Déli Hírlap, 1983. szeptember (15. évfolyam, 207-232. szám)
1983-09-16 / 220. szám
i Könyv a kínai- amerikai viszonyról Lebilincselően izgalmas, tudományosan alapos könyvet jelentetett meg a Kossuth Kiadó a kínai- amerikai viszonyról. A sas és a sárkány címmel írta meg Gömöri Endre ezt a kapcsolatot az 1844-es. első kínai—amerikai szerződéstől napjainkig. Attól a szerződéstől, amelyet a mai Makao elővárosában, egy templom udvarán levő koasztalon írtak alá. A heiyet ma emléktábla mutatja. Hosszú út volt innen, amíg Kissinger és Nixon aláírták a sanghaji egyezményt; ennek a világpolitikai jelentőségű okmánynak a szentesítéséig majd’ százharminc év telt el az első szerződés óla, és közben a kínai—amerikai viszony hol semleges, hol ellenséges volt. De a kölcsönös érdekeltség mindig fennállott valahogy. Ennek a bonyolult történelmi korszaknak a megírására vállalkozott Gömöri Endre, és — meg kell hagyni — briliánsán oldotta meg. Különösen jelentős, hogy megvilágítja a Kínai Kommunista Pártnak már a harmincas években megnyilvánuló ultrabalos, szovjetellenes vonalát. Ennek az Amerika számára hasznos lehetőségeit ismerte fel Kissinger, amikor rendezte a két ország viszonyát. De amíg idáig eljutottak, az a legkalandosabb történelmi krimi, és ezt — Európában — érthetően — kevéssé ismertük, pedig döntő jelentőségű ma már az egymástól távol levő kontinensek között is egységes világ szempontjából. (máiéi Kossuth és - 7): Kémek a lokálban imb. szí. vfrancia—olasz, 16 éven" felülieknek,' III. helyár!) — (f3) : A szép ismeretlen (szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (f5 és í7) : Tűzszekerek (rab. szí. angol). — Táncsics (fő) : Álmodozás (mb. szí. szovjet). — (17) : A gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Mackenna aranya (mb. szí. amerikai, II. helyár!) — Szikra (4 és 6): Várkastély a Kárpátokban (mb. szí. csehszlovák). — Petőfi (fő és f7) : Csínom Palkó (szí. magyar). — Fáklya (4 és 6) : Csak semmi pánik . . . (szí. magyar, II. helyár!) — Fáklya kamaramozi (f5) : A kis rendőr nagy napjai (mb. szí. szovjet). — Krúdy (ti): Flep. a róka (mb. szí. japán). — Tokaj vendéglátóház (f8) : A vágy titokzatos tárgya (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek!) — Ady (7): A 34-es gyors (mb. szí. szovjet). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5) : Georgia barátai (mb, szí. amerikai. 14 éven felülieknek!) — (7) : Tűtorony (mb. szí. kanadai, Ili. helyár!) -- Hámor (f6) : Georgia barátai (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek!) — Szirma (f6): Talpra, Győző! (szí. magyar, 14 éven felülieknek I). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.33: Családi tükör. — 9.03: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.18: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Volt, lesz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —8.11: A Hóna együttes felvételeiből. — 8.2C: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Palócz László operett- és daljáték-felvételeiből. — 9.00: Ismeretlen ismerősök. — 10.00: Szombat délelőtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.17: Zongoramüvek. — 9.28: Purcell: Oda Szent Cecília napjára. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hírek. — 11.05; Hangielvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. Lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? ProgramajánLat. — 8.20: Visszapillantó. (Információk. tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) —t 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete. — Szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510. — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. (Úttörővezetők Miskolc városi konferenciája. — Üj szervezési módszerek a Csepel Autógyárban. — Madách-rendezveny- sorozat kezdődik. — Szüreti előkészületek. — Piaci jelentés.) — 9.30: Mikrofonlánc. Labdarúgás Diósgyőrött. Riporter: Horváth Kálmán. — sport. — 9.55: Műsor- előzetes. Televízió, i. műs^r: 9.00: Idősebbek is elkezdhetik ... — 9.05: A nagy kék üveggolyó. — 9.30: Tizen Túliak Társasága. — 10.10; Breki és a többiek. — 10.35: Nemcsak nőknek. — 10.50: Kórház a város szélén. — 11.509 Autó-motorsport. — 12.10; Képújság. Mg. termelőszövetkezet felvétek hirdet jó kereseti lehetőséggel állandó miskolci munkahelyre az alábbi munkakörökbe: # lakatos, 0 iv- és lánghegesztő, 0 esztergályos, £ kőműves, 9 segédmunkás. Jelentkezni lehet személyesen az Ady-hiddal szemben, a Szinva-parton levő taház felvételi helyiségében, naponta 8-14 óra között. 4- LÖFFLER BÉLA SZOBRAI Pablo Casals vezényli a mari bőről ^ fesztivál, zenekarát. — 21.35: A rock történet nagy előadói. — 22,33: Irodalmunk a felszabadulás után. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarorszá- gon. (A tartalomból: Falusi turizmus. — Először az óvodában. — Drága kincsünk a víz. — Hétvégi programajánlat.) Szerkesztő: Jakab Mária. — 18.00: Észak-Magyarországi Krónika. (Csehszlovák technológiával tisztítják Nóg- rád kútjait. — Elutazott Miskolcról az olasz szakszervezeti delegáció.. — Magyar—szovjet barátsági nap Salgótarjánban. — A Vetőmagtermeltető és Értékesítő V állalat Észak-magyarországi Központja sajtótájékoztatót tart az őszi vetömageliátásról. —4 A BNV-ról jelentjük.) — 18.25: Lap- és műsorelózetes. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hírek. — ití.25: öt perc meteorológia. — 16.85: A szlovén tengerpart. — 17.15: Keresztkérdés. — 18.00: Kalendárium. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15; Ésti mese. — 19.30: Tvhiradó. — 20.00: Eg és föld között. — 21.40: A l)ét műtárgya. — 21.45: Pénteki randevú. — 22.45: Tv-híradó. — 22.55: Midzo- guesi- sorozat. Az éjszaka asz- szonyai. Televízió, 2. műsor: 20.01: Fókavadászok. — 20.55: Tv-híradó. — 21.15: Kertünk — udvarunk. — 21.40; a tengerpart' hölgyei. — 23.10: Képújság. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Kovács Éva kerámiái. — Fotógaléria (10—18) : Austria trio. — Városi vadaspark (10—17). — Vasas Galéria (14—19) : A Vasas Képzőművész Kör jubileumi kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (H)—18) : Ember és munka. — Üj szerzemények. —. A természet három országa. — Ásványok. növények, állatok Észak- Magvarországról. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béia-emlékkiáUítás. — Szomszéd népek viseleté képes levelezőlapon. — Miskolci képtár (10—18) : Két évszázad magyar • festészete. Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőrt vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — , Déryné- ház (9—17) : Dér.yné-emlékiszoba. — Ovegművészeti emlékeik a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3. n€ és 8) : Kémek a lokálban (mb. szí. francia. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : A XX. század kalózai (mb., szí. szovjet. II. helyár!) — (6): Rendőrök háborúja (francia, 16 éven felülieknek, II. helyár!)- — + A VASAS KÉPZŐ MŰVÉSZKÖR JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA Sokféle anyaggal: kővel, fával, (elefánt-) csonttal dolgozik a Kassán élő szobrász- művész, Löffler Béla. Igényesen munkálja meg az életből ellesett pillanatokat, gondosan tanulmányozott portrékat ábrázoló; ugyanakkor mély filozófiai gondolatokat is kifejező kompozícióit. Az európai szobrászat legjobb hagyományain érlelt, s azokat követő szobrokat a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállítótermében tekinthetik meg az érdeklődők. Képünkön a művész Lény című szobra látható. alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (telefon: 35-951) és a 90. számú, Avar u. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár. Telei o;n: 51-697. E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ezen a hétvégén dr. Gönczi Károly állatorvos ügyel. Lakása: Szebeni u. 8. szám, Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óra között, a Csaba vezér u. 53. szám alatt levő állatorvosi rendelőben. Telefon; 34-145. SZERVIZEK A Gelka televízió- és központiantenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket, címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház. Telefon: 12-769 és 12-770. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletét tartanak. A miskolci autószerelő kisiparosok közül szeptember 17-én és 18-án Vantal Béla, Kun Béla út 98. szám alatti mester tart ügyeletet. A VILLKÉSZ rádió- és tv-ja- vító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizben szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8- tól 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7 órától 11-ig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrászdában, az Aranycsillag vendéglátóházban, a Katowice étteremben, az Egyetem étteremben, az Otthon étteremben, a Stadion étteremben, a Diófa étterembein és a Művész bisztróban. A Bükk étteremben 7-től 15 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem vasárnaponként 6 órától ll óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt. tejterméket és kenyeret. A Hunyadi utcai tejivó vasárnap reggel .7 órától ll óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5 órától 9 óráig van nyitva. Szombaton este már szarvasbő- géstúrára indulnak a Bükkbe a miskolci vasutas természetjárók. Az útvonal; Hollóstető —- Nasry- Dél — Kurta-hegy — Lusta-völgy — Szinva-forrás — Lillafüred. Találkozás: szombaton 15.20 órakor a Búza téri Volán-állomáson. Túravezető: Bodnár István. A szakosztály egy másik csoportja Bodnár Lajos vezetésével a budai hegyekbe túrázik a hét végén. A diósgyőri vasas természetjárók vasárnap Lillafüred fölött túráznak. Az útvonal: Lillafüred — DVTK-turistaház — Kaán Károly- forrás — Orosz-kút — Somosbérc — Bársonyos-forrás — Lillafüred. Indulás: 9 órakor az 5-ös busz lillafüredi végállomásáról. Túravezető: Kovács Béla. A miskolci helyiipari természet- járók munkatúrát indítanak vasárnap a Helyiipari-forráshoz. Indulás: 8.30: órakor, a majális- parki buszvégállomásról. Túravezető: Tóth István. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — Kaposvárott. — 12.45: Zenekart muzsika. — 13.39: Nóták. — 14.10: Dvorak: A-dúr zongora- ötös. — 14.44; Magyarán szólva. . . — 15.00: Hírek. — 15.05: Révkialauz. — 15.35: a Luca Ma- renzio együttes énekel. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Nép- daíkórusok. — 17.00: Hírek. — 17.05: Könnyíteni a család terhein. — 17.30: S<ass Sylvia opera- áriákat éneiket. — 18.16: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádiószin- ház bemutatója. — 20.33: Ope- rettkedvelőknék. — 21.30: Export belföldre — gondokkal. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 23.30: Szimfonikus táncok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió; 12.30: Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: A Gyermekrádió új zened felvételeiből. — 13.27: Fókakirály. — 13.39: Ránki György—Iványi Mária: Csőri csuka. — 13.45: Időjárás- es vízállásjelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenedéíutárija. 17.30: ötödik sebesseg. — 18.30: Hírek. — 18.35: Popzene sztereóban. — 19.40: Nótakedvelőknek. — 20.30: Hírek. — 20.35: Ritmus. — 21.05: Embermesék. — 22.05: Kéziratos dallamgyüjteményeink- ből. — 22.30: Amíg a függöny felmegy. — 23.00: Hírek. — 23.20: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor; 14.17: Szini Gyula: Különös álmok. — 14.57: Japán hagyományos zenéjéről. — 15.34: Zenekari muzsika. — 16.52: Irodalmunk a felszabadulás után. 17.10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 18.10: Johnny Gibbs zenekara. — 18.30: Radióhangverse- nyekről. — 19.00: Hírek. — 19.05: Opera-művészlemezek. — 20.13: ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgá- gálat, csak sürgős esetben, a következő helyeken található Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalakon), telefon: 36-363, közvetlen szám: 13-032. A III. kerületben lakóknak az Első utca 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy hétköznap ezeken a helyeken déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek; hétvégeken pedig pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a betegeket. A III. kerületi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükk- szemtkereszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: Hunyadi u. 21. Telefon: 33-009. Pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyerekeket. A Csabai kapui rendelőintézetben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart, a Csabai kapu 42. szám alatti, megyei tüdőkórház szájsebészeti osztályán, telefon: 38-541, 360-as mellék. Az ideiglenesen itt-tartózkodók a szállásuk szerint illetékes körzeti orvoshoz tartoznak, sürgős esetben a gyerekeket a Hunyadi utcai rendelőbe is el lehet vinni. A délelőtti és a délutáni körzeti rendelés között a csabai kapui SZTK-rendelőintézetben ügyeletét tartanak. Éjszaka és hétvégeken ugyanitt található a városi központi ügyelet. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám + SZIVÁRVÁNY MOZI A természet látványa nemcsak esztétikus, de nevelő hatású is. A városban elő gyerekek — sajnos — sokszor csak a moziban találkoznak vele. A Szivárvány környezet- és természetvédelmi fijmszínház, az úttörőház nagytermében rendszeresen vetít természet- és útifilmeket. Szombaton délután 4 órától A tátrai nemzeti park, az Aggtelek, valamint a Párizs című színes filmeket láthatják a gyermek és felnőtt érdeklődők. + ORVOSMETEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS Tovább tart a kellemes idő, fokozódik a felmelegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok, a legalacsonyabb éjszakai eje- inte 7—12, majd 10—15 fok között valószínű. A hét legvégén és a jövő hét első napjaiban átmenetileg ismét hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Hatására megnövekszik a felhőzet, megerősödik az északi, észak- nyugati szél, és a nappali felmelegedés is csökken, a nappali várhatóan 16—21, az éjszakai 6—11 fokra. A jövő hét közepén ismét csökken a felhőzet és lassú fel- melegedés kezdődik. A következő napokban tehát nem lehet különösebb panaszunk az időjárásra. A melegedés lassú ' és fokozatos lesz, így jut időnk az alkalmazkodáshoz. Az átmeneti lehűlés erős széllel, hűvös levegővel érkezik, s ez a frontérzékenyeknél gyakori fejfájással járhat, ingadozik a vérnyomás, változik a reakcióképesség. Egyeseknél fokozódik a görcshajlam, a légzőszervi betegségekben szenvedőknél gyakoribb a fulladás. A front után nyugalomba jutó friss, tiszta levegőben az erőteljes besugárzás hatására a jövő hét közepén ismét javuló közérzetre számíthatunk. 4- SZARVASBŐGÉS- TÚRA A BÜKKBE fordulóját, s a kiállítás méltóképpen mutatja be a már idős alapító tagok, s a később csatlakozott ifjú tehetségek munkáit. Képünkön Sevcsik Jenő Gyár című festménye látható. A Diósgyőri Vasas Művelődési Központ galériájában látható a Vasas Képzőművészkor jubileumi kiállítása. A kör az idén ünnepli megalakulásának negyvenedik évErtesitjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Miskolc, Széchenyi út 29. sz. alatti épületünket (hitelosztály) karbantartási munkálatok miatt 1983. szeptember 22-én 12 órától és szeptember 23-án egész nap sárra tartjuk Ezalatt a Széchenyi út 15-17. sz. alatti épületünkben ügyeleti szolgálatot tartunk. NYITÁS: 1983. szeptember 26-án 8 órakor. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR BORSOD-A.-Z. MEGYEI IGAZGATÓSAGA A B.-A.-Z. megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételt hirdet építésztechnikus végzettséggel tmk-előkészílő munkakörbe. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, a 8-as autóbusz végállomásánál.