Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)

1984-08-21 / 196. szám

Tárcsázzuk a 07 et krónikája Az iíj kenyér ünnepén Határőrváros lett Ózd Sátoraljaújhely után Ózd is határőrváros lett. A meg­tisztelő eímet augusztus 19- én, az alkotmánynapi ün­nepségen kapta meg északi iparvárosunk. A munkás- paraszt-határőr találkozón megjelent dr. Horváth Ist­ván belügyminiszter. Grósz Károly, az MSZMP KB tag­ja, a Borsod megyei Párt- bizottság első titkára és Herczeg Károly, a vasasszak­szervezet főtitkára, az MSZMP KB tagjai, valamint Jan Gibala, a rimaszombati pártbizottság vezető titkára. A vendégeket és az ün­nepségen megjelenteket Básti János, az MSZMP Ózd vá­rosi Bizottságának felső tit­kára köszöntötte, majd dr. Horváth István mondott ün­nepi beszédet. A belügymi­niszter szólt az államalapí­tásról, az alkotmány tör­vénybe iktatásáról, hazánk belső életéről és a nemzet­közi helyzetről, majd a kö­vetkezőket mondotta: — Úgy gondolom, hogy itt, a Bükk-hegységet körül­ölelő sajóvölgyi iparvidéken, a magyar nehézipar egyik fellegvárában, mindenkinél jobban érzékelik mindazokat az eredményeket és gondo­kat, amelyekről szóltam. Ez a több, mint hétszáz éves Döntött a Legfelsőbb Bíróság Bünös-e a sofőr? — Hogyan merészeli ki­vinni ezeket a dróttekercse­ket? Sem kiviteli engedé­lye, sem szállítólevele nincs! — kiáltott a sofőrre az egyik vidéki gyár portáján a rendész, amikor egy te­herautót átvizsgálva 33 kilo­gramm súlyú dróttekercse­ket talált a platón. — Nem én raktam rá — hangzott a válasz. — Indu­lás előtt átvizsgáltam a ko­csit, nem volt rajta semmi. Ezután azonban gázolaj- jegyért kellett mennem, 20— 30 percig távol voltam, az autót sem ott találtam, ahol hagytam. Nem tehetek róla, ha valaki tudtom nélkül rá­tette a tekercseket. Ezt a védekezést nem fo­gadták el, és fegyelmi bün­tetésül elbocsátották. Sú­lyosbító körülményként szol­gált, hogy fél évvel ezelőtt hasonló cselekményért, ko­rábban pedig a munkaköri kötelezettség megszegéséért már fegyelmi büntetést, il­letve figyelmeztetést kapott. A határozat hatályon kí­vül helyezéséért a sofőr pert indított. A munkaügyi bíró­ság helyt adott a kereset­nek. Ezt egyebek közt azzal indokolta, hogy a sofőr nem tartozik felelősséggel, ha rö­vid távolléte alatt a kocsin valami rendellenesség törté­nik. Az autót egyszer már ellenőrizte, újabb vizsgálat elmulasztása nem tekinthető vétkes kötelességszegésnek. Egyébként is teljesen való­színűtlen, hogy a viszonylag csekély értékű tekercsek miatt állását kockáztatja. A jogerős döntés ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a mun­kaügyi bíróság ítéletét hatá­lyon kívül helyezte, és a gyár. által kiszabott fegyel­mi büntetést helybenhagyta. A határozat indokolása rámutat arra, hogy igazga­tói utasításra a telepről tör­ténő elindulás és a portai ellenőrzés előtt a sofőrök­nek, ha árut szállítanak, meg kell győződniük ártól, hogy az anyag mégvan-e, ha pedig, az autón nincs áru, a rakfelület üres-e. Ezt a kö­telességét azonban az elbo­csátott sofőr elmulasztotta. Pedig, ha az utasításnak ele­get tesz, a dróttekercseket észreveszi. Az ellenőrzés elmulasztása azéi't is súlyos megítélés alá esik, mert korábban, amikor nagyobb mennyiségű vasárut találtak a kocsin, ugyanúgy védekezett, mint ezúttal. Amennyiben a portaszolgá­lat nem akadályozza meg, az anyagokat kiviszi. A két cse­lekményt tehát összefüggé­sében kell vizsgálni, és a kö- lességszegésekkel arányos büntetést kell kiszabni. Az előző fegyelmi vétsé­gek olyan súlyosak, hogy az elbocsátásról szóló fegyelmi büntetés kiszabása indokolt volt. Az ezzel ellentétes ál­láspont szemben áll a tár- sadalmi tulajdon védelmé­vel kapcsolatos követelmé­nyekkel. Fogatha jto* világbajnokság Magyar sikerek Tízezrek ünnepeltek teg­nap Szilvásváradon a VII. fogathajtó-világbajnokság zá­rónapján. Amire a VB-k történetében még nem volt példa: százszázalékos ma­gyar siker született. Az ösz- szetett egyéniben Juhász László szerezte meg az aranyérmet, ‘ 2. Bárdos György, 3. Bálint Mihály, 4. Bozsik, 5. Sipos, 6. Flynn (Nagy-Britannia). Csapat- versenyben: 1. Magyarország (Juhász, Bárdos, Fülöp), 2. Svédország, 3. Nagy-Britan­nia. 4. Egyesült Államok, 5. NSZK, 6. Lengyelország. oeu HÍRLAP. — A Magyar Stoclallrta Munkáspárt Mls- íoie városi Bizottságának politikai napilap)». — PöszerkesztA: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőse*: Miskolc. Bajesy-Zauaszky 01 IS. 3527. Postacím: Miskolc SSUL PL: 3». Teletoaközpoat: 38-941 Titkárság: 18-223: Pel- és várospolitikai tavat: 18-2241 levelezés) rovat: 18-225; kultúrpolitika: iB-228: sport: 18-222: laíormáclói 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Balcsy-Zsitlnszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telető»: 38-131. — Hirdetésiéi- véte!: Miskolc. Széchényi út 15—17. 3523 Telető»: 16-913. — Tét* lesztl: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a hlnaokézbesltfl postahivataloknál és kézbesítőknél. Előflze- ésl díjT egy bónaorn: 34 forint, negyedévre: 102 forint, eev évre: «00 forint - Index: 25951. — Készült: a Bonod megyei Nyom­daipari Vállalatnál V V.* KILIÁN BEI.A, — ISSN «S3—e"*» települést, amely a felszaba­dulás után kapott városi rangot, igazi várossá az itt lakók keze munkája tette. A mai napon egy újabb jel­zővel gyarapodik Özd. Itt, a baráti csehszlovák hátár kö­zelében, a határ mindkét ol­dalán új társadalmat építő népek élnek, egymás gond­jait, örömeit értő munkás­emberek, akiket összeköt a szülőföld szeretete, a közös feladat, a még emberibb vi­szonyok megteremtése. Az oklevelet — amely a határőrvárosi címről tanús­kodik — Varga Dezsőnek, a városi tanács elnökének ad­ta át a belügyminiszter. Az ünnepségen kitünteté­seket is átnyújtott dr. Hor­váth István. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem arany fo­kozatát kapta Básti János, dr. Kovács Károly, dr. Pal- lagi István, Papp Ármin és Paulovits Ágoston. Az ezüst fokozatot kapta id. Anda Antal. A Közbiztonsági Ér­demérem arany fokozatát Török Tibor és Wintberger Lajos, ezüst fokozatát M. Ju­hász József, míg bronz fo­kozatát Kucsera László ve­hette át. Hatan kiváló tár­sadalmi munkáért kitünte­tést, tizenheten Kiváló ha­tárőr jelvényt kaptak. Az ügyeleíeken történt Liftjavítás Nem érkezett panasz a vízművek ügyeletére az el­múlt hét végén és az ünnep alatt. Medencéik megteltek, így nyomáscsökkenés, vízhi­ány a mai napon sem vár­ható. Kisebb készülékek javítá­sával készültek el a .Tigáz- és az ÉMÁSZ szerelői. A Volán autómentőinek a há­rom nap alatt öt mentésük volt. Felvonó szerelését fejézték be ma éjszaka a MIK szak­emberei a Bertalan utca 30- ban és a Szentpéteri kapu 70-ben; ezen kívül a lépcső­ház és a lift világítását ja­vították meg a Vörösmarty utca 28. számú házban. Mogiljovi selyem A színek frissesége és a minták választékossága jel­lemzi a Mogiljovi Ipari Egyesülés selyemszöveteit. Ennél a belorussziai válla­latnál, amely a hasonlók közül legnagyobb a Szovjet- . unióban, naponta 350 ezer négyzetméter, több mint ezer színű anyag készül. A mo­giljovi selyem iránt nagy az érdeklődés mind a hazai, mind a külföldi piacokon. Évente több új termékkel jelentkezik a vállalat, s ezek rugalmasan követik a divat változásait. Hogy lé­pést tudjanak tartani a vi­lágszínvonallal, rendszeresen megújítják a termelési tech­nológiát. A balálba motorozlak... Kettős halálesettel végző­dött közlekedési baleset tör­tént tegnap este 20.45-kor Miskolcon, Szirma és Mar­tintelep között. Molnár Jó­zsef, 19 éves felszolgáló, mis­kolci lakos. Jáwa típusú mo­torkerékpárjával — eddig még ki nem derített ok miatt —. bglerobogott az úttest szélén, műszaki hiba miatt kivilágítatlanul álló. Varga Elemér, 41 éves gépkocsive­zető, színi lakos által veze­tett tehergépkocsiba. A bal­eset következtében Molnár József és utasa — menyasz- szonya — Molnár Anikó, 18 éves bolti eladó, miskolci la­kos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí« nen meghalt. A halálos ki­menetelű baleset ügyében a rendőrség — szakértők be­vonásával — folytatja a vizsgálatot. Egyiptom újból vádol Nem találtak aknát I A Szuezi-csatornában Ru­tató amerikai aknaszedö ha­jók eddig egyetlen egy aknát sem találtak, jóllehet tucat­nyi gyanús tárgyat emeltek ki a vízből. Eközben Ahmed Eszmat Abdel Meguid egyiptomi külügyminiszter az amerikai Newsweek című magazinnak adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy az aknák ak­kor kerültek a vízbe, amikor Irán az Arab- (Perzsa-)öböl menti háború kiterjesztésé­vel fenyegetőzött. Egyiptom újból megvádolta Líbiát is az elaknásítással. Az Egyesült Arab Emírsé­gekben megjelelő Al-Kalej című újság hétfői számában az Egyesült Államokat tette felelőssé az aknák elhelye­zéséért. Utalt arra, hogy az amerikaiak a vietnami há­ború idején Haiphong kikö­tőjét, ez év elején pedig a nicaraguai parti vizeket ak- násították el. A lap szerint az Egyesült Államok ezzel akarja igazolni katonai be­avatkozását a térségben. AMATOR PROFI KÉMÉNY ZSONGLŐR ^ Focilexikon {Mező István rajza) A legújabb Ford Ford Transit Supervan a neve a korántsem áramvo­nalas, ám annál kényelme­sebb autónak, amely azon­ban mégis óránkénti 300 ki­lométeres sebességre képes. Az angol Auto Racing mo­dellje 590 lóerős, karosszéri­ája üvegszálerősítésű mű­anyag. Az új személygépko­csi a kölni autósztrádán mu­tatta be képességeit. I otónyeremények A Sportfogadási és Loíió Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a totó 33. heti játékhe­tén 13+2 találatot egy foga­dó ért el, nyereménye 1 mil­lió 902 052 forint. 13+1 ta­lálat 3 volt, nyereményük egyenként 902 052 forint. A 2 darab 13-asra 579 891. a 12-esekre 24 782, a 11-esekrc 1263. a 10 találatosokra 229 forintot fizetnek. Kct hajó összeütközőit i Ola j (olt a Dunán Két hajó összeütközött a Dunán, s ennek következté­ben mintegy 170 köbméter gázolaj a vízbe ömlött. Az Országos Vízügyi Hi­vatal központi ügyeletének tájékoztatása szerint augusz­tus 20-ra virradó éjszaka a Csepel-sziget térségében — a Kvassay-zsilip alatt — egy csehszlovák hajó és a MA­HART Sopron nevű tank­hajója egymásnak ütközött. A baleset következtében ki­folyt olaj jelentős részét a szél körülbelül 30 kilométe­res szakaszon a partra so­dorta. Az illetékes vízügyi szervek megtették a szüksé­ges intézkedéseket a szeny- nyezés káros hatásainak megelőzésére, illetve elhárí­tására. Elmondották azt is, hogy a lakosság és az ipar vízellátását a szennyeződés miatt közvetlen veszély nem fenyegeti. Kennedy karambolja Autóbaleset következtében megsebesült pénteken Ed­ward Kennedy amerikai sze­nátor. A politikus tizenhét éves fiával, Patrick-kal Massachusettsben Cape Cod-i otthonába tartott, ami­kor ..kocsijuk összeütközött egy teherautóval. Edward Kennedyt és fiát azonnal kórházba szállították. A sze­nátor még pénteken este ha­zatérhetett, fiát azonban fej­sérülése miatt, még kórházi megfigyelés alatt tartják.

Next

/
Thumbnails
Contents