Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-24 / 149. szám
I Konyhalányt és locsolót is keresnek Az elmaradások okai Nyári municalehelőség diákoknak Majd mindegyik miskolci vállalat, üzem, intézmény keres és vár fiatalokat nyári munkára. A szokás persze az, hogy saját dolgozóik gyerekeit fogadják elsősorban. Mint például a bútorkereskedelmi vállalat, a megyei Távhő, a szénbányák, a Cementipari Gépjavító, a pamutfonó, a tejipar. Ám a DIGÉP, a vasipari Szövetkezet, a Mezőgép, az autójavító vállalat, a kohászat. a drótgyár nem támaszt ilyen követelményt.- A gyerekek főleg segédmunkásnak mehetnek, de a Beton és Vasbetonipari Művek locsolókat vár, minden bizonnyal a friss betont kell öntözni. A MÁV-igazgatóság gyomirtóként is foglalkoztat diákokat, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat a konyha- lány-hiányt próbálja ily módon megoldani. A strandokra lehet menni ruhatárosnak, elsősegélynyújtónak (a vóróskeresztes képzettség előny), a Centrum Áruházba és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat boltjaiba eladónak. Jogszabály szol arról, hogy „a fiatalokat az önkénles szünidei munkavállalással a vállalatok hasznos termelő- tevékenységébe kell bevonni. hogy az a munkára nevelésüket es egyben a vállalati termelési feladatokat is szolgálja.” De sajnos — szabály ide, vagy oda — ez nem mindig van igv. A jó 'példák mellett akadtak tavaly olyan cégek, ahol szinte nyűgnek érezték a fia- 1 talt. Talán ez is az oka 'kn- nak, hogy Miskolcon mindössze 600 általános iskolát befejezettet, 1528 középiskolást és 561 főiskolást, egyetemistát fogadnak a vállalatok. Most kevesebbet foglalkoztatnak, de talán megfelelően. Ehhez persze az kell. hogy a mukaadó biztosítsa a fiatalok munkába állításának feltételeit, megszervezze a munkával való folyamatos ellutást, s úgy, hogy ez egyben a fiatalok munkára nevelését is szolgálja. Volt olyan eset az elmúlt években. hogy a diák munkaidejében — röpke szünetekkel — csak cseresznyét válogatott, s ebbe a monotonságba bizony hamar beleunt. A munka megszerettetésének nem épn ez volt a legszerencsésebb formája. S az sem, amikor a tanulót egyes hel veken úgy tekintették, mint aki megoldja az égető segédmunkáshiányt. Nem lényegtelen dolog az sem, hogy mennyit fizetnek i rózsaolaj gyógyít Bulgáriában az utóbbi időben igen jó eredményeket értek el a gyógyászatban a rózsaolajjal és rózsavízzel. Rózsaolajjal epebetegségeket, rózsavízzel pedig a foghúsgyulladást, valamint a fogak és a fog- hús ólommérgezését gyógyították sikeresen. Bőr- ekcémák kezelésében kitűnő eredményeket értek el olyan kenőcsökkel, amelyek előállításához rózsavizet, rózsaviaszt és a ró- zsaolaj-készftés egyéb melléktermékeit használták föl. Egy arckrém, amely a bolgár rózsa származékait tartalmazza, kitűnően bevált a szőrtüszőgyulladás és az allergiás arckiütések gyógyításában. L ..................... if Konyhai munkásokat is keresnek Építők, irányítók, szervezők A tanács gazdálkodásának tapasztalatai a tanulónak Nos, az LSM 10 forintos órabért kínál a segédmunkásoknak! az említett locsolók is ennyit kapnak. A hűtőházban a mirelit-üzemi munkás bére 15— 19 forint, ugyanitt a rakodóknak 17 forintos órabért adnak. A Vasvill raktári segédmunkása átlagosan 1500 forintot kereshet, a Zöldért Méregéinek bennünket Méregetnek bennünket. Nem ferde szemmel, de bizonyos fenntartással, és nem kevés aggodalommal. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a népi ellenőrzés országos vizsgálatot indított a tömegsport és tömegtestnevelés helyzetéről, mosi pedig orról számolhatunk be, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem embertani tanszékének útmutatásai alapján antropometriai, humánbiológiai, fiziológiai vizsgálatokat végeznek, feltérképezve a mai megyar ifjúság általános testi fejlettségét. A nagyszabású programról kiadott közlemény szerint mintegy harmincezer fiatalt visgálnak meg, a 3—18 éves korosztály egy százalékát. Eddig kilenc megyében, Borsodban is, befejeződött a reprezentatív felmérés. Talán nem érdektelen elmondani, hogy mit mértek: a testmagasságot, a súlyt, a végtagok hosszát, a váll és a csípő szélességét, a térd méreteit, s a test négy részén a zsírréteg vastagságát. Az így nvert adatokat számítógépbe táplálják, és összehasonlítják a korábbi, húsz-negyven-hat- van évvel ezelőtti tapasztalatokkal. Hivatalos eredményt két év múlva várhatunk. ám most, félidőben, néhány tanulság máris levonható. Hogy a magyar gyermekek huszadik századi növekedése egyre intenzívebbé válik, ez önmagában még nem sokat mond. De' az a helyzet, hogy a lányok 16 éves korukban elérik végleges testmagasságukat. A fiúknál ez a határ 18 év. A mai fiatalok korábban érnek, magasabbra nőnek, mint elődeik, de törzsizmaik nem eléggé fejlettek. Az egyetemi vizsgátői függően akár 3000 forintot is. A strandokon a ruha-, tárosnak 1300—1400 forintot fizetnek, az elsősegélynyújtónak 2300-at. A lista korántsem teljes. Aki még nem talált magának munkát a nyárra, de szeretne, annak ajánljuk: keresse fel a városi tanács munkaügyi osztályát. I. S. lódás szerint sok gyermek súlyosabb a kelleténél. Sátoraljaújhelyi adatok szerint a diákoknak több mint a fele / kövérebb, mint kellene, viszont húsz százalékra tehető a gyenge fizikumú gyermekek aránya. Az egy körzetre jellemző két tényből egy harmadik igazság látszik igazolódni, magyarázva, de nem mentve a katonai sorozó bizottságok megállapítását: három közül egy fiatalember alkalmatlan a katonai szolgálatra. Persze,, változik a világ. A városi gyereknek nem kell a kútra járnia, nem kell (Folytatás az 1. oldalról) A tanácsi gazdálkodást irányítók munkáját dicséri, hogy tavaly a gondok ellenére az oktatási, közművelődési, szociális és egészségügyi intézmények működése zavartalan volt. Jóval kedvezőtlenebb a kép a fejlesztéseknél, beruházásoknál, ahol bár az eredetinél több pénz állt rendelkezésre. ebből mégis keveset sikerült felhasználni, a teljesítés aránya hosszú évek óta a legalacsonyabb volt. KEVÉS A SZAKIPAROS Az okokat kutatva, megállapították. hogy a gondos előkészítés, tervezés, s a keveAz Állami Népest ágnyilvántartó Hivatal tavaly befejezte a személyi számok kiadását, szeptember elseje óta a személyi igazolvány már csak ezzel együtt érvényes. Valamennyi magyarországi, állandó bejelentővel rendelkező lakos legfontosabb 10 személyi adatát számítógépbe programozták, s ez lehetővé teszi, hogy az államigazgatási szervek külön nyilvántartás gyalogolni, nem kell állatot etetni. Nem mászhat a fára, nem fürdik folyóban, nein méregeti erejét búzászsákkal. De van helyette tévétorna, diszkó és újabban aerobic. A biciklinél kényelmesebb az autó. A végeredmény? Nos, nem azért írjuk le, mert lehangoló, hiszen még nincs vége a vizsgálatnak. De az eddigi adatok ismeretében úgy tűnik, hogy a kenyéren, paszulyon nevelkedett eleink nemcsak erősebbek, hanem bölcsébe* is voltak, mint amilyenek ml vagyunk. (brackó) sebb féladat ellenére a beruházásoknál a második fél évben mégis torlódtak a tennivalók, egyre másra csúsztak a kivitelezők a határidőkkel. A tervezettnél kevesebb lakás, kereskedelmi-szolgáltató létesítmény épült, s a közművesítés sem haladt a kellő ütemben. Az építők kapacitáshiányai küszködtek, s esetenként különféle anyagok, szerelvények hiánya is rontotta helyzetüket. A város építőipari szervezeteiben egyre kevesebb a munkáskéz, s elsősorban a szakiparosokból mutatkozott tavaly nagy hiány. A gazdálkodásban bekövetkező előnytelen változásokhoz a tanácsi irányító szervezet sem tudott nyilvántartást nélkül, rövid időn belül névjegyzékhez. címlistához jussanak. Ebben az evben már a központi g^pí adatbázis segítségével készült például az időközi választási névjegyzék és értesítő, a sorkötelesek, iskola- kötelesek, óvodás- és bölcsö- d és korúak névjegyzéke. A központi gépi adatbázis egyszerűsíti az államigazgatási szervek adminisztrációs munkáját, mérsékli az állampolgárok adatszolgáltatási kötelezettségét. Az Állami Nepességnyil- vántartó Hivatal gépi adatbázisa révéin a jövőben tovább erősödik a személyi nyilvántartás, gyorsul az adminisztráció. Az újszülöttek például ma még csak néhány hónapos korukban kapnak személyi számot, mert adataik a kórházból a születési hely szerint illetékes tanács anyuk ön yv- vezeíőjén, a lakóhely szerinti. illetve a megyei tanács közvetítésével jutnak el az Állami Népességnyilvántartó Hivatalhoz, ahol a személyi számokat képezik. Jövő évtől ezt az utat lerövidítik, s a személyi számot már a csecsemők születési anyakönyvi kivonata is tartalmazni fogja. Ugyancsak jövő évtől egyszerűsítik a tanácsi lakcímbeje- lentési és nyilvántartási ügyintézést, s könny eb faedik az állampolgárok dolga a lakásbejelentéskor is. Megváltozik az eddigi — az ismétlődésekkel, átfedésekkel mintegy 100 rovatot tartalmazó — lakás- be leien tö lao. a központi gépi adatfeldolgozáshoz mindössze egy példányban, alig több mint 10 adatot kell feltüntetni. mert a gépi adatbázis és a személyi szám már tartalmazza a legfontosabb azono- ' sító jeleket, például a pontos születési dátumot. elég gyorsan alkalmazkodni, bár a jobb minőségre törekedve, megszigorítottak az elkészült létesítmények műszaki átvételét. A NEHEZE HÁTRAMARADT A hiányzó milliók ellenére a költségvetés mérlege kedvezőbben alakult a beruházásokénál, s ez főleg annak köszönhető, hogy új gazdasági szervezeteket hoznak létre, fokozták a pénzügyi fegyelmet, ha kellett, rábírták az intézményeket a hatékonyabb gazdálkodásra. Több mint 300 millió forint jutott 1982-ben az állami lakóházak fenntartására. Igaz, hogy 300 lakással többet újítottak fel az ingatlankezelők, a tervezettnél, de ezt úgy ér* ték el. hogy előrébb soroltak: a részleges felújításokat, s kevesebb energiát szántak a teljes felújításra, az elhanyagolt épületek renoválására. Általában jellemző, a felújítási munkákra: az intézmények épületei oly mértékben avultak, hogy nehéz sürgősségi rangsort felállítani. Városüzemeltetésre, kommunális feladatokra 1982-ben 25 millió forinttal többet fordítottunk, mint 1981-ben. Aa idén azonban tovább kell gyorsítani az útjavítást és az útrekonstrukciót, s emelni szükséges a parkfenntartási munkák színvonalát. BIZTATÓBB KEZDET Városunk vezetői a tanácsi testület előtt arról is beszámolhattak, hogy az 1982. évi gazdálkodásunk tapasztalatait felhasználva, az eddig eltelt p hónapban sikerült némi javu.4 lást elérni: a beruházások nsfi gyobb tempóban készülnek, mint tavaly ugyanekkor. A tanácsi testület úgy határozott, hogy a további eredmények eléréséhez az eddiginél több gondot kell fordítani a pénzügyi és műszaki információs rendszerekre, korszerűsíteni kell a beruházói és lebonyolítói szervezetet, a gazdálkodás részterületeit összehangoló munkát. A lehető legcélszerűbben kell felhasználni minden egyes forintot a város kasszájából, hiszen a bevételek az idén sem növekednek, s építőipari kapacitáshiánynyal, a gazdálkodást nehezítő feltételekkel 1983-ban is számolnunk kell. KISS LÁSZLÓ Tényleg kincs Most, hogy a bőséges csapadék következtében van elegendő vize a városnak, kevesen gondolnak a vízhiányra. Ám mégis érdemes elmeditálni egyi kicsit a viz árán. Egy köbméter ivóvíz a városlakóknak 60 fillérjébe kerül, azonban kitermelni csak 6—10 forintért lehet! S még ekkor nem is számolunk azzal, hogy az egy köbméter viz nyeréséhez szükséges épitési, beruházási költség mostanság a 10—50 ezer forintot is elérheti. A költségekkel ráadásul nem Is lehet mindig előre pontosan kalkulálni, hiszen mire felépül egy-egy vízmű, addig tovább szennyeződhet a környezet, újabb költséges berendezésekkel kell bővíteni a meglevőket. így történt ez Sajóládon is, ahol plusz 20 millió forintért kell vas- és mangántalanító üzemegységet tető alá hozni. Nyugodtan leírhatjuk: nem kell ahhoz közgazdasági képesítés. hogy helyesen értelmezze pataki ezeket az adatokat, s rájöjjön, hogy nem hazudik a reklám: valóban, a víznek minden cseppje kincs... . (k—ó) árukísérője — teljesítményBölcs, erős eleink... jjc Osztálytársak ... Figyelmeztető a különbség. (Kerényi felv.) Személyi szán a craört korszerűsítik a