Déli Hírlap, 1983. augusztus (15. évfolyam, 181-206. szám)

1983-08-31 / 206. szám

Huszonöt vai>on9 két és fél száz tonna Csak a zeuéukkel talpalunk diákkézbe Felnőtt embernek is elég megemelni ötödikes lányom táskáját, amikor tele van. Gon­dolom, szülőtársaim is meg­hökkentek, amikor o tanévnyi­tó után hazavitték a csemete könyveit. Hiába, a tudomány­nak súlya van! A derék könyv kereskedők már egy hónapja tonnaszámra emelgetik a tan­könyveket. Bálim Istvánnétól. a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vallalat boltcsoport-vezető­jétől tudtam meg. hogy Mis­kolcon erre a tanévre hét­millió forint értékű tanköny­vet szállítottak. Röpke fej­számolás után j kiderítettük, hogy ha egy héftonnás autó­ra 200 ezer forint értékű könyv férj akkor Miskolc diákjainak tankönyvei 245 tonnát nyomnak. Ezt az iszo­nyú- tömeget három bolt (a Bajcsy-Zsilinskky úti. a Bla- ha és az Árpád utcai) keres­kedői mozgatták meg. Le kellett rakni az autóról, té­telesen átvenni, szortírozni osztályonként, maid az isko­láknak kiszállítani. Kevesen gondoltunk arra. hogy ezt a nehéz testi fizikai munkát többnyibe törékeny nők vég­zik. És ekkor még nem szól­tunk az anyagi felelősségről. Maguk a könyvkereskedők a forgalom hét- ezrelékét kap­ják, ami azt jelenti, hogv a tankönyv enyhén szólva nem jó üzlet Nem is tekintik an­nak a kereskedők. Az isko­lákban ..a tankönyvfelelős'’ pedagógus már érdekeltté van téve. az általános isko­lában négy. a középiskolá­ban három százalékot kap­nak a forgalom után. JOBBAN, FOLYAMATOSABBAN A szülőket és a gyermeke­kei természetesen nem .ér­dekli az az út. ahogyan a tankönyv eljut hozzájuk. Minden évben visszatérő kérdés, hogy megjelenik-e időben, s kapható-e minden­ek Ennyi könyv, és mindből tanulni kell! ben a boltcsoport irodájá­ban beszélgettünk, többször is csörgött a telefon, sőt két nagy leányzó is beállított, akik tankönyvet, feladatla­pot és munkafüzetet keres­tek. Ezekből csak annyit küldtek az iskoláknak, ahány tanuló van. Könyvesboltok­ban nem is árusítják. DRÁGA ÉS SZÉTESIK A gyakorlott szemű peda­gógusok már is szóvá teszik, hogy gyenge a tankönyvek kötése, s emiatt néhány hét múlva szétesnek. A sajtó­ban többször is fellángolt a vita a tankönyvek tartalma, minősége, célszerűsége körül. Itt most nincs mit hozzáten­ni ehhez, de talán érdemes elgondolkodni azon, hogy nem pazarlás-e évente 3260- féle tankönyvet újranyomni, hogy egy évi használat után a szemétkosárba kerüljön. Én még emlékszem arra, hogy kisdiák koromban hasz­nált tankönyvből tanultam. Az unalomig beszélünk a „gazdasági nehézségekről”, a körülmények „szigorodásá­ról”. A tankönyv nem ol­csó mulatság ma sem (gon­doljunk a többgyermekes családokra), valahogy tuda­tosítani kellene ezt a gyere­kekben is. Mondjuk úgy, hogy a használt tankönyve­ket se dobálják el, hanem adják át jutányos áron a kö­vetkező évfolyamnak. Per­ez végülis nem rájtuk mú­lik. féle tankönyv. Nos. az idén a kereskedők és a pedagógu­sok is örömmel jelentik, hogy az ellátás lényegesen jobb és folyamatosabb, mint tavaly volt. Néhány kivétel­lel (szakmai tankönyvek pl.: anatómia, csecsemőápolás — az egészségügyi szakközépe­seknek. es munkafüzetek) minden kapható. A pedagó­gusok áprilisban adták le a rendelést, a kereskedelem gyakorlatilag augusztus vé­gére ki is szállította az is­koláknak. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert miköz­afc Most még csak ízlelgetik... (horpácsi) „Hazám állampolgára vagyok!" Felhívás vetélkedőre Az Állami Ifjúsági Bizott­ság, a KISZ Központi Bi- zoíts'ia, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szak- szervezetek Országos Taná­csa, a Művelődési, valamint az Igazságügyi Minisztérium — más állami és társadalmi szervekkel karöltve — „Ha­zám állampolgára vagyok!” címmel vetélkedőt hirdetett, az Alkotmány születésének 35. évfordulója alkalmából. A verseny felhívás közreadói ne­mes versengésre, országos játékra hívják a középisko­lák diákjait. A vetélkedősorozat célja, hogy a tizenéves fiatalok be­bizonyítsák: elsajátították az alapvető állampolgári isme­reteket, képesek eligazodni a közéletben, a társadalom po­litikai intézményrendszeré­ben. Az elődöntők után iskolán­ként három tanulóból verbu­válódott csapatokat várnak az országos középdöntőbe, ahol több fordulóban mérik össze tudásukat a továbbju­tók. Három kategóriában — gimnáziumok, szakközépisko­lák, valamint a szakmunkás- képző intézetek és szakisko­lák — versenyeznek majd a fiatalok. Az érettségizett szakmunkástanulók csapatai a szakközépiskolák kategó­riájában indulnak. A közép­döntőből minden megye leg­jobb csapata, a fővárosból a legjobb két csapat kerül — mindhárom kategóriából — az országos döntőbe. Az iskolai döntőket decem­ber 16-ig rendezik, a közép­döntőkre jövő év január 2- től március 24-ig kerül sor. míg a döntőt április 6—8-án tartják. Az első három helyezett csapat külföldi jutalomuta­záson vesz részt, míg a ne­gyedik—hatodik csapat érté­kes tárgyjutalomban része­sül. A versenyre jelentkezni az iskolákban lehet. Részletes felvilágosítást és irodalom- jegyzéket a Hazafias Nép­front megyei, fővárosi bizott­ságai, a KISZ-bizottságok, valamint a tanácsok műve­lődési osztályai adnak. Gyorsfénykép” a A telefon túlsó végén Póka Egon, a Hobo Blues Band ve­zetője. — Most jelent meg a har­madik nagylemezetek. Miben különbözik a többitől? — Nem olyan könnyen emészthető, mint a másik kettő. Mindenképpen na­gyobb vállalkozás volt meg­csinálni, s tartalmában is fajsúlyosabb. — Kiemelnél belőle né­hány számot? — Nem tudok. Annyira kapcsolódnak egymáshoz a nóták, hogy fölösleges vol­na megkülönböztetni egyi­ket a másiktól. — Zene, szöveg? — Tátrai, peák és Póka . .. Mi irtuk a zenét, Földes La­ci pedig a szöveget. Úgy érezzük, a nagylemez me­gint egy lépcsőfok — felfe­lé ... — Ezt hogyan érted? — Előrelépésről csak ak­kor beszélhetünk, ha még jobbat. színvonalasabbat nyújtunk. 1 mint eddig. Ta­lán sikerült valamit leten­ni az asztalra. — Minek tulajdonítod ezt? — Űj tagok álltak kö­zénk. Závody János és Tát­rai Tibor személyében. Alig néhány hónapja erősödtünk a két kitűnő gitárossal. — Megneveznéd a többie­ket is? — Pálmai Zoltán dob, Deák ..Bill” Gyula és Föl­des László ének. valamint Bodonyi Attila szájharmoni­ka. Enyém a basszusgitár. — Melyik korosztályt vonzza legjobban a zenétek? — Nincs „igazi korosz­tály”, nyolctól ötvenéves korig vannak jelzések, de a koncertjeinkre természete­sen csak a tizen- es huszon­évesek járnak. Nem vagyunk slágerzenekar. — Magyarországon hol lép fel a HBB legszívesebben? — Pécsett és Miskolcon. Ezt a két várost szeretjük a legjobban, itt mindig jó bu­lik vannak. Nagyon. jó ba­rátságban vagvunk Eddáek- kal. — Külföldön is Ismert a zenekar? — Sok levelet kapunk Csehszlovákiából, az NDK- ból es Romániából, de ed­dig csak északi szomszéda­inknál vendégeskedtünk. Négy évvel ezelőtt... Nem vagyunk rajta a listán, mert mi csak a zenénkkel talpa­lunk ... * \ A Hobo Blues Band is résztvevője lesz a szomba­ton délelőtt 10 órakor kez­dődő nagyszabású rockfesz­tiválnak. melyet a MÉMTE- palyan rendeznek meg. (temesi) Műsor kiállítás és koncért Rockfotók SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Magvetők. — 13.05: Opera­slágerek. — 13.35: Dzsesszmelo- diák. — 14.20: Miska bácsi le­velesládája. — 15.00: Hírek. — 15.05: Végig a Dnyeperen. — 16.03: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből. — 16.21: Katona­dalok. — 16.49: Kritikusok fó­ruma. — 17.00: Hírek. — 17.05: A gazdasági reform hétköznap­jai. — 17.30: Reflektorfényben egy operaaria. — 18.07: Glinka: Keringófantázia. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Világ­irodalmi Dekameron. — 19.56: Nagy mesterek — világhírű elo- aaomüvészek. — 20.56: Nóták. — 21.30: Személyes történetek — társadalmi háttérrel. — 22. Ö0: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Filmdalok. — 22.52: P apu-történet, papírgyártás Ma­gyarországon. — 23.07: Híres előadóművészek trió-felvételei- böl. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 12.30: Hírek. — 12.35: Táncze­nei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 17.30: ötö­dik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Népdalok, néptáncok. — 18.55: Most érkezett... — 19.19: Népdalaink világa. — 19.45: A Police együttes felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.35: A Rádió­színház. — 21.37: Cigánydalok. — 22.04: Nosztalgiahullám. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mikadó. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.07: A varsói Jeunesses Kamaraze­nekar játszik. — 14.00: Irodal­munk a felszabadulás után. — 14.20: Szimfonikus zene. — 16.05: Zenés játékokból. — 16.47: öt földrész zenéje. — 17.00: Alek- szandrina Milcseva és Borisz Christoff operaáriákat énekel. — 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rá­dió márványtermét. — 18.30: Madrigálok. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenekari muzsika. —19.55: Külföldi tudósoké a szó. —20.10: Otelló. — 21.12: A Weather Re­port együttes lemezei. — 22.00: A Stuttgarti Madrigálkórus hangversenye. — 23.01: Nép­szerű dallamok. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: ’Híred?, idő j arás, ni ű sorismertetés. — 17.05: Hángversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Exporttörekvések a Medicor Őreinél. — Takarékos­ság a brigád szemével. — A kukoricagyomok vegyszeres ir­tása. — Beszélgetés a vasasszak­szervezet titkárával.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (írj képzési forma az egri Közgazdasági Szakközépis­kolában. — Savanyítóüzem-mel­léküzemági tevékenység a peter- vásárai tsz-ben.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Ázsia népművésze­te. — 17.10: A cattarói matró­zok. — 19.10: Idősebbek is el­kezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szép Ernő: Patika. — 22.15: A lehetetlen ostroma. — 23.00: Tv- híradó. Televízió, 2. műsor: 20.01: Kis- film-összeállítás. — 20.55: Tv­híradó. — 21.20: Apám elvisz Kaliforniába. — 22.40: Képúj­ság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Tíz pécsi képzőművész kiállítása. — Fotógaléria (8—17): Austria trio. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és mun­ka, — Új szerzemények* — A- * természet három országa. — Ás­ványok. növények, állatok Eszak-Magyarországról. — Bor­sod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — Szomszéd népek viselete képes levelezőlapon. — Miskolci Kép­tár (10—18) : Két évszázad ma­gyar festészete. — Herman Ot- tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—18) : A diósgyőri vár tör­ténete. — Penzek Diósgyőr éle­téből. Filmszínházak: Béke (f4) : In­dia nkaland Ontarioban (mb. szí. roman—francia—angol, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (hn6) : Elcserélt szerelem (szí. magyar). — (8) : A jó. a rossz és a csúf 1—II. (szí. olasz. 16 even fe­lülieknek, dupia es III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Egy­másra nézve (szí. magyar, 18 éven felülieknek, II. helyár!) — (ö) : Éretlenek (mb. francia, III. helyar!) — Kossuth (±3) : Álmo­dozás (mb. szí. szovjet). — (hnő) : Ezüstnyereg (szí. olasz, II. helyar!) — (7) : A lator (mb. szí. olasz—francia, 16 éven felü­lieknek, II. helyár!) — Táncsics (f4): A festő felésége (mb. szí. szovjet). — (f6) : Ben Hur I—II. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — Krúdy (f7) : Régi pyár (szí. magyar). — Tokaj vendéglátóház (f8) : Gyanútlan gyakornok (mb. szí. francia). — Ady (Í7 és f9): Ez igen (mb. szí. amerikai, 14 éven felüliek­nek, III. helyár!) — Vasas park. mozi (f9): Üzenet az űrből (mb. szí. japán, III. helyár!) — Nép­kerti mozi (f9) : Szabadlábon Velencében (szí. mb., francia, III. helyár!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Haydn: A patikus. — 9.44: Ablakmosó egy toronyházon. — 10.00: Hírek. — 10.05: Gyerme­keknek. — 10.41: Az Állami Né­pi Együttes műsorából. — 11.34: Irodalmunk a felszabadulás után. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Filmzenerészletek. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. A diósgyőri stadionban tíz éve megrendezett rock-fesz­tivál emlékére, fotópályáza­tot hirdetett a Városi Műve­lődési Központ. A 120 kép­ből álló kiállítást pénteken este hatkör nyitják meg az Ady Művelődési Házban. A megnyitó egyszersmind az Európa Kiadó együttes kon­certje is. Beiraikozás a Dalgozok ¥ A felnőtt dolgozók általá­nos iskolai tanulmányainak befejezése érdekében a Dol­gozók Általános Iskolája az 1983/84-es tanévben is indít tanfolyamokat, 1—8. osztály­ig. Beiratkozni lehet: szep­tember 15-ig, szombat kivé­telével minden nap, reggel 8-tól 15 óráig a Dolgozók Általános Iskolájában, Mis­kolc, III. kér., Rózsa F. u. 1. sz. alatt (az LKM 1. sz. kapujával szemben). Tanítás: heti két alkalom­mal, műszaknak megfelelő­en. MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET felvételt hirdet JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL, állandó miskolci munkahelyre, az alábbi munkakörökbe: 4 lakatos, 4 lángvágó, ♦ esztergályos, 4 kőműves, ♦ segédmunkás JELENTKEZNI LEHET: személyesen, az Ady-hiddal szemben, a Szinva-parton levő faház felvételi helyiségében, naponta 8-14 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents