Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-11 / 137. szám

L Tu A J^(\ Százezer vendéget várnak IX.KIÁLLÍTÁS >9*2. AUGUSZTUS 19’** A városi sportcsarnokban és környékén 1982. augusztus 19. és 29. között rendezik meg a IX. Miskolci Ipari Kiál­lítást és Vásárt« A rendez­vény céljáról, az előkészüle­tek állásáról tájékoztatták tegnap a sajtó képviselőit a rendező szervek Tapolcán, az £den kempingben. Dr. Makkai Tibor, a Bor­sod megyei Tanács k ereske. delmi osztályának vezetője, a vásár rendező bizottságának tagja szólt arról, hogy az ipari kiállítások és vásárok históriája Miskolcon évszá­zados múltra tekint vissza, ugyanis az első ipari kiállí­tást 1871 májusában rendez­ték. A történeti áttekintés után hallhattunk arról, hogy az idei IX. Miskolci Ipari Kiállítás és Vásárt rendha­gyó módon a Borsod megyei Tanács Idegenforgalmi Hiva­tala, a Borsod Tourist ren­dezi. A korábbi évek hagyo­mányainak megfelelően Bor. sód, Heves és Nógrád megye ipara mutatkozik be, de az idei kiállítás és vásárra már szervezett formában hívták meg Szabolcs-Szat- már és Hajdú-Bihar megye, és több budapesti ipari üzem kiállítóit. Az előkészületekről meg­tudtuk, hogy eddig 49 mi­nisztériumi vállalat, 15 taná­csi vállalat, 19 ipari szövet­kezet, valamint 23 kisiparos jelezte részvételét. A hagyo­mányoknak megfelelően az idei kiállításon is nagy ér­deklődésre tarthat számot a bútoripar felvonulása, a ke- rámiagyárak számos termé­ke. a hűtőgépgyár, a vegyi­művek és a konzervipar több újdonsága, s a látogatók kö­rében mindig sikeres ruhá­zati, háziipari, bőr- és cipő­ipari vállalatok és szövetke­zetek divatos áruféleségei. A bemutatásra kerülő terméke­ket szakmai bíráló bizottság értékeli, s ítéli oda a fődíjat, a három első díjat, illetve a különdíjakat. A közönségdijról a látoga­tók szavazással döntenek majd, belépőjegyükhöz ugyanis szavazólapot is kapnak. A belépőjegyek egyébként — amely felnőtteknek 10, nyugdíjasoknak, gyermekek, nek, diákoknak és katonák­nak 5 forintba kerül majd — két részből állnak, az egyik részt a látogatók jó, ha meg­tartják, mert többször sor­solnak közöttük különböző ajándékokat. Ugyanakkor a vásár rendező bizottsága megjutalmazza a vásár 25, 50, 75 és 100 ezredik láto­gatóját. (A legutóbbi, három év előtti vásárt 75 ezren te­kintették meg, az ideire 90— 100 ezer érdeklődőt várnak.) Miután nemcsak szűkebb pátriánkból, hanem az or­szág más tájairól is várható, hogy sokan megtekintik a vásárt, a MÁV 200 kilométe­res körzetből 33 százalékos utazási kedvezményt nyújt az ide utazóknak.. A Volán Tourist és a Bor­sod Tourist szerte az or­szágban megyénket is be­mutató programokat kínál, amelynek egyik részeként az' érdeklődők megtekinthetik a kiállítást és vásárt. Mint mindig, ezúttal is ab. ban jelölték meg a rendezők a kiállítás és vásár fő célját: reprezentálja a térség ipará­nak fejlődését, jelenlegi szín­vonalát, tájékoztássa a la­kosságot és a kereskedelem szakembereit az egyes ipar­ágak új termékeiről és a ke­reskedelemben kapható új­donságokról. S mert minden bizonnyal sok olyan árufé­leséggel jelentkeznek a ki­állítók, amelyet először itt mutatnak be, jelentős meg­állapodásokra. üzletkötések­re is számítanak a IX. Mis­kolci Ipari Kiállítás és Vásár szervezői. A vásár a nagyközönség számára augusztus 19-én 12 órától 2C órí;g. míg a többi napokon 10 órától 20 óráig tart nyitva. A három gyermek András, Krisztián és Boglárka. Koruk­nál fogva számukra az a ter­mészetes, hogy ha este aludni térnek, a szomszéd szobában tudják édesapjukat és édes­anyjukat. A szülök viszont olyan helyen dolgoznak, ahol ez korántsem természetes. Pa- zár András és felesége egy ki­sebb és egy nagyobb családot tudhat a magáénak. A nagy család a gyermekvárosi, a ki­sebb, öttagú az övék. Róluk szól riportunk az 5. oldalon. Ma reggeli telefon A tábla Lakáscsere9 nagyban Szép ügyfélforgalmat bonyo­lított le tavaly is a MIK In­gatlan Irodája. Az idén tovább bővült a feladatkörük, hiszen a tanácsnál nyilvántartott la­káscserék javarészét is itt in­tézik. (Cikk a 3. oldalon) (Kerényi László felvétele) XIV. ÉVFOLYAM, 137. SZÁM 1982. JÚNIUS 11., PENTEK 111: I.« MII Ipari robotok figyelmeztet Városunk tisztaságáról be­szélgetve többen felvetették: talán az is segítene a hely­zeten valamit, ha a miskolci utcákon, a városrészek köz­pontjaiban figyelemfelkeltő feliratokat, táblákat helyez­nének el, amelyeken a tisz­taság megőrzésére szólítanák fel a járókelőket. Nyitott ka­pukat döngettünk: erről győződhettünk meg, amikor Varga Zoltánt, a városi ta­nács városgondnokságának vezetőjét kérdeztük az ötlet­ről: — A táblák elhelyezése ré­gebben terveink között sze­repel. Tavaly ősszel le is ad­tuk a megrendelést a táblá­kat gyártó cégnek. A szál­lító ez ev harmadik negye­dére jelezte, hogy elkészül a 110 tábla, így jövő tavasszal már minden kijelölt pontra kikerülhetnek. Már most is felállítottunk hét útbaigazí­tó. figyelmeztető táblát a vá­ros forgalmasabb csomópont­jain. Egyébként a város- gondnokság környezetvédelmi akciótervében tavaly is sze­repelt, s az idén felvettük a programba, hogy a köztisz­tasági vállalat gépjárművein is legyenek a köztisztaságra, a környezetvédelemre intő, buzdító'feliratok. A feliratok meg is jelentek a gépjármű­teken : fennmaradásukat fi­gyelemmel kísérjük. Eső, zápor várható Változóan felhős időre szá­míthatunk ma estig. Eső. zá­por, egy-két helyen zivatar várható. A mérsékelt, válto­zó irányú szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali homer* -'klet 22—27 fok között lesz. ■>V Minden idők legnagyobb—350 ezer fős — béketüntetésé tartották tegnap Bonnban a NATO csúcstalálkozója alkal­mából. tiltakozásul a fegyver kezesi verseny és az amerikai kormány fegyverkezési politikája ellen. Képünkön; roham- rendőrök állják útját a NATO és az Egyesült Államok fegyverkezési politikája ellen tünlelö tömegnek. Tegnap Budapesten tartotta a 104. ülését a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának« Végrehajtó Bizottsága, s meg­tárgyalta a KGST XXXVI. ülésszakán hozott határoza­tok megvalósítására irányuló munkával kapcsolatos kér­déseket. \ Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első Miután az izraeli légierő a tégnap több egymást követő hullámban bombázta Bejrut nyugati negyedeit és a fő­város környéki palesztin me­nekülttáborokat, a libanoni reguláris erők Bejrút nyu­gati részén beásták magukat és elfoglalták harcállásaikat, felkészülve a főváros védel­mére. A Sana szíriai hírügynök­ség megerősítette, hogy az izraeli légierő tegnap bom­bázta a szir-libanoni hatá­ron levő Jusszieh szíriai te­lepülést. A támadásnak ha­lálos áldozatai és sebesültjei voltak. A 'Sana Damaszkusz egyik külvárosa elleni izraeli tá­madásról is hírt adott. Iz­rael katonai szóvivője útján ezt tagadta. Befejeződött a KGST \X\Yl. ülésszaka Tegnap plenáris üléssel folytatta munkáját a KGST XXXVI. ülésszaka. Délután a Duna Intercontinental szál­ló nagytermében a kormány­delegációk vez.etői aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét. Két általános egyezményt is aláírtak a mikroprocesszoros technika fejlesztésében és szé­les körű népgazdasági alkal­mazásában, valamint az ipa­ri robotok szakosított és ko­operációs gyártásának meg­szervezésében való együtt­működésről. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, aki az ülés­szakon is az elnöki tisztet töltötte be. mondott zárszót. Ezután Willi Sloph, az NDK Minisztertanácsának el­nöke bejelentette, hogy a KGST következő ülésszakát a Német Demokratikus Köz­társaságban tartják. Ezzel befejeződött a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának XXXVI. budapesti üléssza­ka. titkára tegnap fogadta a KGST-tagállamok, valamint Jugoszlávia küldöttségének vezetőit. akik a KGST XXXVI. ülésszaka alkalmá­ból tartózkodnak hazánkban. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen Kádár Já­nos üdvözölte a megjelente­ket, és méltatta a tanácsko­zás , jelentőségét. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke össze­gezte az ülésszak munkájá­nak eredményét. A jelen le­vők nevében Nyikolaj Tyiho- nov, a szovjet küldöttség ve­zetője szólalt fel. » i f ÍCI! (A DH VÁLASZOL AZ 5. OLDALON) Elfelejthetó-e az autóvezetés? (STOP! KÖZLEKEDÜNK! — ROVAT AZ 5. OLDALON) Olcsó borsó, drága zöldség (PIACI JELENTÉS A 6. OLDALON) Szavazólap a belépőhöz Ok az édesek...

Next

/
Thumbnails
Contents