Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-11 / 137. szám

Francia menekültek Tje Ma este premier. A Kardos G. György, Victor Máté, Mészöly Dezső szerzőhármas Villon és a többiek című rock-musical-jét mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. Képünkön: jele­net az előadásból (Jármay felv.j Hét végi kalauz Villon és a többiek ♦ Dalostalálkozó Diósgyőrben Bilicsi emlékei ♦ Túra a Biikkbe ije Az Avasalja című festmény Lukovszky Lászlónak, a Mis­kolci Galériában látható emlékkiállításáról-f Francois Villon, az év­századokkal ezelőtt élt fran­cia költő egyike a világiro­dalom legrejtélyesebb egyé­niségeinek. Születésének, ha­lálának pontos dátuma ho­mályba vész, azokat az erő­ket sern nagyon ismerjük, amelyek a középkor legsöté­tebb börtöneiből a legfénye­sebb palotába röpítették, hogy rövidesen újra az ut­cán, gyakorta az akasztófa árnyékában találja magát. Is­merjük viszont a verseit,, azt a lírát, amelynek olvastán hajlamos az ember azt mon­dani: elég, ha ennyit tudunk egy költőről. Villon költésze­te megidézi Villon korát, az emberi sorsokban változatos, történésekben gazdag kora­beli Párizst, amely most a Miskolci Nemzeti Színház Színpadán kel életre. Kardos G. György írta a Villon és a többiek című rock-musical szövegét, a zenét Victor Máté szerezte, a verseket Mészöly Dezső fordította. Az előadást kecskeméti vendégművész, Szőke István rendezte. A ze­nei munkatárs Selmeczi György, a íőszéreplő -Bregyán Péter. 4- Vasas munkás dalostalálko­zó lesz a hét két utolsó napján a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Hosszú ideje, hogy az intézmény két esztendőnként megrendezte az ország vasaskó­rusainak találkozóját; legutóbb 1980-ban énekeltek együtt Mis­kolcon. Azóta némileg változott a forma, a találkozót Bartók Béla. Kodály Zoltán neve fém­jelzi. és országos hatósugarú esc- mély volt már tavaly is. Az idén Miskolcon a vegyes kórusok ta­lálkoznak, az Űzd: Kohászati Üze­mek vegyes kara és gyermekkó­rusa, a debreceni Gördülőcsapágy Müvek vegyes kara és a Diósgyőri Vasas vegyes kar méri össze tu­dását. Vendégük lesz a Telefon­gyár Vasas férfikara, a Csehszlo­vákiából érkező Martin vegyes kar és a miskolci 114-es sz. Szak­munkásképző intézet Ifjúmunkás Kórusa. A hangversenyek szom­baton este 6 órakor, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődnek. 4- A Gárdonyi Művelődési Házba ma este a fiatalokat várják: a Flamm?-' »gy(Sites koncertje hat órakor kezdő­dik. A Rónai Művelődési Központ klubjában holnap, szombaton este 6 órakor Pa- rodista-parádé lesz. A Ber- lin-pódium vendégjátékának keretében Forgács Gábor és Szuhai Balázs mutatja be műsorát. 4- Hol vagytok Ti régi játszótársak címmel jelentek meg Bilicsi Tivadar vissza­emlékezései, és mire megje­lentek, már őt is kereshet­jük, mint „régi játszótársat”, mert elment örökre. De a könyve ittmaradt, és akik já­tékát szerették, halála után is gyönyörködhetnek könyvbe formált játékosságában. Ezért ajánlja Máté Iván ezen a héten ezt a színes történe­tekből álló emlékezés-füzért az olvasók figyelmébe. Já­szai Maritól Kabos Gyuláig. Bajor Gizitől a Latabárokig olvoshatunk azokról a színé­szekről. akikkel Bilicsi ját­szott. Jászai Mari idejében még fiatal kardalos volt, aki­re senki nem figyelt, és mi­lyen nagy érték most szá­munkra. hogy azon pálya­kezdők közé tartozott, aki annál jobban figyelt a mes­terekre. a nagy elődökre, a színháznak arra a történe­tére, amelyet csak színész örökíthet ránk; ő élte meg. Jó színészjellemzések, mulat­ságos sztorik ötvözete a könyv, utolsó emlék az élő Bilicsi Tivadartól. 4 A kellemes nyári idő to­vábbra is százakat vonz a Blikk­be. Erre gondolva hirdet vasár­napra nyílt túrát az MVSC ter­mészetjáró szakosztálya. Az út­vonal: Pereces — Kakukk-pal- lag — Ortástető — Nagy-Galya — Kaszás-rét — Lencsés-forrás — Lillafüred. A lo kilométeres túra résztvevő 8 órakor, a Marx' téren, a G-os autóbusznál talál­koznak. Túravezető: dr. Kletz Andor. A szakosztály egy másik csoportja Salgótarján környékén túrázik. Mióta vetjük „vigyázó sze­münket” Párizsra? Bacsányi szép verse óta, vagy koráb­ban kezdődött ez a barátság, „távoli szerelem”, a francia néppel és kultúrával? Tud­juk, hogy már azrÁrpád-házi királyaink küldtek ki diáko­kat a francia egyetemekre, hogy III. Béla Anonymusnak nevezett krónikása is ott sze­rezte műveltségét, európai látókörét. Párizst látni in­dulnak Közép- és Kelet- Európából a mindenkori ra­dikálisok, baloldali politiku­sok és énei miségiek, művé­szek és poéták. Szinte felso- rolhatatlanul sokan: Munká­csy Mihály, Paál László, Szinyei Merse Pál, Justh Zsigmond, Ady, Kassák, Jó­zsef Attila. Ám ez a „szerelem” mind­máig egyoldalú, a mozgás egy irányú. A franciák alig- alig tudnak rólunk valamit. Olyannyira, hogy még az első világháború idején is követ­kezetesen „összetéveszte­nek” minket az osztrákokkal, máskor meg más szomszéda­inkkal. Érthető, hogy ilyen előzmények után nekünk fontos (abb), hogy hírünk, s végre jó hírünk legyen a világban. Megragadunk min­den alkalmat, tényt ’erre. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. Lottó. — 12.30: Ki nyer ma? — Kőszegen. — 12.45: Hét­végi panoráma. — 14.02: Egy zselici nótafa. 14.12: Maros Éva (hárfa) felvételeiből. — 14.44: Magyarán szólva. —15.00: Hírek. — 15.05: Gáspár Cassado gordonkázik. — 15.28: Dominó. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Népdalok. — 17.00: Hírek. — 17.05: Zenekari muzsika. — 17.29: Magánerőből. — 17.54: Kó­rusainknak ajánljuk. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Maga­zin. — 19.15: Marttá Pokela kan­telén játszik. — 19.23: A Rádió- színház bemutatója. — 20.35: Operettkedv élőknek. — 21.30: Fűtől fáig ... — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Üj Zenei Újság. — 23.20: Sándor János vezényel. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. Út­közben. — 12.35: Édes anyanyel­vűnk. — 12.40: Színes népi mu­zsika. — 13.15: Gyermekeknek. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Térkép és útravaló. ' — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: Válogatott felvételek. — 19.40: Nótakedve­lőknek. — 20.30: Hírek. Útköz­ben. — 20.35: Iránytű. — 21.35: Pophullám. — 22.30: Igen is, nem is. — 23.00: Hírek. — 23.20:. Ze­nés játékokból. — 24.00: Hírek. . 3. műsor: 12.35: Bárdos Lajos kóruemüveiböl. — 13.00: Hírek. — 13.07: Vészi Endre: Tűrésha­tár. — 13.17: Sibelius: II. szim­fónia. — 14.07: Rózsaméz (8. rész). — 14.32: A három Pinto (operarészletek). — 15.42: Zene­kari muzsika. — 16.59: Muzsiká­ról versben, prózában. — 17.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 18.10: Uj Zenei Újság. — 19.00: Hírek. — 19.05: Hangle­mez-újdonság. — 19.35: Kapcsol­juk a kőszegi Jakab-templomot. — Kb. 21.2a: Kórusok, hangszer­szólók. — 21.50: Opera-muvész- lemezek. — 22.ou: LjdonsagainK- bol. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, idő j arásj eJbeiites. műsorismerte­tés. — li.05: Fentek este EszaK- iviagycu'orszagon. (A tartalom­ból: Napközis táborok Egeruen. — Tanaesauas a napozasnoz. — Közlekedési információk. — r-iet végi programajamat.) Szer­kesztő: Jakao iV.uria. 'ieleion- űgyeiet: 3 j-oíU. — 18.uO: Eszuk- magyarurszagi króniKa. (A Bor­sod níegyei muszaKi neiek zá- roulese íviiskolcon. — magyar— linn parausagi net Heves nie- gyeoen. — rmgraui közepjskola- sok nyári táoora eiott.) — 18.25— 18.30: Eap- es műsorelozetes. Televízió, 1. műsor: 16.05: Hí­rek. — lü.lü: A röviaiilmek munelyébol. — 17.00: Kereszt­kerdes. — 17.40: Természetoarat. — 18.uü: Aűiak. — 19.10: Téve­toma. — 19.15: Esti mese. — ij.3u: Tv-hirado. — 20. uö: Del­la. — 20.25: 25 éves a Magyar r eievízió., — 21.50: Lftioauink sem fogják látni. — 22.20: Tv- mrado 2. — 22.40: Lila taxi (francia film). Televízió, 2. műsor: 16.00: Te­nisz Davis Kupa. — 19.00: Li- leo. _ 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tükör (színmű 2 részben). — 21.45: Videó-variációk. Szlovák televízió: 15.25: Rob Roy (angol filmsorozat). — 16.50: Fiatalok tévéklubja. — 17.30: Ti­zenegyen vagyunk... — 18.00: Pozsonyi magazin. — 18.15: Túl­élik a 2000. évet? — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Dokumentum­műsor. — 20.40: A mennyország elfoglalása (francia tévésorozat). — 21.35: A prágai tévéfesztivál krónikája. — 21.50: Világhíradó. Mondjuk ki azt is, hogy ne­künk magunknak is szüksé­günk van arra, hogy a nem­zeti önbecsülésünket, öntu­datunkat erősítendő feltár­juk a múltunkat, kapcsola­tainkat. Az ügy egyik megszállott­jának, Bajomi Lázár Endré­nek műsorát láthattuk ked­den éjszaka a tévében. Ba­jomi Lázár nevével szinte minden héten találkozhatunk valamelyik lap hasábjain, mert vagy felfedez valami új adatot, vagy helyesbít, s mint egy élő lexikon szinte mindent tud Párizsról, a pá­rizsi magyar vonatkozások­ról. Kedd este mégsem az anyag* bőségével lepte meg a nézőt, hanem az érdekes em­beri portrékkal. Kovács András Ideiglenes paradi­csom című filmje óta a köz­vélemény is sokat tud a ma­gyarországi francia menekül­tek, hadifoglyok sorsáról. Van min eltűnődnünk me­gint. Miért ide, a Németor­szággal szövetséges országba menekülnek a lengyelek és a francia foglyok? Miért nem műsor — 22.05: Jemeljan Pugacsov (szovjet film, 2. rész). — 23.30: Nemzetközi kerékpárosverseny. Miskolci Nemzeti színház (7); Villon é6 a többiek. (Bemutató bérlet.) Kiállítások; Mini Galéria (10— 18): Ligeti Erika szobrai. — Miskolci Galéria (10—18): Lu­kovszky László emlékkiállítása. — József Attila Könyvtár (12— 20): Faragó István és Orosz Ist­ván plakátjai. — Lévay József Könyvtár (9—17): Tóth Sándor érmei. — Vasas Galéria (14—19) : Mezőfi Tibor kiállítása. — Amfo­ra és kerámia. — Herman János montázsai és grafikái. — Könyv­es gyermekrajz-kiállítás. — Köz­ponti Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. Kovácsolás. Hen­gerlés. — Massa Múzeum (9— 15.30): A diósgyőri kohászat története, 1870-ig. — A kohászat­ban használt kéziszerszámok. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Magyar­országi feketekerámia. — A ter­mészet három országa. — Her­man Ottó-emlékház (io—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Miskolci Képtár (10— 18); Két évszázad magyar fes­tészete. — Borsod—miskolci Mú­zeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — Megyaszói fes­tett asztalosmunkák 1735-ből. — Türelemüvegek. — A miskolci nyomdák története. — Diósgyő­ri vár (9—15): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—18): Déryné-emlékszoba. — Üvegmű­vészetünk emlékei a XVI. szá­zadtól a XIX. századig. Filmszínházak: Béke (f4): Kéj­utalás Las Palmasba (mb. szí. svéd film. II. hely ári) — (hn6): A nők városa I—II. (szí. olasz film, 18 éven felülieknek!) — Béke kamaramozi (4): Fayart bíró, akit seriffnek hívnak (mb. francia film, 14 éven felüliek­nek. II. helyár!) — (6) : A ki­rályi biztos szeretője (brazil film, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Kossuth (f3) : Tűz- szekerek (mb. szí. angol film) — (hn5): Egészen kicsi kis pol­gár (szí. olasz film) — (7): A zsarnok szive (szi. magyar- olasz film. 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (3. 6); A hold I—II. (szí. olasz film. 18 éven felü­lieknek, duola és II. helyár!) — Táncsics (Í5. f7): Kabaré (szí. amerikai film. 16 éven felüliek­nek I) — Táncsics kamara (6) : A hold I—II. (szí. olasz drá­ua, 18 éven felülieknek, dupla és II. helyér!) — Fáklya (Í3): Nukl majom kalandjai (mb. szí. szovjet film). — (f5, f7); Csapda a zsoldosoknak (szí. ro­mán film, 14 éven felülieknek!) tudtunk ezekről a kapcsola­tokról eddig többet? Hiszen, ha vannak „bizalomerősítő” adalékok történelmünkben, nos, akkor éppen ezek. Ma már alig élnek a szemtanúk közül, mert szinte jeltelenül, csendben mentek el, akik nemcsak humanitárius meg. gondolásból, de antifasiszta meggyőződésből is cseleked­tek, amikor kellett. A műsorból csupán Utassy Lóránt és Uhl Antal nevét említem, a katonáét és a papáét. Nagyon érdekes volt persze a többi is, a gyulaji parasztasszony, aki először félt „Mártontól” a francia fo­golytól, vagy a budapesti hölgy, aki évtizedekig nem tudott belenyugodni abba, hogy a háború befejeztével le kell mondania a szeretett (francia) férfiról. Noha a filmösszeállítás szűkszavúan csupán dokumentálni kívánt, mégis érdekes sorsokat is­merhettünk meg. A történel­met, amely a tankönyvek ol­dalain sokszor száraz és sommás megfogalmazásban jelentkezik. (horpácsi) — Tokaj vendéglátóház (f8): Detektív két tűz között (mb. szí. amerikai film, 14 éven fe­lülieknek. III. helyár!) — Gö- römböly. Krúdy (6): Koncert (szí. magyar film. II. helyár!) — Petőfi (f5); Nyerítő nyere­mény (mb. szi. csehszlovák film) — (f7): A nagy zsákmány (mb. szí. francia film. II. hely- ár!) — Szikra (hn4. n7): Kasz­kadőrök (mb. színes amerikai film, II. helyár!) — Tapolca, Ady (9) : Egy kis romantika (mb. szí. amerikai film, III. helyár!) — Vasas Parkmozi (9): Szuperexpressz (mb. szí. japán film, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Hámor (6): Mesél a bécsi erdő (NSZK—osztrák film. 16 éven felülieknek!) — Szirma (f6): Ámokfutó (lengyel film, 14 éven felülieknek!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Családi tükör. — 9.00: Mit—hol—mikor—hogyan? — 9.15: Népszerű operarészletek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Szerkesz- szünk együtt! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Magyar Rádió és Te­levízió énekkara énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hirek. Útközben. — 8.35: Nóták. — 9.05: Isineretlen ismerősök. — 10.00: Szombat délelőtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: A kiállítótermek programja. — 8.11: Simson Preston orgonái. — 9.00: A Finn Rádió kamarakó­rusa énekel. — 9.29: A kamara­zene kedvelőinek. — 10,25: Slá­gerlista. — 11.00: Hirek. — 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárásjelentés, műsorismertetés, lapszemle. — 8.10: Hová men­jünk. mit csináljunk? — zenés programajánlat. — 8.20: Vissza­pillantó. (Információk, tudósítá­sok, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. .. Ónodvári Miklós jegyzete. — Új felvételeinkből. — 9.00: Észak-magyarországi krónika. (Épitők napján Borsod és Hevet} megyében. — Piaci jelentés.) — 9.30: Mikrofon­lánc ... Dr. Makai Tiborral, a DVTK elnökével beszélget Hor­váth Kálmán. — Sport. — 9.55: Műsorelőzetes. Televízió, 1, műsor: 8.00: Té- vétoma. — 8.05: Nas Ekran: A mi képernyőnk. — 8.25: Mese. mese, mátka ... — 8.50: Tenisz­suli. — 9.05: Az öreg bánya titka. — 9.40: Olajkeresők (wes- ternparódia). — n.io: Kereszt­kérdés. — 11.40: A Tv Galériá­ja. — 12.20: Haydn szimfóniái. A Borsod Abaúj-Zemplén megyei Tóvhőszolgáltató Vállalat értesíti a bulgárföldi üzemhez tartozó fogyasztóit, hogy jú­nius 14-én, 0 órától, június 25-én, 24 óráig, karbantartási munkák miatt, a meleg vízszolgáltatást szüneteltetni fogja Kérjük T. Fogyasztóink szíves türelmét és megértését. /

Next

/
Thumbnails
Contents