Déli Hírlap, 1982. augusztus (14. évfolyam, 181-205. szám)
1982-08-16 / 193. szám
Ha lehet, szőkét, de az se baj, ha barna.«« Iárskereső vállalkozás Kiről álmodik a lány? ♦ Inkább, mint aprót hirdetni A házasságközvetítő iroda egy miskolci főutcai bérház második emeletén van, a körfolyosóról parányi, körülbelül 2,2X4 méteres helyiségbe lép be a társat kereső hölgy, avagy férfiú. Két szék, íróasztal, a falon polcok, a polcokon dossziék. A dossziékban pedig fontos adatok a házasodni kívánóról és leendő partneréről alkotott elképzeléseiről. Fontos a külső — a 20 —30 közötti hölgyek többsége magas, fekete hajú férfiúról álmodik —, az iskolai végzettség — és az ennek alapján feltételezett műveltségi szint —, az anyagi helyzet (lakás, kocsi), és amit ki-ki annak tart. Például: a cigarettához való viszony, az előző családi állapot, vagy akár az, hogy szem- üveges-e az illető. Meg persze mindenekelőtt a kor. Nem is annyira a kitöltésre váró adatlapot böngészve jegyeztem fel mindezt, sokkal inkább abban a másfélkét órában, ami után egyáltalán szóhoz jutottam. Addig ugyanis épp csak elmondhattam jövetelem célját az iroda *— házasságközvetítő és házassági ügyintéző gazdasági munkaközösség — két tulajdonosa közül jelenlevő fiatalembernek. Tudniillik akkora volt a forgalom. Jöttek és telefonáltak, csupán érdeklődtek — „Majd visszanézünk!” —, vagy már fizették is ki a 400 forintot. (Amely összegért a cég vállalja, hogy fél év alatt maximum négy partner jelöltet mutat be a társkeresőnek.) „EGY ÉVE VAGYOK ÖZVEGY" 58 éves férfi, kőműves egy vállalatnál. Nem először van itt, bár még nem értesítették, hogy meglelték számára az igazit. Ö azért be-bejön érdeklődni. — Egy éve vagyok özvegy, és nagyon rossz, hogy nincs kihez szólnom, amikor hazamegyek. Én pedig nagyon szeretek; beszélgetni. Hiába tartom szépen rendben _a lakást, ha egyedül kevés vagyok bele. Az meg nincs a kedvemre, hogy esténként eljárjak a kocsmába. .. Míg mondja — nagyon szeret beszélgetni —, már megérkezik a következő ügyfél, egy hölgy. Jó negyvenesnek nézem, kiderül, hogy harminc. Diplomás férjet szeretne, az se baj, ha vidéki. De megteszi „középműveltségű” is. Szemüveges, félszeg fiatalember, nem egy Adonisz. 24 éves, most szerelt le a katonaságtól, műszerész, szüleivel lakik Miskolc perem- kerületében, kertes házban. Az majd az övé lesz és házastársáé. — Magamba zárkózó típus vagyok, talán ezért is nem akadt még eddig senki. Szeretem a mozit, a gyalogtúrát, a komoly és könnyűzenét. Nincs semmi szenvedélyem. Hogy milyet képzelek el magamnak? 20 és 23 közöttit, inkább szőkét, de az se baj, ha barna. Molett ne legyen. Meg elvált sem. Jó ha házias, családcentrikus. KÍVÁNSÁGRA HÁZHOZ MENNEK Pár percig tudunk beszélgetni, éppen nincs ügyfél. A gazdasági munkaközösség gazdái mindketten családosak, egyikük egy tsz melléküzemágában műszaki vezető, másikuk a Gyár- és Gépszerelő Vállalat szerkesztője. A katonaságnál ismerkedtek meg, úgy öt éve, azóta barátok. Mindennap délutántól estig állnak a kedves érdeklődők szolgálatára, telefonhívásra akár házhoz mennek, ott ejtik meg a beszélgetést, az adatfelvételt. János, aki ottjártam- kor egyedül tartotta a frontot, pillanatok alatt megtalálja a hangot az ügyféllel, legyen az külföldről érkezett fiatal diplomás hölgy — tanú vagyok rá —, vagy 70 éves rokkant bácsika. Tervezik, hogy fejlesztik a céget, mindenekelőtt nagyobb helyre költöznek. Szintén a Széchenyi útra, hogy szem előtt legyenek. És ha ilyen marad, ínál Maii is vendég« A tévé reklámháziasszonya, Molnár Margit először Horváth Terit és férjét, Konfár Gyula festőművészt, majd Benkő Pétert és feleségét - akinek a nevét már nem tünteti fel a Tévéújság! —, Makai Éva nyomdászt látta vendégül szombaton délután. Két, egymást követő műsorban. A Ház-tartás című családi magazin és a Főzőcske című tévéfazék (körülbelül olyasmi műfaji megjelölés, mint amilyen valós foglalkozás a reklámháziasszonyság) szerkesztőriportere egyaránt Molnár Margit volt, az első rendezője Vámos Judit, a másodiké Pintér Gyula. A szerkesztő-rendező párosnak a Ház-tartásban volt jóval nehezebb dolga, mint a Főzőcskében. Az utóbbiban tudniillik főzés közben keli reklámozni a konyhaművészettel szorosan összefüggő dolgokat, most például Uni- ver-fűszereket. Az elsőben viszont? A Skála Barkács Áruházát, a fővárosi Rákóczi sütödét, Baranyi Ferenc könyvajánlatát kellett összekötnie, átvezetnie Horváth Terinek. Amit meg is tett, de bizony olyan hamisság- gáí, hogy jobb lett volna, ha csak egyszerűen bekonferálja: a következő percekben a Rákóczi Sütödét reklámozzuk. Idézek néhány bántó mondatot a műsorból. Kezdem mindjárt' Baranyi Ferenccel, aki villanásnyi könyvajánlatában helyet szorított ennek a minden magyarázatot nélkülöző, így általam sem kommentált kijelentésnek: „Mostanában amikor annyi blöffölés van a művészetben .,Pítti Katalin azért szereti Ránki Dezsőt, mert — mint mindja — „Ügy érzem, mindig nagyon emberi tartalma van annak, amit játszik.” Horváth Teri így köszönte meg a Rákóczi Sütöde ajándékát, egy csodaszép kenyeret, ami persze nem annyira ajándék volt, mint inkább reklám: „Nagyon szépen köszönöm a pékeknek. A pékek derék emberek.” A színész, ha hamis, rossz szerepbe kényszerítik, hibás instrukciókkal látják el —, tud ám olyan bántóan rossz lenni, hogy az ember csak akkor hiszi, ha látja. A Főzőcskéről kevesebb mondanivalóm van. Mindössze annyi, hogy kellemes félórát szerzett nézőinek; a Benkő—Makai házaspár rokonszenvesen mutatott be egy ugyancsak rokonszenves receptet. A műsorban szerepelt egy egri szakács is, akinek nyelvhelyességi hibáit csak egy budapesti urológus professzor tudta „übe- rolni”. S*. CL vagy nő a forgalom, egyikük valószínűleg szakít a fixfize- téses állami céggel, mert különben nem győznék a munkát. Persze, lenne aki segít nekik, többen felajánlották már, hogy beszállnak. (Köztük vagy öt-hat ügyfél is.) Esküvőt még nem hoztak tető alá, de figyelembe véve, hogy május közepétől létezik az iroda, ez nem is baj. ESKÜVŐ, VAGY ELTARTÁSI SZERZŐDÉS? Nagyhangú fiatalember érkezik, két 20 év körüli, csinos, szép, kifejezetten szexis lányt terel be: — Csak gyertek, nem kell félni, majd én kimegyek addig, amíg a Jancsi faggat titeket. Nyugi, nem harapják le az orrotokat, üljetek le, hallgassátok meg Jancsit, ő mindent elmond. A lányok a székek szélére húzódva ülnek, máig sem értem, hogy mit kerestek abban az irodában. Egyébként az önjelöltek között van a nagyhangú fiatalember is, haveri alapon már több kuncsaftot hozott, nem titkolja, hogy szívesen beszállna az üzletbe. ötvenegynéhány éves hölgy, aki már „be van mutatva”. A társ hetven felett van, beteges, de azért a hét végén az ő autójával mentek víkendre, a hölgynek nem jut eszébe, hogy melyik környékbeli strandra. Sietős lenne a parti, mert a hölgy férje beadta a válókeresetet, visszamegy az előző feleségéhez, a lakás pedig az övé marad. A hetven feletti úrnak pedig háza van, ezután nem lenne gond, hogy ki ápolja. Már csali abban kell megállapodniuk — ezen még gondolkodnak —, hogy házasságot, vagy eltartási szerződést kössenek-e. A cégtulajdonos fs elmondja, de magam is tapasztalom, ha máshol nem, az irodában: nagyon kevés módjuk van sokaknak arra, hogy társat találjanak, egyáltalán ismeretséget kössenek. Mert a disco csak egy lehetőség, ráadásul igencsak behatárolt, hogy kik járnak oda. Nem mindenki szereti, ha strandon, utcán leszólítják, amikor egyedül van. Ha pedig barátokkal, rokonokkal? Akkor le se szólítják. Szűk körben mozgunk, szerencse, alkat kérdése, hogy ez a kör mennyire tágul, netán még rés is nyílik rajta. Társas- utazás? Munkahelyi ismeretség? Vagy a házasságközvetitö iroda? Az apróhirdetésnél mindenesetre jobbnak tűnik. A diszkréció teljes, a „választék" napról napra bővül. Jóval százon felül van már az ügyfelek száma. Körülbelül fele-fele arányban vannak a nők és a férfiak, akik mindennap Izgatottan lesik a postaládát: jött-e értesítés az irodától, hogy szerveződik-e a randevú? SZABADOS GÁBOR Kazincbarcikán Bányász fúvószenekarok találkozója Borsod és Nógrád megyei bányász fúvószenekarok találkoztak Kazincbarcikán szombaton. A kilenc együttes több mint háromszáz tagja a város terein és az Eg- ressy Béni Művelődési Központban adott hangversenyt A zenekarok a délelőtti órákban végigvonultak a város utcáin, majd a művelődési ház előtti területen alaki gyakorlatokat is bemutattak. Tanulmány. (Bozsik István rajza) Countryzene Amerikából Á counfcrymuzsíka Jeles amerikai képviselői lépnek fel ma a Gárdonyi Ifjúsági Parkban. A George Sandifer —Joe Frank CaroUo duó és a countryn kívül rockot, bluest játszó Nice Try Band együttes szűkebb hazája az egyesült államokbeli Mississippi állam Jackson városa. Rajtuk kívül bemutatkozik a koncerten Végváry Sándor, magyar származású előadóművész, ■" i.""?"" Népművelőket tüntetnek ki Alkotmányunk ünnepe alkalmából a művelődési miniszter kitüntetéseket adományoz a közművelődésben kiemelkedően dolgozók részére. A Borsod megyeiek a kitüntetéseket a holnap délelőtt 10 órakor veszik át, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban rendezendő ünnepségen. Még két hétig vakáció... Mert jó idő szeptemberben is lehet, de milyen másképpen süt a nap augusztusban! íKiss József felvétele) aki gitáron és bendzsőn játszik. Az előzenekar a Bojtorján együttes. A countrykon- cert délután fél 6-kor kezdődik, , Könyvparányok A Tallinnban megnyílt könyvkiállítás megtekintéséhez nagyítót kell beszerezni : a legnagyobb könyv mérete alig haladja meg a gyufásdobozét. Az észt nyomdászok remekművei közé tartozik V. Vaarandi ismert észt költőnő „Az emberek a tengert nézik” című verseskötetének kiadása. E könyv 88 oldalán tíz nyelven — orosz, észt, német, angol, spanyol, finn, magyar stb. — olvashatók versek a tengerről. Ezért ü. Rooszvalt képzőművész főleg kék színt használt a könyv megformálásához. A parányi könyv fedele, ko- lumnadíszei, sőt még a betűi is egyedülálló művészi alkotások. A negyed négyzetcentiméternél alig nagyobb méretű könyvecskében 20 színes kőnyomat található. műsor-V- HÉTFŐ vjSI Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek. — 14.42: A 212-es. ülés Endre novellája. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.05: 9tS mi vagyok én... ’ Vetélkedő. — 16.00: Fúvósesztrád. — 16.30: Világablak. — 17.10: Kodály-művek legszebb hangfelvételeiből. — 18.05: Az első tavasz. Filmzene. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.20: Üj Pódium. Szatirikus Írások. — 20.25: Hétfő esti muzsika. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Fellegi Adám Beethoven-szonátá- kat zongorázik. — 23.30: Tito Gobbi operaáriákat énekel, — 24.00: Hírek, időjárás. Petőfi rádió: 12.00: Üj népzenei felvételeinkből. — 12.35: Kis magyar néprajz. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Éneklő Ifjúság. — 13.35: Trombitaszó. — 14.00: Kettőtől ötig. Kívánságműsor. — 17.00: Választóvonal. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.42: Kirakodóvásár. — 19,40: Tip-top parádé. — 20.35: A bűnbakról — három tételben. — 21.05: Nosztalgiahullám. — 21.30: Veronika. Operettrészletek. — 22.00: Nóták. — 22.35: Rádiószínház. — 23.20: A tegnap slágereiből« — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — I3.<Y7: Népzene sztereóban. — 13.38: David Ojsztrah hegedül. — 14.17: Fiatalok stúdiója. — 14.35: Zenekari muzsika. —- 16.11: Kazinczy szerepe a felvilágosodás korában. — 16.30: A hét zeneműve. — 17.00: Altered Images felvételeiből. — 17.30: Monteverdi-madri- gálok. — 18.04: A Prágai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 19.05: Operarészletek. — 20.05: Brahms: G-dúr szextett. — 20.40: Vokális zene. — 22.15: A Beatles együttes és a dzsessz. — 23.00: Balettzene operákból. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, .tartalomismertetés — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Nagy István. (Közben: El Szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete.) — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karcsai Nagy Éva összeállítása. — Sport. — 18.00: Északmagyarországi Krónika. (Épül a miskolci „vásárváros” — Mezőgazdasági üzemek társulása a vegyiparral. — Diplomaosztó a Filmművészeti Nyári Egyetemen Egerben.) — 18.25—18.30: Szemle az Észak-Magyarország. a Déli Hírlan. a Heves megyei Népújság és a Nógrád keddi számából, Kiállítások: József Attila Könyvtár (12—20): Faragó Tstván és Orosz István plakátjai. Filmszínházak? Béke (f4): Sör* gyári capriccio (mb. szí. csehszlo-i vák, 14 éven felülieknek l) (7)« Volt egyszer egy vadnyugat I—IX. (szí. amerikai—olasz, dupla és H. helyár, 14 éven felülieknek!) — Béke, kamaramozi (4): Olaszok) hihetetlen kalandjai Leningrád- ban (mb. szovjet—©lasz). (5): Kramer kontra Kramer (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek!) — Kossuth (f3): A fekete paripa (mb. szí. amerikai). (hn5): Az ötös számú vágóhíd (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek!) (7): Mondd, hogy mindent megteszel értem! (mb. 6zí. ©lasz. 14 éven felülieknek!) — Hevesy Iván Filmklub (f5): A vízimalom balladája (mb. szí. NDK, 14 éven felülieknek!) (f7): Spirál (lengyel, 18 éven felülieknek!) — Táncsics (f4, f6, Í8): A seriff és az idegenek (mb. szí. olasz, m. helyár!) — Táncsics Filmklub (6): A delfin napja (szí. amerikai). — Szikra (hn3, 5): Vízimeso (mb. szí. lengyel—angol). (n8): Begyen a férjem! (mb. szí. szovjet). — Petőfi (4, 6, 8): Hárman a slamasztikában (mb. szí. amerikai, in. helyár!) — Petőfi Filmklub (8): Zenekari próba (szí. olasz, 14 éven felülieknek í) — Fáklya (f4): Katonadolog (mb. szí. szovjet). (6, 8): A fekete kalóz (szí. olasz, III. helyár, 14 éven felülieknek!) — Krúdy (f7): Zsaru vagy csirkefogó (mb. szí. francia, III. helyár!) — Tokaj vendéglátóház (f8): Piedone Egyiptomban (mb. szí. olasz). — Tapolca (f9); A Birodalom visszavág (mb. szí. amerikai, m. helyár). — Vasas Parkmozi (f9): A 3. számú űrbázis (szí. angol, 16 éven felülieknek, m. helyár!) — Gárdonyi Parkmozi (9): Szexis hétvége (mb. szí. olasz—francia, 16 éven felülieknek, n. hely ár!) — Art-Kino (9): Mephisto I—II. {szí. magyar—NSZK, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Hámor (6): Földrengés Tokióban (japán? III. helyár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. —i 8.20: Mai kulturális programok. — 8.55: Népdalok, néptáncok. — 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10-14. Iskolák — őrsök — barátok. — 10.35: Boris Christoff operaáriákat énekel. — H.OO: Olasz barokk muzsika. — H.39: Wilhelm Mesiter tanulóévei. Regényrészlet, 3. rész. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Népzene Jáva szigetéről. — 8,20: Tíz perc külnolitika. — 8.30>: Hírek. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Charlie Byrd,' Herb Ellis és Barney Kessel gitározik. — 9.39: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 11.00: Hírek. — 11.20: A Purcell énekegyüttes énekel. — 11.50: Szerelmi bájital. Operarészletek.