Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1981-10-23 / 248. szám
\ «4* Két jelenet a Fehérlófia című új, színes magyar rajz-játékfilmből. Hét végi kalauz Fehérlófia ♦ Múzeumi hangverseny ♦ Mephisto Dixieland ♦ Kuni Ernő kiállítása StÚdíÓ ’81 Ritkán jut eszünkbe, amikor újságot olvasunk, hogy ezek a I lapok majdan elsárgulva kordokumentumok lesznek. Nem I gondol erre (szerencséjére) a gyakorló újságíró sem, hiszen ' a tudat annyira nyomasztaná, hogy egy idő után nem tudna írni. Mert ki tudja ma megmondani, hogy utódaink mit tartanak majd korunk jellemzőinek, megjegyzésre és megőrzésre érdemes dokumentumainak? Hogy miért éppen ezek a (szomorú) gondolatok jutottak eszembe, miközben korunk modern „mossa medinjat”, a képernyőt néztem? Mert nem tuaiam eldönteni, hogy a btuuio ül mit is akar! tájékoztatni? Dokumentálni? De nw. JNIena úgy viselkedik, mint egy okos tvagy csak tu- uuicküs:) taiutoudcsi. Kicsit száj oarugos monon kozii, nagy Dicasso oizony nagy művész volt. Ketsegteien, ae ezt vagy újságírókat, riportereket, akik tájékozottak a szakmában és nem hatódnak meg a saját hangjuktól, nem bájolognak. Tény. hogy a másik véglet is riasztó. Nem lehet faarccal sem kedvet csinálni ahhoz, hogy olvassak, moziba, színházba, vagy tárlatra menjek. Kicsit a „Vas-edény-bolt” reklámjára emlékeztet, amely ha kell, ha nem, többször is jelentkezik naponta. A Stúdió ’81 szerkezete másolja a képesmagazinokat (pl. az Oj Tükör), holott nem az. Többnek és másnak kellene lennie. Dinamikusabbnak, életközelibbnek. így csak dokumentál (önkényesen, hiányosan) és nem informál. Nem tudom, medd'g őrzik meg ezeket a filmszalagokat. Némelyiket valóban kár lenne eldobni, de az is túlzás, hogy másnap estére elfelejtjük ezt a műsort. Vagy van valaki, aki emlékszik a múlt hetire? (horpácsi) műsor + Az egerészölyv már soha nem éri el a tőle pár centire lapuló kis egeret — mindkét állat kitömve pihen a Herman Ottó Múzeum Papszeren levő kiállítási épületében, A természet három országa elnevezésű kiállításon. A tárlat — hétfő kivételével — naponta 10-től 18 óráig látogatható. 4- Fehérlófia, aki nem más, mint Fanyűvő, testvéreivel — Kömorzsoióval és Vasgyúróval — útnak indul, hogy három királynét — Arany hajú Nyárszépét, Ezüsthajú Tavaszszépét és Rézhajú öszszépét — kiszabadítson a Háromfejű, a Hétfejű és a Tizenkét fejű sárkány fogságából. Sok viszontagság árán siker koronázza a vállalkozást.. . Magyar népmesék nyomán Janko- vics Marcell és György László írta a Fehérlófia című színes rajz-játékfilmét, melyet Janko- vics Marcell rendezett. A Kossuth mozi a hét végén délután fél 3 és háromnegyed 5 órai kezdettel vetíti. + Görög taverna, görög táncház várja a fiatalokat holnap este az Ifjúsági Ház nagytermében. A 6 órakor kezdődő mulatsághoz a Pallas együttes szolgáltatja a zenét. 4- Végre könyvkiadásunk szinkronba került a filmbemutatóval! Még látható a mozikban a világhírt aratott Mephisto, és már megjelent a film eredeti könyvalakja. Éppen ezért ajánlja Máté Iván Klaus Mannak, Thomas Mann fiának regényét, a Me- phistót, amely negyvenöt évvel ezelőtt jelent meg először és a Hitler elől külföldre emigrált német irodalom legnagyobb szenzációja volt akkor. Klaus Mann egykori sógorának, volt elvbarátjának, Gustav Gründgensnek árulását támadta ebben a regényben : Gründgens átállt Göringhez. A könyv a német értelmiség egy részének behódolását ábrázolja — kitűnő eszközökkel. + A Miskolci Képtárban (Felszabadítók útja 28.) múzeumi hangverseny kezdődik vasárnap délelőtt 11 órakor. Közreműködik: Tőzsér Dániel, Bákonyi Tamás, Kiss Ernő, Nemes Ferenc, N. Weither Ilona és a Bartók Kórus, vezényel Reményi János. ♦ A Bükkben túráznak vasárnap vasutas természetjáróink Zámborszky Zoltán vezetésével. Az útvonal: Lillafüred — Szin- va-forrás — Lustavőlgy — Nagy- Dél — Hollóstető — Lillafüred. Találkozás reggel 8 órakor a Majális-parkban. A DVTK természetjárói vasárnap Perecesről Ómassára gyalogolnak Kovács Béla vezetésével. Indulás: 9 órakor a 6-os busz megállójától, a Marx térről. A városi sportfelügyelőség az utolsó nyílt túrát A műszaki könyvnapok keretében könyvkiálUtást és vásárt rendez a Diósgyőri Gépgyár gyárfejlesztési főosztálya, műszaki könyvtára, a vállalat közművelődési bizottsága, valamint a GTE vállalati szervezete. A kiállítás október 26-tól 30-ig tart nyitva, naponta 12-től 3 óráig. A kiállítást és vásárt indítja vasárnap a Kis-fennsíkra. Találkozás: 9 órakor a majálisparki autóbusz-végállomáson. Túravezető: Bugir Emília. Helyiipari természetjáróink Ferenczi Lajos vezetésével aggteleki barlangtúrára indulnak. Indulás: a Tiszai pályaudvarról 6.50 órakor. + A Benkó Dixieland Band koncertezik holnap az egyetemen. Az E/6-os kollégium színháztermében megrendezendő hangverseny este 7 órakor kezdődik. 4- Kunt Ernő festőművésznek nyílik kiállítása vasárnap 12 órakor a Miskolci Galériában. A művész így ír a katalógusban: „ . . . 1979-ben Peruban és Mexikóban jártam. Mindent magamba akartam szívni, amihez vonzódtam . .. Ami ott várt rám, mindennél jobban megragadott. A fejükön kosárban virágot vivő nők, vagy banánfüzéreket rakodó mexikóiak, vagy térden csúszó, vezeklő indiánok — olyan világ, amelytől egy festő nehezen bír elszakadni, és amely mindig visszahívja .. .** A mtexitanszékvezető egyetemi tanára tart előadást Mérnökképzés — továbbképzés címmel. kői, perui ihletésű képek mellett a régi Sopron utcaképei, virágcsendéletek tűnnek fel Kunt Ernő festményein, tus- és ceruza- rajzain. A tárlat — hétfő kivételével — naponta 10-től 6 óráig látogatható. összeállította: • Sz. G. Liszt Ferenc születésének 170., halálának 95. évfordulója alkalmából megemlékezést és hangversenyt tartottak a Bartók-te- remben. Nem kerek évforduló késztette a Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárait erre a koncertre és nem is az első alkalom, hogy Liszt születésnapját megünneplik. Hagyományt ápolnak, hagyományt teremtenek. Löszt Ferenc jó barátja, muzsikustársa, Reményi Ede, városunk szülötte. A múlt század népszerű hegedűművésze egy ideig Liszt weimari köréhez tartozott. Amikor a mester a Koronázási miséjét komponálta, azt szerette volna, hogy a hegedűszólót Reményi Ede játssza a bemutatón. Az udvar intrikája mituuiUK euuig is, vagy nem. AK, tuena, azt uusszuntja ez a tunya Kuzvesmod, aki nem tuuva, azt nem győzi meg. Dottumeni/Umet tetve van mavis a nyiregynazi színház létrejöttéről, . indulásáról készült kepeknek. De miért ivyen fúvcszporizuen, szárazon protoKonarisaK ezevt az állóképek? Mintna cáfolni akarnak tíozóky istván igazgató szellemes megjegyzését, miszerint „bereyuvo pilótának” érzi tnagat. De érvényes ez — sajnos — a töobi szinnázi riportra is. Kicsit lerágott csont már ez a „rentiezo-e vagy a szinesz-é a szinnáz” álvita. Lehet, hogy a szakmát meg mindig ez foglalkoztatja, a Stúdió '81 azanoan a laikus közönséget kívánja tájékoztatni. Vagy nem? Szegvári Kati mindenesetre ránk hivatkozva mondatta el Yehudi Menuhinnal, hogy mit is írt az önéletrajzában. Ez a nagy művész és nagy ember keresetlen egyszerűséggel tűrte a provokációkat és az ez esetben valóban laikus kérdéseket. A riporternő ugyanis ragaszkodott a „laikus” alapálláshoz, s ez olykor bizony sutaságokhoz vezetett. A példa azért érdekes, mert ez is jelzi a műsor tétovaságait. Ha a magyar mondákról egy főiskolai tanár tart okos és szellemes kiselőadást — Hegedűs Gézát soha nem lehet megunni —, akkor más művészeti ágakhoz is meg kellene találni a megfelelő embert. Egyáltalán a kulturális att, azonban erre nem került sor. (Reményi részt vett a szabadságharcban, Görgey tábori hegedűse volt, 1849 őszén emigrált.) A Bartók-termi hangversenyen felcsendült ez a két tétel, az Offertorium és a Benedictas a Koronázási Miséből Lenkey Csaba szép hangú hegedűjátékával. Virágh Endre (orgona) a fantáziajellegű prelúdiumot és fúgát játszotta a közismert B—A—C—H témára, de ő volt a kísérője a hangversenyen elhangzott miserészleteknek is. Két zongoraművet is megszólaltattak a Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárai. Papp Gábor, a rendkívül nehéz, de mutatós h-moll Balladát imponáló fölénnyel és biztonsággal vitte sikerre. Papp Zoltán ugyancsak remekelt a legnagyobb művek között számon tartott Dante- szonátávaL A műsort a Bartók-kórus zárta a Missa Choralis két tételével, a Kyriével és a PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — Orosházán. — 12.35: Hétvégi panoráma. — 13.54: Mindenki könyvtára. — 14.24: Maurice André trombitál. — 14.44: Magyarán szólva... — 15.00: Hírek. — 15.10: Beverly Sills énekel Lehár A víg özvegy című operettjéből. — 15.28: Hobbi-dominó. — 16.00: Útközben. — 16.05/ Munkásigazgatók. — 16.35: Mozart: B-dúr trió. — 17.00: Hírek. Útközben — itthon és külföldön. — 17.13: Népdalgyűjtő- úton Bartók Béla nyomában. — 17.35: Filmdalok. — 17.50: Városrész születik. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Népdalok, néptáncok. — 19.34: Tudomány és gyakorlat. — Álba Regia-ötletek. — 20.02: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. — 20.47: Koszorú a kapu alatt (dokumentumműsor). — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az elhagyott robot (hangjáték). — 23.12: Operarészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádiós 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Népi muzsika. — 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Lépések az egészségért. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Rudolf Schock operett- dalokat énekel. — 18.55: Ország- térkép hangjegyekből. — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: „Tanít a táj.” — 21.30: Fényes Szabolcs műveiből. — 22.30: Nóták. — 23.00: Hírek. — 23.15: A dzsessz a 70- es években. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.07: Pillanatkép. — 13.12: Mozart: A pásztorkirály (kétfelvonásos opera). — 15.12: Az Új Budapest vonósnégyes felvételeiből. — 16.23: Két Gesualdo-madrígál. — 16.30: Garai Gábor: Indián nyár. — 16.40: Tip-top parádé. — 17.10: Világújság. — 17.30: Romantikus muzsika. — 19.00: Hírek. — 19.05: Lépések az egészségért. — 19.35: A Deep Purple együttes és a Royal Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 20.35: Falstaff (operarészletek). — 21.23: Kilátó. — 22.03: Vonószenekari művek. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon ... (A tartalomból: A kertjéről híres . . . — Így látja az ügyeletes orvos... — Gépek a háztartásban.) Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Befejeződik a rekonstrukció a visontai Gagarin Hőerőműben. — Egészségügyi vezetők tanácskozása az ötnapos munkahétről.) — 18.25—13.30: Lap- és műsor előzetes. Televízió, l. műsor: l€.05: Hírek. — 16.10: Magyarország— NDK Elegant Kupa női kézilabda-mérkőzés. — 17.30: Az „aranyostor” (francia rövidfilm). — 18.00: Arcok — életképek (riport-összeállítás). — 18.55: öt perc meteorológia. — 19.10: Tv- torna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.25: Fekete rózsa (tévéjáték). — 21.45: Előttem az utódom. — 22.40: Tv- híradó, 3. Televízió, 2. műsor: 17.55: Még egyszer — gyerekeknek! — 18.40: Pulzus. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: Ritmikus sportgimnasztika VB. — 21.00: öt perc meteorológia. — 21.05: Tv- híradó, 2. — 21.25: Periszkóp.— 22.00: Gaston Phébus, a Pire- neusok oroszlánja (francia tévéfilm, 3. rész). Szlovák televízió: 15.50: Hírek. — 15.55: Rövidfilmek. — 16.45: Találkozás az Amanozas-expe- díció résztvevőiveL — 17.20: Angol tévésorozat. — 17.45: Tévétanácsadó. — 17.55: Dokumentumfilm. — 18.25: Pozsonyi magazin. — 18.45: Tengerek (sorozat). — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: NDK tévésorozat. — 21.10: Vetélkedő. — 21.50: Huszonnégy óra a világban. — 22.05: Az „Arany Orfeusz*’ gálaestje. — 23.05: Hírek. állítása. — Miskolci Képtár (10 —18) : Két évszazad magyar festészete. — Kazinczy-relikviák. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete es munkássága. — Diósgyőri vár (9—16) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryne- haz (9—16): A miskolci színészét története. — Herman Ottó Múzeum (lü—18): Ember és munka. — Ikonok magyarországi gyűjteményekből. — Kiss Miklós dédesta- polcsányi körzeti állatorvos ke- ménycserép-gyűjteménye. — A természet három országa. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Megy aszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Erdélyi, kerámiák a Déri-gyűjteményből. — Dómján József Toldi-illusztrációi. — Molnár Béla Ifjúsági Ház Galériája (9—19): Réti Zoltán festőművész kiállítása. Filmszínházak: Béke kamaramozi (4): Forró vizet a kopaszra (magyar film, 14 éven felülieknek !) — (6): Egy tiszt nem adja meg magát (olasz film, II. helyár!) — Kossuth (f3, hn5): Fehérlófia (színes magyar film) — (7, 9): Vérvonal (mb. színes NSZK—amerikai film, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — He- vesy Iván Filmklub (f5, f7) : Kérdés (mb. színes francia film, 16 éven felülieknek!) — Táncsics (f5, f7): Az éneklő kutya (mb. színes román—NSZK filjtn) — Táncsics kamaramozi (6): Száll a kakukk fészkére (színes amerikai film, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Szikra (4, 6): öézl maraton (mb. színes szoVjet film, 14 éven felülieknek!) — Tapolca, Ady (7): Fel a fejjel (színes magyar film). — Fáklya (f5, f7): Csatár a pácban (mb. színes francia film, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Petőfi (f5, f7): Zugügyvéd zavarban (mb. olasz film, 14 éven felülieknek, II. helyári) — Gö- römböly, Krúdy (6): Transzport (színes magyar film, 14 éven felülieknek!) — Tokaj vendéglátóház (f8): Zsarutörténet (színes francia film, 16 éven felülieknek !) — Szirma (f6): Szerelmeim (mb. olasz film, II. helyár !) — Hámor (6): A kölcsönkért gyufa (mb. szovjet—finn film). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: 4x4 — játék. — 10.00: Hírek. — 10.05: útközben. — 10.10: Üvegpalota a viharban (dokumentumműsor az ENSZ- ről). — 10.40: Pataky Kálmán operafelvételeiből. — 11.11: A felvilágosodás kora: a XVIL század. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Harangozó Teréz virágénekeket énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Útközben. — 8.38: Haj (részletek MacDermot zenés játékából). — 9.15: Mit — Hol — Mikor — Hogyan? — 9.30: Igaz mesék Pest-Budáról. — 10.30: Hírek. — 10.33: Többet ésszel... — 11.30: Hírek. — 11.40: Fiataloknak ! 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: A kiállítótermek programjából. — 8.11: Fiataloknak — kortárs zenérőL — 8.41: Renata Tebaldi és Zurab Andzsaparidze opera- áriákat énekel. — 9.20: Dvorzsák: VIII. szimfónia. — 10.00: Szombat esti diszkó. — H.OO: Hírek. — 11.05: Artur Rubinstein Chopin-műveket zongorázik. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 8.20- Hová menjünk, mit csináljunk? — Zenés programajánlat. — 8.30: Vissza pillantó . . . (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései . . . önodvárí Miklós jegyzete. — Üj felvételeinkből. — 9.00: Észak-magyarországi krónika. (Eger és Miskolc piacáról jelentjük. — időszerű munkák a miskolci Egyetértés Termelőszövetkezetben.) — 9.30: Mikrofonlánc. Hütter Csabával, a szécsényi tsz elnökével beszélget Horváth Kálmán. — Sport. — 9.55—10.00: Műsorelőzetes. Műszaki könyvkiállítás és vásár Liszt-emlékest hétfőn negyed háromkor a vállalat kultúrtermében nyitja meg Murányi Gyula műszaki igazgató. Ezt követően dr. Szentirmay László, a Nehézipari Műszaki Egyetem Vándor Sándor születésének 80. évfordulója alkalmából Miskolcon, a Bartók-te- remben lép fel a Vándor Kórus. Révész László vezényli a vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő hangversenyt, amelyen Vándor Sándor-, Bartók Bélá-, Kodály Zoltán-, Monteverdi-, Sosztakovics- és Bárdos Lajos-kórusművek hangzanak el. Glóriával, Reményi János vezényletével. A hangverseny megérdemelt nagy sikert aratott. BARTA PÉTER Miskolel Kamaraszínház CT): 6s Te, szépségem, igen-igen, Te... Kiállítások: József Attila Könyvtár (12—20): Bálványos Huba grafikái. — Mini Galéria (10—18): Diner Tamás fotóművész és Szemadám György grafikus lóTelevízió, 1. műsor: 8.10: Tv- torna. — 8.15: Iskolatévé. — 8.55: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk. — 9.15: „Európa öröme.” — 10.25: Az Onedin család. — 11.15: Az ember zenéje. — 12.10: A fele sem igazi