Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-05 / 158. szám

Alkotás, megújulás ’S3 A nyá egyetemre járnak A miskolci nyári egyetem­ről korai még mérleget ké­szíteni. iVlégis arra kértem beszélgetőpartnereimet, hogy értékeljék az eddig hallotta­kat: az idei jelmondat — Alkotás, megújulás 1983 — hogyan tükröződik az elő­adásokban, konzultációkban? A szerencse úgy hozta, hogy a beszélgetésen jelen volt az egyik előadó. Rozgonyi Ta­más, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudomá­nyos főrrjynkatársa is. + A SZEMLÉLET FORMÁLÁSA — Megítélése szerint mi lehet egy ilyen kurzusnak, vagy akár egyetlen előadás­nak a haszna? — Természetesen nem tö­rekedhetünk egy kétórás elő­adásban a teljességre; de fel­hívhatjuk a figyelmet bizo­nyos társadalmi, gazdasági és vezetési problémákra. A jelenlegi helyzetben gazdasá­. gi, társadalmi életünknek nagy szüksége van a meg­újulásra; figyelmeztetnünk kell tehát a szervezetek meg­' ájulását gátló tényezőkre. Szó sincs arról, hogy itt ve­zetni tanítjuk az embereket. (A nyári egyetem hallgatói középszintű gazdasági veze­tők.) A cél mindenekelőtt a szemleletformálás, és egyfaj­ta problémaérzékenység, komplex látás kialakítása. Nem választhatók külön a gazdasági, a műszaki, a szo­ciológiai, a pszichológiai és a szervezéstudomány kérdé­sei, hiszen az élet is min­denkor bonyolultan, össze­tetten teszi fel ezeket. Ta­pasztalatom szerint megnőtt a tömegek információigénye, s a jó vezetés elképzelhetet­len pontos, szakszerű és nap­rakész információk nélküL + Ml A TEENDŐ A GYAKORLATBAN? Négyen vállalkoztak arra, hogy elmondják a tapaszta­lataikat, véleményüket. Sa­lamon László (Székesfehér­várról. az, Ikarus gyárból) minden miskolci nyári egye­temen itt volt. Pdpolczy At­tila (a Fővárosi Autótaxi Vál­lalattól) harmadszor, Orosz Mária és Szűcs Ilona (a Sze­rencsi Édesipari Vállalattól) először van itt. Először őket kérdezem: miért tartották szükségesnek, hogy eljöjjenek e nyári egyetemre? Mi á vé­leményük a hallottakról? — Véletlenül jöttem el, nem tudtam, hogy miről lesz szó — mondja Orosz Mária. ■— A vállalattól tíz résztve­vő jelentkezett, de felváltva mindennap más. Örülök, hogy itt lehetek, mert izgalmasak voltak az előadások. De azon gondolkodtam közben, hogy ezeket a jó elgondolásokat, amelyeket az elmélet alko­tott, miért nem valósítjuk meg. Ezért volt egy pici hi­ányérzetem is. — Én is véletlenül, a kol­léganőm helyett jöttem el — Az akvarisztika őstörténete A Diósgyőri Vasas Műve­lődési Központ akvarista és terrarista klubja csütörtö­kön délután 5 órakor a Marx Károly utca 36. szám alatt Az akvarisztika őstörténete Magyarországon címmel ve­títettképes előadást rendez. Előadó: dr. Wiesinger Már­ton, a közismert könyvíró. Az előadás után A víz sze­repe az ember életében cí­mű filmet is levetítik. Min­den klubtagot és érdeklődőt szeretettel várnak. mondja Szűcs Ilona. — Meg­mutatta a programban, hogy mi a mai téma (Innovációs folyamatok Borsod-Abaúj- Zemplén megye üzemeiben. Az innovációs folyamat tár­sadalmi-gazdasági tényezői a magyar gazdaságban és Az innovációt befolyásoló szer­vezeti viszonyok.) Érdekelt és eljöttem. Szívesen hallgat­tam volna az elejétől az elő­adásokat, s jó lenne, ha együtt is olvashatnám az egész anyagot. Miután a hölgyek eltávoz­tak (indult a • vonatuk), hár­masban folytatjuk a disku- rálású — Harmadszor is eljöttem a miskolci nyári egyetemre, mert nagyon érdekelnek a gazdasági témák — árulja el Papolczay Attila. — Jó eze­ket az előadásokat hallgatni, a gyakorlati munkában sok gondolatot fel tudunk hasz­nálni. Különböző alternatívá­kat villantanak fel a szak­emberek. Én bízom abban, hogy ez a megújulási folya­mat megerősödik. + A VEZETŐKÖN SOK MÜLIK A vezetőkészség és az em­beri kapcsolatteremtés ma­gasabb szinten: ez ma az egyik legnagyobb gonijl — veszi át a szót Salamon Lász­ló. — Nagyon tetszett az idén Is a nyári egyetem nyi­tó előadása, amelyet dr. Ha­vasi Béla, a megyei pártbi­zottság titkára tartott. Rész­letes és őszinte tájékoztatót kaptunk B.-A.-Z. megye gaz­dasági, társadalmi és politi­kai életéről. Ma már csak ezzel a nyíltsággal, pontos fogalmazással lehet megnyer­ni és lekötni a hallgatót. Jó dolog, hogy az előadások egy része is a megyei példák alapján vonja le a követ­keztetéseket; a szociológusok felmérései így találkoznak a hallgatók tapasztalataival. Lényegében két típusnak lenne szabad és szükséges végighallgatni ezeket az elő­adásokat: akik a vezetésben személyesen fel tudják hasz­nálni, és akik képesek to­vábbadni. Rengeteg tartalék van még a gazdaságban és az emberekben is. Ezeket mozgósítani kell, de ehhez nagyobb felkészültség és szemléletváltozás is szüksé­ges. Segítenek az itt hallott előadások és konzultációk is... (horpácsi) Két előadás lesz szerdán, a nyári egyetem utolsó nap­ján. Negyed kilenctől dr. Bar- ta Imre, az Állami Fejlesz­tési Bank Területi Igazgató­ságának osztályvezetője A magyar gazdaság strukturá­lis megújulásának szükséges­sége, célja és feltételei; há­romnegyed tíztől dr. Bucsy László, az Egészségügyi Mi­nisztérium Orvostovábbkép­ző Intézetének műszaki-gaz­dasági tanácsadója Innová­ciós rendszer a vállalati gya­korlatban címmel tart elő­adást. Fél egykor Bozsik Sán­dor, a TIT Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Szervezeté­nek titkára zárja be a nyári egyetem rendezvényeit. ■■■ mm**» * A Herman Ottó Múzeum Papszeren levő épületében látható a Miskolci művészek 1983, című kiállítás. Az érdeklődő közönséget egész nyáron várják. (Kiss József felv.) Terasz a Vasas mellett A .Vasas Művelődési Köz­pont nyitva áll mindenki előtt, s azok számára is per­sze, akik csak egy kis tere- ferére térnek be a Marx téri házba. Most a művelődési központ büféje teraszt nyi­tott, kitelepülve az épület mellé. A büfé s az újonnan létesített terasz gazdája a Miskolci Vendéglátóipari Vál­lalat. 'Nézze meg, hallgassa meg... Műsorpárok Straub F. Brúnó akadémi­kus, az Országos Környezet­és Természetvédelmi Tanács elnöke lesz csütörtökön a Hatvanhat vendége. Bán Já­nos műsorvezető-szerkesztő, illetve a hatvanhat meghí­vott kérdéseire válaszol, ar­ra' hogy miként védnetjük meg környezetünket azoktól az ártalmaktól, amelyeket ha nem is közvetlenül mi oko­zunk, de a civilizáció idéz elő. Környezetvédelem — önvé­delem a címe a pécsi körzeti stúdió péntek délelőtti mű­sorának. A méregtemetőkről lesz szó: dr. Kassai Miklós geológus, tudományos osz­tályvezető kutatásait, illetve azok baranyai eredményeit ismerhetjük meg a pécsi 40 percből. Mozart Don Giovannijáról beszél — a Rádió hangarchí­vumának felvételeiből össze­állított műsorban — mások mellett Ferencsik János, dr. Germanus Gyula, Karinthy Ferenc, Melis György, Sza­bolcsi Bence. Szombaton éj­szaka — 11 óra előtt 8 per­ces kezdettel -— a Kossuthon hangzik el Papp Márta és Pálosi István összeállítása, ami azért is érdekes, hasznos lehet neKünk. miskolciaknak, mert a miskolci nyári zenés színház az idén is műsorra tűzi Mozartnak ezt a művét, melyet tavaly mutattak be, nagy sikerrel a Muzsikáló Udvarban. Feltehetően csak címében rokon fenti ajánla­tunkkal a tévé szerda esti olasz filmje, a Szicíliai Don Giovanni. Mindenesetre né­gyen írták a forgatókönyvet, az ötödik, Vitaliano Brancati regénye alapján. Egy új rádiósorozat a hét elejéről, és egy új új tévéso­rozat a hét végéről. Hunyadi Sándor meséli címmel az író A vizsga, a Szereposztás, és Az alvilági kérő című novel­láit fűzte össze Gyenes György, dramatizálta-ren- dezte rádiójátékká Török Tamás. Hunyady Sándort Benkö Gyula személyesíti meg. Az ötrészes sorozat első epizódja ma este fél 9 után 5 perctől hangzik el a Petőfin. A Rádió- és Televízióújság egész hátoldala- a vasárnap délelőtt induló. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ... az Ember c., huszonkét ré­szes francia rajzfilmsorozatot ajánlja. Mi csak ebben a pár sorban tesszük, a beharangozó alapján úgy tűnik, jól fo­gunk szórakozni. Két sokat — de legalább­is eLEGet bántott tévémű­sor — mindössze ennyi a kö­zük egymáshoz, no és annyi, hogy mindkettő könnyed szó­rakozást ígér: a Leg ... leg ... leg .. ,-ről van szó, mely vé­leményünk szerint legalább olyan nívós, mint az az ame­rikai sorozat, melyről kop­pintották (legfeljebb a re­kordok nem olyan szenzáció­sak), de a tálalás kifejezet­ten rokonszenves. És vgy echte amerikai filmsorozat, az Egy úr az űrből című, ked­ves bolondozás, ami — úgy tűnik — kibukott a „rangos” Szombat esti filmkoktélból, mert vasárnap délután lát­hatjuk újabb epizódját. Ró­zsa György Leg .. .-műsora pénteken este kerül képer­nyőre. Műsor Ma este befejeződik a Voltaire életéről készült francia tévé­filmsorozat. Vasárnap pedig — nyilván nem véletlenül — Vol- taire-mü megfilmesített változatát láthatjuk, a Candide-ot. Képünkön egy kocka az angol tévéfilmböl. Középen a címsze­replő: Frank Finlay. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13,.00: A Magyar Hanglemezgyártó válla­lat új lemezeiből. — 13.50: Bacher •Mihály zongorázik. — 14.40: Arc­képek a jugoszláv irodalomból. — 15.00: Hírek. — 15.05: Szíriusz és az ősember. — 15.35: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. — 16.12: Délutáni Rádiószínház. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nagyvaros születik. — 17.30.; Rózsa Miklós: Bűvölet. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádió lemezalbuma.. — 20.15: Be­szélgetések a világgazdaságról. — 20.45: Mezei Mária énekel. — 21.00: Rádiószínház. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népzenekedvelőknek. — 22.54: Késő este. — 23.04: Opera­részletek. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Lá- tószög. — 13.30: Bárdos Rajos: Kicsinyek kórusa. — 13.45: Idő­járás és vízállásjelentés, — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja, —r 18.00: Kamasz-panasz. — 18.30: Hírek. — 18.35: Nótacsokor. — 19.#>: Van benne ráció ... — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 2*0.35: Hunyady Sándor meséli. — 21.03: Részletek a Dave Bru- beck-kvartett budapesti hang­versenyéből. — 22.10: Egy énekes — több szerep. — 23.00: Hírek. — 23.20: A tegnap slágereiből. —- 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Bohémélet. — 14.00: Magyar Iro­dalmi Arcképcsarnok. — 14.20: Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. — 15.00: Zenekari mu­zsika. — 16.22: Farkas Ferenc: Cantus Pannonicus. — 16.45: La­birintus. — 17.00; Schubert: Esz- dúr vonósnégyes. — 17.30: Kül­politikai arcképcsarnok. — 17.50: Egy ősi mesterség: a harangön- tes. — 18.00: Operaest. — 19.00: Hírek. — 19.05: Richard Clayder­re an zongorázik. — 19.35: Né­hány egyszerű szó. — 19.55: Nép­zene sztereóban. — 20.20: Tájak zenéie. — 22.00: Műh elvek és al­kotók. — 23.00: Sáry László mű­veiből. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. mű^orismerte+és. — 17.05: Műv-észDortrék. színháztör­téneti érdekességek. T>r. Gyárfás Ágnes előadása. — 17.15* Fiata­lok zenés találkozóba. Szerkesz- ti: B*»áhr Ka+at4n és Zakar János. — 18.00: Észak-maovarorszá^b Krónika. (A KPVDSZ Borsod meg vei Bizottsága 1 Mentést hall­gatott meg a lakosság 1983. I. fél­évi áruellátásáról, s a vállalatok közötti esvTjttrn’"ködá<;rA;-i — ívű­ről ír a Borsodi Műv^ődés? — 18.25: Lao- és műsorelőzetes. Televízió, í. műsor: 16.05* Hí­rek. — 16.10: Az inkák. — 16.50: A zöld erdő meséi. — 17.?0: Sakk- matt. — 17.45: Szól a nóta . .. — 18.20: Dél-alföldi Krónika. — 19.05: Idősebbek Is elkezdhe­tik ... — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Az ör- döngös fickó. — 20.55: Szemtől szemben. — 21.25: Stúdió ’83. — 22.30: Tv-híradó Televízió. 2. műsor: 20.0.1: Szól­jatok! — 20.30: Atomerőmű a Duna partján. — 20.50: Tv-híradó. — 21.15: A férfiakat nem lehet megerőszakolni! — 22.50: Képúj­ság. Szlovák televízió: 17.45: Doku­mentumfilm — 18.00: Kelet-szlo­vákiai magazin. — 18.30: Mező- gazdasági magazin — 19.30: Tv- híradó. — 20.05: A sors iróniája. — 21.40: Látogatás a világűrben. — 22.05: Világhír adó. —1 Musica viva. 22.20! Kiállítások: József Attila Könyvtár (12—20) : Ex libris-ki­állítás. — Mini Galéria (8—17): Gyermekrajzoík. — Miskolci Ga­léria (10—18) : Vasas Károly ki­állítása. — Herman Öttó Múze­um (10—18) : Ember és iram ka. — Üj szerzemények. — Miskolci művészek 1983. — A természet három országa. — Ásványok, nö­vények, állatok Észak-Magyar- országról. — Miskolci Képtár (10 —18) : Két évszázad magyar fes­tészete. — Herman Othó-emlék- . ház (10—18) : Herman Ottó éle­te és munkássága. — A Bükk élővilága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Bélá­éin lékkiállítás. — A magyaror­szági délszlávok textilművésze­te. — Magyar népi hangszerek. — Diósgyőri vár (9—19): A diós­győri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné- ház (9—19): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI—XIX. századból. —Közpon­ti Kohászati Múzeum (9—19) : A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. Filmszínházak: Béke: (f4, hn6 és 8): Jézus Krisztus Szuper­sztár (szí. amerikai, kiemelt és III. hely ár!) — Béke kamaramo­zi (4): A friss széna hódító illa­ta. (mb. NDK, 14 éven felüliek­nek !) — (6) : Krarner kontra Kra­mer (mb. amerikai, 14 éven fe­lülieknek. II. helyár!) — Kossuth (í3, hn5 és 7) : Jézus Krisztus Szupersztár (szí. amerikai, ki­emelt és III. helyáf!). — Hevesy Iván Filmklub (5): Árnyéklovas I—II. (szí. japán, 14 éven felüli­eknek, dupla helyár!) — Tán­csics (f5 és f7) : Egy zsaru bőré­ért (mb. szí. francia. 14 éven fe­lülieknek, III helyár!) — Tán­csics kamaramozi (6) : Hambur­gi betegség (szí. NSZK, 16 éven felülieknek!) — Szikra (hn4 és n7): Morfium (mb. szí. jugo­szláv.) — (8): A maláji tigrisi (szí. olasz—francia. III. helvár!) — Petőfi (f5 és f7): Gyilkosság a ta.igán (mb. szí szovjet). — To­kai vendéglátóház (f8): A nrofl (mb. szí. francia. 16 éven felüli­eknek!) — Ady (9 és 7) : A ka- ratéző Cobra visszatér (mb. szí. japán, 16 éven felülieknek, ni. helyér!) — Vasas parkmozi (9) : Jézus Krisztus Szupersztár (szí. amerikai, kiemelt és III hely­ár!). — Szirma (f6) : A karatéző Cobra visszatér (mb. szí, iaoán, 16 évein felülieknek. III. helyár!) — Avas-déli mozi (9): A hét Yne- rész kaszkadőr (amerikai, III. helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8.25: Hobbi Dominó. — 8.55: Nvá- ri szabadságon? — 9.10: Zeneka­ri muzsika. — 9.46* Kis magyar néprajz — 9.51: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Gvermekeknek. — 10.32: A Rá- diószinház bemutatója. — n.28: Az „Ifjú Szívek” Magyar Dal- és Táncegyüttes műsorából Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —8.05: Lehár Ferenc saiát műveit ve­zényli. — 8.20: Tíz perc külpoli­tika. — 8.30- Hírek — 8.35: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9.30; Válaszolunk , hallgatóinknak. 9.45: Fúvósfnuzsika a XTX. szá­zadból — 10.00: Zened él előtt. — 11.30* Hírek. — 11.35: A Szabó család. 3. műsor: 9.00: Névtelen hősök. — 10.00: Szimfonikus zene. Televízió. i„ műsor: 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 8.05: Szünidei matiné. — 10.00: Delta. — 10.25: Nyugtalan szeretet. — 11.20: Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents