Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-24 / 72. szám

0 Hamarosan itt az igazi tavasz, biztató jeleit már érezhetjük, A kellemes napsütésben tavaszlesre indultunk; hol tartanak a tél nyomait eltüntető, s a tavaszt köszöntő munkák? Erről szól riportunk a 3. oldalon. Gvorsnaszídok, lesvédelmi fegyverek Vietnami segítség Andrej Gromiko, az SZKP PB tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének el­ső helyettese, külügyminisz­ter, tegnap fogadta Csien Csi- Csen kínai külügyminiszter­helyettest, a kínai kormány­nak a szovjet—kínai politi­kai konzultációkon résztvevő különmegbízottját. A tárgya­láson véleményt cseréltek a kétoldalú kapcsolatokról. Rá­mutattak a politikai párbe­Tömegtüntetés Kómában Ma délutá^ reVidezik meg az olasz fővárosban az olasz szakszervezetek történetének legnagyobb szabású tömeg­tüntetését. Az ország min­den pontjáról érkeznek kül- díiy^égek a tömegmegmoz­dulásra, amelyen a munka- nélküliség, s a növekvő gaz­dasági nehézségek miatt til­takoznak. 35 különvonat, ezernél több külön autóbusz Szardíniáról pedig két hajó szállítja a tüntetőket Rómá­ba. ahol a demonstráció vár­hatóan a főváros területé­nek felén megbénítja a köz­Szovjet—kínai jíárbesséd XVI. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM 1984. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Az Éden kemping már felébredt téli álmából ■ (Kiss József felvételei) Tavasz van! széd fontosságára, és a két ország viszonyában mutatko­zó pozitív irányú haladásra. Andrej Gromiko kifejezte a szovjet kormány szándékát a kapcsolatok további norma­lizálására. A 20-as iskola diákjai szép munkát végeztek Nicaraguának Vietnam fegyvert szállít Nicaraguának. A világ orszá­gai közül elsőnek jelentke­zett segítségnyújtási szán­dékkal Vietnam a nicaraguai kormány március 16-i felhí­vására. A sadinista hadse­regnek elsősorban korszerű hadviselési eszközökre van szüksége a légvédelmi fegy­verektől kezdve a rádióké­szülékeken át a gyorsnaszá­dokig, amelyekkel sikerrel vehetik fel a harcot a ha­tár menti vizeken. A Nicara­guában kiadott közlemény i szerint Vietnam éppen ak­kor jelentkezett, amikor az Amerikai Egyesült Államok agressziót készít' elő a tér­ségben. Washingtonban tegnap je­lentették be, hogy e hónap elején háromhónapos had­gyakorlat kezdődik Hondu- rasban. A hadgyakorlatra más közép-amerikai országo­kat is meghívtak, de egye­lőre még nem bizonyos, hogy ezek élnek is a lehetőséggel. Csoportvezetői díj a pedagógusoknak # Közgyűlésre készülnek a Miskolci Városszépítő Egyesület tagjai. Március 27-én a megalakulás óta eltelt egy év munkájáról adnak számot. Lát­ványos eredmények nem születhettek ez alatt az egy év alatt, de azt máris bebizonyították, hogy hasznos javaslatokkal segíthetik a városi tanács munkáját, megalapozottabbá tehetik a városépí­tési döntéseket. (Cikk a 3. oldalon) VáBiÉpíi közgyüiése Sok a túlmunka? (A VÁLLALATI GMK-RÓL ÍRUNK A 3. OLDALON) Kommunista műszak a fffpoyárban Nem sokkal műszakkezdés után beszéltünk telefonon a Diósgyőri Gépgyárral. El­mondták, hogy ma kommu­nista műszakot tartanak, me­lyen — várhatóan — 5000— 5500 dolgozó vesz részt. Min­denki a szakterületének meg­felelő munkakörben tevé­kenykedik, a réndes hétköz­napi munkarendnek megfe­ka bérét a vértranszfúziós ál­lomás építésére, illetve az alacsony nyugdíjú, volt gép­gyári dolgozók támogatására fordítják. Az idén ez az első kommunista műszak a gép­gyárban, de a vértranszfúziós állomás létrehozását már ko­rábban is több hasonló akció­val segítették. Autóbusszal, hétvégén lekedést. Több olvasónk panaszko­dott amiatt, hogy az ÉMÁSZ díjbeszedői általában délelőt­tönként mennek a számlával a pénzért, amikor kevesen vannak otthon. Mi erről a véleménye Tóth Sándornak, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat üzemgazdasági osztályvezető­jének? — Biztosan előfordul ilyes­mi, nem is ritkán, de semmi­képpen sem általános dolog. Már csak azért sem lehet az, mert a pénzbeszedők abban érdekeltek, hogy a számlát nejeik fizessék ki a fogyasztók. (Egy-egy számláért 50 fillért kapnak.) Ha szabad javasol­nom, aki úgy tapasztalja, hogy ez a forma nem meg­felelő a számára, nyisson át­utalási betétszámlát az OTP- nél. Oka lehet a panaszok­nak, hogy kevés a díjbesze­dőnk. Egyébként most tervez­zük a pénzbeszedési forma Oriiqnrítás Vasárnap hajnalban, pon­tosan hajnali 2 órakor kez­dődik a nyári időszámítás. Ekkor kell az órák mutató­ját 60 perccel előbbre, azaz három órára állítani. lelően. Az önként vállalt mun­korszerűsítését, a fogyasztók érdekeinek figyelembevételé­vel. * Zavartalan volt az autó­busz és a villamosforgalom ma reggel. A diszpécserszol­gálat vezetője elmondotta, hogy sűrítették a járatokat a Diósgyőri Gépgyárba, mivel kommunista műszakot tarta­nak. Hasonló intézkedést tesznek a Szentpéteri kapui vonalon is, mert eskütétel lesz ma délelőtt a Petőfi lak­tanyában. A salvadori hazafiak több órás fegyverszünetet hirdet­tek az ország egyes részeire, hogy ne essen kár a szava­záson résztvevő salvadori állampolgárok testi épségé­ben. A frontszakaszon ettől függetlenül tovább folyik a harc. Sokasodnak az aukóbusz- megrendelések a Volán 3-as számú Vállalatánál. Általá­nos és középiskolák jelentik be igényüket, kérelmüket autóbuszokra, hogy április­ban, májusban, június elején tanulmányi kirándulásokra mehessenek. Küblik Ferencet, a vállalat osztályvezetőjét kérdeztük: ki tudják-e elégí­teni az igényeket? — Nem, korántsem. Egy­szerűen képtelenek vagyunk rá. Csak Miskolcon több, mint negyven általános is­kola, s több, mint egy tucat középiskola van, de mivel mi megyei cég vagyunk, a megye összes iskolájának ké­relmét is figyelembe kell venni. Ez pedig sok-sok osz- tálvt jelent, s nincs olyan vállalat, amely mindegyik osztálynak buszt tudna biz­lilik kérték a A kamera körbe pásztázta a Vadasparkot, Géza az egy­kori filmsztár-vaddisznó újra filmes babérokra tör... A televízió Önök kérték — stáb­jának egyik állomása volt a Csanyik-völgy. Már a júniusi műsorhoz gyűjtik a „kocká­kat”, amelyben elsősorban a MÉH Tröszt dolgozóinak a kívánságát teljesítik, de az országos haszonanyag-gyűj- tési akció .élenjárói is helyet tosítani. Ráadásul a jó idő közeledtével megszaporod­nak az utazási irodák által hirdetett utak, s autóbuszt oda is mi adunk. Persze volna egy megoldás, de ez elsősorban az iskoláktól függ. Ezeket a tanulmányi kirándulásokat mindenki mindig a hétközi napokra tervezi. Ha ezen változtat­nának az iskolák, s kirán­dulásaikat főleg szombaton, vasárnap, hétfőn bonyolíta­nák le, akkor nem lenne probléma. Igaz, pedagógus­nak, diáknak a hétvégék már mindig szabadok, ezt pedig nem szívesen adják fel. Ezt tudjuk jól, s ezért mi a pedagógusoknak úgy­nevezett csoportvezetői dí­jat is hajlandóak vagyunk fizetni, csak minél többen vállalkozzanak a hétvégi ki­rándulásokra .... Vadasában kapnak benne. Csurgay Judit riporter Rusz Jánost szólal­tatta meg, aki a Hazafias Népfront városi Bizottságá­nak III-as számú területvezető titkáraként végzett kimagas-, ló, szervező munkát, s meg- kaota a kiváló hasznosanyag- gyűitó címet. 310 ezer forint gyűlt össze az akció révén egy év alatt, és a nem kis összegből a Vadasparkra is jutott. + Napjainkban zajlanak a budapesti tavaszi fesztivál rendezvényei. A korábbi esztendők­nél jobban igyekeznek bekapcsolni a gazdag programba az ország más tájait is. Képünkön: szilvásváráéi kocsik bemutatója a pesti utcán. Ma reggeli telefon Mikor jónk a dijtei? reprszwl SÉatóan

Next

/
Thumbnails
Contents