Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)

1982-05-14 / 113. szám

„Senki nem mert kezdeményezni!" ; A népkerti salakon Az Ózd bukásának okai Kónya Kálmán ügyvezető elnököt kérdeztük Tizenöt év után. ismét NB I-es lett az Ózdi Kohász lab­da rúgócsapata. A bajnokság előtt hatalmas társadalmi összefogással, valamint a bá­zisszervek segítségével az el­ső osztálybeli jó szereplés valamennyi feltételét rövid időn belül biztosították. A rajt biztatóan sikerült, az együttes — elsősorban hazai pályán — lelkes és jó játék­kal lepte meg nevesebb el­lenfeleit is. A kezdeti sike­rek után azonban az ózdi gárda egyre jobban vissza­esett, és az őszi szezon vé­gére már a tabella alsó há­zában tanyázott, 15 ponttal. A tavaszi rajt előtt még min­denki bízott abban, hogy a Ko­hász kiharcolja a bentmarad ást. Ez azonban nem sikerült, a csa­pat kiesett az, NB I-ből. Az okok­ról kérdeztük Kónya Kálmánt, az ÓKSE ügyvezető elnökét. — Tavasszal 14 pont meg­szerzését tűzték ki célul. Eb­ből csupán 4 pont valósult meg. és a csapat hihetetenül gyenge teljesítményt nyúj­tott. Mi erről a véleménye? — Sajnos ez így volt. Utólag azt kell mondanom, hogy ha a 14 pontot sikerül megszerez­nünk, akkor sem biztos, hoarv bentmaradunk. Bennünket nem is annyira a kiesés bánt. ha­nem az, hogy ilyen dicstelenül szerepeltünk. Pfedig minden ad­va volt a jó szerepléshez, csak­is belső tényezők okozhatták ezt a csúfos teljesítményt. — Ön szerint mik voltak a tavaszi vesszőfutás okai? lett volna szerezni. A tavaszi rajt azonban nem sikerült, pe­dig hazai pályán fogadtuk a Csepelt — és kikaptunk. Ekkor következtek a nehezebb napok, ami pánikhangulatot okozott. A közvetlen vezetésben ebben az időszakban nagyobb összefogás­ra és tegységes szemléletre lett volna szükség. Ehelyett minden­ki némán tudomásul vette az eseményeket, senki nem mert kezdeményezni * Egves játékosok az őszi eredményekből rossfe kö­vetkeztetéseket vontak le, felfo­gásuk az egység rovására ment. Voltak fegyelmezetlenségek is. amit büntettünk. De » lejtőn nem sikerült megállítani a csa­patot, a munka öncélúvá vált, mindenki mosta kezeit. Mind­ezekből az következett, hogy ta­vasszal elemeire esett szét az együttes. — A bajnokság végén Öz- don legyőzték a Vasast és a Videotont, és ami érdekes, hogy a csapat ezt az őszihez hasonló ió játékkal érte el. Ez a tény mintha ellenmon* dana annak, amit az előbb Ön mondott... —- Az utolsó hat mérkőzés felölt elmondtam a játékosoknak, hogy az év végi prémumoí csak akkor kapják meg, ha a hátra­levő mérkőzéseken 6 pontot sze­reznek. Ezzel nem jutalmazni akartunk, hanem szerettük vol­na elkerülni azt a szégyent: úgy esünk ki, hogy a bajnokság második felében egyetlen pontot sem szereztünk. Erre ugyanis még nem volt példa labdarúgá­sunk történetében. Cehet, hogy ez motiválta a játékosokat, de inkább az a valószínű, hogy a biztos kiesés tudatában már fel­szabadultan, görcs nélkül játsz­hattak és így bebizonyíthatták, hogy a gárda jóval többre lett volna képes. — Mit tesznek azért, hogy dg még senki sem jelentette bfe távozási szándékai, de ha lenne ilyen, akkor sem járulnánk hoz­zá kiadatásához. Kivételes ese­tek előfordulhatnak, hiszen tu­domásom van arról, hogy két fővárosi csapat két játékosunkat szeretné leigazolni. Megállapo­dás csak akkor jöhet létre, ha tárgyaló partnereink olyan játé­kost vagy játékosokat adnak cserébe, akik erősítést jelentfe­nek számunkra. A iövőt ille­tően két elképzelésünk van: az egyik az, hogy stabil, az NB II élvonalába tartozó csapatunk legyen, a másik az, hogy emel­lett az újbóli feljutás lehetőségé­ről sem mondunk le. A célkitű­zéseket és az új igazolásokat — legalább három játékossal kívánunk erősíteni — azonban még egyeztetnünk kell az új edzővel is, akinek személye egyelőre ismeretlen. — Eszerint Pallagi Róbert edző szerződését nem hosz- szabbítják meg. Ily módon őt tartják felelősnek a csapat kieséséért? — Nem egészen így van. Nem szabad elfelejteni, hogy az NB I-he való feljutás nagyrészt az ö érdeme volt. A tavaszi ese­mények után fel sem merült bennünk, hogy szerződését meg­hosszabbítsuk, annak ellenére, hogy a három év alatt végzett munkájának túlnyomó többségé­vel elégedettek voltunk. De az is tény, hogy a tavaszi szerep­lésben az edző is vétkes. Ami tavasszal történt, azt gyógyítani kell! Ezért olyan edzőt szeret­nénk szerződtetni, aki psziché­sen is helyre tudja hozni a csa­patot. Négy edzővel is tárgyra- lunk, segítségét ajánlotta fel Szepesi György, az MÉSZ elnö­ke és Krizsán József főtitkár is. Remélhetőleg rövid időn be­lül megoldódik az edzőkérdés. Végezetül szeretném elmondani: valamennyiünknek le kell von­nyolítják le az 1982. évi mutatjuk be. Pontosabban szólva, mutatnánk be, ha már döntött volna a szakve­zetésük arról, kik indulnak. Így csak egy bő keretet ad­hatunk: Jancars, Jankowski, Plech. Rembas. Huszcza. Ol- sak. Pyszny. Tudiniillik ők azok, akik tegnap Miskolcon maradtak. (A lengyel ver­senyzők Európa különböző városaiból a hét elején Mis­kolcra érkeztek, és innen „rajzottak ki” az újabb via­dalokra.) Egyébként a lengyelek a legesélyesebbek a miskolci négy csapat közül az első helyre. 1960-tól nem volt olyan csapatvilágbajnoki dön­tő (a tavalyit leszámítva), ahol ne indultak volna. Ösz- szesen 36 vaspapucsosuk sze­repelt eddig a csapat VB- döntőkön, s 430 pontot gyűj­töttek. (A Borsodi Volán je­lenlegi lengyel edzője, Hen­ryk Zyto tagja volt a csa- pat-VB győztes lengyel együt­tesnek 1961-ben, Wroclaw- ban. A sikerhez akkor hét ponttal járult hozzá. Két év múlva a lengyel válogatott Wiedenben negyedik lett és a 7 pontból négy Zyto nevé­hez fűződik.) A lengyelek legutóbbi . sikere 1980-ban volt, amikor Wroclawban Anglia és az Egyesült Álla­mok mögött a 3. lettek. Vasárnap délelőtt 10 óra­kor a népkerti sporttelepen a FIM, a MAMSZ és a Bor­sodi Volán rendezésében bo­vesznek részt Az első három­ról korábbi lapszámainkban szóltunk. Most a lengyeleket Csöppség a speedway lázában . (Solymos László felvétele) Világbajnoki csapatelőfutam speedway csapat-VB egyik előfutamát. A kötelező ed­zés szombaton 16 órakor kez­dődik. A hét rége sporteseményei — Azt hiszem, valamennyien kicsit túlértékeltük az őszi, kez­deti sikereket. Akkor pontjaink többségét a patinás, nagy csapa­tok ellen szereztük, így azt hit­tük, hogy a kisebb tudású együttesek ellen is jól fogunk szerfepelní. Ehhez azonban az itthoni mérkőzések többségét ta­vasszal meg kellett volna nyer­ni. és idegenben is pontot kel­az ózdi szurkolóknak ne kelljen újabb 15 évet várniuk arra. hogy Ózdon NB I-es csapat legyen? — Jelenleg 18 játékos alkotja a keretet. Közülük néhánynak most jár le a szerződése, de va- lamennyiüknek felajánlottuk a szerződés meghosszabbítását. Ed­A DH tippjei 1. MÁV DAC—Keszthely 2 Ha már bajnok nem is lehet a Keszthely, az első ötben benn- marac/hat. 2. Bauxitbányász—Sopron 1 Az utóbbi néhány fordulóban gyengélkedett a Sopron. 3. Várpalota—Olajbányász 2 Előnyének megtartásához győz­nie kell a bajnokaspiránsnak. 4. Kossuth KFSE—MÁV Előre 1 x Nem sok tétje van a találko­zónak. \ 5. Balassagyarmat—Dorog 2 A vendégeknek égetően szük­ségük van a két pontra. 6. MVSC—Honvéd Papp J. SE x 2 Mindkét csatársor meglehető­sen gólképtelen, a honvédek mellett a Gyöngyös ellen elért 5-0 szól. 7. Ascoli—Bologna 1 A papírforma szerint tippel­tünk. 8. Cagliari—Fiorentina 2 Csak vendéggyőzelem biztosít­hatja, hogy esetleg bajnok le­gyen a Fiorentina. 9. Catanzaro—Juventus 2 Már a döntetlen a Juve baj­nokságába kerülhetne. ­10. Cesena—Milan x (Az olasz mérkőzéseknél az x­tippet. nem indokoljuk.) 11. Udinesc—Roma x 2 Jobb csapat a Roma. 12. Brescia—Pisa 2 Első helyének megtartásához a Pisának győznie kell. 13. Sampdoria—Verona 1x2 POTMÉRKÖZÉSEK: 14. Lazio—Bari s x 15. Foggia—Cavese 1 16. Pescara—Perugia 2 * Alaptippünk hibapont nélküli kollektív szelvényen 1 3 9-es in­dexszámmal 60 forint. Most az egy hibapontos kollektív szelvé­nyeken megjátszható változatok közül a 120 forintba kerülő 1 háromesélyes, hét kétesélyes megoldást javasoljuk. Megjátsz­ható 16 kollektív szelvényen, 1 0 12 indexszámmal (á.: 7,50). A Gép­es Felvonószerelő Vállalat 9 ács-állványozó 0 szegecselő 0 minősített lánghegesztő % CO-vizsgás hegesztő 1 szakmunkásokat, valamint 1, toronydaru-szerelésben jártas 0 villanyszerelő szakmunkást Miskolc, Széchenyi út 28.1. emelet 2. ajtó ni a tanulságokat, hogy azok a hibák, amelyeket elkövettünk, a jövőben ne következzenek be. DARAB GYULA A versenyen Magyaror­szág. Bulgária, Ausztria és Lengyelország legjobbjai 'A DVTK-STADIOIVBAN vasa map 10 órakor kezdődik a DVTK—özd ifjúsági NB I-es lab­darúgó-mérkőzés. csSIő«» MOBIL Jármű- és Alkatrész Ke­reskedelmi Vállalat azonnali belé­péssel felvesz szakképzett gépko­csielőadót. Jelentkezés: Miskolc, Zsolcai kapu 16. A Miskolci Üveggyár felvétel­re keres 6 -2-es munkarenddel, változó műszakban irányítás- technikai műszerészeket és se­gédmunkásokat esomagaló mun­kakörbe. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. iarmü Jó állapotban levő Trabant Combi eladó. Érdeklődni: telefon: 105, Abaújszántó, Béke u. 86. Üzemképes GAZ—69-es eladó. Érdeklődni: Onga, Bercsényi 12. 1200-as Zsiguli. 1984-ig vizsgáz­tatva eladó. Pozsonyi u. 37. 1/3. 17 óra után. Trabant 601-es olcsón eladó. Érdeklődni délután, Ádám. Bar­tók Béla út 97. alatt. infgsitlai* Eladó azonali beköltözéssel konyha + 2 szobás ház, mellék- helyiséggel. Érdeklődni: Kőporos u. 36., mindennap 17—19 óráig. T. kér., Martintelep, Rába u. i3. sz. alatti lakásom sürgősen és azonnali beköltözéssel eladó. Komfort, gazdasági udvar van. Kertes, 3 szobás lakásom sür­gősen és azonnali beköltözéssel eladó. Miskolc III., Dobó u. 19. Győri kapu környékén, a Tokaj étterem háta mögött. Eladó Arló strandfürdőnél kő- zületek részére is alkalmas,, be­rendezett, hőlégfűtéses nyaraló. 850-es FIAT alkatrésznek is, és vizsgára előkészített GAZ 69-es gépkocsi. Érdeklődni lehet: ózd II., Vörös Hadsereg 80. 9/2. Kétszoba-összkomfortos örökla­kás eladó. Megtekinthető: május 15-én egész nap, 16-án 16 óráig. Miskolc, Középszer u, 58. 5/L, Szomjainé. * Miskolc-Tapolca közelében 226 négyszögöl zártkert eladó. Ér­deklődni: Vass, Miskolc, III., Béke u. 30., egész nap. Eladó tapolcai telek, víhend- házzal. Érd.: 34-079-es telefonon, szombaton 17 órától, vasárnap egész nap. Eladó a bükkaranyos! kertszö­vetkezetben hétvégi telek, fa ház­zal. villannyal. Érd.: H-372-es te­lefonon. Hét helyiségből álló családi ház 425 négyszögöl kerttel el­adó, azonnali beköltözéssel. Ve­zetékes víz bent van. Mezőke­resztes, II. kér., Honvéd u. 20. sz. Érdeklődni a szomszédban. ^ladó a Mónus Illés utca 50. szám alatt levő komfort nélküli 1 1/2 szobás, kertes lakás. Eladó Forrón, a Nyárfa u. 50. számú lakás, valamint különálló szoba-konyha 400 négyszögöl te­lekkel, gazdálkodásra alkalmas. Az Ady-hídnál, a régi Vörös­marty úton kétszoba-összkom­fortos tanácsi lakást hasonlóra cserélném. Fürdőszoba és hideg­meleg víz szükséges. A csere kimondottan Tiszalúc területére. Érdeklődni: Miskolc. Vándor S. u. 13. fszt. 3. ajtó. 16 órától. Olcsón eladó 2 szobás OTP-s lakás. Ládi-telep 13. IV 4. Ér­deklődni: Miskolc, III. kerület, Iván u. 51. 1/3. 15 óra után. I Harsányi út mellett 200 négy­szögöl termő gyümölcsös kis ház­zal eladó. Érd.: Testvérvárosok u. 28. II/4. Zárt udvarban, garázs, hosszabb időre kiadó. Hutás u. 3. Eladó másfél szobás szövet­kezeti lakás kp. + 80 ezer OTP, vagy elcserélném 1+2x1/2 szobás­ra (lehet tanácsi is). Érdeklőd­ni: Miskolc, Középszer 68. IX 2., 18 óra után. 1,5 szobás öröklakás, minden igényt kielégítő helyen azonnali beköltözéssel sürgősen eladó. Kőporos u. 4. III 2. Kétszobás szövetkezeti lakás garázzsal, vagy anélkül eladó. Miskolc. Kassai u. 46. III/3. Érd. 18 óra után. Eladó belvárosban szoba-kony- hás magánlakás. Érdeklődni 17 órától. Cím: Kont út 25. Bábonyibércen, a kiságazaton, buszmegállóhoz közel 600 négy­szögöl gyümölcsös eladó (8 m-- es szerszámossal). Érdeklődni napközben telefonon: 52-262, dél­után 17—20 óráig: Kulich Gyula 19. 4/3. Bodnár. négyszögöl vikendtfelek fab&zzal olcsón eladó. „Sürgős 108 162” jeligére a kiadóba. 620 négyszögöl szőlő a sajóke- resztúri hegyen azonnal eladó. (Pocsay-féle szőlő, a Varjas-ol­dalon.) Érdeklődni a délutáni órákban: Miskolc. Vörösmarty u. 39. I I. Iván Miklós. Sürgősen, áron alul elatfó há­romszobás szövetkezeti lakás. Oszip I. 5. fszt. 3., ugyanott garázs is. 19—21 óráig. Eladó másfél szobás szövetke­zeti lakás a Szentpéteri kapuban. Ugyanott kétszobás nyaraló a Nyéki-tónál. Érdeklődni; 11-172. Üj garzont vennék, vagy üres szobát bérelnék. Telefon: 73-863. Diósgyőrben levő másfél szo­bás tanácsi lakásunkat elcserél-, nénk szoba-konyhás, kertes la­kásért, lehet nyári is. „Júniusi csere 108 138” jeligére a kiadóba. Elcserélném Kilián-dél, Bene­dek utca I. emeleti, nagymé­retű, másfél szobás, 53 m--es, nagyerkélyes, gázfűtéses, tanácsi lakásomat hasonlóra, Szentpéte­ri kapui lakótelepire. „Zöld li­get 108 146” jeligére a kiadóba. Pincét veszek az Avason. Aján­latokat a 18-742 telefonra kérem, Kör páncélos zongora és sík kö­tőgép feladó. Érdeklődni: 74-848, 17 óra után. Betonkeverő, 200 literes, eladó. Miskolci Kisfaludy 128. Martin­telep végén. Eladó 13 db-os neobarokk ebédlőbútor, kisméretű, 2 darab nagyméretű festmény, igényes­nek. Miskolc, III., Mester u. 29. Ács. Márkás bécsi zongora, szántó és . vikendtelek eladó. Feszty Ár­pád 133. Eladó barokk étkezőgarnitúra, szekreter, szalongarnitúra, fest­mények, dísztárgyak, falióra, csillár, egyebfek. Déryné u. 8. vegyes Parkettázást, csiszolást, lakko­zást, szőnyegpadló- és pvc-ra- gasztást vállalok, vidékre is. Ér­deklődni telefonon: 51-287. Elcserélném budapesti 2 szoba, mfortos, utcai (hideg-mcleg- es) tanácsi lakásom hasonló skolcira. Megkereséseket le­iben „Sürgős 108117” jeligévé} fiadóba kérem. /17 óra után. üdas-uétel AZ MVSC-PALYAN a miskolci NB H-es labdarúgók találkoznak vasárnap 17 órakor. A párosítás: MVSC—H. Papp J. SE. A NÉPKERTBEN vasárnap 10 órakor kezdődik a .salakmotoros csapat VB-clöfu- tam. Az ^üzés: szombaton M órától. A KÖZÉPFOKÉ OKTATÁSI intézmények területi labdarúgó­bajnoksága holnap kezdődik. A résztvevők: Borsod megye. He­ves megye, Szabolcs-Szatmár megye, Budapest II. Kezdési időpontok, MVSC-pálya: szom­bat 15, illetve .16 óra 30. Vasár­nap, HCM-pálya: 9. illetve 10.30, hétfőn. Honvéd-sporttelep: 8.30, illetve 10 óra. A KÉZILABDÁZÓKNÁL borsodi rangadók lesznfek. A Népkertben női NB I B-s, He- jőcsabún férfi NB Il-es mér­kőzést játszanak szombaton 16 órakor. A párosítások, nők: Miskolci Spartacus—Borsodi Bá­nyász, férfiak: Borsodi Bányász —MÉMTE. A SPORTCSARNOKBAN ma délután fél háromkor kez­dődik a Bíró Sándor asztalite­nisz-emlékverseny. A folytatás: holnap és vasárnap 8 órától. Labdarúgó A'B ll Egymás ellen Fogynak a Keleti csoport­ban is azok az NB 11-es csa­patok, amelyek jövőre ugyan­csak NB II-esek lehetnek, íme a lista a 27. forduló után: Szolnok, Bem J. SE, DUSE, Honvéd Papp J. SE, Honvéd Asztalos SE, MVSC, Gyöngyös. A felsorolásból is kitűnik, hogy jövőre nem lesz miskolci gárda a labda­rúgó-bajnokság második vo­nalában. A 27. fordulóban egyébként a hazai környezetben játszó Hon­véd-csapat végre berúgta gól­helyzeteit. 5-0-ra győzött a Gyön­gyös ellen. Az MVSC gárdája azonban Hódmezővásárhelyen kapott egy hefest, és erre egy- gycl sem tudott válaszolni. Most — vasárnap 17 órakor — egy­más ellen játszanak. Nehéz len­ne a végeredményre tippelni, mert mindkét együttes csatárso­ra — a gyöngyösi mérkőzést le­számítva — meglehetősen gól­képtelen az utóbbi időben. Ez azt jelenti, hogy a végső ki­menetel a védelmeken dől el. Ebben egy árnyalattal iobb a Honvéd Papp J. SE, bár az MVSC mellett szól a kapus. Kun kitűnő teljesitménye. -

Next

/
Thumbnails
Contents