Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-26 / 254. szám
Pályaválasztás előtt Nyolcadikosok gondjai Szándékok és lehetőségek ♦ Elkerülni a csalódást Alkalmassági vizsgálat a Pályaválasztói Tanácsadó Intézetben. (Kerényi László felvétele) Milyen továbbtanulási lehetőségeik vannak az általános iskolát ebben az oktatási évben végzőknek? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Őri fst- vánné dr.-t, a megyei Pálya- választási Intézet igazgatóját. — A megye középfokú oktatási intézményeiben 10 820 hely van az elsősöknek, várhatóan 10 486-an fejezik be az általános iskolát 1984- ben. Elvileg tehát mindenkinek jut hely.- Elvileg. És gyakorlatilag? — Biztos, hogy most sem tudnak mindenkit felvenni abba a középiskolába, amelyikbe szeretnék, ugyanakkor lesznek osztályok, amelyeket lyaválasztási felelősein —, a szülőkön, nem utolso'-orban a gyerekeken. A szándékok és lehetőségek .reális mérlegelése , sokakat menthet meg a csalódástól. A most kezdődő pályaválasztási hetek is azt célozzák, hogy a nyolcadikosokat minél több szakmával megismertessük, úgynevezett nyílt napok, valamint filmvetítések, osztály- főnöki órák, vetélkedők keretében tájékoztassuk őket a választható iskolákról. Napokon belül eljut az iskolákba a tavaly készült szán-' dékfelmérések összesítése, valamint a megyei pályaválasztási tanácsadófüzet, ezek janak; 5202 hely van, és '5042-en fognak végezni. A szakközépiskolák, szakmunkásképző intézetek 45-féle szakmát kínálnak a lányoknak a megyében, ezek kétharmada tipikus női munka. — Milyen megfontolás alapján választanak pályát, illetve iskolát a nyolcadikosok? — Döntő hatással van rájuk a környezetük. Vonzódnak a divatos szakmák iránt, pedig jó lenne belátni, hogy ahová sokan jelentkeznek, oda csak a legjobbakat tudják felvenni. Kirívó péld* az egri erdészeti szakközép- iskola. Csupán a megyéből százan szeretnének ott továbbtanulni — a szándékfelmérések szerint —. holq,i,t mindössze egy osztály indul, és az iskola vonzáskörzete öt megyére térj =<? ki.- A pénz nem szempont? — Nem mondhatnám Sokkal inkább, hogy menny; érdekességet — vagy vélt érdekességet — rejt a választott szakma. A mi feladatunk, hogy rávilágítsunk: a divat múló dolog — példa erre a , fodrászszakma —. továbbá, hogy nincs olyan ember, aki csak egyetlen pályára lenne alkalmas. És az sem mellékes szempont, hogy számos munka alapos változáson ment át az elmúlt években. Ezekről talán nem minden szülő tud, s még kevésbé a gyerekek. s*— Ránki Dezső zenekari zongoraestje A Téti bérlet első előadásán telt ház fogadta a Miskolci Szimfonikusokat. Az érdeklődés egyaránt szólt az évadnyitásnak, Beethoven müveinek és a népszerű zongoraművésznek, Ránki Dezsőnek. A műsor a III. Leonóra nyitánnyal indult, s tulajdonképpen ez volt a zenekar egyetlen önálló száma, A vezénylő Kovács Janos fiatalos temperamentuma ezúttal nem vált az interpretáció javára. Beethoven egyik legsikerültebb nyitányáról a kevésbé járatos koncertközönség is szebb emlékeket őriz. Teltebb, kidolgozottabb, pontosabb és tisztán szóló zenekari hangzást vártunk. Ránki Dezső élményt adó játéka szerezte a hangverseny legszebb perceit. Már ahogyan a c-moll versenyművet elindította, az maga volt a tökély. Számára minden hang fontos, de a hangok, motívumok egy belső zenei élmény kiteljesedései. A formálás plasztikussága, öntörvényűsége, szabadsága a későbbiek során sem szenvedett csorbát. Ha az első tételt a tudatos motivikus munka és az őszinte, tiszta muzsikálás ötvezetének tekintjük, mit mondjunk a szepvedélyes Largo szívet szorító pillanatairól? A záró Rondó pregnáns ritmikája, remek, karakterisztikus tempója méltó befejezést adott e nagyszerű játéknak. Ritkábban csendül fel hangversenyeinken az 1794—95-ben keletkezett B- dúr versenymű. Valójában ez az első Beethoven-zongora- verseny, melyben a fiatal zeneszerző a haydn—mozarti hanvételt tekinti példaképének. Ránki Dezső újra felfedeztette velünk a koncert szépségeit, s olyan érzésünk támadt, hogy méltatlanul hanyagolják el ezt a müvet. Meg kell mondanunk, hogy a koncertek zenekari kísérete nem volt hibátlan. Élményt adó, puha lezárások mellett, pontatlan indítások és megérkezések, sok dissz- tonáció, bátortalan játék „tarkította” az estet. Milyen jó lett volna, ha ezen a hangversenyen minden előadó felnő Ránki színvonalához. BARTA PÉTER SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.4ó: Magvetők. — 13.05: Opera- slágerek. — 13.35: Dzsesszmelő- diáü. — 14.29: Miska bácsi levelesládája. — 15.00: Hírek. — 15.05: Beethoven: Asz-dur szonáta. — 15.25: MB 10—14. — 15.5«: Kritikusok fóruma. — 16.08: Pazeller: Rózsakirálynő. — 16.17: A Weiner vonósnégyes lel vételeiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Munka nélkül az üzem. — 17.30: Maurice Andié trombitán játszik. — 17.44: zenés jegyzetek Uruguayiról. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Lengyel vér. — 19.35: Hadovától Trianonig. — 20.00: PJepdalest. — 20.40: Volt egyszer egy dal ... — 21.30: Külpolitikai klub. — 22.00: Hírek. — 22.20: TÍ2 pere külpolitika. — 22.30: A Zágrábi Szólisták hangversenye. — 23.37: Zenaida Pally operaáriákat énekel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. — 12.30: Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hírek. — 16.35: Tudományos könyvespolc.. — 16.40: Zenei tükör. — 17.00: ötödik sebesség. — 17.55: Sport. — 19.30: Donna Summer felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.35: Rádiőszinház. — 21.43: Újdonságainkból. — 22.23: Velencében. —.,23.00: ,Hírek. — 23.20: Tomsits Rudolf szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor; 12.33: Weber: B-dúr klarinétötös. — 13.00: Hírek. — 13.07: Zenekari muzsika. — 14.11: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 15.05: Zenés játékokból. — 16.00: A Poptarisznya dalaiból. — 16.47: öt földrész zenéje. — 17.w>: Iskolarádió. — 17.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 18.10: Valdauf- polkák. — 18.22: F.gy szimfonikus költemény hányatott sorsa születésétől napjainkig. — 19.00: Hírek. 19.05: Tskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. — 21.3S: Erkel operáiból. — 22.20; DzsesszMűsor felvételeinkből. — 23.06: Magyar zeneszerzők. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. —17.05: Hangverseny krónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazda-, ságpolitikai magazin (A tartalomból : A brigád tekintélye. — Tervezők a BAEV-nél. — A háztájit kisegíti a nagyüzem.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. (A Szakszervezetek Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Tanácsának elnöksége jelentést hallgatott meg a szakszervezeti és a népi ellenőrzés együttműködéséről. — Zavartalan az ózdi és a diósgyőri kohók alapanyagellátása.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.35: Hírek. — 16.40: A? íjász. — 17.05: 9-es stúdió. — 17.50: Magyarország—Dánia EB-selejtező labdarúgó-mérkőzés. — 19.45: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.50: Es- ti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Reumaválcer. — 21.20: Tévéegyetem. — 21.55: Unokáink is látni fogjak... — 22.35: Tv-hír- adó. Televízió, Z» műsor r ífl.OD: Tornász VB. — 23.00: Képújság. Szlovák televízió: 16.30: Rövid- filmek. — 17.25: ipari tanulóknak. — 17.55: Autósok-motorosok magazinja. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Tv-hírado. — 20.00: Világűr a Földnek! — 20.40: Mielőtt a függöny felmegy. — 21.20; Honvédelmi műsor. — 22.00: Világhíradó. — 2®.15: Éjjel a kastélyban. Kiállítások: Mini Galéria dO— 18) : Imre Lajos grafikái. — Miskolci Galéria (10—18): Francia plakátok. — Vasas Galéria (14— 19) : Márton Jánosné hímzései. — lanácskozás az egyetemen József Attila Könyvtár (12—20): Misxolc es környexe régi térképeken. — Herman Otto Muzeum (lü—18): Ember és munka. — A Herman Otto Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A termeszei három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyaror- szágról. — Borsod—miskolci Muzeum (10—lö): Kondor Béla-em- lékkiállítás. — Szomszéd népek viselete levelezőlapokon. — A magyarországi délszlávok textilművészete. — Miskolci Képtár (10— 18): Két évszaad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékhez (10— 13): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—16): A diósgyőri vár története. — Penzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—16) : Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI—XIX. szazadból. — Városi vadaspark (10— 16). Miskolci Nemzeti Színház (7): Peer Gynt. (Bérletszúnet.) — Kamaraszínház (7): A szabin nők elrablása. Filmszínházak: Béke (f8) : Meztelen bosszú (szí. amerikai, 16 éven felülieknek. II. helyár!) — (3) : Aranygyapjú (szí. szovjet) — (n6) : A biztosan ölő Sárkány Lady (szí. japán, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Elveszel, elhagylak (NDK) — (6) : Tüzsze- kerek (mb. angol). — Kossuth (hnö és 7) : Délibábok országa (szí. magyar) — (f3) : Az inkák kincse (bolgár—NSZK). — Táncsics (f5): Az idő urai (szí. magyar—francia) — (f7): Ez igen! (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Táncsics kamaramozi, Kortárs Filmklub (6): A háborúnak vége (mb. francia, 16 éven felülieknek!) — Tokaj vendéglátóhas (f8) : Kémek a lokálban (mb. szí. francia—olasz, 16 éven felülieknek!). — Ady Művelődési Ház (5 és 7) : Gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai, 16“ éven felülieknek, III. helyár!). — Krúdy (f7) : Kvartett (mb. szí. angol, 16 éven felülieknek!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Melchior Franck: 13. partita. — 8.34: Döhnányi Ernő: A tenor. — 9.44: Amikor lámpát olt édesanya. — 10.00: Hírek. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Nóták. — 10.59: Reiner Frigyes vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekart. — 11.40: Irodalmunk a felszabadulás után. Ásványok és kőzetek Előre je'zik a földrengést Jk A német és a magyar tudósok az egyetemen az ásványelemzéssel ismerkednek. (Kerényi felv.) nem tudnak teljes létszámmal indítani. Bár tavaly — az előző évekkel szemben — igen jó volt a helyzet, minden addiginál kisebb volt azok száma, akiket mindkét helyről elutasítottak. Sok múlik a pedagógusok n — mindenekelőtt az osztályfőnökökön és az iskolák pászintén segítik a tájékozódást, az esélyek felmérését. — Mi o helyzet a lányokkal? Köztudottan, ok még nehezebb helyzetben vannak megyénkben, mint a fiúk, — Számokban kifejezve*' a lányoknak is reális esélyük van arra, hogy továbbtanulA Nehézipari Műszaki Egyetemen tegnap délelőtt nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött, a — hivatalos nevén — KAPG 3. projeki. vagyis kutatási irányzat keretében, öt szocialista ország — a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarorszag — 16 kutatóintézetéből érkeztek az előadók, hogy megvitassák az ásványok és kezetek fizikai és szerkezeti tulajdonságait magas hőmérsékleten és nyomáson. A tanácskozás elnöké. Heinz Stiller akadémikus. « postdami földfizikai intézet igazgatója az október 29-ig tartó szimpozionon a következőket mondotta: — A szocialista országok multilaterális együttműködése keretében bizottságunk a bolygók ásvány- és kőzettani kutatásával foglalkozik, pontosabban a szilárd földkéreg valamennyi tulajdonságával. A mostani tanácskozásunkon azokat a vizsgálatokat végezzük el laboratóriumi körülmények között, amelyek a földön és a földkéregben végbemennek magas hőmérsékleten és nyomáson. — Munkánk elsősorban azért jelentős, mert vizsgálataink új lelőhelyek, kialakításához vezethetnek, elősegítik a bányamunkák biztonságos végzését, s a várható földrengéseket, illetve kőzetmozgásokat előre lehet jelezni. — A bányászokkal, a geológusokkal közvetlen együtt-; működésünk van, ők hasznosítják a gyakorlatban eredményeinket. Miskolci tanácskozásunkon az előadók ismertetik saját tapasztalataikat. a többiek pedig — ha tudják — területükön hasznosítják azokat. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Bilicsi Tivadar operetídalo- kat énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 3 35 : Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Dzsesszarchí- vum. — 9.40: Mozart-művek. — 11.00: Hírek. — 11.05: Jósé Carreras operaáriákat éneke). — 11.43: Romantikus kamarazene. Televízió, 1. műsor: 8.25: Idősebbek is élkezdhetik ... — 8.30: Iskolatévé. — 10.00: Latin- amerikai írók műveiből. Menedékjog. — 10.55: Meghökkentő mesék. — 11.20: Képújság. Mű velődéi táborok A népművelők körében korábban viták bontakoztak ki: mikor beszélhetünk olvasótáborról, s melyek a leglényegesebb megkülönböztető jegyei ennek az új kulturális formának. A továbbiakban olvasótábor helyett művelődési tábornak nevezik ezt a fontos misz- sziót teljesítő vállalkozást. A Hazafias Népfront ezután is összehangolja e táborok munkáját, s megteremti annak a lehetőségét, hogy megfelelő szakemberek vegyenek részt a táborok munkájában. Részükre — a tervek szerint *— tavasszal Gárdonyban kétnapos tanfolyamot rendeznek. ^ Kizárólag miskolci munkahelyekre, jól fizetett minőségi munkákra kőműves, hidegburkoló, ács, bádogos, állványozó, fűtésszerelő, vízvezeték-szerelő, hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat veszünk fel Többszakmás dolgozók és mesterszakmunkások előnyben részesülnek. Rendezett köiülményü dolgozók jelentkezéséi várjuk a 24-es autóbusz végállomásánál, a Miskolci Lakáskarbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet munkaügyi osztályán, Miskolc, Szputnyik u. 1. sz. alatt Telefon: 62-622.