Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-20 / 249. szám
jfc A pusztítás helyszíne 'Kiss József felvételei) Pállasz Athéné Egyre többet találkozhatunk előre nyomtatott meghívókkal. Jó ez a megoldás, mivel a meghívónak nincs más dolga, mint kitölteni az előrenyomtatott lapot. Beírják a címet, a helyet az időpontot cs a témát. Csupán az lehet a hibája az előregyártott lapnak, ha közhelyekkel tűzdelik. Sokszor rányomtatják: a téma fontosságára való tekintettel megjelenésére számítunk. Ki hiszi el, hogy ez a mondat minden rendezvényre érvényes? Ha közhellyé kopik, akkor sem vesszük komolyan, amikor valóban így van. (sz.) kézéből a lándzsát... Kerítésdöntöoelők Október 14-én éjszaka eddig még ismeretlen tettesek a vasgyári lakónegyedben a Téglagyári—Sándor—Tavasz utcák mentén kidöntöttük és tönkrezúzták 25 méHavonfa 650 cím Kopogtat a végrehajt Előfordul, hogy megfeledkezünk a tartozásról. Kapunk egy-két felszólítást és ha ezt is figyelmen kívül hagyjuk, kopogtat a végrehajtó. A megyei bíróság végrehajtói irodájának vezetője szerint havonta átlagosan 1000 ügyet kell elintézni. A végrehajtások zömét Miskolcon és a járásban végzik. Városunk minden hónapban legalább 650 címet kap- naii. Érdekes jelenseg, hogy szezonális a végrehajtók munkája. Júliusban és augusztusban alig akad teendőjük. Az év vége előtt viszont nem győzik a követelések behajtását. Az ügyek többsége állami követelés, magánszemélyekkel szemben. Sokan megfeledkeznek a munkaruha leadásáról, s nem hajlandók visszafizetni ,a jogtalanul felvett többletmunkabért. A végrehajtók csak 30U forinton felüli követelések behajtásával foglalkoznak. Az állami gazdálkodó egységek kérésére azonban ennél kisebb összegű érték lefoglalására is házhoz mennek. Noha előfordul, hoúv a kiszállás többe kerül, mint a behajtandó összeg. Mostanában ritka a nagy ügy. Alig akad néhány 100 ezer forinton felüli követelés. A végrehajtó megjelenésekor általában mindjárt jobbnak látják, ha azonnal fizetnek. Ha mégsem, akkor foglalni muszáj. Akármit azonban nem vihetnek el. Fekvőhelyet, széket, asztalt és szekrényt mindnütt hagyni kell. Nem vihetik el az életvitelhez szükséges tárgyakat, valamint a foglalkozás gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközöket. Így aztán a legtöbbször háztartási gépeket, televíziót, rádiót, vagy éppen a személy- gépkocsit viszik el a nem fizető állampolgároktól, ötezer forinton felüli tartozás esetén még az ingatlant is lefoglalhatják. A közelmúltban volt is erre példa, amikor Tapolcán a Görömbö- lyi út egyik hatalmas villalakását árverezték el. a több szászezer forintos adótartozás miatt. Miskolcon nyolc végrehajtó dolgozik. Valamennyien érettségizettek és jól értenek az értékbecsléshez. Feladatuk korántsem hálás,, sehol nem fogadják őket tárt karokkal, de eddig sehol nem esett bántódásuk. Ez többek között annak is köszönhető, hogy jó pedagógiai érzékkel rendelkeznek, tudják, miképpen kell tárgyalni az adósokkal. (szántó) tér hosszban, a betonba és téglába ágyazott ódon, öntöttvaskerítést. Nem elégedtek meg ennyivel: megrongálták a sarkon álló KRESZ- táblákat is. Higgadt kommentárt nehéz az esethez tűzni. Öha- talanul eszühkbé jutnak a városunkban rövid hetek, hónapok alatt tönkretett, széttört Gádor-kerámia kompozíciók. S emlékezetünkben őrizzük azt a szintén vasgyárban történt esetet, amikor a kerílésnyűvők egy óvoda területen próbálták ki erejüket. Nem mondhatjuk azt sem. hogy ..bezzeg más városokban”, hiszen jól tudjuk. felelőtlen csavargók gyújtották fel a budai vár tornyának tetőszerkezetét, törték le a pécsi Zsolnai-kút porcelánját, s ők azok, akik ellopják a városvédő Pállasz Athéné szobrának kezéből Budán a lándzsát. Egyedi esetből nem lehet, nem szabad általánosítani, de ezek a ..megszokott” városi vandalizmuson túlmutató. kiugró tünetek figyelmeztetnek minket. Reméljük, hogy a tettesek ezúttal is gyorsan rendőrkézre kerülnek — szemtanú is van! —, s példás büntetést kapnak. De ne hitegessük magunkat, a bírói szóval nem lehet lezárni az ilyen ügyeket. A hirtelen feltámadó romboló, pusztító ösztön eredőit kell kikutatnunk és semlegesítenünk. különben a szomorú krónika újabb és újabb ügyekkel gyarapodik. (k—ó) Kétféle ruhagyűjtési akció Isnácsiagok fogadóétái Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Boldizsár Éva, 9. sz. Általános Iskola, Szeles u. 65. szám, 17 órakor; dr. Tóth István, I 6. sz. pártalapszerve- zet. Tanácsház tér 2. szám, 16 órakor. A Vöröskereszt megyei vezetősége ruhagyűjtési akciót szervezett az elmúlt napokban az angolai és mozambiki testvérszervezetek javára. A vártnál jóval több ruhadarab gyűlt össze, de akadt köztük olyan is, amelyeket nem küldhetnek el a távoli országokba, mert azokat ott nem használhatnák. Elsősorban a műszálas ruhaneműkre. a télikabátokra és a különféle cipőkre gondolunk. Ezért ezeket a magyarországi rászorultaknak adományozzák. Ami selejtes, vagy használhatatlan holmi, a MÉH útján értékesítik. A Vöröskereszt tájékoztatja a miskolciakat, hogy a közelmúltban a Bizományi Áruház Vállalat és a MÉH is hirdetett hasonló akciót, de a befolyt összeget más célra fordítják. Ezekkel a megyei Vöröskereszt segélyalapját kívánják növelni. A társadalombiztosítás megtérítteti... íA foglalkozási betegség is baleset A társadalombiztosítás nem jótékonysági egylet, nem olyasfajta intézmény, amely csak fizet. Nem is volna jó, ha az lenne. S nem csupán azért, mert az ilyen-olyan SZTK-járulékokból kasszájába befolyt összegek aligha fedeznék a kiadásokat, hanem azért sem, mert a munkavédelmi óvó rendszabályok önmagukban nem képviselnek erélyes ösztönző erőt a balesetek megelőzésére. Tény, hogy a társadalombiztosítási költségek megtérítésének kötelezettsége zsebbevágó téma a munkáltatóknál, aminek alapvetően garantálnia kell(ene), hogy az adott helyen — anyagi érdekekből is! — mindent elkövetnek a dolgozók testi épségének és egészségének megóvásáért. FÉLMILLIÓ EGY ROKKANTSÁGI NYUGDÍJRA Dr. Inokai Józsefné, a társadalombiztosítás megyei igazgatóságának jogi csoportvezetője, példatárából G. Béla esetét idézi tanulságként: — Mindenekelőtt tudni kell, hogy a társadalombiztosítási jogszabályok a foglalkozási betegségeket is balesetkent kezelik. G. Béla például az egyik kőbányánkban dolgozott több mint harminc éven át. Három éve kiderült, hogy a porártalom következtében szilikó- zisos bet,eg. Miután csaknem 253 napig táppénzre, többször kórházi ápolásra, orvosi ellátásra szorult, az orvosi bizottság megállapította : foglalkozási betegségéből eredően 67 százalékos munkaképesség-csökkenést szenvedett. 1980. decembertől tehát rokkantnyugdíjas lett. Megyei igazgatóságunk több mint 4600 forint havi nyugellátást állapított meg részére. S minthogy a foglalkozási betegség is tulajllázigasda: Salamon József Vacsoraest a Stadionban Az fn3Tenc falatozóban a balmazújvárosi Lenin Mgtsz húsipari termékeinek bemutatója és vására kezdődik holnap délelőtt 9 órától, a vendégvárás az Ávas-alján rendezvénysorozatának alkalmából. Ugyancsak a rendezvénysorozat programjai közé tartozik az este nyolc órakor kezdődő szlovák vacsoraest a Stadion étteremben. A vacsora- est házigazdája Salamon József. a DVTK labdarúgószakosztályának technikai vezetője. Az est meglepetései közé tartozik még, hogy a vendégeket mini-revümű- sor szórakoztatja majd. donképpen üzemi baleset, a társadalombiztosítás költségeinek megtérítésére felszólítottuk munkáltatóját. 38 ezer 823 forint megfizetését kórházi ápolás, vizsgálati díj, táppénz, orvosi és gyógyszerköltség, valamint útiköltség címén, 444 ezer 960 forintot pedig rokkantsági nyugdíjátalány címén számláztunk a kőbányának. A MUNKÁLTATÓ NYOLC ÉVET FIZET Tessék számolni: az idézett példa esetében a foglalkozási betegséget szenvedett dolgozó munkáltatójának csaknem félmilliót kellett társadalombiztosítási költségtérítés címén fizetnie. Ha egy vállalatnál egy esztendőben csak 10 hasonló eset adódik, az önmagában is 5 milliót von el a nyereségből. Nagyon nem mindegy tehát, hogy azokat a milliókat mire fordítja a munkáltató. Nem szükséges különleges szakértelem hozzá, hogy bárki rádöbbenjen: jobban járunk, ha a foglalkozási betegségek megelőzésére szánják. Az egyszeri kiadás a megóvott dolgozók egészségében is kamatozik. — Tapasztalataink szerint a munkahelyeken — tisztelet a kivételnek — vajmi ritkán esik szó a dolgozók körében ezekről a költségekről — sajnálkozik dr. Inokai Józsefné. — Fogadást mernék kötni rá, hogy tíz megkérdezett közül jó ha egy tudná:, mi is az a rokkantsági nyugdíjátalány? Holott üdvös lenne, ha a gépek, munkapadok mellett dolgozók is tisztában lennének vele. talán egymásra is jobban vigyáznának. Arról van ugyanis szó. hogy a vállalatoknak és szövetkezeteknek minden megrokkant dolgozójuk utón. a számukra megállapított nyugellátás összegét, nyolc évre, azaz 96 hónapra, előre meg kell fizetniük. Még akJ kor is, ha a dolgozó — szerencsés esetben — egy-két év múlva ismét visszanyeri munkaképességét. Ráadásul a társadalombiztosítás az úgymond maradék éveket vissza nem fizeti. VITÁS ÜGYEK Bár elfogadhatatlan, de érthető, hogy a munkáltatók általában kézzel-lábbal tiltakoznak a költségtérítés ellen, s igyekeznek megtalálni az útját-módját annak, hogy elhárítsák a felelőssé- get. Ez persze kevés sikerrel kecsegtet, minthogy mirí1- den egyes balesetet vagy foglalkozási megbetegedést kivizsgálnak a társadalom- biztosítás szakemberei is, s az eset összes körülménye^ nek felderítésével állapítják meg a felelősséget. — Szükség esetén akár per útján is érvényesítjük követelésünket. Volt olyan vitás ügyünk, amelynek á története közfigyelmet érde>- mel. Egy biztosított dolgozó szilikózisban megbetegedett. Ö is harmincéves munkaviszonnyal rendelkezett, csakhogy ebből a harminc esztendőből . mindössze 2 évet dolgozott szilikózisveszélyes munkahelyen. Már réges-régen másutt vállalt munkát, amikor betegsége nyilvánvalóvá lett. S mivel az utóbbi munkahelyén kizárt dolog volt ez az ártalom, a szakemberek felkutatták azt a bizonyos kétéves munkaviszonyt adó vállalatot. Ott persze tiltakoztak a társadalombiztosítási költségtérítés, s a rokkantsági nyugdíjátalány megfizetése ellen. Ám mindhiába, A bíróság megállapította felelősségüket, s fizetniük kellett! (Folytatjuk) (radványi) Tartozik és követel Nyilvánvalóan a tömegkommunikációs csatornák szinté parttalan áradása sodort egymás mellé két, egymással ösz- sze nem függő hirt. Az egyik arról tudósít, hogy ma Magyarországon a takarékbetétek összege 170 milliárd forintra rúg. Hatalmas summa ez. Ebből éppen 17 acélműre, 170 húsgyárra, s kétszázezer lakásra futná. Ez az összeg negyede, harmada hazánk egyévi nemzeti jövedelmének. A másik információ szerint értekezletre hívták 13 veszteséges ipari vállalat part-, gazdasági és szakszervezeti vezeti vezetőit. A pillanatnyilag 1,4 milliárd forint deficitet felmutató cégek, első számú emberei azt vitatták meg, hogyan lehetne kilábalni a gödörből. Az országos eszmecserén szót kapott az LKM szakszervezeti bizottságának titkára is, aki nem titkolta a diósgyőri nagyüzem kollekti- vójánaK aggodalmait, de sikereit sem. Mert mindkettőből kijut mostanában Miskolc reprezentáns gyárának. A veszteség ugyan még százmillió forintokkal mérhető, de a kohászat vezetőinek véleménye szerint az üzem már túljutott a mélyponton. A hozzáértők azt is vallják — ez a legutóbbi, városi gazdasági aktívaértekezleten hangzott el —„ hogy a váltságágazatnak kikiáltott kohászat diósgyőri fejlesztése (KAC) a kritikus időszakban is szerencsés, okos húzásnak bizonyult, hiszen az LKM az itt készített acélokkal rúghat csak labdába a piacon. Más kérdés, illetve némi magyarázat a veszteségre az a visszafizetési kötelezettség, amely igazolja, hogy a fejlődésnek, a korszerűsítésnek is ára van. Mi köze a kohászatnak a takarékbetétekhez? Semmi és minden. A 170 milliárd forintból Borsod tizenheted részszel szerepel. Ez az évről évre növekvő, most mintegy tíz- milliárd forint körüli összeg arra utal, hogy a vállalati mérlegtől függetlenül áramlik ki és gyűlik a pénz. Pedig, en\'hén szólva, a megélhetési költségek nem csökkentek, s az idei árszínvonal 8—9 százalékos emelkedésével a legtöbb helyen nem tartott, nem is tarthatott lépést a bérnövekedés. Az ember akaratlanul is viszonyít és összehasonlít, összead és kivon. A valós helyzet éppúgy figyelmeztet erre, mint a sok mértéktartó hangú, de őszinte kommüniké. Ma már nemcsak a vállalati főkönyvelő tudja, hogy mi az egyensúly. A tartozik és követel címkével ellátott serpenyők egyikébe annyit kell tenni, hogy a másikból a mérleg nyelvének kilengése nélkül lehessen kivenni. Talán nem illúzió azt reméli, hogy a takarékgyűités dicséretes buzgalma olyan, hasonló intenzitású törekvésekkel is párosul, amely a vállalati veszteségeket mérsékli. (brackó)
