Déli Hírlap, 1984. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1984-10-19 / 247. szám

+X io Z (<=v Mindenki gombát szed # Kedvenc ételünk, a gom­ba sokféleképpen elkészíthe­tő: pörköltnek, rántva, sőt sa­vanyúságnak is. Gombát vá­sárolhatunk a piacon, de ma­gunk is szedhetjük az erdő­ben. Ez utóbbi azonban ve­szélyekkel jár; erről számos családi tragédia tanúskodik. Sajnos, sokan túlságosan bíz­nak magukban, és olyan gombát is szednek, amelynek fogyasztása rosszulléthez, vagy súlyosabb esetben haláleset­hez vezet, Tíz éve nem volt annyi gomba, mint az idén — mondták a Búza téri piac gombavizsgoló szakemberei. (Cikk á 3. oldalon.) (Temesí felvk­Ma reggeli telefon XVI. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1984. OKTOBER 19., PENTEK ÁRI: FORINT Tarik Aziz Moszkvában Hogyan lehet életet, értelmet adni az eveknek o hatodik, a hetedik X-en túl? Természetesen közösségben. Ami pótolhátja a valami oknál fogva megcsonkult családot. Akik az öregek Hunyadi utcai napközijébe járnak, azt vallják: új családra találtak. Öregek hete van; köszöntők járnak most nap mint nap hozzájuk. Sokan nemcsak ünnepnapokon kopogtatnak be hozzájuk, beszélgetnek el velük. Mert erre várnak, erre vágynak. Az óvó nénik elhozták közéjük csemetéiket is. A taps az ő műsoruknak szólt. S ilyenkor milyen jó gyakorolni a nagymami szerepet is! (Családi körben című rovatunk az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Üj családra találtak # POLITIKAI NAMiAt » külügyminiszter. Moszkva tárgyalásainak minden bi­zonnyal fontos témája lesz i Perzsa-öböl térségében ki a iá­kul t helyzet. Az imm.ar ötö­dik éve húzódó háborúról szólva a szovjet kommentá­rok mind gyakrabban hang­súlyozzák Irak készséget * politikai rendezésre, s rá­mutatnak, hogy Teheran' é tekintetben támasztott telté­telei elfogadhatatlanok Irak számára. A hehe/, helyzet elleneié á Szovjetunió továbbra is min­dent megtesz az öböl körüli helyzet békés utón történő rendezese erdekeben — egye­bek között az ENSZ egisaé alatt —. mivel Irán es Irak háborúja politikai jelentőse­gét, tekintve, túlnőtt a térség határain, ürügyet szolgáltát az amerikai katonai jelenlét növelesere ebben az övezet­ben, s ily módon közvetve az egesz világ bekejere ee biztonságára nezvé ie veszé­lyeket hordoz magaban mutatnak ra a saov.jet konw mentátok. Baráti munkalátogatásra Moszkvába érkezett Tarit. Aziz, az ’Iraki Köztársaság miniszterelnök-helyettese, ff így tört i (RIPORT A 3. t ki a Tas JLDALON) Hangos közlekedési lámpák Sokan felfigyelhettek az utóbbi időben arra. hogy a Katalin utcánál levő gyalo­gosátkelőhelynél a forgalom- irányító lámpa zöld jelzésé­nél erős búgó hangot ad a berendezés. A hangjelzés a vakoknak segít tájékozódni a városi forgalomban, s a Ka­talin utcánál szerzett tapasz­talatok igen kedvezőek — állapították meg a jelzőszer­kezetet felszerelő Miskolci Közúti Igazgatóság szakem­berei. A fehér bot nemzet­közi napja alkalmából to­vábbi négy. gyalogos-jelző­lámpához szereitek most fel jelzőberendezést: a Temp­lom, a Segesvári utcáknál, valamint a tapolcai csomó­pontban kettőt. Még október folyamán további négy át­kelőhelynél szólalhat meg a búgó hang, többek között a Szikra mozinál is. Síbusz a Tátrába Gromiko Törvényt hozott a parlament A tisztességes gazdálkodás védelmében Október végén és novem­ber elején alkalmanként mar síelésre megfelelő hó talál­ható a Tátrában. K.nnek el­lenére tavaly is csak decem­berben indították az első si- járatot Miskolcról, a cseh­szlovák hegyekbe. Hogyan lesz az idén? — kérdeztük Riedlinger Évától, az fs- pess utazási iroda megyei ki- r ndeltscgének ügyintézőjé­től. — A sísport szerelmesei nálunk sokkal jobban isme­rik a tátrai hóviszonyokat. Sok napsütés Ma is sok lesz a napsütés. Eső nem várható. Napköz­ben többfelé megélénkül a délnyugati szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 15. és 20 fok között alakul. A hét végén folytató­dik a napsütéses idő. Az erős éjszakai lehűlés mér­séklődik. A iö-”ó hét elején nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az időszak leg­végén már záporok, esők is kialakulhatnak. A legala- csonvabb hajnali hőmérsék­let 3—8 fok között várható, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 16—21 fok között lesz. Mihelyt ott síelésre alkalmas hó lesz, megoströmólják az utazási irodát: indítsunk hét végi buszjáratokat. Tavaly két helyre. Hopokra és Tát- ra-Lomnicra szerveztünk sí­buszjáratot. Akkor is. és most is előre közöljük maid a jelentkezőkkel, hogy csak kellő létszám esetén indít­juk a buszt. Ha a járaton 35-nél kevesebb személy uta­zik. számunkra nem gazda­ságos ez a vállalkozás. így aztán megtörténhet, hogy a sítúrára jelentkezők reggel az induláskor tudják meg, nem indul a busz a Tátrába. De bízunk abban, hogy az idei szezonban minden já* álunkra akad elegendő je­lentkező. kitüntetése Konsztantyin Csernyenko. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben átnyúj­totta Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tagjának, a miniszterelnök első helyette­sének, külügyminiszternek a Lenin-rendet, amelyet a Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége a kommunista párt és a szov­jet állam szolgálatában szer­zett nagy érdemeiért 75. szü­letésnapja alkalmából ítélt oda. Tegnap délelőtt 10 órakor kezdődött meg a Parlament üléstermében az országgyű­lés őszi ülésszaka. Első napi­rendi pontként a tisztesség­telen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvényja­vaslatról tárgyaltak a képvi-* selök. Dr. Markója Imre igazság­ügy-miniszter expozéjában elmondotta, hogy a most előterjesztett törvényjavaslat a gazdálkodásunk törvényes rendjének megszilárdításához vezető út újabb állomása. A tisztességtelen gazdálkodás elleni eredményes védekezés jogi eszközei nem voltak ki- elégítőek, a közelmúltban pedig gyakran találkoztunk negátív jelenségekkel — spe­kuláció, árukapcsolás, a fo­gyasztók megtévesztése, tisz­tességtelen árképzés — gaz­dasági életünkben. Az új törvény meghatározza azokat a sza­bályokat, amelyekhez a piacon fellépőknek tartani kell magukat, s az eddi­ginél erőteljesebben védel­mezi a fogyasztói érdeke­ket. Tisztességtelen haszon he­lyett bevezették a tisztesség­telen ár átfogóbb fogalmát. A törvény rendelkezik a jog­sértőkkel szembeni követke­zetes szankciókról is. A vitában felszólalt dr. Havasi Béla borsodi képví-; selő is. Hangsúlyozta, hogy az új törvény által katego­rikusan tiltott jelenségek, a lakosságot bosszantják, s az új törvényt az állampolgá­rok cselekvő egyetértéssel és örömmel fogadják. Az új törvény ' elfogadása után dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter számolt be a kormány külpolitikai tevé­kenységéről. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a nemzet­közi helyzet az év során nem javult. Ugyanakkor hozzá­fűzte, hogy a nemzetközi életben vég­bemenő kedvezőtlen folya­matokat nem tekintjük visszafordíthatatlanoknak, ezt jelzik a szocialista kö­zösség pozitív tárgyalási javaslatai is. Külügyminiszterünk elmond­ta, hogy hazánk nemzetközi jó híre az elmúlt évben is tovább erősödött, s kifejezte reményét, hogy a világhely­zet visszaterelhető az eny­hülés útjára. Az országgyű­lés a külügyminiszteri be­számolót jóváhagyólag tudo­másul vette. Ezután dr. Papp Lajos ál­lamtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke számolt be a tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény végrehajtásáról. Elmondotta, hogy az elmúlt tíz évben oly módon kellett fejlesz­teni a tanácsok munkáját, hogy tovább erősödjön népkép vise leli-önkormány­zati jellegük és államigaz­gatási funkciójuk. Megállapította, hogy b»r érezhetően nyíltabb lett <* tanácsok tevékenysége, a ta­nácsülések még nem minde­nütt eléggé hatékony fóru­mai a helyi politizálásnak. A tanácsok gazdasági tevé­kenysége az elmúlt években egyre jelentősebb tényezői® lett az életkörülmények ala­kulásának, de a gazdálkodás, körülményei a közelmúltban nehezebbé váltak. Javult az ügyintézés színvonala, egy­szerűsödött sok területen az ügymenet. Háromnegyed éve tértünk át a helyi párt-, ál­lami és társadalmi szervéig irányításának új rendjére: az átszervezés rendben megtörtént, s az új helyi irányítási rendszer előnyei már most megmutatkoz­nak. A jövőben a tanácsok na­gyobb önállóságot kapnak a gazdálkodásban. Ez nagyobb felelősséget is jelent, s fel­tételezi a tanácsi apparátus munkájának, a személyi fel­tételeknek minőségi javítá­sát. Az országgyűlés az állam­titkár beszámolóját egyhan­gúlag elfogadta, majd inter- oellációk következtek. Teg­nap este az őszi ülésszak be­fejezte munkáját. ^ A Széchenyi uí 34, szám oiaiti Fabulán mintabolt előtt sorsoltuk ki tegnap a DH őszi tomboláját, a Kőbányai Gyógyszer- árugyár ajándékait. A íönyeremény a Fobulissimo ajándékcsomag volt. (Cikk a 6. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents