Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-18 / 169. szám
Földes-siker Tűz*, vihar*, bctdréskárok Bajban jól jön a seqílséq l’oulatlanok vagyunk — a zsebünk bánja r Lgr épít, hogy nem romhol Spiccen van a miskolci műszergyártás Beszélgetés n Metlieor-Orel igazgató látni +: Üj műszer, és ultrahanggal működik. Az állatgyógyászatban nagy karriert sejtek Baján Baján, a Petőfi-szigeti KISZ- iskolán befejeződött a IV. nyári számítástechnikai tábor, amelynek munkájában az ország hét megyéjéből és Budapestről 40 középiskolás diák vett részt. Előadásokat hallgatlak a számítógépes programozásról, és géptermi gyakorlatokat végeztek a középiskolákban rendszeresített HT 1080—Z iskolakomputerre. A kéthetes program vetélkedővel ért véget: ki tudja a feladatokat minél kevesebb lépésben, illetve minél rövidebb idő alatt megoldani. A vetélkedőn a miskolci, kecskeméti, kiskunhalasi, debreceni, szolnoki és bajai ciákak mellett a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai érték el a legjobb eredményt. Kevés névnapot ünnepel- | nek meg olyan pompával, ! mint az Annákét. A leghi- > resebb Anna-balt Balatonfü- reden rendezik, de a tapolcai is sok miskolcit és külföldit vonz. Az idén július j 21 -ere szól a meghívó az Anna-szállóba. Mióta hálóznak itt? — kérdeztük Láng Gézánétól, a Miskolci Vendéglátó Vállalat reklám- és propaganda csoportjának vezető jetoL — A harmincas években épült a szálloda, és állítólag a polgármester feleségét hívták Annának, akiről elnevezték. A tiszteletére rendeztek bált, ami azóta hagyománnyá vált. Ezzel egy- időben kirakodóvásárt is tartottak. A háború után hosszú évekig nem volt bál Tapolcán, csak az 1960-as évek elején ünnepelték itt A néphit szerint forgószelet, vihart tudtak támasztani, de ha kellett, elűzték a sötét feüegeket is a garabonciások. Néha saját szakállukra, máskor megrendelésre gyakorolták ördöngös tudományukat. Véka búzáért, választási malacért, szűkös időkben egy tányér levesért, vagy üveg borért vetést, legelőt hizlaló csendes nyári esőt Ígértek a gazdának. Ha aztán be is következett, hányták a keresztet, s tanyáról tanyára vitték a garabonciás hírét a vénasz- szonyok. Jócskán megfogyatkoztunk babonás hituen, és mint a minap hallottam, eltávozott az élők sorából az utolsó öreg is, aki lakóhelyén garabonciás hírében állt. A rossz nyelvek szerint szelleme ott bolyong a meteorológiai intézetben, és — ha megharagszik — felborítja a szigorúan tudományos prognózist. Bár egyesek úgy hiszik, hogy valahol fönt számon tartják, mikor mennek szabadságra, s aszerint indítják Afrikából a forró, száraz légtömegeket vagy az Atlanti-óceán felől a ciklonokat, többségünk régen beletörődött, hogy az időjárás nem hozzánk igazodik. Vigasztaljon bennünket az a ttudat, hogy másokhoz sem. % természetet önnön törvéAz úgynevezett vagyonkárok az Állami Biztosító népszerű szerződései közé tartoznak megyénkben is. Ezek éppúgy megvédenék bennünket, illetve értékeinket a tűz-, mint a vihar-, vagy betöréskárok ellen. Megyénkben például az épület- és lakásbiztosítások alapján évente mintegy 8 ezer személyt kártalanít az ÁB. Az esetek majdnem tele csörepedés, másik jelentős része pedig vihar- vagy ismét az Annákat. A tapolcai tavi fürdőben éjszakai fürdést is rendeztek. Hogy a program még színesebb legyen, 'néhány évvel ezelőtt a tavon fáklyás csónakázást szerettünk volna szervezni, de sajnos nem kaptunk rá engedélyt. Régebben egyébként több, mint ezren voltak az Anna-bálon, még a parkban is asztalok álltak. A környék lampionokkal volt feldíszítve, ami impozáns látványt nyújtott. Ma is az a célunk, hogy a bál kerti ünnepéllyé váljon, szeretnénk kicsit visszavarázsolni régi hangulatát. Ezért július 21—23-án az étterem előtt népművészeti vásárt rendezünk. Az idén mintegy négyszáz vendéget várunk az Anna-bálra. A vendégek táncdal, operett, és népzene mellett szórakozhatnak, népszerű művészek közreműködésével. nyei mozgatják, és kiszámíthatatlanságában teljesen demokratikus. A vezérigazgató és kedves családja az Adriai-tenger partján kifoghat dermesztő szelet, jégesőt, miközben vállalatának névtelen kis könyvelője csokoládébarnára sül a Mályi-ta- von. A légköri viszonyok azonban nemcsak akkor fontosak számunkra, amikor elkövetkezik a vakáció, hanem az év többi hetében, hónapjában is. Kedélyünket nagymértékben befolyásolja, hogyan áll a barométer a családi otthonban és a munkahelyen. (Természetesen arra a valóságban nem létező barométerre gondolok, amely képletesen jelzi: csendes szép idő, vagy vihar várható.) E két színhelyen viszont bárki eljátszhatja a garabonciás szerepét, azaz kavarhat forgószelet, űzhet fellegeket. De hagyjuk a magánszférát, és fordítsuk figyelmünket arra, miként működnek napjaink garabonciásai a legkülönbözőbb munkahelyeken. Fájdalom, de többségük a rosszabbik fajtához tartozik, és misztikus tudományát sohasem arra pazarolja, hogy elűzze a ború- fellegeket a kollektíva feje fölül. Éppen ellenkezőleg! Nyomukban tornádó támad, és szökőárként zúdul a pletyka. tűzkár. Ám még a betörésekre fizetett kártalanítások száma is mintegy 350-re rúg. Ide tartoznak egyébként — a lakásbiztosítások részeként — a balesetbiztosítások is. amelyekre 16 ezer esetben fizetett a biztosító tavaly. Sokan azonban hiába tesznek kárbeielentést. Több mint másfél ezer biztosított marad évente hoppon e biztosítási körön belül pontatlansága, hanyagsága miatt.' Bejelentenek Például nem a biztosítás koréba tartozó káreseményt; nem veszik észre, hogy már érvénytelen a biztosítási szerződés; értékhatár alatti a kárösszeg; elavult épületre jelentenek viharkárt, vagy a viharkár bejelentése után kiderül, hogy a meteorológiai intézet nem igazolta vissza az ilyenkor szükséges 17 m/sec. feletti sebességű szelet. Ám, hogy ezzel nem kötözködik az ÁB, azt bizonyítja a ricsei eset: tavaly egy nagy vihar után 600 vihar- és jégkárt rendeztek a községben... Borsodban az országosnál alacsonyabb. 8,5 napos a kárforduló. Ez igazolja, hogy megyénkben az Állami Biztosító dolgozói valóban azt tartják: ök vannak az ügytelekért. s nem fordítva. Ma tartja tanácstag fogadóóráját Recskó Petemé, Csóka u. 26. sz. 1/2, 17-tól , 18 óráig; Sándorfi László, III, Avasa!ja u. 14. sz, 17 órakor; Szolnoki László, Avas-del Lakásszövetkezet, Engels u, 3a. as, 17.30 órakor. Miért csinálják? Munkahely-meteorológiai megfigyeléseim és garabonciológiai kutatásaim alapján állíthatom: ily módon akarják fontossá tenni magukat. A fur- kálodo, pletykás embertől mindenki tart, igyekszik kedvében járni, nehogy őt vegye legközelebb a szájára. Azt is jól tudják az ördöngös fickók — lehetnek persze nők is —, hogy a kedélyek villámai mindenkiben félelmet keltenek. Egy olyan kollektívában pedig, .melynek tagja,i szorongva kémlelik az eget, s éppen eresz alá igyekeznek, senki sem tetézi szívesen újabb bajokkal a meglévőket. Nem vállalja például a felelősségre- vonással törvényszerűen együttjáró konfliktusokat. És ez kedvez a garabonciásoknak, hiszen ők nem tartoznak a legszorgalmasabb, leghasznosabb emberek közé. Nem is tartozhatnak, mert energiájuk, munkaidejük jó részét ördöngös mesterségük gyakorlása köti le. Huss, suhannak szobáról szobára, és mi már rég elfeledtük azokat a mondóká- kat, melyekkel eleink elűzték kéményükről a rosszat, szélsodorta ördögszekérré változtatták a gonosz garabonciást.' (békési A Medicor miskolci gyárának igazgatói irodája a harmadik emeleten van. Sarokszoba. Egész nap süti a nap. Vezérigazgatói utasításra került az egyik ablak- szem helyére légkondicionáló berendezés. így hát kellemes a klíma. Itt is. És az üzemben is. A világranglistán az első tíz között ievő orvos-elekt- ronikai gyár miskolci cége a legkisebbek közé tartozik. Hétszázan dolgoznak itt, az idén mintegy negyedmilliárö forint értékű terméket állítanak elő, s már a jövőre kacsintgatnak. Hrabár Sándorral, a Medicor-Orel miskolci gyárának igazgatójával beszélgettünk. ♦ Induljunk e! a kályhától. A hajdani Vimelux elektromos gépeket javított. Aztán háziasszonyokat toboroztak, s megalakult az üzem. Fölvállaltak egy gyerekkocsigyarat is. Hol tartanak most? — Hét ev után elmondhatom, hogy lezárult a gyár történetének egy szakasza. Befejeztük a gyárszervezést, most már a fejlődésnek egy másik, minőségi szakasza következik : gyártmányszerve- zes, piacszervezés... A minőségi változástól óriási, meghökkentő mennyiségi változást k. remélünk. Nem akarom elkiabálni, de produkciónk értéke egy-két esztendő alatt megduplázódhat ... Nagy árat fizettünk ezért, s nem tudok eléggé hálás lenni ennek a lelkes, konokul kitartó kollektívának. Nekünk meg kellett tanulni másként dolgozni, másként készletezni, másként ■ J meózni, másfajta partneri kapcsolatokat kialakítani, A Medicornál, az anyavállalatnál nagyon magas a mérce. Az volt a tét, hogy ebben a jól összeszokott csapatban labdába tudunk-e rúgni ... A II. számú telepen, a hajdani gyerekkocsi-gyártó műhelyben, ahol Később öltözőszekrényeket gyártottak, most finom, precíz, digitális műszerek készülnek. Az ottani dolgozók hitték is, nem is, hogy erre képesek lesznek. ♦ Hagyomány, tapasztalat, előzmény híján, mégis mi a titka a miskolci műszergyártás sikerének? — Nem én, hanem a főnököm mondja, hogy mi fele idő alatt jártuk meg azt az utat, amennyi a hazai gyakorlatnak megfelelően egy hasonló jellegű és fel- szerszámozottságú üzemnek kell. Miskolc egyébként is jó környezetnek számít. Az embereknek itt nagyobb az ipari fogékonysága, fegyelemre és figyelemre inthetett a két jól szervezett diósgyőri nagyüzem, s az a hatvan-nyolcvan szakember, aki a régi vállalattól itt ragadt, rendelkezett alapvető elektronikai tudással... Nem titok, hogy éveken keresztül a szakma keserű kenyerét ettük, A jó szándék — kellő szakértelem, rutin és piacismeret híján — kevés volt. És durva hibákat is elkövettünk. Szekrényemben őrzök egy alkatrészt. A lélegeztető készülékhez való. Egyszerű termék, a hőskort idézi. A beállításkor ki kellett volna emelni egy csavart. Természetesen kulccsal, ahogy az illik. De vésővel verték ki, nyomot hagyva, deformálódási okozva azon a csavarod, amely a műszer mükoMár az idén a jövőre gondolnak. dőképessége, a beteg élete szempontjából életfontosságú! Le kellett vetkőzni ezt a rossz gyakorlatot. Ki kellett termelni olyan üzemi morált, amely megfelel az előírásoknak, méltó a korhoz, s azokhoz a termékekhez, amelyek a világ sok országába eljutnak. # Halljunk valamit az új termékekről, tudva azt, hogy a gyár a jő! bevált műszerekről nem mon^ le, tehát úgy épít, hogy semmit sem rombol! — Ebben a szakmában öthat évre tehető az az időszak, amely alatt a termék- struktúra teljesen kicserélődik. Mi ezzel a követelménnyel igyekszünk lépést tartani, de figyeljük a piacot, a hagyományos piacot is. Jól megfér egymással a régi és az új. Igaz, hogy nem mi vagyunk a legkorszerűbbek, de a spiccen vagyunk ... Rájöttünk arra, hogy az úgynevezett humán műszerek, csekély átalakítással, haszonnal használhatók az állatgyógyászatban. A most kifejlesztett vemhes- ségvizsgáló műszer piaca, értékesítési lehetősége és hazai haszna még szinte beláthatatlan. A prototípus kész. A mezőgazdasági üze-. mek hozama, e készülék révén, milliárdokra rúghat... Intelligens készülékeink családjába tartozik az az ultrahangos műszer is, amely a megszokott tortúrák nélkül képes komplett belgyógyászati diagnózist adni. ♦ Tudom, hogy a gyár június végén már augusztusban járt. Jó évet zárhat, és jó évnek néz elébe az Orel. Miért aggódik mégis az igazgató? — A minőségi változások korát éljük. Az új épületeket, gépeket megszerezzük, megcsináljuk. A szakemberutánpótlás okozza most a legnagyobb gondot. Nem a pénz, hanem a kéz kevés! A finommechanikai szakközépiskolai képzés költségeibe csak mi széliünk be, de a remélt létszámnak a felét sem kapjuk meg. Tehetősebb cégek ráígérnek két- három forintot az órabérre, s mi akkor már hoppon maradunk. Kevés továbbá a forgácsoló, a lakatos és a marós szakmunkás, nem is beszélve a szerszámkészítőkről. ♦ Múltról, jövöról egyszerre szólni egy fiatal gyárban kötelező szabály. Az itt járt sok vendeg egyike egyszer aat mondta, hogy a Medicor nélkül szegényebb lenne Miskolc, de sokkal gazdagabb lehet általa ... — Ügy hiszem, most már helyünk, rangunk van e nagymúltú ipari város térképén. Értékes és szép feladat áll a kollektíva előtt. Szeretnénk tágabb kaput nyitni a város felé, s jobban hasznosítani gyáron belül a miskolci szellemi-műszaki értékeket. BKACKO ISTVÁN Népművészeti vásár is lesz Annák báija Tapolcán fonákja Garabonciások