Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)
1984-09-28 / 229. szám
Beázott tetők Esernyővel Alaposan próbára teile a/ elmúlt napok esőzése jó néhány miskolci lakó türelmét. Különösen a legfelsőbb emeleteken élőknek ment tel a vérnyomásuk. amikor a mennyezetről hatalmas csep- pekben megindult a víz. Előkerültek az esernyők, vödrök, lavórok, s áradatként tolultak fel a MIK munkáját cseppet sem dicsérő kifejezések. Szerkesztőségünkbe is sokan telefonáltak. Különösen meg tudtuk érteni az Elek Tamás utca 23. IV/2. és a Vörösmarty utca 48. X/l. számú lakások bérlőit. Nemrég tapétáztattak, s most a befolyó eső lemossa a falakról a' papírt. Ök is bejelentették a dolgot a MIK-nél, de azt a választ kapták: várjanak türelemmel a szerelőkre! Nem is tehetnek mást ezen kívül, lévén, hogy nem értenek a szigeteléshez. Viszont ha a nedves folt eléri a villanyvezetéket. életveszélyessé válhat otthonuk. Szeles Sándor hibaelhárítási üzemvezető szerint is súlyos a helyzet: több száz beázott lakásról tudnak. Az üzemvezető rengeteg helyszínen járt, s elmondta, hogy nagyon is meg tudja érteni a lakók elkeseredését a vizes falak láttán. félmilliós kárt Ieris a hírlappavilon ♦ Az üdülők csomagjai ♦ láviraíot: időben (Folytatás az 1. oldalról) Örvendetes javulás tapasztalható a Miskolci Postaigazgatóság szolgáltatásaiban az utóbbi időben. A Miskolc környéki üdülőkben turnusváltáskor a helyszínen átveszik a hazautazok csomagjait, és házhoz szállítják. Bevezették az ajánlott levelek ismételt, soron kívüli kézbesítését. Ha valaki például értesítést kap, hogy levele érkezett a postára, telefonon kérheti, hogy küldeményét újból vigyék házhoz a megadott időben. Tíz esztendővel ezelőtt az országban elsőként Miskolcon vezették be a táviratkézbesítők érdekeltségi rendszerét. Olyan a prémium- rendszerük, hogy a legnagyobb zivatarban sem tudják visszatartani a motoros postásokat a frissen érkezett telegramokkal. Mostanában az expressz-küldemények, a táviratok kézbesítése szinte panaszmentes. Az egyszerű postai küldeményeket időben házhoz viszik. A kézbesítéssel kapcsolatban tavalyelőtt 11, 1983-ban 13, az idén idáig 3 jogos panasz volt. Kísérletet tettek a postások a gyógyszerkiváltás és -szállítás bevezetésére is, de az ajánlatot az illetékes egészségügyi szervek nem fogadták el. Ha csak egyszer összekeverik a vérnyomáscsökkentőt a vérnyomásemelő gyógyszerrel, ez beláthatatlan következményekkel járhat... A lakosság zöme alkalomszerűen vagy rendszeresen az utcán vásárolja meg a lapokat. A Miskolcon a kpa lakásban A hibák nemcsak a szigetelés kopásából, műszaki okokból adódnak. Az emeletes házak tető fel járói t.űz- rendészeti megfontolásból nyitva állnak, s ezeken sokan mennek fel napozni. A magukkal vitt nyugágyak lábai mélyen belevésődnek a szigetelésbe, ami olyan rejtett hibát okoz, hogy csak az esőben látszik meg: a lyuk alatt lévő lakás- D an ... Természetesen nem ez a jellemző. A legtöbb gondot az eleve hibás tetőszigetelések okozzák. Ezek java a/ Avasra jutott. A szerelők sok olyan helyet ismernek, ahol már dolgoztak, s most a folt mellett újra beáznak a lakások. Képtelenség lenne egyszerre minden helyen javítani. A MIK megteszi, ami tőle telik: jelenleg is valamennyi szakemberük a tetőkön dolgozik és szombatig, vasárnapra műszakot rendeltek el számukra. Az egész országban gondokat okozó hibás tetőszigetelést azonban nem lehet esőben reparalni. Ilyenkor csak a palát, cserepet tudják cserélni; a_ bitumenes javításokhoz viszont száraz időt kell kifogni. (bujdos) Pfcfeps fiit! késtek a vonalok A MÄV Miskolci Igazgatósága tájékoztatja az utazó- közönséget, hogy pályafel- új itási munkálatok miatt október 1-től október 5-ig az Özd, illetve Kazincbarcika— Miskolc Tiszai pu. és Torna- nádaska—Miskolc Tiszai pu. és vissza viszonylatban közlekedő vonatoknál esetenként 5—15 perces késések adódhatnak, melyért az utazóközönség megértését és türelmét) kérjük. Holnap közöljük Keresztrejtvény a tűzvédelemről Az idei esztendő — épp a ' megszaporodott lakóház- tüzek miatt a lakóházak tűzvédelmének éve. Mint már írtuk: a Borsod megyei Tűzöl! óparancsnokság nagyszabású propagandamunkát fejt ki ennek érdekében. Lapunk is bekapcsolódik az akciósorozatba: holnap közöljük azt a keresztrejtvényt, amely a tűzvédelemmel kapcsolatos. A szerencsés megfejtők kö-. zott 500 forintbs vásárlási utalványokat sorsol ki a tűz. oltóparancsnokság. Tehát holnap: tűzvédelmi rejtvény! okoztak a telefonvandálok >(c Javítás után a telefonkészülékek a meóba kerülnek, ahol ezzel a műszerrel ellenőrzik: megfelelnek-e a postai előírásoknak. Á védett pincéktől az építési tilalmakig Törvénykönyvr városépítőknek és városí&kékm * A város jövőjét hosszú időre meghatározó döntést hozott tegnap a tanácsi testület. (Folytatás az 1. oldalról) Az utóbbi 15 év legnagyobb hazai tervezői feladatának értünk a végére, hiszen először készíthettünk ennyire átfogó, hiánytalanul egész, és széles társadalmi, gazdasági alapokra helyezett tervdokumentációt — mondotta a tegnapi tanácsülésen Kálnoki Kis Sándor, a VÁT1 igazgatója. Valóban, a szabályozási terv s az előírások gyűjteménye, a miskolci ’ városépítési „törvény- könyv” nemcsak tartalmában jelentős dokumentum, hanem elkészítésének módja is különlegessé teszi. • A MISKOLCIAK JAVASLATAI Nemcsak Miskolccal, hanem a nagyvároshoz szervesen hozzá tartozó településegyüttessel, a városkönyék- kel is foglalkozott a terv. A régebbi városrendezési elképzelések örök hibája volt, hogy kizárólag műszaki oldalról közelítették meg a problémákat a tervezők. Most munkájukat a város- politikai koncepció alapján végezhették, a döntéseket társadalmi, gazdasági oldalról is alátámasztották. A tervezők nemcsak megbízottak, vállalkozók voltak, hanem a miskolciak munkatársai, partnerei. Nem csupán a tanácsi szakemberekről van itt szó, hanem a városlakókról is, hiszen a szakmai fórumokon túl, a Hazafias Népfront segítségével a miskolciak is megvitathatták az elképzeléseket. Szóvá tették a városüzemeltetés, az építési tilalmak s a kisajátítások problémáit, a belváros erkölcsi és fizikai megújulásának szükségességét, az ódon házak, pincesorok védelmének fontosságát. A kész dokumentumban sorra megtalálhatjuk a javaslatok nyomán született előírásokat, döntéseket. © A MINŐSÉG AZ ELSŐDLEGES A tanácsülésen újabb javaslatokat is elfogadtak. Dr. Kozák Imre, a Miskolci Városszépítő Egyesület elnöke indítványozta, hogy a tanács vizsgálja felül a várost csúfító ideiglenes létesítmények ügyét, s készüljön intézkedési terv a felpincesorok jegyzékét kibővítették a tetemvárival is. Az előírások s a tervek segítségével a korábbi városfejlesztési gyakorlatunkat jobbíthatjuk, ha úgy tetszik, a városlakók egyetértésével és közmegelégedésére épülhet Miskolc — mondta az ülésen Kalóczkai Istvánná, a városi pártbizottság titkára. Ehhez gz irányváltáshoz azonban szükség volt arra, hogy az országos átlaghoz képest szigorúbb, célratörőbb rendelkezéseket fogalmazzanak meg a városatyák, a szervezetek és az állampo.lgárok számára is. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a jövő Miskolcában nem a mennyiség, hanem a minőség lesz az elsődleges, s ezért az eddiginél jóval szigorúbban kell óvni építészeti értékeinket, többet törődni a környezetvédelmi szempontok^ kai is. 0 Ml VALÓSULHAT MEG? térképlapok is. Vajon hogyan ismerhetik meg mindezt a miskolciak? A tanács úgy foglalt állást, hogy jelenjen meg kiadvány, amely a jog szakmai nyelvezetét közérthető formába áttéve tartalmazza az új paragrafusokat. Megvizsgálják annak a lehetőségét is. hogy térképmelléklettel láthassák el ezt a minden bizonnyal hamar népszerűvé váló könyvecskét. Lapunkban is találkozhatnak majd olvasóink a szabályokkal és a magyarázatokkal. Örök kérdés: minden vonásában megvalósul-e majd a terv? Ígéretek helyett néhány tényt sorakoztatnánk fel. A ■ tanácsiak már most gondoskodnak arról, hogy a tervet folyamatosan korszerűsítsék, hogy az előírások ne maradjanak el a valóság mögött. A legdöntőbb érv mégis talán az, hogy ez a dokumentum a tervezők, a zelmúltban megváltozott közlekedési rend kedvezőtlenül hatott az újságárusok által eladott sajtótermékek példányszámára; a régi pavilonok kiestek a forgalom- áramlás középpontjából. Ezért több újságelárusítóhely telepítését tervezik a fő útvonalak menten. Sajnos, túl hosszadalmas az engedelye- zési eljárás! Jogos volt a postaigazgató kifakadása, miszerint a magánbódék felállításakor korántsem szabnak olyan szigorú feltételeket, mint amilyeneket az újságospavilonok létesítésekor megkövetelnek... Három telefonfőközpont üzemel Miskolcon. Távirati stílusban: a belvárosi telefonközpont elavult, új állomások bekapcsolására nincs lehetőség. Szükséges a rekonstrukció, am aligha lesz rá pénz. A diósgyőri főközpont 85 százalékos telítettségű, érdemes lenne bővíteni. Az új avasi telefonközpont teljes egészében megoldja az ottani városrész távbeszélő-ellátását. Jelenleg a városban a bekapcsolt készülékek száma 34 600, a 100 lakosra számolt beszélőhely-sűrűség 20,9 százalék. Nem először írjuk lé, hogy a ' Miskolci Távközlési Üzent az idén a tervezett 2000-rel szemben 5000 új állomást kapcsol be az év végéig. A 3000 új készülék átadását a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben ajánlották fel. Nincs messze az idő, amikor átadják az 5000. telefontulajdonosnak a meglepetést, a különleges ajándékot... Olvasóink gyakran panasz; kodnak, hogy kevés a nyilvános állomás, és a meglévők egy része is többnyire rossz.. Ez utóbbiról , nem minden esetben a posta tehet: csupán az elmúlt évben félmillió forint kárt okoztak az utcai készülékekben a telefonvandálok. számolásukra. A testület a jövő év márciusáig adott erre határidőt. A védett A FETTIG GMK kibővítette tevékenységét! Vállalunk: földmunkát, tereprendezést, alap- és pincekiszedést. Érdeklődni: 18-272 telefonon, vagy Széchenyi út 6., III. udvar, fszt. 1. Az Építésgazdasági és Szervezési Intézet „Szinva” Szervező és Számítástechnikai Leányvállalata vállalatszervezési feladatok ellátására KERES SZERVEZŐT, közgazdaságtudományi egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel. A munkakör ellátásához jó tárgyalókészség szükséges, s előnyös a számítástechnikai ismeret vagy érdeklődés. Megfelelő gyakorlat után változatos munka, önálló munkavégzés biztosított. Fizetés megegyezés szerint. Cím: ÉQS2I „SZINVA" Leányvállalat, Miskolc, Bacsó Béla u. 26. Telefon: 15-291. A szabályozási előírások könyve a mellékletek nélkül is 30 oldalra rúgó jogszabály-gyűjtemény, s még ott vannak a fel falat beborító tanácsiak s a városlakók közös munkájával, és köz- megegyezésre jött létre. (kiss) A BARTÓK BÉLA MG. IP. TSZ BORSODSZIRÁK, Miskolc, Csorba-telep, II. sz. ipari főmérnökségére felvesz forgácsoló-esztergályos, karusszeles szakmunkásokat és szerszámkészítő szakmunkásokat, 18. életévüket betöltött, szakmunkássá képezhető fiatalokat Heti 40 órás munkarend, vidékiek részér» utazás! kedvezmény. Kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Megközelíthető a 7-es és 17-es városi busszal, leszállás a Csorba-telepi megállónál. Jelentkezni, érdeklődni lehet: II. sz. ipari főmérnökség, Csorba-telep. Telefon: 35-580. f