Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-26 / 73. szám

STOP! KÖZLEKEDÜNK! Tavaszi kezdés Óvatosan a motoron! Tavaszodik ... Ezt nem­csak a naptárból, az egyre inkább pompázó napsütés­ből, meg a pattanni készülő rügyek láttán tudjuk, ha­nem naponta tapasztaljuk a közlekedésben is. Ilyenkor ugyanis előkerülnek a télen pihenőre tett motorkerékpá­rok, segédmotor-kerékpárok, és a néhány hónapos kény­szerszünet után nemcsak a szerkezetnek kell újra bejá- ródnia, hanem a vezetőknek is vissza kell szokniuk a forgalomba. Egy-két nap, vagy egy-két hét ez az idő, de az óvatosság, a figyel­messég, a KRESZ' előírásai­nak betartása addig is sok kellemetlenségtől mentheti meg a motorost, akár kez­dőként, akár újrakezdőként pattan a nyeregbe. Régen rossz, ha egy-egy, felelőtlenségből, könnyelmű­ségből, netán virtusból elkö­vetett szabálysértés baleset­hez vezet — bár ez sem ritkaság. Elég csak a bal­eseti statisztikákba pillanta­ni, és máris világossá vá­lik, hogy a motorosok „fe­kete napjait” rendszerint ta­vasszal jegyzik. . Ezúttal azokról szólunk, akik még nem kerültek be a baleseti jelentésekbe, de ez nem rajtuk, csupán a vé­letlenén múlt. A rendőrség jegyzőkönyveiben olyan jog­erős büntetések között tal­lóztunk, amelyek szenvedő alanyai kivétel nélkül mo­torosok, jóllehet egyikük sem azért ült a nyeregbe, hogy a közúti ellenőrzést végző rendőr tárcsajelére lépjen a fékpedálra. Akikről az alábbiakban szó lesz, azok nem úszták meg fele­lősségre vonás nélkül. V. J. D„ kisgySrl lakost l»*l. július 15-én a délutáni órákban Kisgyőr belterületén igazoltatta a rendőr. Kiderült, hogy a tulajdo­nát képező Romár típusú segéd­motor-kerékpárral, vezetői enge­dély nélkül vett részt a forga­lomban. Háromezer forint pénz- büntetést kellett fizetnie. Miskolcon, a Poll Sándor utcá­ban két motoros is pórul járt. 1981. május 33-án L. J. miskolci lakos lépte túl a lakott területen belül megengedett sebességet OX 89-64 forgalmi rendszámú motor- kerékpárjával. Az óránkénti 72 Béíyeggyűjtéí i GYULA mi MAGYAR POSTA Az Évfordulók—események ’82 sorozat keretében március 24-én kefült forgalomba az Alpári Gyu­la — újságíró, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom ki­emelkedő harcosa — születésének 100. évfordulójáról megemlékező, 2 Ft névértékű bélyeg. A bélyeg Vagyóczky Károly grafikusmű­vész terve alapján, 100 bélyeget tartalmazó ívekben, 1 279 300 fo­gazott és 4600 fogazatlan pél­dányban, több színű ofszetnyo­mással a Pénzjegynyomdában készült. A bélyegen Alpári Gyula (1882—1944) portréja látható. Március 29—április 4. között Kazincbarcikán, a Lenin u. 1. sz. alatti főiskola ifjúsági klubjában, naponta 14—18 óra között tekint­hető meg az a bélyegbemutató, melvet a főiskola és a miskolci KPM Közúti Igazgatóság bélyeg- gyűjtő körei rendeznek, hazánk felszabadulásának 37. évforduló­jára. Március 29-én 16 órától bé- lyeggyorscsere, míg 31-én 16 óra­kor előadás is lesz a tárlat szin- hOly én­kilométeres száguldás 2000 forint­jába került, emellett négy hó­napra bevonták a vezetői enge­délyét is. Ugyancsak sebesség­túllépés miatt vonta felelősségre a rendőrség M. G. sajóládi lakost, aki — a traffipax által készített fénykép tanúsága szerint — 71 km/ó sebességgel vezette a tu­lajdonát képező OV 87-45 forgal­mi rendszámú motorkerékpárt. M. G.-t 1900 forint pénzbüntetés mellett, vezetői engedélyének há­rom hónapra való bevonásával büntették. Miskolcon, a Kiss Ernő utcában 70 kilométeres sebességgel közle­kedett motorkerékpárjával a fia­talkorú, V. Á. alsózsolcai lakos. A rendőrség 1800 forint pénzbír­sággal sújtotta, vezetői engedé­lyét pedig 4 hónapra bevonta. V. A. a határozat kézhezvétele, után panasszal élt, ügyét a másodfokú hatóság megvizsgálta, de a pa­naszt nem találta megalapozott­nak, így az első fokú határozatot helybenhagyta. Nem viselt bukósisakot, ezen bukott le 1981. július 26-án Bő- csött F. L. helyi lakos. A rend­őri intézkedés során kiderült, hogy MJ 55-25 forgalmi rendszá­mú motorkerékpárjának forgal­mi engedélyét sem tartotta ma­gánál -- és mellesleg vezetői en­gedéllyel sem rendelkezett —, amikor a közúti forgalomban részt vett. Többszöri felelőtlen­sége 2500 forintjába került. Alighanem meglepődött S. L miskolci lakos, amikor tavaly jú­niusban beidézték a rendőrségre, és tárgyi bizonyítékként a traf­fipax által készített fényképet tették eléje. Ebből kiderült, hogy július 28-án a délutáni órákban 71 km/ó sebességgel vezette OX 44-57 forgalmi rendszámú motor- kerékpárját Siófok belterületén. Mivel azonban S. I. ebben n időben Miskolcon tartózkodott — és ezt igazolni Is tudta —, az ügy váratlan fordulatot vett. Motorkerékpárját ugyanis köl­csön adta ismerősének, V. I., ugyancsak Miskolci lakosnak, aki a rendőrségi kihallgatás során, a szabálysértést elismerte. V. I.-4 1700 forint pénzbírsággal sújtot­ták, és a motorkerékpár-vezetés­től két hónapra eltiltották. (keglovieh) Év végi mérleg Év végi mérlegzáró köz­gyűlést tart ma délután a Miskolci Méretes Ruházati Szövetkezet az Avas-szálló Fehértermében. A közgyűlé­sen a szövetkezet vezetősége beszámol az elmúlt év ered­ményeiről, munkájáról. Itt adják majd át a kiváló dol­gozók kitüntetéseit, a törzs- gárdatagok, s a szocialista munkaversenyben élenjárók jutalmát. Bekukkantunk a konyhába Hármasban a garzonban a patika Ha a papa este egy Mo- zart-lemezt tesz íöi, hogy kellemesen lazítson, vagy ha a serdületlen lánya jó nagy hangerővel a Rolling Stones>t üvölteti, hogy re­zegnek az ablakok — alapjában véve ugyanar­ról a jelenségről van szó: a szervezet folyamatainak befolyásolásával zene se­gítségével. A papa tudtán kívül a pulzusát és a vér­nyomását csökkenti a „Mozart-pirulával”, a lá­nya viszont Stones-ék se­gítségével kurblizza ma­gasabb fordulatszámra a saját vegetatív idegrend­szerét. A zene-patika első szál­lítójának Johann Sebasti­an Bachot tekinthetjük. A drezdai orosz nagykövet, Keyserling gróf, aki gyak­ran betegeskedett és ál­matlanságban szenvedett, lágy és kellemes zongora- darabokat rendelt Bachtól házi zongoristája, Gold­berg részére, hogy álmat­lan éjszakáin megnyug­tassák. A zenének már akkor elérni vágyott megnyugta­tó és lazító hatása az, amelyet a gyógyászat a mai napig a leggyakrab­ban alkalmaz. A fogorvosi rendelőben már éppoly gyakran használják föl, mint a lazítást szolgáló csarnokokban, vagy ahol műtétre készítik elő a be­tegeket ... Ez az étkező, a háló- és a gyerekszoba is egyben Miskolc híres házsorát, amelyben a fiatalok garzonjai találhatók, nem jelzi utcanév- tábla, sem házszám. Vendéglá­tónk, Laczkó László jó előre eligazított: a középső tízeme­letes, a Vándor Sándor utca 3. szám az övéké. Gyalogosan, s autóval sem könnyű megközelí­teni, mert, még munkagépek, földhányások teszik itt-ott jár. hatatlanná a ház körüli utakat. A nyolcadik emeleti hosszú fo­lyosón pöttömök tipegnek-to- pognak; ez helyettesíti egye­lőre a játszóteret. Katalin, a feleség rögtön informál is a szint lakóiról: CÍMZÉSMINTÁK KÉZI CÍMZÉS GÉPI CÍMZÉS niági Utis m»*ou Kuruc u.77, 3535 I I Orssáfos Terr hir* tál Budarewt Poartafiók felO. 1370 III —Gefca. SlíiaiMa ______ Tö+s HáIiuok xx IV. m m (jr. JCóié. Jf amatu. 0QOD ||Í Barna Sása Tör» Kálmán u.17. H-6600 1 rtr.Tformt Haaann W5R-1017 Bariig Lebuoer ntr.17. Ili MAGYAR POSEA A gép csak akkor működik, ha Ön is közreműködik! a nyolc anyuka közül mind­össze kettő dolgozik, a többi gyesen van. • EGYSZEMÉLYES FŐZÖFULKE A garzon nem nagy, de egy háromtagú családnak öt évig megfelel, amíg a végleges lakásukat meg nem kapják. A konyha olyanpa­rányi, hogy a férj, ha akar­na sem tudna egyidőben szorgoskodni a felesége mel­lett. De meglepetésre azért már talált módot. Katalin éppen túlórázott, s a nagy­szülőket várták vendégség­be. Laci gondolt egyet, s ki­rukkolt egy tál töltött tojás­sal. Mivel igen egyszerűen mesélte el a receptjét, leírjuk, hátha más férj is kedvet kap efféle öröm­szerzésre. ö tíz tojást főzött ke­ményre. A tisztítás után egyik végét levágjuk, és a sárgáját ki­szedjük. Ezt konzerv vagdalthús­sal, egy kis tejföllel, ízlés sze­rint fűszerekkel összetörjük, és ezzel megtöltjük a tojásokat. Visszahelyezve a „kalapot”, re­szelt sajttal megszórjuk és sütő­ben felforrósítjuk, amíg a sajt meg nem olvad rajta. • MINDEN SZÖGLET SZÁMÍT — Mások egy pici asztalt tettek a konyhába, de azok­nál a szobába került a hű­tőszekrény. Mi másként ol­dottuk meg: egy étkezőasz­tal inkább illik a szoba han­gulatához. Ügy érzem, sike­rült elfogadhatóan beren­dezni. Orsolya heverőjének, szekrényének is jut egy kis külön sarok. A szekrénysort és az ülőgarnitúrát most vá­sároltuk, még törlesztjük, hi­szen az anyukáék másfél szobás Lakásába hiába is vettünk volna barmit — magyarázza a fiauuasszony. Laczkóék hétéves házasom. Amikor lakásügyben érdek­lődtek, mindig türelemre in­tették őket. Katalin meg­jegyzi; ennek eilénere ahány­szor a terje Kitüntetést ka­pott, mindig bejegyeztették! Laci szerényen legyint erre, de tény, hogy jó munkája, társadalmi aktivitása érté­kes pontokat jelentett. A vá­rosi távközlési üzem műsze­része, ugyanitt KISZ-titkár, s még ezen túl a postás ifjúsági kluo vezetője. Felesége a postaigazgatóságon bérelszá­moló. A lakásosztályon egy- szercsak felajánlották, hogy a garzonházban esetleg tud­nának nekik lakást adni. Egy nap alatt megszületett a családi döntés, hogy elfo­gadják. A férj szülei — ahol a másfél szobás lakás ki­sebbik helyiségét lakták — szívük szerint kímélni akar­ták a fiatalokat a kétszeri költözködéstől. De az a biz­tos, ami már 'megvan, ami az övék. A bérleti szerződés feltétele a takarékoskodás, a beköltözéstől számítva havi ezer forinttal. Ok már előbbre tartottak, mert há­rom éven át havi 500 forintot tet­tek az ifjúsági takarékbetétbe. Egy kis győzködés árán sikerült elfogadtatni az illetékesekkel ezt az összeget, hiszen nekik már jövőre meglesz az a 35 ezres kez­dőtőke, ami a végleges lakás beugrójához kell. Ketten 6600 fo­rintot keresnek. A bútorrészlet 1200, s fél évig még 1500-ával tör­lesztik a kis Junoszty tévé árát. A lakbér 230, a fűtés és a meleg víz 240, s a villanyszámlára 350 forintot kalkulálnak. Ez utóbbit még nem kellett fizetni, de a villanytűzhely, még ha nem is használják naponta, megemeli a számlát. • KÉT ÓRÁT EGYÜTT Orsolya a nagyszülők la­kásához közelebb, a bulgár- földi óvodába jár. Az édes­anya szerint rájuk számit-, hatnák a legbíztosabban, ha ’ f£;£*Ks>vége'ken. .túlórázik,' s a férjének is elfoglaltsága van. S ha már ott vannak, gyak­ran jut a meleg vacsorából is. Ám, ha nem időznek el, s nem kell két-három zsú­folt gyorsjáratot elengedni a munka végeztével, legjobb esetben 6 órára érnek haza. Az a két óra nagyon kevés a gyerekkel való törődésre. Felemlegetjük azt a vitát, ami most a Nők Lapjában folyik. Katalin azok táborá­ba tartozik, akik valamiféle csökkentett munkaidőt kép­zelnek el az anyáknak, leg­alább addig, amíg általános iskolás korú a gyermek. A társadalomnak egyszer biz­tosan megtérülne. Hát lehet, hogy eljön ez az idő is, mint ahogy eljött az ötnapos munkahét. Egyelőre még a lakberendezéssel tel­tek el a hétvégék. És fo­gadták a háztűznézőket: Ka­talin nyolc testvéréből a miskolciak már itt voltak, a családjukkal egyetemben. Tavaszra, nyárra nagy ki­rándulásokat, sok strando­lást terveznek — csak le­gyen hozzá jó idő ... OLÁH ERZSI * Egy kis logikai játék apával (Herényi László felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents