Déli Hírlap, 1982. augusztus (14. évfolyam, 181-205. szám)
1982-08-16 / 193. szám
H /0.L í T«. . Még az idén megkezdődik az Expressz étterem épületének felújítása a Széchenyi úton. A munkálatok idejére természetesen be kell zárni az éttermet is. Ugyancsak lakat kerül - átépítés miatt - az Édes büfé ajtajára az év vége előtt. Vajon hová mehetnek a vendégek, mig tart a felújítás?- erre kerestünk választ. (Cikk a 3. oldalon.) Bezárják az Expresszi vol, de nem voltak itt Csehszlovákia legjobbjai sem, mert csapatuk az angliai VB-döntőbe került. A lengyelek közül csak Proch neve csengett ismerősen. Az NDK-sok, az osztrákok és a jugoszlávok nem képviselnek jelentősebb erőt a nemzetközi salakmotoios életben. így aztán minden esély meg lett volna a fiatal debrecenieknek (Hajdú, Adorján), illetve a „veterán" Sziráczki Istvánnak, hogy a nagydij győztese legyen. Nem így történt. Boleslaw Proch másodszor indult és másodszor győzött. Képeinken: Hajdú már a rajt után az élre állt (felső képünkön balról). Sziráczki István siet a láblö- rést szenvedett jugoszláv Hoivat segítségére a bukás után (alsó felvételünk). Tudósítás a 7. oldalon. (Solymos László felvételei) Jó verseny veit Rekkenő hőség fogadta a tegnap a népkerti pályára kilátogató saiakmotor-szurkolókat. Voltak bőven, több, mint tízezren. Hiába, régen volt Miskolcon salakmotoros-verseny, és egyébként is a Grand Prix, amelyet ezúttal 5. alkalommal rendeztek meg, mindig nagy közönséget vonz. Pedig szó, ami szó, kezdeti lendülete megtorpant: kevésbé jeles külföldi versenyzők érkeznek a városba, és csökken a tiszteletdij nagysága is. Ezúttal az olaszok maradtak táLaoszi vendég Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására pihenésre hazánkha érkezett Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnöke. Az űj dominikai elnök Ma lép hivatalba a Dominikai Köztársaság új elnöke, Salvador Jorge Blanco. Az 56 éves politikus az előző elnök, Antonio Guzman halála óta ideiglenesen hivatalban lévő Jacobo Majlutától veszi át az ország vezetését. Mint emlékezetes, Antonio Guzmant július 4-én holtan találták hivatalában. Salvador Jorge Blanco, az ország új elnöke, a kormányzó Dominikai Forradalmi Párt jelöltjeként szerezte meg a szavazatok többségét a májusban tartott elnökválasztásokon. Dél-Olaszországban ezrek töltötték a szabadban az éjszakát, mert vasárnap este néhány másodpercre újra erősen megmozdult a föld ott, ahol két éve a pusztitó földrengés volt. A mérések szerint a földmozgás erőssége elérte a 4,2 fokot a Richter-skálán, s epicentruma Nápolytól délkeletre volt. Több faluban megrepedtek a házak falai. “Avellinóban eltörött egy víznyomóvezeték, másutt megszakadt az áramszolgáltatás. * POLITIKAI NAPILAP * XIV. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1 1982. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ | 1 r HU: ISO FORINT Ma reggeli telefon Henger a facsemete köré Sok frissen ültetett facsemetét megrongáltak, gyökerestől kitéptek a miskolci parkokban és tereken. Valamikor régen a kis fákat hirdetésre szolgáló védőhenger- rcl vették körül, így védték meg a vandáloktól. Mennyi védőhenger szolgálhat városunkban? — kérdeztük ma reggel telefonon Kiss Béláné- tól, a Magyar Hirdető Borsod megyei Központjának vezetőjétől. — Jelenleg 110 facsemetevédő reklámhengerünk van, leltár szerint. Ezek az alumínium hengerek darabonként több mint 7000 forintba kerülnek. Mivel nem olcsók, s ráadásul a hirdetésre váró plakátok száma is korlátozott, nem jut minden facsemete köré védőhenger. Ezeknek az alkotmányoknak a többsége a Csabai kapu és a Szentpéteri kapu vonalában, valamint a Győri kapui városrészben található. Megítélésünk szerint az új lakótele— pékén az épületek közelében Hősé& után zivatar A hétvégi kánikula után, ma változékony időre számíthatunk. Miskolcon a reggeli órákban változóan felhős volt az ég, a hőmérők reggel 7 órakor 16 fokot mutattak. Napközben többször megnövekvő felhőzetre, záporokra, zivatarokra kell számítani. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül várható. kiültetett facsemetékre gondosan vigyáznak az ott lakók. Régebben kevés volt a plakátozásra alkalmas falfelület, ma már nincs ilyen gondunk. Több helyen kaptunk engedélyt állványos plakáttartó lemez felállítására, máshol pedig az épület lábazatát is teleragaszthatjuk hirdetéseinkkel. Politika és érdekvédelem Gazdag diákév lesz Az augusztus 30-án kezdődő iskolai évben is gazdag, a tizenéves fiatalok életkori sajátosságait figyelembe vevő, ugyanakkor a politikát sem nélkülöző KISZ- programok várják a diákokat. A napokban formálódnak a KISZ Központi Bizottsága mellett működő Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanácsnál az 1982/83- as diákév központi rendezvényeivel, találkozóival kapcsolatos végleges tervek. A tanév első nagy politikai rendezvénye októberben a budapesti országos szakmunkástanuló napok eseménysorozata lesz. A budapesti szakmunkásképző iskolák mellett az ország minden megyéjéből érkeznek majd fiatalok, hogy a különféle változatos rendezvényeken véleményt cseréljenek politikai, mozgalmi, kulturális tevékenységük tapasztalatairól. Az eseményhez kapcsolódóan tanácskozást is rendeznek A szakmunkástanulók érdekvédelJanuárban és februárban rendezik meg a diákpolitikusok országos vetélkedőjét, amelynek országos döntőjére áprilisban kerül sor Siklóson, a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A ország 19 megyéjéből és a Budapestről érkező, három-három tanulóból álló csapatok mérik össze tudásukat, adnak számot a napi politikában való jártasságukról. Emellett az idén is megrendezik a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedősorozatot, melynek iskolai selejtezőit novemberben, decemberben tartják. (Folytatás a 4. oldalon) Lengyel kommentár az utcai rendzavarásokról Az utóbbi időben jelentősen nőtt az egyéni parasztság termelési kedve. Ennek eredménye, hogy az idei terméseredmények összességükben valószínűleg az aszály ellenére sem maradnak majd lényegesen el a tavalyitól — ____________ ___ állapította meg Wojciech Jame címmel. A tízéves diák- • ruzelski, a LEMP KB első titkára, aki a lengyel parasztszervezetek és a mezőifjúság mozgalmi munkájának továbbfejlesztéséről, az ezzel kapcsolatos feladatokról tartanak országos értekezletet októberben a középfokú tanintézeti pedagógus KISZ-titkárok részére. gazdasági állami irányításának képviselőivel találkozott Varsóban. A PAP lengyel hírügynökség kommentárban foglalkozott a néhány lengyel váA palesztin kérdés az ENSZ előtt Philip Habibot, az amerikai elnök különmeg bízottját ma ismét Bejrútba várják, miután a diplomata tegnap találkozott az izraeli vezetőkkel. Izrael már nem ragaszkodik ahhoz a listához, amely a Bejrútot elhagyó palesztinok névsorát tartalmazza, ugyanakkor beleegyezne abba, hogy az ENSZ egy kisebb megfigyelő csoportja, és egy kisebb francia kontingens jelen legyen Bejrútban a kivonulás megkezdésekor. Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője vasárnap New Yorkba érkezett, hogy — a PFSZ megfigyelőiéként — részt vegyen az ENSZ-közgyűlés ma kezdődő, Palesztina kérdéséivel foglalkozó rendkívüli ülésszakán. * Az izraeli kormány jeruzsálemi épületének közelében, a Begin—Habib tárgyalás idején Avram Burg belügyminiszter fia (balra) hangszórón biztatja harcra a kormány politikája ellen és a libanoni háború befejezéséért ülösztrájkkal tiltakozó izraeli tartalékos katonákat. rosban pénteken lezajlott eseményekkel. A Gdanskban, Varsóban, Wroclawban és Nowa Hutában történt rendbontásban — írja a PAP — a lakosság széles rétegeinek támogatását nélxülözve, összesen mintegy 5000 személy vett részt aktívan. A rendfenntartó erők a nyugalom helyreállítása közben 200, agresz- szíven viselkedő személyt vettek őrizetbe. A PAP az utcai rendzavarásokat azzal hozza összefüggésbe, hogy a földalatti ellenzék vezetői a május 13-i eredménytelen sztrájkfelhívás után — most taktikát változtatva — utcai akciókat ösztönöznek, kis csoportokat használva fel kezdeményezőként. Arra számítanak, hogy ezzel a módszerrel feltüzelhetik a járókelők, utcai né- zelődők, a társadalom érzelmeit. Így az ország számára nélkülözhetetlen rendet és nyugalmat akarják megzavarni. A pénteki akcióval a két évvel ezelőtti augusztusi eseményekhez fűződő érzelmeket szerették volna felszítani. A rendzavarások szervezői abban is reménykednek, hogy a lengyelországi nyugtalansággal igazolást nyerhet az Egyesült Államok szankciópolitikája, fegyverkezési törekvése és az a szándéka, hogy megfegyelmezze szövetségeseit. A szükségállapot bevezetése — mutat rá a PAP —, az ország belső életének rendezését, nemzetközi kapcsolatainak normalizálását szolgálta. Célja az, hogy alapot teremtsen a válságból való kijutáshoz, a szocialista megújulás politikájának megvalósításához. Nem véletlen, hogy az utcai rendbontásokra májusban és most is akkor került sor, amikor lényegesen könnyítettek a szükségállapot rendelkezésein és nagyszámú internáltat engedtek szabadon.