Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-17 / 41. szám

Elfelejtett drámaíró művei Valljuk meg őszintén, Lengyel Menyhért nevét kissé elfelejtettük már. Pedig amikor Molnár Fe­rencet állandóan felfe­dezzük. nem árt emlékez­ni mellette az ugyancsak világsikereket arató Len­gyel Menyhértre sem. Tájfun című színműve legalább annyira öregbí­tette a magyar polgári színműírás becsületét a század első felében, mint Molnár Lilioma, vagy Ör­döge. Éppen ezért helye­selhető, hogy végre Táj­fun címmel kiadták több drámáját, a címadó mű mellett a Tanácsköztársa­ság alatt nagy sikerrel játszott Sancho Panza ki­rálysága című vígjátékot, és a nemrégiben televí­zióban is előadott A wa- terlói csata című komédi­át olvashatjuk a kötet­ben. Mi. miskolciak némi közösséget is vállalhatunk a kilencvenéves korában meghalni hazatért íróval, hiszen Itt járt kereskedel­mi iskolába — mint ő ma­ga nyilatkozta esrvszer. Lengyel a Nyugat állandó munkatársa volt valaha, A csodálatos mandarin szövege itt jelent meg, ebből írta Bartók hatal­mas nantomim iát. Az író Angliában Korda Sándor munkatársaként vett részt az angol filmipar megte­remtésében szövegköny­veivel, hosszú emigráció után tért haza. Érdemes műveit újraolvasni. Elő­adni sem ártana. (máté) + HANGVERSENY A MÚZEUMBAN A Herman Ottó Múzeum Képtárában (Felszabadítóit útja 28.) a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola hallga-, tói adnak koncertet vasárnap délután 5 órától. A múzeumi hangversenyen Bach, Rahma- nyinov, Telemann, Beethoven, Henré Busser és Paganini egy-egy művét szólaltatják mag a főiskolások. Zongora» közreműködik N. Weler Ilona. + JELVÉNYSZERZŐ TÚRA Az idén már a második, jel­vényszerző vártúra-sorozatot in­dítja a Borsod megyei Termé­szetbarát Szövetség. Az 1. sz. túrát holnap, a megyei elnök­ség megbízásából a Sárospataki Spartacus SE természetjáró szak­osztálya szervezi, a színhely is Sárospatak. A megye minden ré­széből érkező turisták 10 órakor találkoznak a Rákóczi-vár ud­varán. Megtekintik a vármúzeu­mot, az új művelődési házat, a képtárakat és a könyvtárat, jó idő esetén pedig elsétálnak a Tengerszemhez is. A Miskolcról induló csapatok a 7.05, illetve a 8.46 órakor közlekedő vonatnál találkoznak a Tiszai pályaudva­ron. Sárospatakról vissza Mis­kolcra 12.46, illetve 16.03 és 18.26 órakor közlekedik vonat. Az au­tóbusszal utazó csoportok gép­jármüvei a római katolikus temp­lom melletti parkolóban kapnak helyet. Az újabb jelvényszerző túrára minden érdeklődőt vár a megyei elnökség és a sárospata­ki természetjáró szakosztály. posták története Észak-Magyar- országon. — Herman Ottu-em- lemiaz (10—18) : Herman Olló eiete -és munkássága. — A BüKk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (7): Ciganyszerelem. (Borletszünet.) — Játékszín (7): Lulu. Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8): Te, rongyos elet! (szí. ma­gyar, 14 éven felülieknek!). — Béke kamaramozi (4) : A veréb is madár (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — (ö): Hét meresz kaszkadőr (amerikai, III. hely- ár!). — Kossuth (13, hno és 7): Szupermodell (szí. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (fő es f7): Hair (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Táncsics (15) : Misi mókus ka­landjai (szí. magyar) — (f7): Szeretők (szí. magyar, 14 éven felülieknek!). — Táncsics kama­ramozi (6) : Jobb ma egy no, mipt tegnap három (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek. II. helyár!). — Szikra (5): Prof. Kuruzsló I—II. (mb. szí. lengyel, dupla helyár!). — Petőfi (15 es f7): A lator (mb. szí. olasz~ francia, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Fáklya (4 és 6): Hárman a slamasztikában (mb. szí. amerikai. III. helyár!). — Fáklya kamaramozi (f5) : Az el­ső nagy vonatrablás (mb. an­gol, II. helyár!). — Tokaj ven- dégiátóház (fg): Hatásvadászok (szí. magyar, 14 éven felüliek­nek!). -- Tapolca, Ady (7): A profi (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Krú­dy (f5 és f7): E. T. (mb. szí. amerikai, kiemelt és III. hely­ár! — Nehézipari Műszaki Egye­tem (5) : Konvoj (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, in. hely­ár!). — Hámor (f6) : Tin-Tin és a cápák tava (belga—francia). — Szirma (f6) : Panelsztori (mb. szí. csehszlovák, 14 éven felüli­eknek!). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Csalogató. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.H: Suppé: Könnyű lovasság. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Fúvóseszt- rád. — 9.00: Szász Péterre em­lékezünk. — 9.46: Francis Gova gitározik. — íe.oo: Szombat dél­előtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.17: Hans Günther Wauer Liszt-mü­veket orgonái. — 9.00: Magyar fúvósok. — 10.00: Leonard Mróz operaáriákat énekel. — 10.25: Slágerlista. — li.oo: Hírek. — 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió 8.00: Hírek, idő­járás, műsorismertetés. Laoszem- *e* — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? Programaiánlat. — 8.20: Visszapillantó. (Információk, tudósítások, riportok a hét fon­tosabb eseményéiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. önodvári Miklós jegyzete. — a zenét szer­kesztik a hallgatók. Telefon- szám: 35-510. — 9.00: Észak-ma­gyarországi Krónika. (Üiabb te­vékenységgel bővül a Miskolci Köztisztasági Vállalat munkóia. — A Heves megyei Husioari Vál­lalat új üzemi óvodájában. — Piaci jelentés.) — 9.30: Mikrofon­lánc. Élet- és munkakörülmé­nyek javítása az ÖKÜ-ben. Ri­porter: Horváth Kálmán. — Sport. — 9.55: Műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.00: Nas Ekran. — 8.20: Perpetuum mo­bile. — 8.55: Lakótéléül gyere­kek. — 9.20: Fürkész történetei. — 9.45: Egy osztályba tárunk. — 10.10: Wagner. — 11.05: Ke­resztkérdés. — 11.35: Az imp­resszionizmus. + SZUPERMODELL A neves plasztik?! sebész ■ páciensei közül feltűnő gyor­sasággal és több, mint gyanús körülmények között halálozik el hái-om reklámhölgy. A szu- pei modellek számítógép által ellenőrzött, irányított tévé­reklámokban szerepelnek, az­az szerepelnének, de a szá­mítógép elégedetlen a telje­sítményükkel. A technika nem ismer lehetetlent. Meg­alkotják e nők fantom-másait, akik a számítógép által „élet­re kelnek”. Az igazi modellek immár feleslegessé váltak. A bűnügy felderítésére a plasz­tikai sebész vállalkozik. Min- denre'efszánt. szuper gyilkoló eszközökkel felszerelt gazem­berekkel kell megküzdenie, míg végül elnyeri jutalmát, az életben maradt szupermo­dell! A színes, szinkronizált amerikai krimit a Kossuth mozi vetíti a hét végén. V Gelita televízió- és közpon- tiantenna- javító szervize szom­baton délié várja a bejelentése­két. Címük: Testvérvárosok nt- tat szoleáltaroház. telefon: Sí-««. Í6-S53. Vasarnap rezee! 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A VTLI.KESZ rádió- és tele- vieiójavító műhelye a Szűcs Sá­muel u. 5. szám alatti szerviz­ben szombaton 8-roI 14 óráig, vasarnap 8-tól 13 óráig tart ••yeletet. Telefon: 15-Sól, W-5M. * Kollai Róbert, Tarján Györgyi. Pap Vera. Szilágyi Tibor, Rudolf Péter, pécsi Ildikó és mások szerepelnek A láperdö szelleme című mesejátékban, amelyet Vercors meséje nyo­mán Gabnai Katalin irt tévéfilmre és Vadkerty Tibor rendezett. A félórás mesejátékot va­sarnap délelőtt mutatja be a tévé. Képünkön egy jelenei a filmből. FENTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — Kapuváron. — 12.45: Hétvégi panoráma. — 14.02: Megkoroná­zott forradalom. — 14.51: Film­zene. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kévkalauz. — 15.35: Elisabeth Schwarzkopf operettdalokat éne­kel. — 16.00: Mit üzen a Rá­dió? — 16.35: Zenekari opera­részletek. — 17.00: Hírek. — 17.üo: Mi közünk hozzá?! — 17.30: Da­loló, muzsikáló tájak. — 17.47: Csajkovszkij-művek. — 18.10: Hol volt, hol nem volt... — 13.30: Esti Magazin. — 19.15: Zoltán Aladar népzenei feldol­gozásaiból. — 19.35: A szomszéd­ság nevében. — 20.28: Operett- kedvelőknek. — 21.30: Fűtői fá­ig. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. — 23.30: Énekek éneke. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.12: Gyermekeknek. — 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenedélután. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Slágerek mindenkinek. — 19.40: Nótakedvelőknek. — 20.30: Hí­rek. — 20.35: Iránytű. —. 21.35: Santana összes albuma. — 22.14: Népballadák. — 22.30: Nem szentírás! — 23.00: Hírek. — 23.20: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.55: Pillanatkép.— 13.00: Hírek. — 13.07: Kortárs kórusművek. — 13.37: Bécsi klasszikus muzsika. — 15.00: Katherine Hepburn énekel. — 15.26: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 16.35: Hi-Figyeiő. — 17.05: Ismered a Carment? — 17.36: Egy rádiós naplójából. — 19.00: Hírek. — 19.05: Illyés Gyula: a Semmi közelít. — 19.15: Bach: h-moll mise. — 21.37: Világhírű zongo­raművészek felvételeiből. — 22.13: Opera-művészlemezek. — 22.54: Zenei panoráma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 37.05: Péntek este Észak-Magvar- országon. (A tartalomból: a" zaj hatása a szervezetre — Orvosi tanácsok. Beszélgetés dr. Pénzes Géza főorvossal — Hiánycikkek nyomában: a gyártó válaszol — Vasvill Depó négy megyében — Hétvégi programajánlat.) Szer­kesztő: Nagy István. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Hollókői Fejlesztési Bizottság ülése — Zárszámadás az Egri Csillagok Termelőszövetkezet­ben.) — 18.25: Lap- és műsor­előzetes. Televízió, 1. műsor: 15.00: Is­kolatévé. — 16.30: Hírek. — 16.35: Bors. — 17.35: 55 éves lenne... — 18.00: Telesoort. — 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik ... — 19.35: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A hol­nap cirkusza. — 21.05: Faustus doktor boldogságod pokoljárása. — 21.53: Péntek esti randevú. — 22.55: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 16.00: Te- lesnort. — 38.00 : Reflektor Ma-< gazin. — 19.00: Keresztkérdés. — 19.30: Hidas Frigyes: Bösen­dorfer. — 20.25: Telesport. — 22.50: Képújság. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19) : ADe Teréz kiállítása. — Szakmunkás Galéria (10—3 7): A Miskolci Galéria plakátiai. — Herman Ottó Múzeum ao—18): Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — Helvzet. —Mis­kolci Kéntár (10—18) : Két év­század magyar festészete. — A természettudományi gyűjtemény új szerzeményei. — Borsod— miskoloi Múzeum (10—18): Kon­dor Béla-emlékkiállítás. — A + FEL BÁNKÚIRA! Bizonyára nagyon sokan vá­lasztják ezen a hétvégén is úticélul Bánkutat. Csütörtö­kön jártunk fönt a „síparadi­csomban” és meggyőződhet­tünk róla: kitűnőek a hóvi­szonyok. Tekintettel az idő­járásra és a hótakaró vastag­ságára (átlagosan 45—50 cen­timéter) zavartalanul sportol­hatnak a síelők, szánkózók. Nyolc felvonó működik, és mint az elmúlt években, este is kivilágítják a pályákat. A hegyre vezető út jól járható, bár több helyen csúszik, ezért óvatosan kell vezetni. Megfordultunk a turistaház éttermében is. Újdonság, hogy a hétvégétől kezdve tilos do­hányozni a helyiségben. Ed­dig csupán a pultnál lehetett vásárolni képeslapot, cigaret­tát, és bizony elég sokat kel­lett várakozni. Ezentúl a pin­cértől is kérhetnek képesla­pokat a vendégek. Az ételvá­laszték kielégítő, specialitá­suk a csúsztatott habos pala­csinta. Ügy tapasztaltuk, hogy — nevéhez híven — „jól csú­szik”, különösen az édesszá­jú gyerekek kedvelik. Egy adag 17 forint. Aki alaposan körülnéz, azt is észreveszi, hogy bővíti a síklub a menedékházát. A fa­ház mellé épített kőépületek egyikében a Justitia sportkör, a másikban a hegyi mentő- szolgálat kap majd otthont. Örömmel adjuk tovább a hírt: a közhiedelemmel ellen­tétben, a turistaház éttermé­ben és a társalgójában bárki zavartalanul elfogyaszthatja az otthonról hozott elemó­zsiát. Az év végéig tart nyitva az a kiállítás, amely néhány nap­ja nyílt meg a Kossuth utcai Borsod—miskolci Múzeumban, és máris sok száz látogatót vonzott. A tárlaton az észak-ma­gyarországi posták történetét mutatják be. Képünkön egy ré­gi telefonközpont. (Kiss József felvételei) Állatorvosi ügyelet: Ezen * hétvégén dr. Wirtz Fe­renc állatorvos ügyel. Lakása: V»rosmaitv u 52. szám. Tele­fon: 85-021). Betegbeielentés: 8 —S és 13—14 éra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. sz. alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (teleTon: 35-951). és a 20. számú. Avar ti. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár (tele­fon: 51-69T). E két palik» ál­landóan ellátta az éjszakai ügyé. leti szolgálatot. SZERVIZEK + Működés közben is láthat­ják a vendégek a postatörté­neti kiállítás egyik szép — és hasznos — darabját, a csö- postát Ez itt az egyik vége. + TERMÉSZETVÉDELMI FILMEK A Szivárvány környezet- és természetvédelmi moziban há­rom filmet vetítenek szomba­ton délután 4 órától. Az Űt- törőház nagytermében rende­zendő vetítésen a Szép új vi­lág, A Kiskunsági Nemzeti Park és a Tőlünk is függ cí­mű filmeket mutatják be. + SZERB TÁNCHÁZ Szerb népzenére táncolhat­nak azok a fiatalok, akik va­sarnap este 6 órára ellátogat­nak a Gárdonyi Művelődési Házba. A táncház zenéjét a Vujicsics-egvüttes szolgáltatja. A miskolci autószerelő kisipa­rosok közül a hét végén Zsám- bók János, Szerdahelyi u. 7. sz. alatti mester ügyel. Telelőn: 52-053. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7 órától 11 óráig tej és kenyér bolti áron: a Gyöngy cukrászdá­ban, az Aranycsillag vendéglá­tóházban, az Egyetem étterem­ben, a Diófa étteremben, az If­júság étteremben és a Művész bisztróban. Az Otthon étterem­ben 7-től 15 óráig, a Stadion étteremben fél 8-tól 15. óráig, a Katowice étteremben tí-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem va­sárnaponként 6-tól 10 óráig áru­sít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hu­nyadi utcai tejivó vasárnap reg­gel 7 órától 11 óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5 órától 9 óráig van nyitva. OKVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgá­lat, csak sürgős esetben, a kö­vetkező helyeken található Mis­kolcon, a hét végén: az 1. és a II. kerületben lakóknak a Csa­bai kapu 9—II. szám alatt (be­járat a Bottyán János utcai ol­dalon), telefon: 63-124, 63-333. A III. kerülétben lakóknak az El­ső u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek; hétvégeken pedig pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet. 14 éves korig: a Hunyadi utca 21. szám alatt, telefon: 15-698. Pénteken este 7 órától hétfőn, reggel 7 óráig fogadjak a beteg gyereke­ket. A Csabai kapni rendelőinté­zetben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart a Csabai kapu 42. sz. alatti me­gyei tüdókórház szájsebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen itt-tarlozkodók a szállásuk szerint illetékes or­voshoz tartoznak, sürgős ese­tekben a gyerekeket a Hunyadi utcai rendelőbe is el lehet vin­ni. A délelőtti és a délutáni körzeti rendelés között a Csabai kapui SZTK-rendelöintézetben ügy eletet tartanak. Éjszaka és hétvégeken ugyanitt található a városi központi ügyelet. Hét végi kalauz jó, ha tudjuk...

Next

/
Thumbnails
Contents