Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-12 / 242. szám

# A szerelési munka* latoknak szeptember elején meg kellett rolna kezdődni, az avasi tévétorony csú­csára azonban még ma sem került fel az antennák egyetlen eleme sem. A késés okáról szól cikkünk az S. oldalon. A cső bél jó Új módszerrel újít­ják fel a nyomó- és szennyvízvezetékeket Miskolcon. A Dunán­túli Regionális és Víz­gazdálkodási Vállalat dolgozói cementet és homokot fúvatnak be, s ezzel eltömítik a ki­sebb repedéseket és lyukakat. (Cikk a 3. oldalon.) Tegnap délután a tapolcai strandfürdő úszómedencéjére ismét ráhúzták a műanyag sátrat. Az óriási és hatalmas súlyú ponyva kihúzását semmilyen eszközzel sem lehet gépesíteni, ezért ehhez o Hárukkmunkához sok-sok erős kéz szükséges. Az idén harmadszor állítják fel, s mint eddig, most Is rendőrök és katonák segédkeztek, A mai nap folyamán körben rögzítik, majd holnap — egyelőre hideg levegővel = fel is fújják. Pénteken szeretnének próbaüzemet tartam, ekkor mér fűtés Is lesz a sátorban. A nyitást szombaton reggel 9 órára tervezik, ti-'«.­Központi Bizottsága A Magyar Saoeiahséa Munkáspárt Körnen*. Bísattságássk hazaérkezett Prágákéi A városi tanács-' tegnapi ülésén Joosz Gábor, a Haza­fias Népfront városi bizott­ságának elnöke bejelentette: Csótai János, Miskolc ta­nácselnök-helyettese kérte, hogy mentsék fel elnökhelyet­tesi beosztása, tanácstagsága és a művelődési .bizottság ve­zetése alól. Csótai János a Berzeviczy Gergely Kereske­delmi Szakközépiskola igaz­gatója lett. A tanácsülés a felmentést elfogadta. Ezután Joosz Gábor javaslatára a vá­rosi tanács elnökhelyetteséül Gépelné Tóth Rózsát, a Haza­fias Népfront eddigi váróéi titkárát választották meg. Csótai Jánosnak, Rozsa Kál­mán, a városi tanács elnöke mondott köszönetét munká­jáért. Mai számunkban a több órás eszmecserét — egy-egy kérdésben vitát — kiváltó környezetvédelemmel, tele-' püléstisztasaggal foglalko­zunk. (A DH várospolitikai. fóruma a 3. oldalon.) ülését mára összehívták. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságának, hogy vitassa meg a nemzetközi kérdésekről szóló beszámolót, a szakszervezeti munka fejlesztésével és a párt feladataival foglalkozó állásfoglalás-tervezetet, a járások megszüntetésére, a helyi párt- és állami irányítás fejlesztésére vonatkozó ja­vaslatot, valamint az időszerű gazdasági kérdéseket tárgyaló tájékoztatót. ^ At idén nyolc hónap alatt a megyében 53, Miskolcon pedig 22 millió lapot adott el a posta. Az el­múlt évi hasonló időszakéhoz visz©- nyitva egymillió 171 ezerrel nőtt a példányszám, A lapok 62-63 száza­lékát fizetik elő országosan, Miskol­con azonban csak 43 százalék ez az arány. Hogy milyen nagy erőfeszíté­sébe kerül postásainknak ez a munka, s hogyan kívánják javítani a terjesztést, arról olvashatnak az 5, oldalon. Nehéz a postásfáska Lázár György, a Magyar Népaoztársaság Miniszterta­nácsának elnöke — feleségével együtt — tegnap a kora esti órákban hazaérkezett Cseh­szlovákiából, ahol — Lubo- mir Strougalnak, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság szövetségi kormánya elnöké­nek meghívására — baráti látogatást tett. Gazdag volt a tegnapi prog­ram. A Minisztertanács el­nöke délelőtt megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját a prágai Zizkov-hegyen levő nemzeti emlékműben. A ma­gyar kormányfő virágot he­lyezett el Element Góttwald sírján és a Csehszlovákia fel­szabadításáért elesett szovjet hősök emléktermében. Lázár Györgyöt fogadta Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, f Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke. A szívélyes, baráti légkörben végbement találkozón kölcsönösen tájé­koztatták egymást a szocia­lizmus építésének tapasztala­tairól, véleményt, cseréltek.a két ország kapcsolatairól, és a nemzetközi helyzet idősze­rű problémáiról. Megelége­déssel állapították meg, hogy a két ország gazdasági együttműködése tervszerűen fejődik, az árucsereforgalom kiegyensúlyozottan bővül. Ki­emelték, hogy a gyártássza­kosítás és a termelési koo­peráció fejlesztése még to­vábbi lehetőségeket nyújt a gazdasági együttműködés el­mélyítéséhez és árucsere nö­veléséhez. A személyi változás tulaj­donképpen a tanácsülés zá­róakkordja volt. Korábban megvitatták Miskolc és kör­nyékének környezetvédelmét, tájékoztatót hallgattak meg a tanácstörvény végrehajtásá­nak tapasztalatairól, valamint a Széchenyi út rekonstrukció­járól. Elhangzottak bejelen­tések, interpellációk is. Losonczi Pál Ciprusra utazik Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke Szpirosz Kipria- nunak, a Ciprusi Köztársa­ság elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Ciprusra utazik. Éppen harminc esztendővel az emlékezetes 6-3 arányú angolok elleni győzelem után, ma este 6 órakor a Népsta­dionban rendezik meg a Magyarország—Anglia Európa-baj- noki selejtező mérkőzést. Képünkön a szigetországiak ellen készülődő magyar labdarúgó-válogatott. (Előzetesünk a S. oldalon.) Nők a békéért Balatonaligán ülésezik a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsa, a világ legnagyobb nemzetközi nő­szervezetének vezető szerve. A négynapos ülés megnyi­tásakor tegnap a Magyar Nők Országos Tanácsa ne­vében Duschek Lajosné el­nök köszöntötte a resztvevő­ket, 116 ország 132 nőszer­vezetének mintegy 300 kép­viselőjét, köztük neves köz­életi személyiségeket. Freda Brown, az MDN el­nöke megnyitójában hangoz­tatta: a tanácskozás fő té­mája a békemozgalom erő­sítése. Az NDN a leghatáro­zottabban elítéli az atomhá­borút, amelyet az emberiség ellem legnagyobb bűnnek tart, Ma reggeli telefon leiektől a házig Amikor néhány hónappal ezelőtt megnyílt a Pátria­házban levő új postahivatal, és bezárt a másik a városi tanács mellett, a Hunyadi ut­cán, hírül adtuk, hogy a megüresedő hivatali helyi­ségbe az Építésügyi Tájékoz­tatási Központ költözik, kö­zönségszolgálati irodát nyit. Azóta azonban láthatóan nem történt változás a Hunyadi utcán. Ezért kerestük fel ma reg­gel telefonon dr. Horváth Bélát, az ÉTK észak-ma­gyarországi kirendeltségének vezetőjét: — Szeptember 30-án kap­tuk kézhez a helyiséget ki­utaló határozatot, most már csak az ingatlankezelő vál­lalattal való szerződéskötés van hátra. Mindenfélekép­pen szeretnénk még az idén ősszel megnyitni az irodát, amely az országban elsőként fog teljes körű szolgáltatá­sokat nyújtani az építkezni szándékozóknak. Az irodá­ban jelen lesznek az OTP. a TÜZÉP, a városi és a me­gyei tanács, valamint az ÉTK képviselői. A telek megszerzésétől a ház felépí­téséig minden segítséget sze­retnénk itt egy helyen meg­adni az ügyfeleknek, hogy ne kelljen senkinek se fö­lösleges járkálással, ügyin­tézéssel növelni az otthon- teremtés egyébként sem zök* kenőmentes folyamatát. Új elnökhelyettes •• * % Illést tartott a városi tanács

Next

/
Thumbnails
Contents