Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)
1984-09-28 / 229. szám
afc A Miskolci Szimfonikus Zenekar új próbatermében szeptember elejétől a ma esti, zeneakadémiai koncertre is készült. Egy héten át Budapesti megmutatkozás Az ember tragédiáját október 2-án a Fővárosi Operettszínházban játsszák. Képünkön a prágai színben Breggán Péter és Molnár Zsuzsa. A főváros státusánál fogva mindig más; hazai sajátosság, hogy Budapest az ország többi nagyvárosától minőségben is eltér. A történelmi fejlődés egyenetlenségeit a kővetkező évtizedek változásai talán egyensúlyba hozzák, de minden találkozás lehetőség. A miskolci hét budapesti rendezvényeit egyfajta megfogalmazás a vidék bemutatkozásának tarthatja; de talán jobb, ha a megmutatkozás kifejezést használjuk. Borsod megye Budapesti Baráti Körének néhány száz. erről a vidékről elszármazott tagja van csupán, de nyilván nem véletlen, hogy az egyhetes rendezvénysorozat megnyitóján, ma délután 5-kor a Fészek Klubban dr. Tóth János, az MTESZ főtitkára, a baráti kör elnökének minőségében köszönti az érdeklődőket. A lehetőséget Rózsa Kálmán, Miskolc tanácselnöke köszöni meg. Hogy az eseménysorozat a továbbiakban milyen visszhanggal jár, azt majd az egyes rendezvények iránti érdeklődés mutatja meg. Az ország zenei életének is Budapest a központja, de ezzel együtt nagy dolog, hogy a Zeneakadémia ezúttal is megnyílt a Miskolci Szimfonikus Zenekar előtt. Ma este fél 8-kor az intézmény nagytermében Kovács Lászlónak, az új igazgató karmesternek a vezényletével ad koncertet az együttes. Holnap, szeptember 29-én ugyancsak este fél 8-kor a Zene- akadémia kistermében a Miskolci Bartók Kórus énekel, a zenekar fafúvós együttesének kíséretében. Reményi János és Nemes Ferenc vezényel. A harmadik koncert a Pesti Vigadóban lesz. Szombaton este fél 11-kor a Miskolci Üj Zenei Műhely Selme- czi György művészeti vezetésével azt bizonyítja, hogy a kortárs muzsika értő megismerésének itt is vannak lehetőségei. A rendezvények másik nagy csoportja: a kiállítások. A Miskolc archív fotókon című tárlat szombaton délben a Néprajzi Múzeum aulájában nyílik, szeptémber 28-tól október 5-ig az országházi dolgozók klubjában látható a Miskolc jelene képekben című fotókiállítás. A város képzőművészeti életét az a tárlat reprezentálja, amely a holnapi megnyitótól kezdve látható a Fészek Klub Gobelin-termében. Az ember tragédiája miskolci előadásának, a tavalyi szezon premierjének már akkor híre volt, az október Irúu, kedden este hat órakor I kezdődő előadást a Fővárosi Operettszínházban láthatja a közönség. A vendégjátékhoz két színész, Tímár Éva érdemes művész és Körtvélyes- sy Zsolt önálló estje kapcsolódik, amely október 3-án. este 8-kor lesz a Fészek Klubban. És még egy program: október 5-én este 11- kor az Astoria bárban a Tokaj Varieté ad műsort. A tudományok itteni műhelyeit több előadás reprezentálja. Október 2-án, kedden délután 2-kor a szabadsághegyi Gyermekgyógyintézetben dr. Velkey László beszél a szociál-pediatriai törekvésekről, a prevenciótól a rehabilitációig, megyénkben és Miskolcon, ugyanezen a napon délután fél 5-kor a Kossuth téri . MTESZ-szék- házban dr. Czibere Tibor Kossuth-díjas akadémikus, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora tart előadást arról, hogy az ipari nagyváros műszaki fejlesztésében mit segíthet, és mit segít az egyetemen folyó kutatómunka. A nyolcvanas évek gazdasági változásainak itteni visszhangjáról szól dr. Barta lmreoek, un Állami Fejlesztési Bank osztályvezetőjének (október 3., délután fél öt, MTESZ-székház) az előadása, csütörtökön, október 4-én, szintén fél 5-kor dr. Veres László, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese tart előadást' (MTESZ- székház) Miskolc város és térségének történelme címmel. A vendégfogadás Budapest dolga, de a vendéglátást ezen a héten Miskolc biztosítja. Az Astoria étteremben lesznek a Miskolci Vendeglátó- ipari Vállalat termékbemutatói, szeptember 28-án Kandik Ferenc mesterszakács, 29-én Tóth Zoltánné és Tóth Béla mestercukrászok készítményéi láthatók és vásárolhatók meg. A Sugár _ üzletközpontban szeptember 29. és október 5. között ipari és élelmiszeripari termékek kiállítása és vására lesz; a rendezvény ideje alatt olyan tájjellegű termékek vásárolhatók az üzletközpont ételbárjában, amelyet a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat Gasztrofól Ételgyárának termékeiből válogattak. Az itt élőknek mindez ismerős, de az ünnep más. Mondanunk sem kell, hogy a ■ rendezvényekre minden miskolcit is varnak. Jó, ha tudjuk... ORVOSI ÜGY ELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat, csak sürgős esetben, a következő helyeken található' Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek; hétvégeken pedig pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: a Hunyadi u. 21. «zám alatt, telefon: 15-698. Pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyerekeket. A Csabai kapui rendelőintézetben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfon reggel 7 óráig tart a Csabai kapu 42. szám alatti megyei tüdőkórház szájsebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen itt-tartózkodók a szállásuk szerint illetékes orvoshoz tartoznak. Sürgős esetekben a gyerekeket a Hunyadi utcai rendelőbe is el lehet vinni. Állatorvosi ügyelet Ezen a hét végén dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Vörösmarty u. 52. szám. Telefon: 86-026. Bejelentés: 3—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRAK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár, telefon: 35-951, és a 90. számú, Avar u. 1. szám alatti (Marx tér mellett), telefon: 51-697. E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. SZERVIZEK A Gelka televízió- és központiantenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket, Címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház. Telefon: 66- 666, 66-653. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A VILLKÉSZ rádió- és televíziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében, szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap 7-től 13 óráig tart ügyeletéi. Telefon: 13-601, 36-599. A miskolci autószerelő kisiparosok közül szeptember 29-én és 30-án Sobotich Miklós. Mosolygó Antal u. 23. szám alatti mester ügyel. Teleron: 60-304. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7 órától 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrászdában, az Aranycsillag vendéglátóházban. az Egyetem étteremben, az Ifjúság étteremben és a Művész bisztróban. - Az Otthon étteremben reggel 7-tői 15 óráig, a Stadion étteremben fél 8- tól 15 óráig, a Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem vasárnaponként 6-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hunyadi utcai tej- ivó vasárnap reggel 7 órától 11 óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó 5 órától 9 óráig van nyitva. Varga Miklós, az István, a király főszereplője — legalábbis a hangja főszereplő, mert a rockopera címszerepét filmen és Szegeden egyaránt, Pelsőczy László alakította —, a Safari elnevezésű svéd—magyar együttes énekese, a Varga Miklós Band vezetője mutatkozik: be ma este 6 órától a miskolci közönség előtt. Saját együttese kíséri az Ady Művelődési Házban rendezendő koncerten, melyre 50 forint a belépődíj. A Veled uram, de nélküled . ., című műsorban részletek hangzanak el az István, a királyból. Külön gyorsvonat A MÁV Miskolci Igazgatósága tájékoztatja az utazóközönséget, hogy szeptember 28-án. Debrecen—Nyíregyháza—Szerencs—Miskolc Tiszai pu.—Budapest Ferencváros—Budapest Kelenföld Székesf ehérvár—Veszprém—• Boba — Celldömölk — Szombathely, illetve Boba—Zalaegerszeg viszonylatban és onnan vissza, szeptember 29- én, azonos útirányon át, külön gyorsvonatot közlekedtet. A gyorsvonatok indulásáról és érkezéséről pontosabb felvilágosítást az állomások es men et jegy irodák adnak. fentek Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — Soltvadkerten. — 12.45: Hétvégi panoráma. — 14.02: Nóták. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Budapesti művészeti hetek. ,,Egy bus nézésétől a fiává lettem”. ■*- 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.40: Magyar művészek operettfelvételeiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Jandó Jenő zongorafelvételeiböl. — 17.30: Kossuth-dij — korhű keretben. — 17.55: Palóczi d^tlok. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Vészi Endre hangjátékaiból. Jóisten farmerban. — 20.06: Üj szórakoztatózenei felvételeinkből. — 20.35: Operett kedvelőknek. — *21.30: Semmittevők. — 22.00: Hírek. < — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Schumann: d-moll trió.— 23.00: Operaréezletek. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30:; Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.13: Gyermekeknek. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenedélután. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — i8.35: Popzene sztereóban. — 19.25: Sport.— 19.40: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.35: Iránytű. — 21.35: Újdonságainkból. — 22.15: Martin János népdalokat énekel. — 22.30: Szemben egymással. — 23.00: Hírek. — 23.20: Dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Montezuma. — 12.55: Pillanatkép. — 13.00: Hírek. — 13.07: Amiről a világ vitatkozik. — 13.37: A lipcsei Gewandhaus zenekarának hangversenye. — 15.34: Operarészletek. — 16.22: Sugár Rezső műveiből. — 17.00: Hi-Figyelő. — 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. Egész évben Bach. — 18.40: Operaáriák. — 19.00: Hírek. — 19.05: Gyurkó László: Családi regény. — 19.15: Kertész István vezényel. — 20.00: Világhírű, előadóművészek lemezeiből. — 21.30: Opera-művészlemezek. — 22.37: Kettétört hajnal. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. Szerkesztő: Nagy István. (A tartalomból: Bútorok házgyári lakásokba — Tsz-szol- g’altatások — A védőnő tanácsai — Hová menjünk a hétvégén? — Kézzel festett kerámiák.) — i8.00: Eszak-magyarországi Krónika. (A Magyar Gyermekorvosok Társaságának tudományos ülése kezdődik Miskolcqn — Miskolci hét kezdődik Budapesten — A zempléni politikai és kulturális hetek megnyitása.) — 18.25: Lap- és műsor előzetes. Televízió, 1. műsor: 16.50: Hírek. — 17.00: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. — 18.00: Reflektor Magazin. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hírado. — 20.00: Nyomok a folyónal. — 21.10: ,,A mag”. — 21.25: Péntek esti randevú. — 22.25: A muzikológus. — 23.25: Tv-hírado. Televízió, 2. műsor: 16.30: Természetbarát. — 16.50: Csali. — 17.00: Magyarország—Spanyolország Tenisz Davis« Kupa. — 20.00: Nepál éfö istennői. — 20.30: Újra a régi melódiákat. — 21.00: Tv-híradó. — 21.20: Keresztkérdés. — 21.50: Három év. — 22.55: Képújság. Szlovák televízió; 15.45: Rövidfilmek. — 16.45: Filio és Maken- ze. — 17.15 ? Természetfilm. — 17.40: Laboratórium. — 18.10: Pozsonyi magazin. — 19.10: Riportműsor. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Pozsonyi zenei napok. — 21.20: Vetélkedő. — 22.00: Világhíradó. — «.15; Gyújtottál«* ^ Műsor Kiállítások: Miskolc! Galéria (10—18) : Rippl-Rónai József életművéből válogatott kiállítás. — Vasas Galéria (14—19): Juhász Márton festményei. — Városi vadaspark (10—16). — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyarországról. — Népviseletek Déri György gyűjteményéből. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miékölci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlékkiállitás. — Az észak-magyarországi posták története. — Hermán Ottó-emlék- ház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—17) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. —’ Dérvné-ház (9—17): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3 és f7): Gandhi I—II. (Szí. indiai- angol, l]4 éven felülieknek, dupla helyér!) — Béke kamaramozi (4) : Gallipoli (mb. szí. ausztrál). — (6) : Start két kereken (mb. amerikai). — Kossuth (fb): No. megállj csak! (szí. szovjet). — (hnő): Gandhi I—II. (szí. indiai-angol. 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (5) : Harmadik típusú találkozások . T—II. (szí. amerikai. 14 éven felülieknek, dupla és 111, hely ár!) — Táncsics (fő és f7): A XX. század kalózai (mb. szí. szovjet. II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Lola (szí. NSZK, 14 éven felülieknek!) — Szikra. (4 és 6): Vértestvérek (felújítás, mb. S2í. NDK). — Petőfi (6) : Kelly hősei I—II. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — (4): Gyöngy virágtól lombhullásig (magyar). — Fáklya (4 és 6) : A XX. század ka'pózarí (mb. szí. szovjet, II. ár!) — Fáklya kamaramozi <f5): Szindbád (szí. magyar). — Tapolca. Ady (7) : Klapka-légio (szí. magyar). — Krúdy (f7) : Olaszok hihetetlen kalandjai Lemngrad- ban (mb. szí. szovjet—olasz). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Angyali üdvözlet (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — Hámor (f6) : Angyali üdvözlet (szi. magvar. 14 éven felülieknek!) — Szirma (f6) : A tó szelleme <nűx japán, 14 even felülieknek!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Trombita harsog, dob pereg... Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11 i Filmzene. — 8.20: Tiv perc küjpolitka. -r 8.30: Hírek-. — 8.35:’ A ‘ fegyveres erők napja. — 9.00: Budapesti művészeti hetek. ..Mindig meg akartam váltani a világot...” — íO.OÓ: Szombat délelőtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 5.17: Orgona muzsika. — 9.07: Barokk muzsika. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hűek. — 11.05: Hangfelve- telek felsőfokon. — 11.58: Renato Bruson Donizetti-áriákat énekel. Miskolci rádió: 8.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. Lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.20: Visszapillantó. (Információk. tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.30: Napjaink kérdései. Onodvári Miklós jegyzete. — 8.25: Fegyverrel a kézben. A studio zenés kívánságműsora a fegyveres erők napja alkalmából. Szerkesztő: Nagy István. Telefonszám: 35-510. (Közben 9.00: Észak-magyarországi Krónika.) — Sport. — 9.55: Műsor előzetes. Televízió, 1. műsor: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik.. — ?.05: Nas Ekran. — 8.25: Perpetuum mobile. — 9.05: Winnetou, a meszkalero. — 10.0«: Építészét. — 10.20: Az Onedin csalad. — 11.10: Keresztkérdés. — 11.40; Képújság. A B.-A.-Z. MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: # áruforgalmi raktáros # tehergépkocsi-vezető # utazó-rakodó 0 autószerelő 0 esztergályos # öltözőőr # segédmunkás # autóvillamossági szerelő jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, nyolcas autóbusz-végállomás ■