Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1982-11-25 / 279. szám
Sferbínszky, a gólkirálynő A miskolci négyek Ismeretes, hogy Miskolcon, a B-cso- portban a Szovjetunió, Románia, Bulgária és Dél-Korea csapatai mérkőznek a világbajnokság hatos döntőjébe jutásáért. A szovjet és a román csapat a világ élvonalába tartozik, míg a másik kettőről vajmi keveset tudunk. Mielőtt részletesebben ismertetnénk a csapatok eddigi eredményeit, elöljáróban annyit: a világbajnokságokon eddig 19 ország válogatottja került be a legjobbak közé. Bulgária: A VIII. VB egyik ú.ionca (a másik Kongó). iS em rendelkezik számottevő nemzetközi sikerekkel, ám játékosai képesek lehetnek a meglepetésekre. Szovjetunió: Eddig négy VB-n (1962, 1973, 1975, 1978) volt a döntőben, és 11 ország ellen 24 alkalommal mérkőzött. A mérleg: 15 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség, 327-245-ös gólkülönbség. A szovjet lányok 1973- ban bronz-, 1975-ben és 1978- ban ezüstérmesek. Románia: Magyarország és Jugoszlávia mellett az egyetlen válogatott, amely mind az eddigi hét világbajnokságon részt vett. A VB-ken 15 ország csapata ellen 35 mérkőzést játszottak. Ebből 16 győzelemmel, öt döntetlennel, 15 pedig román vereséggel zárult, a gólkülönbség 365-322. Világbajnokságot nyertek 1962-ben (hazai környezetben), ezüstérmesek voltak 1973-ban, Jugoszláviában. Dél-Korea: A távoli, ázsiai ország válogatottja eddig mindössze egy alkalommal, 1978-ban Csehszlovákiában került a legjobbak közé. Összesen három mérkőzést játszották — Jugoszlávia, NDK, Románia — és valamennyi a vereségükkel végződött. 'v Az eddigi hét világbajnokságon Magyarország válogatottja 38 alkalommal lépett pályára, és 442 gólt ért el, s szám szerint 41 magyar játékos talált az ellenfelek hálójába. A góllövőlistát Ster- binszky Amália vezeti. 57 góllal, Csíkné Horváth Klára (41), Tóth-Harsányi Borbála (31), Gódorné Nagy Mariann (30), Csulikné Bozó Éva (28) és Lelkesné Tómann Rozália (27) előtt. Érdekesség, hogy Sterbinszky Amáliának a mostani lesz az ötödik világbajnoksága. Már Budapesten az Egyesült Államok válogatottja! A tengerentúliak a minél jobb aklimatizálódás érdekében utaztak korábban Magyarországra. A december 2-ig hátralevő napokat edzésekkel és edzőmérkőzésekkel töltik. A világbajnokság csoport- mérkőzései miatt némiképp módosul a miskolci műjégpálya nyitvatartási ideje. December 2-án csak délelőtt lehet korcsolyázni, 3-án és 4-én a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, míg december 5-én délelőtt, valamint délután 18 oratol tart nyitva a műjégpálya. Összeállította: FELFÖLDI GYÖRGY Vili. NŐI KÉZILABDA WED-1982 k A Népkertben, a műjégen . (Szabó István felvétele) callo «5 Gránitcsiszoló gépre állandó munkaerőt azonnal felveszek. Távollakónak lakás (családjavai) biztosított. Vasiszta Imre. Miskolc III., Köztársaság 28. PÁLYÁZAT. Miskolc város környéki mezőgazdasági szövetkezet pályázatot hirdet jogtanácsosi munkakör betöltésére. Követelmény: jogtudományi egyetem, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Mezőgazdasági gyakorlattal rendelkezők előnyben. Bérezés a 4/1981. MÉM—MüM sz. rendelet alapjan (B-kategóriás). Jelentkezés pályázat útján, önéletrajz benyújtásával. A pályázatot „Paragrafus DH-6a” jeligére a kiadóba kérjük. Miskolc-tapolcai SZOT-üdülők felvételt hirdet vezetői gyakorlattal és műszaki középiskolai végzettséggel műszaki csoport- vezetői munkakörre és szerződéssel takarítónői munkakörre. Jelentkezés: SZOT-üdiüók, Miskolc-Tapolca, Zó ja a. 1. szám, 7—16 óráig. Megjegyzem. 222 bogy nagy elismeréssel adóztam néhány éve a*ma* a törekvésnek, amely városunkban fel akarta lendíteni a tömegsportot. Élen járt ebben a labdarúgó-szövetség tömegsport- bizottsága, mindenekelőtt Kőhalmi József elnök, aki szinte egymaga vállalta a tömegsport városi kispályás labdarugo- bajnokság megszervezését. Ezért nemes gesztus, hogy a teli tömegsport teremlabdarúgó-bajnokságot róla nevezték el. Ám e nagyszerű sportember emlékének csak akkor adózhatunk méltóan, ha folytatói vagyunk mindannak, amit ö elkezdett. Sajnos, akik a helyébe léptek, évről évre igyekeznek módosítani azokon a szabályokon, amelyek éppen azok számára biztosítanak sportolási lehetőséget, akik nem juthattak el oda, hogy egyesületi sportolók legyenek. Hovatovább ugyanis a tömegsport kispályás bajnokság a kiöregedett labdarúgók bajnoksága lesz, ahelyett, hogy valóban a tömegek játéka lenne. A versenykiírás értelmében az idén már mindazok szerepelhetnek a teremtornán, akik 1982. augusztus 1. után nem minősített sportolók az adott sportágban, azaz a labdarúgásban. Csakhogy ennek két bökkenője is van. Az egyik: csapatsportágban köztudottan nincs minősítés, azaz: mindazok a sportolók, akik minősítési könyvvel rendelkeznek, minősített — ha már e szóhasználatnál maradunk — sportolónak számítanak. A másik bökkenő: ha mondjuk a DVTK NB 1-es csapatának valamelyik játékosa júliusban felbontotta volna szerződését, s abbahagyta volna a labdarúgást, ezen a teremtornán már szerepelhetett volna valamelyik csapatban. Elképzelhető, mekkora előny az ilyesmi a többi, jobbára amatőrökből álló csapattal szemben. Célszerű lenne tehát felülvizsgálni a versenykiírást, s valóban a tömegek sportjává tenni ezt a népszerű teremtornái. Mert már az elmúlt héten is mind több olyan játékost fedeztünk fel a csapatokban, akik vagy még most is igazolt(I) sportolók, vagy eppenhogy abbahagyták a labdarúgást..,. Moth) Megyei labdarúgó-bajnokság AT Őszi szezonzárás Véget ért az őszi szezon a megyei labdarúgó-bajnoksag mindkét csoportjában. Északon a Sajóbábonyi VSE áli az első helyen úgy, hogy egyetlen vereséget sem szenvedtek el. A Keleti csoportban Alsózsolca szerezte meg l. Alsózsolca 12 9 1 2 28-6 19 az őszi elsőséget. 2. MÉMTE 12 8 2 2 33-8 18 3. Encs 12 8 1 3-18-12 17 Az utolsó fordul© eredményei: 4. Hollóháza 12 6 4 2 22-12 16 Északi csoport: Ernőd—Tiszake5. S.-újhely 11 4 4 3 24-19 12 szi 3-1 (1-1) ; Putnok—Makvöigyi 6. Prügy 12 4 4 4 22-20 12 B. 2-0 (1-0) : Miskolci Üveggya; 7. M.-kövesd 11 5 1 5 18-20 11 —Rudabánya 2-0 (1-0) ; SÜMSE8. Mezöcsát 12 4 2 h 18-23 10 Somsály 5-0 (1-0); Sajobabony— 9. Szerencs 12 4 2 6 14-22 10 Ormosbanya 2-0 (1-0) ; Szuha10. Tokaj 12 3 3 b 21-29 9 völgy—•Borsodszirák 2-1 (1-0). A 11. F.-zsolea 12 3 1 6 16-26 7 Hej ócsaba—MEAFC mérkőzést ta12. Forró 12 1 5 6 8-24 7 vasszal játsszák le. 13. Hidasn. 12 2 2 8 8-29 6 osai végeredmény: 1. Sajóbábon.v 13 9 4 — 26-7 22 2. Putnok 13 10 1 2 35-5 21 3. M. Üveggy. 13 9 2 2 18-3 20 4. SÜMSE 13 7 5 1 42-16 19 5. Makvölgy 13 7 3 3 19-14 17 6. Hejőcsaba 12 7 — 5 24-18 14 7. Ernőd 13 6 1 6 17-29 13 8Rudabánya 13 5 o 6 20-25 n 9. Szuhavölgy 13 5 1 7 17-23 ii 10. B.-szirák 13 3 3 7 21-24 9 11. MEAFC 12 2 3 7 21-20 7 12. Somsály 13 2 3 8 1D-29 7 13. Ormos b. 13 3 1 9 11-33 7 14. Tiszakeszi 131 12 8-43 1 Keleti csoport: Tokaj —Forro 4-1 (2-0) : Encs—Mezőkövesd 2-1 Röplabda Serdülők a tatamin Az őszi idény befejeztével a magyar női és férfi röplabda-válogatott edzőtáborba vonult, hogy erőt gyűjtsön a jövő év nagy feladataira, elsősorban az Európa-bajnoki erőpróbákra. A nők Tatán, a férfiak Dunavarsány ban gya- kor óinak. Szombaton ismét rangos, és nagy érdeklődésié számot tartó esemény helyszíne lesz a Miskolci VSC cselgáncsterme: a vasutasok a házigazdái a serdülők országos bajnokságának. Az érmekért igen nagy küzdelem várható a közvetlen utánpótlás legjobbjai kozott. A házigazdák, a miskolci zöld-feherek bíznak abban, hogy a hagyományoknak megfelelően ezúttal is több tehetséges fiataljuk felállhat a dobogó legmagasabb fokára. A bajnokságon részt vesznek az országos szövetség vezetőt JS. (1-t):' Prügy—Hidasnémeti 5-1 (2-0) : Hollóháza—FelsÖzsolca 3-2 (1-0) ; Alsózsolca—Szerencs 4-0 (2-0) : Miskolci ÉMTE—Sátoraljaújhely 3-0 (1-0). Mezöcsat csapata szabadnapos volt. Őszi végeredmény: i-uéteB Eladó 1 db ÉPLAK—18-as gázkazán. Érdeklődni egész nap. Miskolc-Tapolca. Kiss József u. 62. Pólyázószekrény 1200 Ft-ért eladó. Avas-dél, Oszip I. 4. 4/1. iaii^cBticsm Vargahegyen, Magashegy út 28. i sz. alatt 500 négyszögöl gyümölcsös, nem nagy igénynek megfe- I lelő lakóházzal 160 000 forintért azonnal eladó. Érdeklődni: a 74- 664-es telefonon, egesz nap. 2 szobás családi ház Szirmabe- senyő, Széchenyi 33. sz. alatt azonnali beköltözéssel eladó. Ar: 360 ezer Ft. Érdeklődni bármikor. ugyanott. 2,5 szobás szövetkezeti lakásomat eladnám (450 ezer kp. + OTP), vagy 1,5 szobásra cserélném a Gvula utca környékén, sürgősen. Tel.: 17-757. este. Háromszobás, fürdőszobás családi ház eladó, azonnali beköltözéssel. Ára: 320 ezer Ft. Érdeklődni: Onga, Oprendek S. n. 32. szám. Kiliáni, felújított garzonlakás kiadó. .. Azonnal beköltözhető 117987” jeligere a kiadóba. Belvárosban társasház-épitéshez társakat keresek. Ugyanott avasi pince, borházzal eladó. Érdeklődni : dr. Kis. Szikszó, Kassai n. 92., telefon: 26. Szőnyegpadló, kárpit legkorszerűbb, gépi tisztítását vállalom. Azonnalra is. Telefon: 31-163. Gvensébb nem? Ügy 75 evvel ezelőtt egy fiatal angol nő. Mabel P Fitzgerald, egy tudományos expedícióban vett részt, amely az USA-ban található Pikes Peak hegy megmászására indult. Magának a 4300 méteres csúcsnak a megmászását azonban férfikollégái nem engedték meg neki. tgv kénytelen volt alacsonyabb magasságokban megfigyeléseket végezni. Eközben megállapította, hogy a nők a nagyobb magasságokat valóban másként viselik el, mint a férfiak — mégpfedig jobban! Mindez persze nem változtatott semmit a megcsontosodott elóítételeken. Még 1978-ban is egy H»- malaja-expedicióban attól tartottak a vállalkozást vezető férfiak, hogy a résztvevő nők nem lesznek képesek elviselni a nagyobb magasságokat, és fagysérüléseket szenvedhetnek. Végül is a nyolc nő közül hét minden kellemetlen következmény nélkül érte el a csúcsot, miközben öt férfikollégájukat fagykárosodás érte. ANYAKÖNYVI HÍREK « MÉGHALT: Páricsi Márton: Pongráez János; Nyirő Ferencné (Meszticzki Mária Júlia): Tóth György; Pap Andrásné (Fehér Matildí ; dr. Szabó Győzöné (Karán Márta). A B.-A.-Z. MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT FELVESZ: gyakorlattal rendelkező • autószerelőket O autóvillamossági szerelőket O férfi-segédmunkásokat 0 Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán (8-as autóbusz végállomása). A Kohászati Alapanyag-előkészítő Közös Vállalat miskolc repülőtéri nyárén ysene autogénvágókat hiddaruvezetöket kotrómestereket dózervezetőket öntvénytöróket (segédmunkás) y Kereseti lehetőség begyakorlottságtól, teljesítménytől függően 5000-7000 Ft. Továbbá felveszünk géplakatosokat, autóvillamossági szerelőt, kocsirendezőket, 20 éven te- lúli, 8 általános iskolát végzett férfi- és női segédmunkásokat, akiket "házi tonfolyamon betanított munkára képezünk át, valamint közlekedési vagy kohóipari szakközépiskolát végzett munkavállalókat. A vidékről bejáró dolgozókat a Tiszai pályaudvarról a munkahelyre szállítjuk. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi irodáján. Telefon: 16-051. Megközelíthető; a 12-es, 14-es autóbusz repülőtéri végállomásától. ::;*e