Déli Hírlap, 1984. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1984-10-18 / 246. szám
Labdarúgó I leselejtező Valóra válhatnak világbajnok(ság)i vágyaink Magyarország^Hollandia 2-1 (l-l) Mielőtt bárki is félreértene a címet, magyarázatul csak annyit: korántsem arról ábrándozunk, hogy együttesünk elhódíthatja a világbajnoki címet, de a tegnapi bravúr egyben a holnapot is magában hordozza. Azt tudniillik. hogy együttesünk a csoport favoritjává lépett elő azáltal, hogy az osztrákok legyőzése után idegenben váratlan, s mondhatni páratlan bravúrt hajtott végre, folytatva Hollandia elleni (labdarúgó-) hagyományainkat.— Pedig Rotterdamban nem kevesebb, mint 50 ezer szurkoló egetverő „Holland! Holland!” kiáltása, hivatásos hangulatkeltők produkciója, s egy, íumbágóval bajlódó svájci játékvezető, Daina várta a mieinket a stadionban. A két együttes vezetői már abban is megállapodtak, hogy fájdalmai esetén partjelzője veszi át a sípot, de erre szerencsére nem kérőt sor. A találkozó első meglepetései az okozta, hogy a hollandok nem a hazai pályán megszokott hévvel, az ellenfelet kapuja elé szorító nyomással kezdtek. Sőt! Az első tíz percben akár kétszer is megzörrenthette volna a tulipánosok hálóját az And- rusch — Sallai, Rőth, Ga- raba, (Csongrádi), Varga, Kardos, Nagy, Détári, Kiprich CBodovyi), Nyilasi, Esterhá- 2y összetételű együttesünk. Ám előbb Nagy rúgott lyukat nagy helyzetben, majd szinte a gólvonalon gurult végig egy szögletből berúgott labda. Hátsóink kapkodását jelezte a 13. percben Kardos sárga lapja. Ám az már az első negyed után megállapítható volt: nem volt észt- vesztöen nagy iram, s a mieink, ha higgadtabbak, már ekkor eldönthették volna a találkozó sorsát. A 18. percben például Esterházy í akár a hálóig gyalogolhatott volna egy pazar átadással, ám ő inkább beadást választott... A 21. percben — érdekes körülmények között — vezetést szereztek a házigazdák. A televízióban jól látható volt, hogy Gullit túlvezette a labdát az alapvonalon, úgy adott be, Róth kilőtte a bőrgolyót. Daina szögletet ítélt, Gijp beívelésénél Kiejt három védőnket is megelőzve csúsztatott a jobb felső sarokba, 0-1. A mieink nem estek kétségbe a gól után sem, olyannyira nem, hogy öt perccel később egyenlítettek. Esterházy a bal oldalon elhúzott, Róth az ötösön elcsúszott, így került a labda Kiprich elé, aki önzetlenül hátrafelé, a még jobb helyzetben levő Détári elé játszott, s a szőke középpályás 16 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1. Váltakozó játék folyt, a hollandok Van Breukelen — Silooy, Spelbos, Rijkaard, Wijnstekers, Gullit, W. Van de Kerkhoj, Valke (E. Koe- man), Van der Gijp, Van Basten (Houtman), Kiejt összetételű együttese igyekezett ismét előnyt szerezni, de Andrusch remekelt. A 35. percben viszont Nyilasi előtt nyílt lehetőség, de három védőtől szorongatva nem volt ereje a lövésre, végül a hajrában Róth kapott pazar indítást Détáritól, de lövés helyett beadott... Andrusch-parádékkal folytatódott a szünet után a találkozó, s miközben a hollandok már-már gólt szereztek, a mieink remek akció végén vezetést szereztek az 55. percben. Csongrádi vitte M a labdát. kitűnően indította a kilépő Esterházyt, aki amúgy csibészesen szinte bepasszolta azt a bal alsó sarokba, 2-1. A gólt követően tovább magasította amúgy is kosárlabdacsapatra emlékeztető együttesét Kees Rijvers szövetségi kapitány, de ez sem segített. Ha nem is volt szépségdíjas a mérkőzés, óriási volt a küzdelem, mondhatni fogcsikorgatva akart minden pályán levő játékos, s ebben az izgalmakban bővelkedő, idegtéoő csatában egy pillanatig sem játszottak rosszabbul a mieink, mint a narancssárgák. Akik egyénileg valóban nagyon képzettek, de az össz- játékukba még sok hiba csúA hét végi bajnoki fordulóban Salgótarjánban lépett pályára a MEAFC NB Il-es férti és női kosárlabdacsapata. Mind a nők. mind a férfiak győztesen hagyták el a játékteret. MEAFC—SALGÓTARJÁNI KSE 85-68 (42-35) A női mérkőzésen főként gyorsaságban és a távoli dobások pontosságában múlta felül ellenfelét az egyetemi csapat. A II. félidei agresz- szív védekezéssel felőrölték a kohászok erejét a miskolciak, s ettől kezdve már a fiatalok is pályára léphettek, tartani tudta ugyanis megszerzett előnyét az egyetemista csapat, s magabiztos győzelmet aratott. A MEAFC pontszei'zői: Richlik 23, Veres lí, Farkas 13, Gál 11, Járdánházi, Agócs 10—10, Vitális, Maruzsák 2—2. MEAFC—SALGÓTAK JANI KSE 62-47 (30-27) A gyors indításokkal operáló, s igen jól védekező egyetemi férficsapat azzal, hogy a házigazdák 205 centi- méteres, hórihorgas centerét, Juhászt „levédekezte” — a magas játékos mindössze 19 pontot dobott —, már a második játékrész elején eldöntötte a találkozó sorsát, s az ekkor már erőnléti fölényben lévő MEAFC a vártnál köny- n’yebben nyert a Kohász otthonában. Áz egyetemista csapat pontjaiból L örincz 16-ot, Somodi 14-et. Féderer 9-et, Opravel 8-at, Szeghalmi 7-et, Mitnyik 4-et. Árvái és Szűcs 2—2-t szerzett. szott. Az egyre csendesedő — sőt itt-ott már nemtetszését nyilvánító — nézőtér előtt előbb a 71. percben Varga is besárgult, majd Kiprich akár eldönthette volna a mérkőzés sorsát, ha egy gondolattal előbb indítja a remekül kilépő Nyilasit, aki így lesre futott. A 80. percben újabb Andrusch- bravúr fosztotta szerte a hollandok álmait, Rijkaard fejesét nagy repüléssel tornászta ki a magyar kapus. Három perccel később Kiprich keverte meg a holland védelmet, beadását Détári erőtlenül lőtte. Azután ismét Kiprich remekelt, Esterházyt indította, akit Silooy gáncsolt a büntetőterületen belül, lles! Varga a büntetőt toronymagasan kapu fölé lőtte... Nem tudom. Mezey György szokott-e lottózni, avagy totózni. De ha úgy tenné meg tippjeit e szerencsejátékok valamelyikén, mint ahogy a hollandok elleni mérkőzést megelőzően szólt esélyeinkről, bizony kevesen rúgnának labdába mellette a lottózók, totózók közül. A tulipánosokat alapos munkával feltérképező kapitány testre- szabott taktikát dolgozott ki együttesünknek, amely ezen az estén a legszebb álmairt-'' kát is felülmúló bravúrt ért el, s egyszeriben a világbajnoki selejtező csoport esélyesévé lépett elő. Bár a végső döntésig meg sok mérkőzés van hátra, az biztos: ha ezen az úton jár tovább — márpedig miért választana más irtat — válogatottunk, még sok örömet okozhat a hitüket egyre jobban visszaszerző szurkolóknak ... Tóth Zoltán A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Magyarország 2 2-------5-2 4 2. Ausztria 2 1-13-42 3. Ciprus 1-------1 1-2 0 Hollandia 1-------1 1-2 0 A két szövetségi kapitány nyilatkozata után. a mérkőzés Kees Rijvers, Hollandia: — Erre nem számítottam! Különösen nem az első tíz perc lendületes rohamai, és biztató játéka után.. A magyarok gyors egyenlítő gólja pánikot keltett sorainkban, a szünetben egyszerűen nem tudtam lelket verni a játékosokba. A magyarok a vártnál lényegesen jobban játszottak, ügyesen kihasználták. hogy védelmünk többször is feleslegesen kinyílt és nem azt játszotta, amit megbeszéltünk. Fájó ez a vereség, ezek után bravúrokra van szükség, hogy ott lehessünk 1986-ban Mexikóban. Mezey György, Magyarország: — A legszebb reményeink váltak valóra a rotterdami győzelemmel. Le a kalappal a csodálatosan harcoló, az elképzeléseket maximálisan megvalósító csapat előtt. Ügy érzem, most már nemcsak egy félidőn át — mint Ausztria ellen —, hanem kilencven percben bizonyítottunk. Nem tudok kiemelni egyénileg senkit, a 2-1-es rotterdami győzelem egyértelműen mindenkit dicsér. Szeretnénk még sikerrel folytatni egy hónap múlva. Cipruson az újabb idegenbeli VB-selejtezőn. s azután felkészülünk tavaszra. Mert még korántsincs vége, hosz- szú a verseny a mexikói döntőig. Apróhirdetések alias Segédmunkást, lakatost azonnali belépéssel állományilag felveszek. Jelentkezés reggel 7 órátok Miskolc II., Antal J. u. 3. sz. Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, Miskolc, Szeles u, 69, sz., azonnali belépéssel alkalmaz érettségivel üzemanyag-kezelőt, két műszakban (délelőtt és délután), továbbá autószerelőket, azonnali belépéssel. Bér megegyezés szerint.. 104, sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet felvételt hirdet vezető gondnok munkakör betöltésére, Követelmény: mérlegképes könyvelői szakvizsga., 5 év, könyvelésben jártas —- kontíroz- ni tudó — szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet Miskolc-Pere- ces, Debreczeni Márton tér 1. szám alatt az intézet igazgatójánál. ingatlan Erenyőben telek eladó, vagy elcserélném egy garzonra. Víz, villany bevezetve. Miskolc ni., Hegyalja u. II. 2/1.--------» -- • ■^■v„rr. .....„vm^TI-nr—R.H ■■ 1 A CEMENT- ES MÉSZMŰVEK HEÍŐCSABA1 ©VAU» felvess # bízolmas munkakör betöltésére gyakorlott gyors- és gépíró adminisztrátort, # fizikai munkakörbe vasúti kocsirendezőt (férfi), és női dolgozókat szalagkezelöí munkakörbe. 40 órás munkarend. Munkásszállás (férfidolgozák részére), Munkaköri továbbtanulási lehetőségek is biztosítva. Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet alapján. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál, hétfőtől péntekig, 7—14 óra között. Eladó Kun Béla út 108. sz. alatti 2x3 szobás, összkomfortos, kertes családi ház, az egész alápincézett, udvari garázsokkal, azonnali beköltözéssel. Ércjek- lődni a helyszínen, vagy tel.: 64-746 az esti órákban 13—21 óráig. Kertes családi ház, garázzsal eladó. Érdeklődni; Miskolc, Hl. kér., Nyár u. 6. Egy plusz két félszobás, nagy- konyhás, erkélyes, jő fekvésű, 3. emeleti, liftes tanácsi bérlakásomat elcserélném másfél vagy kétszobás OTP- vagy szövetkezeti lakásra. Telefon: 85-328, reggel 9-ig vagy este 7 után. 2,5 szobás összkomfortos tanácsi lakásomat 1 plusz 2 1/2 szobásra cserélném az Avas-délen. Cím: Árpád u. 36. 8/3. Vagy „Avas 155324” jeligére. Leninvárosi másfél szobás, összkomfortos, OTP-öröklakás kevés OTP-vel eladó. Érd.: Le* ninváros, Gagarin u. 36. 2/2. Ifi után. Ongán eladó főút mentén családi ház azonnali beköltözéssel Érdeklődni: Onga, Berzsenyi D. 21. Garzont bérelnék hosszabb időre. „Sürgős 155008” jeligére. adas-uetel Eladó Stereo Pioneer asttő- rádió-magnó igényeseknek. Érdeklődni lehet 18 óra után, mindennap. Cím: Horváth Alá- dárné, Boldva, Felszabadítók útja Í41. „RHYTHM MAKER 16” japán dobgép (16 alapütemű) eladó. Érdeklődni: Miskolc, Jánosi Ferenc u. 2. 1 2. Eladó vegyes borszőlő a Vargabegyen. Érdeklődni: 17 óra után. Tel.: 64-496. jármű Jó állapotban lévő PS rendszámú 1200-as Lada kombi eladó. Érd.: 62-094-es telefonon, 16 óra után. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok. Lakossági munkáknál maximális árengedménynyel. Telefon: 87-379. Takarítás, szőnyeg-, padló- és bútorkárpit-tisztítás. Tel.: 64-480. A Miskolci UVállalat felvételre keres: gépkocsivozGicl akik a 21. életevüket betöltötték, „D" vagy „C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000—9000 Ft/hó. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézetnél iifK JT-íaÉlpoo ti részvéten biztesítiÉ FELVÉTELRE KERESÜNK TOVÁBBÁ: ♦ autószerelőket, ♦ betanított autószerelőket, ♦ forgalmi ellenőröket, ♦ jegyellenőröket, ♦ lakatosokat, ♦ esztergályosokat, fi ♦ villanyszerelőket, ♦ takarítókat, ♦ segédmunkásokat. A vállalat dolgozóinak és azok családtagja inak a városi autóbuszokon és villamosokon Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsózsoica, Mályi és Nyékládháza községekből a napi bejárást SZEMÉLYZETI JÁRATOKKAL BIZTOSÍTJUK. , JELENTKEZNI LEHET a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szondi Gy. u. 1. 101, B-s autóbusz-végáilomás. OKTÓBER 19-TÖL 31-IG játékvásár A VASGYÁRI VÁSÁRCSARNOKBAN EGYES JÁTÉKOK 20-40 SZÁZALÉKOS, EGYES TAPÉTÁK ÉS POSZTEREK 20-30 SZÁZALÉKOS árengedménnyel kaphatók Nyitva: kedd, szerda, csütörtök, péntek 7-16-ig, szombat 7—13 óráig. ^±=BORSODí. °elmi vállalat \