Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)
1982-04-09 / 85. szám
401 Jl Tc^ Takarítják a szökőkutakat 4z első vizs XIV ÉVFOLYAM, 85. SZÁM 1982. ÁPRILIS 9., PÉNTEK ÍN: 1,40 FflRIHT A miniszterhelyettes Miskolcon J az építők gondja... „Nemcsak lakni, hanem élni is kell az embereknek. A jó közérzethez ma már nem elég az összkomfortos lakás: óvoda, iskola, bolt, presszó, posta, sportpálya is kell hozDr. Ladányi József megyei tanácselnök összegezte így azt a tegnapi eszmecserét, amelyen az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium képviselői, valamint Borsod és Mskolc párt- és tanácsi vezetői vitatták meg az aktuális tennivalókat. Szilágyi Lajos miniszterhelyettes nem volt könnyű helyzetben, hiszen a pénzügyi helyzet és a beruházói, kivitelezői piac ellentmondásai ezen a tájon markánsan jelentkeznek. Drótos László, Miskolc vétóktól. Am, arra is utalt, hogy a sokféle érdekviszony nem teszi kizárólag borsodi érdekeltségűvé a borsodi kivitelező cégeket. Kovács Zoltán, a megyei pártbizottság osztályvezetője is hasonló gondolatokat feszegetett. A lényegében nagy- beruházás nélkül maradt borsodi építőknél bérfeszültség keletkezett, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kiemelt munkák hiánya megszüntette a kiemelt juttatást, a bérpreferenciát. Ez rontotta a vállalatok megtartó erejét, a szakemberek színe-java máshol próbálkozik. Ám az ellent mondások bonyolultabbak en nél. (Folytatás a 3. oldalon.) Bár a fakitermelés igazi időszaka a tél — ekkor lassulnak le a fában az éltető nedvek —, ám azért tavasz- szal sem csökken az erdei munkák irama. Képünk a lillafüredi erdészet területén készült, egy közéi százéves bükk kivágásának első pillanatában. A szakemberek azt mondják, ez a „hajkolás”, Ezután jön a „vigyázz, dől a fa” kiáltás, majd a feldolgozóhelyre szállítják a rönköt és ágakat. (Solymos felv.) Nem város a város szökőkutak nélkül, s nem kezdődik el addig igazán a lavas/., amíg nem szökken a magasba az első vízsugár valahol egy díszmedence fölött. Tavaly óta rendeződött a miskolci szökőkutak ügye: a Miskolci Vízművek és Fürdők külön ügyeleti szolgálatot hozott létre, hogy tavasztól késó őszig mindegyik szö- kőkutunk zavartalanul működhessen. Az ügyeleti csoport beavatkozik, ha vandál kezek rontják el a vizet permetező fejeket, vagy ha a vízbe hajigáit szeméttől eldugul a levezető rendszer. Ilyenkor tavasszal sorra járják a szökőkutakat, díszmedencéket, s egymás után beindítják, hogy május elsejét már telj« díszében köszönthesse mindegyik. Az első lépés mindig a téli szemét eltávolítása, a csempefelületek lemosása. Persze joggal mondhatja bármelyik miskolci lakos, hogy sok szökőkutunkat nem lemosni, hanem tatarozni kellene. Ebben a szakemberek véleménye is megegyezik, s a szökőkutak, díszmedencék tatarozására ütemterv készült; lassan sorra kerül, megújul mindegyik. A tempónak azonban többnyire határt szab az is, hogy — bár a tanács külön j(e Ilyenkor előkerül a seprű is összeget juttatott rá — mindez nem olcsó dolog. Bár, már tavaly is leírtuk, nem árt, ha még egyszer iá! A végső szót a városi tanács végrehajtó bizottsága mondja ki, de a lakáselosztásban hosszú évek óta közreműködik egy társadalmi bizottság is. Mint ismeretes, körültekintően kidolgozott pontrendszer alapján minősítik a kérelmeket, ám sokszor szükség van az egyedi elbírálásra is. A pontozás alapján kialakított sorrend tehát kiindulási alap, melytől esetenként el lehet, sőt el is kell térni oz új otthonok odaítélésekor. Tovább bővül a társadalmi kontroll azzal, hogy oz ideiglenes lakáselosztási névjegyzéket közszemlére bocsátják és minden ezzel kapcsolatos észrevételt, kifogást felülvizsgálnak. Hogy miképpen működött az idén a társadalmi kontroll, arról is olvashatnak lapunk 3. oldalán, ahol - a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülése alapján - az idei lakáselosztásról számolunk be. gyeimébe ajánljuk mindenki - nek, hogy a szökőkutak, díszmedencék csak úgy lehetnek díszei városunknak, ha vigyázunk rájuk. Nemcsak azzal segíthetünk, hogy nem dobálunk bele szemetet, s nem tördeljük le a kerámia díszeket, hanem ha ilyet észlelünk, ne sajnáljuk felemelni a telefont, s szóljunk a vízműveknek. (k—Oí Brit—-argentin viszály Haig mégsem „hallgatni ment •99 Alexander Haig amerikai külügyminiszter csütörtökön este Londonban „szívélyes, ám komoly” hangulatú megbeszéléseket folytatott a brit vezetőkkel a falklandi válságról. Brit f óit ások szerint Máig vendéglátói — Thatcher mi- riszt ere-ln ők, Pym külügyminiszter, Nőtt hadügyminiszter — mindenekelőtt arra kérték az amerikai politikust, aki pénteken Buenos Airesbe repül, hogy értess^ ★ Részleges mozgósítás Argentínában. A fenyegető angol támadás hírére a Buenos Aires-i kormány behívta a tartalékosok -felét. Képünkön: a behivottak a sorozóbizottság helyisége előtt. Húsvétra: hűvös hétvége Mia napközben északnyugat felől felszakadozik a felhőzet; az erős délnyugati, nyugati szél északnyugatira, északira fordul és viharossá fokozódik. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: változékony, az évszak, hoz képest hűvös idő várható. Ki. sebb esőre, futó záporokra kell számítani. Az eleinte erős észak, nyugati szél átmenetileg nyugatira fordul és mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmór. séklet általában 1—« fok között, de a derült éjszakákon a szélcsendes helyeken fagypont alatti hőmérsékletek is lesznek. Legmagasabb nappali hőmér. séklet 11—fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Ma res'síeli telefon Bárányt nyerhetnek 1983-tól Differenciált lakbérek A ma reggeli lapok teljes terjedelmében közlik a MSZMP Központi Bizottságának április T-i üléséről kiadott közleményt. A Központi Bizottság egyéb témák mellett megtárgyalta a lakásépítés és -fenntartás, a lakásgazdálkodás és -eloszlás fejlesztésének irányelveit teherviselésben jelentős i aránytalanság a bérlők és saját erőből építkezők ki zött. A lakbéreket 1983-bi szükségszerűen emelni ke hogy azok közelítsenek fenntartás, a karbantartás, a felújítás költségeihez, lakbéreket a lakások mini sége szerint differenciálté kell megállapítani. A lakbé: emelésből származó nagyot kiadást fokozatosan, több é alatt kell a bérlőre áthárít: ros Pártbizottságának első titkára joggal mondhatta, hogy az új körülmények között többet, nagyobb rugalmasságot és alkalmazkodó- készséget vártak a vállalaA TIT városi szervezete 1977-ben több mint háromezer ismeretterjesztő előadást rendezett. Tavaly az előadások, s a résztvevők száma Is emelkedett a négy évvel ezelőttihez képest: 74-gyel több előadás volt, s majd háromezerrel többen vettek részt rajta. Gyereksereg a Mese cukrászda előtt. Társaságukban egy bárány. Idő tegnap délután, de így lesz ez ma is. Holnap pedig ... De ezt már Kárpáti Lászlóné, a cukrászda vezetője mondja el: — Tavaly húsvétkor nagy sikerrel rendeztük meg a bari-tombolát. Minden 50 forint feletti süteményvásárló- nak tombolajegyet adtunk, az Önök lapja is hírül adta, hogy két kislány nyerte a gyerekek által Mesinek elnevezett (neve elleneve fiú) bárányt. — Most már csütörtökön megérkezett cukrászdánkba a bárány, azóta jó néhány tombolajegy talált gazdára. (Tavaly összesen mintegy 200.) Ez a barika is fiú, délután a ház körül csinálja magának a reklámot, éjszaka itt alszik, bent. Vettünk neki cumisüveget, igyekszünk jól tartani, hogy új gazdájának ne legyen oka panaszra. — Vasárnap délután 3 órakor sorsoljuk ki. Reméljük, a nyertesnek lesz hel elhelyezni. meg az argentin vezetőkkel: a brit kormány „komolyan gondolja, amit mond”, ragaszkodik az argentin megszálló erőknek a szigetcsoportról való kivonásához, a brit szuverenitás helyreállításához, s csak ezek megtörténtével hajlandó „áttérni” a Biztonsági Tanács határozatában megjelölt második szakaszra, amely a „tárgyalásos rendezést” sürgeti a felek között. Általános brit vélemény szerint csak az amerikai kormány gyakorolhat kellő nyomást Saltieri tábornokra egy „tekintélymentő” kompromisszum érdekeben. Londonban kezdetben azt hangsúlyozták, hogy Alexander Haig- „csak hallgatni” jött — ennek azonban határozottan ellene szól, hogy a brit minis/ terelnök hivatalában csütörtökön este összesen több mint hat órán át folytak a tárgyalások. Megállapították, hogy az elmúlt években emelkedtek a lakásépítés és -fenntartás költségei, ugyanakkor alak bérek 1971. óta változatlanok így az emelkedő fenntartás; i költségek jelenleg már csak I az egyharmadát fedezik. A ni. Ennek módja az évről évre csökkenő állami hozzájárulás. A leginkább rászoruló nagycsaládosok és nyugdíjasok szociális támogatásban részesülnek.