a rendőrség — szakértők bevonásával — folytatja a vizsgálatot. Tűz ütött ki tegnap este nyolc óra után tíz perccel Sélyeben, a Virradat Termelőszövetkezet .38x20 méteres, faszerkezetes, hullámpala tetős gépműhelyében. A gépműhely leégett. A lángok martalékává lett egy MTZ típusú traktor, egy Trabant személygépkocsi és más mezőgazdasági felszerelés. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kárt 450 ezer forintra becsülik. A tüzet a miskolci és az encsi tűzoltók fél tizenegyre megfékezték. A tűz keletkezésének okát szakértők' bevonásával vizsgálják. Leégett egy ponyvagarázs, s ennek következtében két másik is tüzet fogott, tegnap este 7 órakor, a Sályi István u. 14. szám előtt. A tüzet égő dohánynemű okozta, az anyagi kár 4000 forint. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett férjem, a legdrágább édesapa, nagyapa, DR HARANGI LÁSZLÓ, amerikai egyetemi professzor, ref. lelkész, 71 életévében, 1984. október 15-én szülőhazájában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat október 19-én, délben 12 órakor, az avasi temetőben helyezzük orok nyugalomra. Drága emléke örökké szívünkben él. Gyászoló felesége és családja- Reklám a reklámnak Ügy látszik, nemcsak a jó bornak kell a cégér, hanem a reklámnak is. Bevallottan azzal a céllal tartott bemutatóval egybekötött tájékoztatót a Magyar Hirdető tegnap a Tokajban, hogy népszerűsítse szolgáltatásait. A vendéglátóház előtt bemutatták azokat a reklámcélokat szolgáló utcai bútorokat, vitrineket, melyekre bizonyára lesz vevő Miskolcon is. Különösen az új lakótelepeken festenének jól ezek az áru- bemutatásra is kiválóan alkalmas vitrinek, hiszen a főutca egységes bútorzatát az Északtervnél — így a reklámcélú berendezéseket is — mar megtervezték'. Hallhattunk előadást a „prezentáción” arról is, hogy mennyibe kerülnek a tévé- és filmreklámok, s hogyan vonult be a hirdetőszakmába a videotechnika. (Kerényi László felvétele) Fiúkat biztatott fel az asszony Ei&ántak az öreggel Az 51 éves asszony tíz esztendeje élettársa a 72 éves férfinak, ennek ellenére — vagy talán éppen ezért? — nem vetette meg a tizenéves fiúk társaságát sem. Olyannyira nem, hogy egyikükkel nemi kapcsolatot is létesített. S mivel élettársa, ha a pohár fenekére nézett, gyakran a tettlegességig fa- juloan agresszív volt, megkérte ifjú barátait, leckéztessék meg az öreget. Ez azután csaknem armak az életébe került... A sályi Toldi u. 24. szám alatt lakó Szabó Lászlóné — aki korábban már volt büntetve — mintegy tíz éve létesített élettársi kapcsolatot a Bükkábrányban lakó, de többnyire élettársa sályi lakásán tartózkodó B. Tóth Gyulával, Az idős férfi italozó életmódot folytatott, ha megkapta nyugdiját, sokszor az eszméletlenségig lerésze- gedett. Ilyenkor azután agresszívvé vált, s élettársával szemben gyakran a tettlegességig fajuló vitái voltak. Szabóné az utóbbi időben ezt már nem tűrte, s igyekezett kikapcsolódás után nézni. így jött össze több fiatalkorú, 16—18 éves fiúval, akik lányokkal együtt, többször rendeztek bulit az asszony lakásán. Egy idő után Szabóné a fiatalkorú Cs. Zoltánnal és Sz. Ferenccel nemi kapcsolatot is létesített. 1984. március 27-én Szabóné elpanaszolta Cs. Zoltánnak, hogy éjszaka szomszédaihoz kellett menekülnie, mert ittas élettársa bántalmazta. A hír hallatán Cs. Zoltán más fiatalkorúakkai együtt karókat ragadott, Szabóné házához mentek, beverték a bejárati ajtó üvegét, köveket dobáltak a lakásba, s megfenyegették az ott tartózkodó öreget, majd távoztak. Két nappal később B. Tóth Gyula ismét ittasan tért haza, Szabőnét a történtek miatt felelősségre vonta, majd késsel fenyegetve, kizavarta a lakásból. Nem sokkal a történtek után Szabóné a helyi presz- szó közelében találkozott Cs. Zoltánnal. Elpanaszolta neki, hogy élettársa elkergette s lakásból, s arra kérte a fiút: „Menjetek már el, és lökjétek föl az öreget...” A fiú erre ígéretet tett, majd fél liter pálinkával felszerel» kezve felkereste barátját, Sz. Ferencet. Miközben az italt elfogyasztották, elhatározták, ' hogy megleckéztetik az Idős embert. Este 8 óra tájban karókat vettek magukhoz, kidöntöt- ték a sályi ház kapuját, a kitört ablaküveg helyére rakott fóliát lefeszítették, s a belülről elreteszelt ajtót kinyitották. B. Tóth Gyula felfigyelt a zajra, de mielőtt szólhatott volna, Sz. a karóval mellbe lökte, úgy, hogy hanyatt esett. A karókat eldobva, a két fiatalkorú a lakásba rontott, s addig ütötték-verték az idős férfit, míg az el nem vesztette eszméletét. A bántalmazások során B. Tóth Gyula egyebek mellett agyrázkódást, négy bordáján és a középső, illetve a hátsó hónalj vonalában elmozdulá- sos törést, valamint mell- üregi levegő- és vérgyülem- sérüléseket szenvedett el. Az orvosszakértői vélemény nem zárja 'ki maradandó fogyatékosság, illetve súlyos egészségromlás bekövetkezését sem. Mindezek alapján B. Tóth Gyula közvetlenül is életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak az időben alkalmazott orvosi szaksegítség méntette meg. A Borsod megyei Főügyészség a fentiek alapján vádiratában Szabó Lászlónét, Cs. Zoltánt és Sz. Ferencet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével — amelyet Cs. Zoltán és Sz. Ferenc társtettesként. Szabó Lászlóné pedig felbujtóként követett el —, s ezzel halmazaiban a két fiatalkorút magánlaksértés bűntettével vádolja. Ügyüket a Borsod megyei Bíróság tárgyalja majd. T. Z. Derül» idő Folytatódik a derült, szá ráz idő. Ma több órás nap sütésre számíthatunk, időn ként megélénkülő déli szél lel. A hőmérséklet 14 és 1 fok között alakul, de éjsza ka majd fagypont körül les: DEU HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkásra« Mis CSAL^T.ASZLO tS-Rá'il.ak P.°hUkal napilapja. _ Beszerkeszt« IS KM LÁSZLÓ. szerkesztőség' Miskolc Bajcsy-Zsllinszky ú’ mkáfsáa ia3».? hlfSá3501 ”/,• 39 Telefonközpont: S8-S4 LitKarsag 18-223, bel- és várospolitika} rovat- 18-224- levelezés ‘^£U,tÚIS0,ltl!5a ,8-32a; sport; 18-222: informácic B-itesv a. ,®°rs°d "necyel Lapkiadó Vállalat, Miskolc 5521 Postacím- Miskolc 3501 Pf.- 178 - =E£5S 'y™Al-v Telefon- .38-131 - Hirdetésfel iiSSh 1 Sz*che!,vt út IS—IV 3525 Telefon- 16-213. - Tér tö aöhírl»nké»h^f*ASta KaPhaw5: a hírlapárusoknál Előfizetne íésf dft Postahivataloknál ás kézbesítőknél Elflítze M fSLf85’ h,6"Lacra 31 ,orim negyedévre: -02 forint eev évre dinárt váTi^HSV S’951' “ Készült- a Borsod mecyel Nyom lalparl Vállalatnál F. v.: KIMAN BÉLA - esstc -viss—cw