Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)
1984-08-22 / 197. szám
Divatbemutató — tv-iaték — zenés* műsor sáriék Tegnap is sokan látogattak el a sportcsarnokba, a jubileumi, X. miskolci ipari kiállításra és vásárra. Nagy tetszést aratott a Debreceni Ruhagyár divatbemutatója, sokan vásároltak is alkalmi mintaboltjukban termékeikből. A csarnokon belül pedig folytatódlak a szakmai napok. A vásár egyik újdonsága és leglátogatottabb része a vásárlók utcája. Ügy tűnik, komoly konkurrenciája is egyben a sportcsarnoki bemutatónak, mert ezt a részt nem kerítették el a rendezők, így itt belépő nélkül nézelődhetnek, vásárolhatnak az érdeklődök. A kiállításon nagy sikere van a Hollóhúzi Porcelángyár bemutatójának, amelynek nagy része a Szász Endre Stúdió munkált tárja a látogatók elé. A Medicor ORÉL standján legújabb, lézertechnikai berendezéseiket láthatják az érdeklődők. Itt bárki megmérheti magának a vérnyomását a miskolci kollektíva által kifejlesztett és gyártott vérnyomásmérővel. A Papíripari Vállalat Diósgyőri Papírgyárának standján a kézi- meritésű papír gyártását kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, a KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervezési Vállalat kiállítási területén pedig a számos információt adó televíziós rendszer mellett, tv-játékkal szórakozhatnak. A műjégpályán felállított szabadtéri színpadon rendre látványos műsorokat rendeznek. Tegnap délután a Debreceni Ruhagyár nágydi- jás termékei arattak osztatlan sikert a vásárlátogatók körében. Ma délután Ambrus Kyri népszerű, fiataloknak szóló műsora, a Magjjc 22 pavilonból, tucatnyi sátorból és több száz vásárlátogatóból áll a vásárlók utcája . .. (Herényi László felvétele) III. miskolci i|,úsági napok Fiatalok, versenyre fel! A III. miskolci ifjúsági napok rendezvényei szeptember 5-töl 9-ig tartanak, A szervezők rendkívül színes, szórakoztató programról gondoskodtak, melyben jól megfér egymással művelődés. vita és az éjszakába nyúló diszkó is, így ki-ki megtalálhatja a magának valót a sokrétű kínálatból. A rendezvények közt rangos helyet foglalnak el a különféle versenyek, amelyekre a jelentkezés feltételeit lapunk 5. oldalán ismerhetik meg az érdeklődők. * POLITIKAI NAPILAP * XVÍ. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1984. AUG. 22., SZERDA Az erőpolitika jegyében (DVTK-REMÉNYEKRÖL A 4. OLDALON) • Ez a kilátás m új főépület első emeleti tetőteraszáról nyílik. Egyébként az egyetem takorja a jogi karnak otthont adó hozat. Az építők elvégezték a munkájukat, a hátralevő« a kővetkező egy-két évre még dolgot adó tereprendezés, egyeb mar augusztus közepén sem zavarta a beköltözést. (Cikk az 5. oldalon.) (Kiss József felvétele) Elkészült a jogi kar replikák Olasz aknaszedők nósok, figyelem! jelentkezik majd a sportcsarnok szabadtéri színpadáról, este pedig operettgálát rendeznek. Vendégek Irakból Az Országos Béketanács meghívására, Hasim Hasz- szan Akravi államminiszternek, az Iraki Béke- és Szolidaritási Tanács elnöksége tagjának vezetésével iraki békedelegáció érkezett Budapestre. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke fogadta. Jelen volt Na- bi'l al-Janabi, az iraki nagy- követség ügyvivője. Az amerikai Republikánus Párt einökjelölő tanácskozása kedd esti ülésén elfogadta a párt politikai programját. A terjedelmes külpolitikai részben a kormányon levő párt azzal büszkélkedik, hogy „Reagan elnök helyreállította az amerikai politika főbb célkitűzéseit ... A . világ bajaiért mindenekelőtt a Szovjetuniót teszi felelőssé, azt állítva, hogy a Szovjetunió erőszakkal a világban kialakult viszonyok megváltoztatására törekszik, támogatja a „felforgató tevékenységei' , akadályozza a világ gondjainak megoldását. Heves kirohanásokat intéz Kuba és Nicaragua ellen, dicsőíti a salvadori rezsimet és azt írja. hogy a párt „tapssal fogadja Grenada felszabadítását”. afe Bombayben a rendőrség és a kormányellenes tüntetők-kör tölti összecsapásnak sok sebesült jevan. A Szovjetunióról szoh a megállapítja ugyan, hogy „a stabil és biztonságos viszony lehetséges és kívánatos” — ennek megteremtése azonban „az amerikai erőtől és elhatározottságtól függ”. A különböző tárgyalások megszakadásáért a Szovjetuniót próbálja felelőssé tenni, de ugyanakkor feltételeket igyekszik szabni mindenfajta megállapodás elé. Elutasítja a nukleáris fegyverek befagyasztásának gondolatát, helyette az ilyen fegyverek „nagyarányú csökkentését” ajánlja — természetesen amerikai feltételek alapján. A program elismeréssel szói az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris. eszközök nyugat-európai telepítéséről. Az európai szocialista országokat — Reagan és Shultz külügyminiszter legutóbbi beszédei hangvételének megfelelően — „rab nemzeteknek” minősíti. A republikánusok programja „elkeni” a közel-keleti problémát az ázsiai kérdésekről szólva a program egyebek között méltatja a kapcsolatok javulását a Kínai Népköztársasággal, de ugyanakkor rámutat, hogy Tajvan biztonsága „továbbra is gond marad”. Éles támadásokat tartalmaz a republikánusok programja az ENSZ és különösen annak szakosított szervei ellen. A katonai kérdésekkel foglalkozó rész- az „erős Amerika”, a fegyverkezési programok melletti kiállást tartalmazza, beleértve Reagan elnök űrfegyverkezesi programját is. A program terjedelmes belpolitikai és- gazdaságpolitikai része felmagasztalja a Reagan-kormányt, és az eddigi politika, folytatását ígéri. Szerdán délelőtt három "olasz aknaszedő és egy támogató hajó’ , indul útnak az észak-itáliai Spezia hadikikötőből a Vörös-tenger irányába, hogy bekapcsolódjék az, amerikai, brit és francia részvételiéi folyó aknátlaní- tó akcióba. A római parlament kedden adott „zöld jelzést” az akcióban való olasz részvétéihez. Közleményben adta hírül a Borsodlávhö. hogy a Szin- va—Népkert lakótelep, a Jó- kai-tömb. Vologda városrész és az összekötő városrész Nagyváthy utcától keletre fekvő területének lakói ma reggeltől péntek éjfélig felújítási munkák miatt nem kapnak meleg vizet. Milyen felújítást végeznek? — érdeklődtünk Balogh Árpádtól, a vállalat igazgatóhelyettesétől. — A nyári nagy karbantartásunk alkalmával nem kaptuk meg az egyébként időben leegyeztetett szerelvényeket, tolózárakat. Akkor ezért valamivel hamarabb indítottuk- meg ■ újra a meleg víz szolgáltatását. A szükséges eszközök csak mostanra erkeztek meg. s ezeket mindenképpen be kell szerelnünk meg . a fűtési Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, az MSZMP PB tagja, párt- és állami küldöttség élén kedd este megérkezett Bukarestbe, ahol részt vesz a Románia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken. A küldöttség tagja Huszár István, az idény előtt, hogy télen a meleg zavartalanul juthasson el minden lakásba. Az előre tervezettnél emiatt nem lesz hosszabb a felújítás, a gondot viszont az okozza a fogyasztóknak, hogy ezt sajnos két részletben végezzük. A lakosságnak mindenesetre ilyen melegvízhiánnyal a ma kezdődőién kívül már nem kell számolnia. Három koldus a nyílt utcán fagyott meg a napokban Rió de Janetróban, a hirtelen beköszöntött trópusi tél következtében. Az ötmilliós brazil nagyvárosban a MSZMP KB tagja, a MSZM# KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója,' valamint Barity Miklós bukaresti magyar nagykövet, aki a román fővárosban csatlakozik a küldöttséghez. A delegációt a repülőtéren Nicolae Constantin, az RKP KB PVB tagja, a Roman Szakszei-vezetek Altalanos Szövetsége Központi Tanácsának elnöke köszöntötte. Uj szaúdi hadikikötő Fahd szaúd-aráhiai uralkodó kedden felavatta az. ország második, Dzsidda közelében létesített haditengerészeti támaszpontját. A „Fej- szal király” elnevezésű támaszpont az uralkodó szerint a térség legnagyobb Ujben létesítménye. A szaúdi hadi- tengerészet főparancsnoka bejelentette, hogy országa az Egyesült Államoktól vásárolt korszerű hadihajókat a bázisra, hogy azok a megnyitás napjára a helyszínre érkeztek. nappali 38 fokról éjszakára tíz fok alá zuhant a hőmérséklet, és a majd tízezer koldus közül sokan nem találtak menedeket a hideg eloL Ma reggeli telelőn Három nap meleg víz nélkül Fagvkalál Rióban