Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)

1982-04-09 / 85. szám

Két végi kalauz Országos a m a tőr fi lm-fesz tirá I ♦ Kofák a filmvásznon hxpressziomsta drámák ♦ Szilágyi Tibor önálló estje + A következő hét végi a jánlatunk is film, a tévésorozat hőse, Ko- jak hadnagy a mozikban nyo­moz. Mégpedig egy brutális ket­tős gyilkosság tettese után. A tettest — illetve a vélt tettest — a hivatalos szervek megtalál­ják, ám a hadnagy rájön, hogy a néger fiatalember vallomását erőszakkal csikarták ki. Ha va­laki, ő aztán felderíti az igazi gyilkost. Jospeh Sargent ren­dezte, Abby Mann írta a Kojak és a Marcus-Nelson gyilkossá­gok című, megtörtént eseten ala­puló kétrészes amerikai filmet. s(c A türelemüvegek legtöbbje vallásos tárgyú, de palackba kerültek a régi mesterségek eszközei is. A türelemüveg- kiállítás a Borsod—miskolci Múzeumban (Kossuth utca 13. szám alatt) látható. És ha már ott jár az érdeklődő, ne mulassza el megtekinteni a Kondor Béla-emlékkiállítást, va­lamint a miskolci nyomdák történetét bemutató tárlatot (Kiss József felvétele) + A Vasas Művelődési Központban két hete rendez­ték meg az országos diaporá- roa biennálét. Ezen a hét vé­gén az országos amatőrfilm- fesztivátnak ad helyet a mű­velődési központ. Ha még hozzá vesszük, hogy május­ban ismét eljön a miskolci — ez alkalommal televíziós — rövidfilmfesztivál hete, igazán nem lehet panaszuk a vizuális művészetek kedvelői­nek. Az amatőrfilmesek sereg­szemléjét — sorrendben a hu- szonkilencediket — először rendezik meg Miskolcon. 87 filmből 22-őt fogadott el a nevezettekből az előzsüri, eh­hez jön még további 17, ame­lyek a tájegységi fesztiválok­ról jutottak tovább, összesen tehát 39 versenyfilmet láthat a közönség, köztük három borsodit, ebből egy a Diósgyő­ri Vasas Amatőr Filmklub munkája, címe: Áááá ... A fesztivál programja: ma du. 2 órakor lesz a megnyitó, dr. Környey László, a városi tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője ajánlja a rendezvényt a miskolciak fi­gyelmébe. Körülbelül negyed 3-kor kezdik meg a vetítést, mely eltart este 8-ig. Éjszaka 11-től láthatják az érdeklő­dők a videoprogramokat. Hol­nap reggel 9-től folytatódik a vetítés, az ebédszünet után ugyancsak estig tart. Vasár­nap reggel 9-kor kezdődik az amatőrfilmesek 15. közgyűlé­se. Délelőtt 11 órákor lesz az eredményhirdetés, ezt-követő- en levetítik a díjazott filme­ket.-f- Húsvéti zenés-táncos rendezvények: az Ifjúsági Házban Bínó Attila és Vincze Péter vezetésével video-disco holnap délután 6-tól, a gö- römbölyi Budai Nagy Antal Művelődési Házban vasárnap este 7-től bál lesz, játszik a Gránit együttes. + Gyerekeknek: a két Cola- bárt ajánljuk, a Tokajé vasár­nap 2-től, a Diófáé ugyancsak vasárnap, délelőtt 10-től várja a kisebbeket. + Szilágyi Tibor színmű­vész ma este két helyen lép fel önálló műsorával Miskol­con. A Tokaj vendéglátóház Értelmiségi klubjában 7 órá­tól, az Egyetem étteremben 9-től. t Irodalmi, szépliteratúrai, de valóban nem könnyű bestseller­nek egyáltalán nem számítható •tötetet ajánl ezen a héten el­olvasásra Máté Iván. Am érde­mes — ha csak apránként is - olvasgatni a Hoppá, élünk! című drámagyűjteményt, még ikár úgy is, hogy hetenként sak egy drámát olvasunk el a ’étből. Ernst Toller színművé- íek címe a kötet fentebb idé- cít címe is, és a drámák a i úszás évek híres expresszio­nista irányzatát képviselik. Az azóta már nálunk is jól ismert Brachten kívül Georg Kaiser, Walter Hasenclever és Ernst Toller voltak ennek az irány­zatnak legfőbb képviselői a drá­mában, akkoriban nevük még el is homályosította Brechtét, de azóta őket sem vették elő és elhomályosodott az emlékük. Periig olvasásuk könnyebben érthetővé tesz számos mai irányzatot, hiszen ezek voltak az ősök, a maiak belőlük indul­tak ki, ha az ősöket szinte el is feledtük. Éppen ezért érde­mes feleleveníteni őket. Összeállította: Sz. G. Csavlek Etelka kedves kerámiái április 30-ig láthatók a Mini Galériában, a Kossuth utca 11. számú házban. A kiállítás látogatói vásárolhatnak is a művész munkáiból (Kiss József felvételei) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. Lottó. — 12.20: Ki nyer ma? — Nyíregyházán. — 12.45: Hétvégi panoráma. — 14.04: Da­loló, muzsikáló tájak. — 14.44: Magyarán szólva... — 15.00: Hí­rek. — 15.05: Öz (filmzene). — 15.13: Hangszernyelven. — 16.00: önbecsülés. — 17.00: Hírek. — 17.05: „...hogy kevesebbe kerül­jön.” — 17.32: Magyar előadó- művészek. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Homo ludens. — 19.35: Jékely Zoltán emlékezete. — 20.35: Ope­rettkedvelőknek. — 21.30: A gé­pészmérnök háztájija. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpo­litika. — 22.30: Üj Zenei Üjság. — 23.20: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. Út­közben. — 12.35: Édes anyanyel­vűnk. — 12.40: Nótamüzsika. — 13.15: Külpolitikai arcképcsar­nok. — 13.35: Csak betűhűség’ — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Térkép és útravaló. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: West Stde-i történet. — 18.45: Slágerek min­denkinek. — 19.40: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. Útközben. — 20.35: Arckép — emlékeinkből. — 21.44: A Magyar Rádió eszt­rádzenekara játszik. —- 22.30: En­gedje meg!... — 23.00: Hírek. — 23.20: Szimfonikus táncok. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Charles Münch vezényel. — Közben 13.00: Hí­rek. — 14.00: Műhelyek és alko­tók. — 14.47: Magyar művészek ■*3 w Helyben járás A Helybenjárás című doku­mentumfilmben elcg sok a. nyomdafestéket, vagyis mikro­font rosszul tűrő megnyilvánu­lás, a felületes szemlélő azt hi­heti, hogy a forgatókönyvíró­rendező Borenich Péter ezért szánta tizenhat éven felüliek­nek. Elég gyorsan kiderül, hogy a levegőben röpködő erős kife­jezések tömege ezúttal is csak tünet, a baj valahol nagyon melyen van, és még csak nem is azért tartozik felnőtt fülek­re, mert gyerek sorsáról van szó. Emlékszünk, falusi kis­üzemben dolgozó asszonyok levele nyomán indult el a stáb; munkatársuk felakasz­totta magát, mert újszülött­jét nem akarta magáénak is­merni a törvényes férj. Az a férfi, aki két és fél évvel ké­sőbb, foggal-körömmel ra­gaszkodik imrtiár nagyocska, addig mások által nevelt kis­fiához, az ikerpár életben maradt tagjához. Most már tudja, hogy az övé, holott „furcsa” logikával, korábban a születéskor meghalt kicsit tudta csak a magáénak. Ma­gáénak tudhat azóta egy üj családot, változatlanul hozzá tartozik a mindőjük igazát foggal, körömmel, szép, de többnyire csúnya szóval, átokkal, szidalommal, gyaláz- kodással védelmező anyja és apja, a szomszédok, akiket gyűlöl. Az övé továbbá a ház, ahová volt feleségének csa­ládja akkor sem teheti be a lábát, ha a láthatást bíróság engedélyezi, mert az övé a kerítés is, amelyen kulcsra van zárva a kapu. Nem kell ezt a férfiút túl­értékelnünk, értékelni is ne­héz lenne, a film nem róla szól. Nem az asszonyokról, a szomszédasszonyról, a gyám­ügyi előadóról, nem a szerencsétlen fiatalasszony húgáról, szüleiről, másik há­zasságból származó, és na- gyon-nagyon korán sok tra­gédiát megélt másik kisfiáról, akiknek szerintem igazuk van. Nem az acsarkodó famí­liáról, akiknek már a hang­vételük miatt sincs igazuk. A film nem mond véleményt, a dokumentum műfajának azt a formáját választja, amelyik megmutat, és az érdeklődőre bízza, hogy az elindított gon- golatsort továbbgondolja. De az azért kiderül belőle, hogy miről szól. Helyben jár a két és fél éves kisfiú láthatásának ügye, és nem mozdul az em­beri butaság sem, ha meg- átalkodottsággal, a saját iga­zába vetett megdönthetetlen hittel, gyógyíthatatlan primi­tívséggel. gyanakvással és vádaskodással, érvek híján szájalással, ha úgy adódik tettlegességgel vértezte fel magát. A film szereplői többnyire nem fiatalok, az ember azt hihetné, ez egy letűnt világ. Az ember reméli, hogy ez egy letűnőben levő világ, és na­gyon rossz kedve is lehet, mert mindez nem reményke­dés dolga. Annak a bezárt kapunak a rácsain keresztül egy kisfiú nézeget ki a világ­ba. M— műsor operafelvételeiből. — 15.39: Vi­lágújság. — 15.59: Nemes Nagy Agnes: Metszetek. — 16.00: A kamarazene kedvelőinek. — 16.58: Muzsikáló fiatalok. — 17.28: Rá- diószínház: Éjszaka. — 18.10: Üj Zenei Üjság. — 19.00: Hírek. — 19.05: Gesualdo-madrigálok. — 19.24: XX. századi szerzők mű­veiből. — 20.30: Haydn billentyűs muzsikája. — 21.10: Modern írók portréi. — 21.30: Opera-művész- lemezek. — 22.36: Rendezte: Gál István. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, idöjárásjelentés, tartalomismer­tetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon. Telefon­ügyelet: 35-510. (A tartalomból: Húsvéti előkészületek. — A sár­ga angyalok. — Programajánlat.) Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — 18.00: Eszak-magyarországi kró­nika. (Ülésezett a Borsod me­gyei Pártbizottság. — Kiállítás Sátoraljaújhelyen). — 18.25— 18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Halálnak halála (Sánta Ferenc három novellája). — 17.15: Éjszakai mesterségek! — 17.50: ,,s gyümölcsöt hozni csendben...” — 18.30: öt perc meteorológia.' — 18.35:' Új Me­zopotámia — magyar segítséggel. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 20.25: Nemzetközi Stúdió. — 21.25: A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flör­töl — csak fecseg (francia film). — 22.45: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Nagy frekvenciájú sípok (cseh­szlovák tévéfilm). — 21.10: öt perc meteorológia. — 21.15: Tv- híradó 2. — 21.35: Magyar nem­zetközi tornászbajnokság. Szlovák televízió: 16.25: Rövid­filmek. — 17.15: Dennis, a rém (amerikai sorozat). — 18.00: Po­zsonyi magazin. — 18.15: Hol­landia (természetfilm). — 19.30 • Tv-híradó. — 20.00: Egyedül a farkasok között (bolgár filmso­rozat, 1. rész). — 21.20: Vetél­kedő. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Hová repülnek az ezüst- hollók? (olasz film). — 23.50­Egy kis muzsika. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Choma József festménvei és Varga Éva szobrai. — Mini Galéria (10—18) : Csavlek Etelka kerámiái. — József Attila Künyv- tár (12—2O): Almássy Aladár grafikái. — Vasas Galéria (14— 19): B. Boros Ilona textíliái. Herman Ottó Mijzeum (io— 18): Ember és munka. — Magyarországi feketekerámia. - Dobroczöni Kálmán-emlékkiállí. tas. — A természet három orszá­ga. — Miskolci Képtár (10—IP); Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékház no— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — Borsod—miskolci Mú­zeum (10—13): Kondor Béla-em- Iékkiállítás. — Megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Tü­relemüvegek. - a miskolci nyomdák története. — Diósgyőri vár (9—15): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diós­győr életében. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvasgyártás története. Acél­gyártás. Kovácsolás. Hengerlés. — Massa Múzeum (9—15.30): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban hasz­nált kéziszerszámok. — Déryné- ház (9—15): A miskolci színészet története. Filmszínházak: Béke (f4, 7) : Ko­jak és a Marcus-Nelson gyilkos­ságok I—H. (mb. szí. amerikai film, 14 éven felülieknek, dupla és II. helyár!). — Béke kamara­mozi (4): Az acélváros titka (mb. csehszlovák film) — (6): szenzá­ció (mb. amerikai film, II. hely­ár!). — Kossuth (f3) : Vigyázz, kígyó! (szí. szovjet film) — (hn5, 7) : A lázadás ára (szí. dán film). — Hevesy Iván Filmklub (3, 6): Amyéklovas I—II. (szí. japán film, 14 éven felülieknek, dupla helyár!). — Táncsics (fő, ti): A hóhér testvére (mb. szí. NDK film). — Táncsics kamaramozi (6): Casanova I—II. (szí. olasz film, 18 éven felülieknek, dupla és II. helyár!). — Smkra (5): Csillagok háborúja I—II. (szí. amerikai film. duDla és IU. hely- ár!). — Fáklya (fő, 17): Újra szól a hatlövetű (mb. szí. amerikai film, II. helyár!). — Petőfi (fS, f7) : Seriff az égből (szí. olasz film, III. helyár!). — Tokaj ven­déglátóház (f3): szerelem szieszta ideién (szí. spanyol film. 18 éven felülieknek!) — Görömböly, Krúdy (6): Vihar a szárazföl­dön (mb. szí. szovjet film). — Tapolca, Ady (7) : Piros pulóver (mb. szí. francia film, 14 éven felülieknek!) — Hámor (6): Vi- kendház nélkül nem élet az élet (mb. NDK film). — Szirma (fS): Az élet szép (mb. szovjet—olasz film, 14 éven felülieknek!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Családi .tükör. — 9.00: A Föld — amelyen élünk. — 9.15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Szerkesz- szük együtt! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Dzsesszarchívum. — 8.2G: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. Útközben. — 8.35: Ljuba Welitsch és Kónya Sándor ope­rettfelvételeiből. — 9.00: Törté­neteim — Szatmári István , szín­művész. — 9.30: Hogy tetszik lenni? — Miskolcon. — 10.30: Hírek. Útközben. — 10.35: Töb­bet ésszel... — 11.30: Hírek. Út­közben. — 11.35: Jó ebédhez szól a nóta. 3. műsor: 8.00: Hírek. —. 8.05: A kiállítótermek programja. — 8.11: Franz Eibner Brahms-mü- veket orgonái. — 9.00: Századunk kamarazenéjéből. — 10.25: Slá­gerlista. — 11.00: Hírek. — 11,05: Hangfelvételek felsőfokon, — 11.50: Tosca (operarészletek). Miskolci rádió: 8.00: Hírek, idő.i árás j elentés, tartalomismer­tetés, lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? —ze­nés programajánlat. — 8.20: Visszapillantó . . . (Információk, tudósítások, riportok a két fóh- tosabb eseményeiről.) — 8.30: Napjaink kérdései . . . önodvá- ri Miklós jegyzete. — Barbra Streisand énekel. — 9.00: Észak­magyarországi krónika. (Húsvé­ti csúcsforgalom a vasúton, ?v- Bogyós gyümölcs teleoítése Nóg- rádban. — Piaci jelentés.) — 9.30: Mikrofonlánc: Mura Péter karnaggval beszélget Antal Mag­da. — Sport. — 9.55—10.00: Mü- sorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.20: Tévé­torna. — 8.25: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk. — 8.45: Szünidei matiné. — 9.50: A Bud­denbrook ház (ism.). — 10.50: Alfred Brendel Schubert művei­ről (ism.). — 11.30: Magyar nemzetközi tornászbajnokság. Építési szerkezeti követelményeknek megfelelő KEVERT BETONT AZONNALI IGÉNYKIELÉGÍTÉSSEL BIZTOSÍTÓNK Építkezők figyelem! MEGRENDELHETŐ: rr Miskolci Építőipari Vállalat anyaggazdálkodási osztályán, Miskolc, József Attila utca 40. szám (Hátul az udvarban)

Next

/
Thumbnails
Contents