Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-13 / 60. szám
Tollaslabda Ü..IM9SS# SKSCH ' f, >v' j? ■ ' V' ^ A régié felé közeledik a jégkorongszezon. A Miskolci Kinizsi OB I B-s csapata hazai mérkőzéseit — a holnapi kivételével lejátszotta. Az utolsó kettőről nem adtunk még hírt. Szombaton a Göd együttese volt az ellenfél. A hazaiak Skultéty 2, Sepsi. Hering, Majzik l —1 góljával 5:2 arányban győztek. Vasárnap a KONTAKT A gárdáját fogadták, és sikerült döntetlent elérni (6:6). Érdemes lesz figyelni a 15 éves Agárdi Csabára, aki egy gólt ütött és volt két gólpassza. (Képünkön: meleg helyzet a miskolci kapu előtt.) (Szabó István felvétele) Olvastam a legutóbbi Hétfői Hírekben, hogy a lap indította pályázat eddigi résztvevői aggódnak labdarúgó-válogatottunkért. A heti lap olyan kérdésekre várja olvasóink válaszát, melyek válogatottunk VB-selejtező mérkőzéseivel kapcsolatosak. Az eddig beérkezett pályázati szelvények arról tanúskodnak, hogy a szurkolók szinte semmi esélyt nem adnak csapatunknak. Ha az okokat nézzük, akkor úgy tűnik, indokolt borúlátásuk. Mert mi is történt eddig? Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a válogatott botrányos őszi szereplése után összeállított egy keretet, mellyel a tatai edzőtáborba vonult alapozni. Aztán nagy vita után úgy döntöttek, hogy a tizenhat játékosra leszűkített eg3rüttest Argentínába viszik azzal a céllal, hogy ott jó pályákon készüljenek, valamint erős ellenfelekkel mérkőzve összeszoktassák a csapatot. Az eredmények ismeretesek, és az is, hogy egy-két alkalomtól eltekintve, a játékosokat nemigen hajtották az edzéseken, már aki egyáltalán edzett. A csapat hazaérkezése után a szövetségi kapitány kijelentette, hogy csupán négy játékossal volt megelégedve, ennek ellenére a túrát és az eredményeket sikeresnek mondotta. A hazai közvélemény azonban arra következtetett, hogy az összeszoktatás nem a legjobban sikerült. Igazuk lett. Egy héttel ezelőtt ugyanis ismét változott a keret. A diósgyőri Tatár kiesett — nem is teljesen alaptalanul, bár semmivel sem nyújt rosszabb teljesítményt, mint válogatott társai —, Törőcsik, Kakas, DisztI Péter pedig visszakerültek. A tavaszi második forduló után Martos, Mucha és Kovács (Tatabánya) is a keret tagja lett, miként a külföldön játszó Bálint, Fazekas és Müller is. Nos, nézzük előbb az itthoniakat. Törőcsik vihart kavart ügye után az első fortlulóban valóban „mindent megtett”, hogy bűnét elfeledtesse a szurkolókkal. Teljesítményét 4-es osztályzattal értékelték. A második mérkőzésen már 5-öst kapott, tehát mindenképpen helye van a válogatottban. A két kapus jól helytállt, bár DisztI a második bajnokin nem játszhatott. Martos bekerülése mindenképpen érdekes, miután a két mérkőzésen előbb 6-ost, majd 5-öst kapott. Vele kapcsolatban van még egy figyelemre méltó tényező is. Nevezetesen: köztudott róla, hogy a magyar védők közül csak ő képes lefogni a szovjet Biohint. Emlékezetes, hogy az őszi magyar—szovjet (1:4) mérkőzésen nem szerepelt; Blohin pedig győzelemre segítette csapatát. Mészöly akkor azt nyilatkozta: „Egy mérkőzés miatt nem hívom be Martost, mert én a jövő csapatát építem, ő pedig már nem fiatal, ezért nem számolok vele.” Mucha már egyszer majdnem abbahagyta a labdarúgást (sérülések miatt), de most valóban jó formában van, bár 6 sem tinédzser korú. Kovácsot is sokszor kipróbálták már — még Baróti idejében —, de hamar lemondtak róla. A külföldiekről szólva, Fazekast egyszer már elbúcsúztatták a válogatottól, bár a hírek szerint mióta az FC Antwerpen játékosa, valamennyi mérkőzését végigjátszotta — jól. Nem így Müller, bár ö csak ötször volt válogatott. Bálint az FC Brugcs-ben tavaly végig szerepelt a bajnoki és kupaküzdelmek során. Csapata a mostani bajnokság elején válságba került. Bálint is több hónapon át csak a kispadon kapott helyet. Igaz ugyan, hogy néhány hete visszakerült a kezdő együttesbe. Róla is nyilatkozott korábban a kapitány: „Bálint rutinos, jó játékos, de nem számíthatok rá bármikor, ezért mielőbb meg kell találnunk utódját.” Ugyancsak a Hétfői Hírekben olvastam, hogy válogatottunk három előkészületi mérkőzést játszik (Bécs ligaválogatottja, az FC Bruges és Spanyol- ország válogatottja lesznek az ellenfelek) az első VB-selejtező előtt, és Mészöly mindhármon szerepelteti majd a három idegenlégióst. Az argentínai túrán részt vett kerethez tehát két hét alatt összesen kilenc (!) labdarúgó csatlakozott, illetve csatlakozik majd. Már most azt szeretném kérdezni (halkan), hogy a szövetségi kapitány kit — kivel szoktatott össze? Utaltam már Mészöly ama kijelentésére, miszerint a jövő csapatát építi, tehát a fiatalokra számít elsősorban. Ugyanakkor azt is mondta, hogy nem számít az idegenlégiósokra, mert nem látja őket játszani. Azt is nyilatkozta, hogy Argentínába azok a játékosok utaztak, akikre végig számít. Március 6-án meglepetésemre ezt olvastam: „Sokat töprengek különféle megoldásokon, s noha lényegesebb v'áltozást nincs szándékomban eszközölni, de mint ahogy régebben is mondtam: aki a bajnoki mérkőzéseken kitesz magáért, az még bekerülhet a keretbe” — mondotta Mészöly. Ha ez nem lényeges változás, akkor nem tudom, mi az. Osztozom a szurkolók aggodalmában, mert magam sem látok sok esélyt a továbbjutásra. Az számomra is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi élvonalból nem lehet ütőképes válogatottat kialakítani. De lenne egy javaslatom, ami a DVTK korábbi és a Nyíregyháza mostani szereplésén alapul. Sem a diósgyőri, sem a nyíregyházi játékosok nem voltak nagy tudású, klasszis labdarúgók. De egyben mindenkit felülmúltak: a határtalan lelkesedésben, a csupaszív játékban; jó ideig nem találtak legyőzőre, a DVTK esetében még a külföldiek között sem. Ki kellene próbálni olyan játékosokat, akik a válogatottban is lelkesen küzdenének, nemcsak a nevükből élnek. Talán így több lenne az esélyünk. Mert; ami most van, az nem felel meg annak a szakmai igazságnak sem, hogy a játékosokat a képességük, és nem a pillanatnyi formájuk alapján kell megítélni. Az edző feladata az, hogy tematikus munkával adottságuknak megfelelő, kiegyensúlyozott formába hozza a labdarúgókat. És amikor ez valóra vált, akkor kell összeszokott csapatot kialakítani.. • DARAB GYULA A hét vége sporteseményei Labdarúgó NB II Városi rangadó Perecesen Mágneses érzéke is van az embernek? Az, hogy a pos- tagaiambok hogyan tudnak hazatalálni, még máig sem teljesen tisztázott. Ezeknek az állatoknak úgy látszik vannak olyan képességeik, hogy a föld mágneses tere szerint tájékozódnak. Roswitha és Wolfgang Wiit- schko nyugatnémet kutatók kísérletei mindenesetre azt mutatták, hogy a galambok nem tudnak tájékozódni, ha ketrecekben szállítják őket, amelyekben a mágneses tér mesterségesen megváltozott. Bizonyos azonban, hogy ezek a madarak ezen túlmenően tájékozódásukhoz arc- és szagészlele- teket is használnak. Azt a kérdést, hogy vajon az embereknek is van-e érzéke a mágneses tér iránt, Robin R. Baker, a manchesteri egyetemről néhány év óta vizsgálja, és meglepő eredményekre jutott. Egy első kísérletsorozat- ban bekötött szemű egyetemi hallgatókat vittek autóval kerülő utakon hattól ötven- kilométeres távolságig, és először is azt kérdezték tőlük, hogy az egyetem • melyik irányban fekszik. Akkor, még mindig bekötött szemmel, kellett mutatniuk az egyetem irányába, végül a kötést levették róluk, körülnézhettek, és ekkor még egyszer megkérdezték tőlük az irányt. A várakozások ellenére a bekötött szemmel adott válaszok eredménye lényegesen jobb volt, mint a kötés levétele után. Az első kísérleteknél 17—20 hallgató olyan irányokba mutatott, ameiyek 30 foknál kevésbé tértek el a helyes iránytól. Az égtájra vonatkozó kérdésekre adott válaszok is sokkal jobbak voltak, mint ahogyan ez puszta véletlen elosztás esetén várható Volna. A kötés levétele után a hallgatók egy része mégis zavart és dez- orientált volt. A diákok nem tudták megmagyarázni, hogy bekötött szemmel hogy tudták eltalálni a helyes irányt. Saját elmondásuk szerint, több mint egy-két kilométeren keresztül „szellemi szemükkel” nem voltak képesek követni az autó útvonalát, amelyben vitték őket. Nyilván a napnak sem volt semmilyen hatása. Erősen felhős napokon az eredmények ugyanolyan jók voltak, mint napsütéses napokon. Mindez annak a feltételezéséhez vezetett, hogy az emberek (hasonlóan a postagalambokhoz), a mágneses teret tudat alatt észlelik és aszerint tájékozódnak. Ezen hipotézisek megvizsgálása céljából egy újabb kísérletsorozatban a bekötött szemű hallgatók fejére sisakot húztak, amelyek segítségével a fejre ható mágneses teret 90 fokkal balra vagy jobbra forgatták cl. A kísérleti alanyok nem tudták, hogy a mágneses teret melyik oldal leié forgatták el, és néhá- nyuknái a sisakban ezt a mechanizmust kikapcsolták, úgy hogy a normál mágneses tér hatásának voltak kitéve. Ennél az utóbbi csoportnál az eredmények nagy többsége megint csak kevéssé tért el a helyes iránytól, míg azok, amelyek egy beállított mágneses térnek voltak kitéve, majdnem mindnyájan helytelen válaszokat adtak, amelyek az alkalmazott mágneses tér iránya szerint vagy az egyik vagy a másik irányban tértek el. Egy utolsó kísér- bitsorozatban végül azt vizsgálták meg, hogy a diákok hogyan tudnak tájékozódni akkor, ha nyitott szemmel vannak kitéve egy hamis mágneses térnek. Egy erdőbe vitték őket, és egyenként egy kacskaringós ösvényen vezették, majd felkérték őket. hogy adják meg a kiindulópont irányát. A kísérletet egy napsütéses napon végezték, az erdő ritkás volt, úgy hogy a napot mindig lehetett látni. Ennek ellenére azok, akiknek sisakjában a mágneses teret kikapcsolták, lényegesen jobb eredményeket értek el, mint azok a kísérleti alanyok, akiket hamis mágneses térhatásnak tettek ki. A mágneses teret nyilván öntudatlanul használjuk állandó tájékozódási segédletként. Az, hogy van-e saját érzékszervünk a mágneses tér érzékelésére, és hogy ez hol lenne, az eddig nem ismeretes. Mindenesetre úgy látszik, van egy „hatodik érzékünk”, amellyel a föld mágnesességét érzékeljük. Szívet gyógyító békaméreg Bizonyára kellemes emlékek fűzik majd Hatvanhoz a Honvéd Papp J. SE fiatal tollaslabdázó j át, Nagy Attilát. Ugyanis az országos serdülő vidékbajnokságon három első helyet szerzett. A hét végi versenyre a Papp J. SE is kis létszámmal utazott, három fiúval. Mint edzőjüktől, -Nagy Lászlótól megtudtuk, en- nck az volt az oka, hogy csak azokat a versenyzőket kívánták indítani, akik nem esnek már ki az első vagy a második körben. Döntésük helyességét az elért eredmények igazolják: Fiú egyéni: 1. Nagy Attila. 3. Balajli. Az eredmény még jobb is lehetett volna, ha a miskolciak nem egymással kerülnek össze a legjobb myolctól (itt vérzett el a harmadik miskolci, Va- szilkó is). Fiú páros: 1. Nagv A.—Klein (HOSE), 2. Balajti—Vaszilkó. Vegyes páros: 1. Nagy—Gönczi (Hajdúszoboszló), 2. Balajti— Keul (N YVSSC). Bár nem lesz kiemelkedő sportesemény a hét végén Miskolcon, a sportágak széles skálájából válogathatnak a szurkolók. AZ ERENYÖI Volán-sporttelepein mérkőzik meg egymással vasárnap, 14 óra 30-kor két miskolci NB Il-es labdarúgócsapat: a Borsodi Volán és a Honvéd Papp J. SE. A SPORTCSARNOKBAN a férficsapatok küzdelmeivel befejeződik az Avas Kupa kézilabdatorna. A kezdési időpontok: szombaton 12 óra, vasárnap 8 óra. A MŰJÉGPÁLYÁN játssza utolsó hazai mérkőzését a jégkorongszezoinban a Miskolci Kinizsi OB I. B osztályú csapata. szombaton 11 órától. Ellenfele a Pomáz. AZ MVSC-PÁLYA tornatermében szombaton 10 óra 30-tól cselgáncs ifjúsági II. kor- csoportos rangs orvéra eny lesz. Vasárnap a röplabda NB I-ben az MVSC a Külker SC-t fogadja, vasárnap 10 óra 30-tól. A 182-ES kilométerkőtől (3-as főút) rajtol a háromfordulós, iskolák közötti egyéni és csapat* kerékpárosverseny mezőnye, vasárnap fél tízkor. A táv 6 km-től 20 lemig változik, a korcsoportoknak megfelelően. A REPÜLŐTÉREN vasárnap 10 órakor lesz az 1981. évi országos vasutas mezei futó- bajnokság. A ZRÍNYI GIMNÁZIUM tornatermében NB Il-es kosárlabda bajnoki mérkőzésen a MEAFC férficsapata a Hódmezővásárhely ellen játszik, szombatim délután fél hatkor. A 24. fordulóval folytatódik vasárnap az NB Il-es labdarúgó-bajnokság. A Keleti csoportban szereplő miskolci csapatok legutóbb száz- százalékos teljesítményt nyújtottak, hiszen mindhárom együttes győzött. Különösen a Borsodi Volán salgótarjáni diadala keltett nagy visszhangot, mellyel egy hely- lyel előbbre kerültek a táblázaton. Az MVSC a három bajnoki forduló után nyolc hellyel rukkolt előbbre, ami jó formájukat mutatja. A Honvéd Papp J. SE a bajnoki folytatás előtt is előkelő helyen állt a tabellán, azóta biztosan tartják pozíciójukat az élcsoportban. Vasárnap városi rangadót rendeznek Perecesen, az erényéi pályán, ahol a házigaz da Borsodi Volán a Honvéd Papp J. SE gárdáját fogadja. Az őszi szezonban a két csapat összecsapásából a honvédek kerültek ki győztesen, miután kemény küzdelemben 2:l-re nyertek. Most még nagyobb csatára számíthatunk, hiszen mindkét együttes lendületben van. A mérkőzést háromesélyesnek ítéljük. Érdemes lesz vasárnap kimenni Perecesre, a A DH tippjei Az idén egyszer már volt szerencsénk a 2-es tippekkel (akkor 11-esünk volt), reméljük, most sem csalódunk. 1. Alumínium Ajka—Haladás 2 A Nyugati csoport listavezetője aligha ad pontot a hazaiaknak. 2. -Mohács-Véménd—Komló x2 * Legalább egy pont megszerzésére képesek a vendégek. 3. Szegedi Dózsa—Bem SE 1 Bár jobb helyen áll a Bem SE, a Dózsa már nyolcszor nyert otthon, a 12 mérkőzéséből. 4. Bp. Spartacus—Budafok x 2 Ha a budafokiak nem hagyják újból otthon igazolásukat. esélyesebbek a győzelemre. 5. Asztalos SE—Salgótarján ✓ 1 Leszakadt a volt NB 1-es az élmezőnytől. Nem valószínű, hogy épp most tudnak újítani. 6. HÖDGÉP—Eger l 2 Valamelyik csapat győz. 7. Como—Avellino x 1 (Az olasz mirkőzéseknél az x-tippet nem indokoljuk.) Nem győzött még az Avellino Comóban. 8. Fiorentina—Brescia 1 x A vendégcsapat pontszerzése is meglepetés lenne. 9. Perugia— Catanzaro x 10. Torino—Juventus x 11. Atalanta—Lazio 2 x A papírforma vendéggyőzelmet ígér. 12. Lecce—Milan 2 x 12 mérkőzésből csak egyszer kapott ki idegenben az olasz B-osztály listavezetője. 13. Palermo—C es cm a x Pótmérkózések: 14. Rimini—Pisa I 15. Bakony Vegyész—Keszthely l 16. Nagybatony—Szarvas s szurkolók nemigen fognak unatkozni. A két csapat így áll a táblázaton : 5. H. Papp J. SE 23 9 8 6 36:32 26 18. Borsodi Volán 23 4 8 II 25:47 16 Az MVSC-nek sem lesz könnyű dolga, miután idegenben lépnek pályára a Lehel SC ellen. Ősszel 0:0-ás döntetlen eredménnyel ért véget a két együttes mérkőzése. A Lehel SC eddig tizenkét alkalommal játszott hazai pályán, mérlegük: hat győzelem, öt döntetlen és egy vereség (3:1-re a Gyulától kaptak ki). Az MVSC egy pontra mindenképpen esélyes, de kis szerencsével akár mindkét pontot megszerezhetik. A két együttes tabellán elfoglalt helye a következő': 8. MVSC 23 10 4 9 39:37 24 12. Lehel SC 23 7 9 7 29:2b 23 D. Gy. adas-wefel 350-es Sport Czetka-Jáwa motorkerékpár 1 éves, eladó. Érdeklődni: III. kér., Torontáli út 12. III 2. Előnevelt (4 hetes) csirke, Tetra ST tojóhibrid, Hampshire (sárga) és huscsirke tavaszra előjegyezhető és állandóan kapható. Cím: Csorba Béla, Alsó- zsolca, Kossuth út 184. Lakókocsi eladó. Érdeklődni: Eger, 10-172-es telefonon. UN-es Wartburg Lim. eladó. Érdeklődni: 7—18 óráig a 13-286- os telefonon. Eladó IX 1200-as Zsiguli. Miskolc II., Polli Sándor 34. S—100-as, 6 éves, 1983-ig érvények műszakival sürgősen eladó. Érd.: Miskolc III., Szinyei M. P. 13, B., I I. Olcsó áron eladó bordó, mély babakocsi, Chicó-hordozó, baby- korap és menyasszonyi ruha. Miskolc III., Kiss tábornok 48. II; 4. Szabó. KAR ÁCSON YFATELEPET EZÜSTFENYŐBŐL! 15—20 CBl-ts ezüstfenyő-csemete postán, utánvéttel százanként 500 Ft. Dísz- faiskola, Fertőszentmiklós, Pe- tőházi u. 1. 9444. Volkswagen 1600 TL üzemképes, olcsón eladó. Érdeklődni lehet a 38-757-es telefonszámon. Trabant 601-es, rendszám nélkül, üzemképes állapotban olcsón eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Béla u. 13. alias A MÁV Járműjavító tízem alkalmaz lakatos, hegesztő, má- zoló-betűíró szakmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc, Tiszai pályaudvar (bejárat az aluljáróból). / Azt már régóta ismeri a tudomány, hogy bizonyos békák bőrmirigyváladéka az emlős állatokra is hatással van, például megnöveli a szívizom teljesítményét. Ezért az ilyen mirigyterméket — a 2 fiatal szobafestő segédet felveszek. Cím; Vörösmarty 56. 16 óra után. A Borsod megyei Mezőgazda- sági Szövetkezeti Építőipari Vállalat festő szakmunkásokat, kőműveseket felvesz, valamint egy raktári anyagkönyvelőt. Jelentkezés: Miskolc I., József A. u. 38. sz., munkaügy. ingatlan Sürgősen eladó Kilián-déli (III. kér., Iván út 49., Ill, 1.), 2 szobás, gázfűtéses, tehermentes, azonnal beköltözhető szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 18 óra után a helyszínen, vagy a 74-715-ös telefonon, napközben a 36- 061-es telefonon lehet. Alsózsolcán, kertes, családi ház, 232 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni: Deák F. u. 28. hétköznap du. 16 órától. Kétszobás, nagyméretű szövetkezeti lakás eladó. Kóbor, Blas- kovics u. 16. Tel.: 17 óra után: 37- 248. Elcserélném 2 szobás, tanácsi, Kuruc utcai lakásom másfél szobás tanácsi lakásért. Árpád, Kuruc utca előnyben. „Április 086 785” jeligére a kiadóba. Garázs kiadó a Petneházy- garázssoron. Érd.: 72-495 tel., 17 ólától. Kilián-délen, 2 szoba, összkomfortos, első emeleti, telefonos, közlekedéshez egy percre levő szövetkezeti lakás eladó. Ugyanitt, nagyon jó helyen le- f vő, 360 négyszögöl, beépíthető víke-udlelek, félkész házzal. Erényében, víz, villany és jó pince sürgősen eladó. Érd.: 72-455 tel., este 16—18 óráig. Balaton mellett, Gyenesdiáson hétvégi ház 308 négyszögöl telekkel igényesnek eladó. „Meg- egyezünk 086 794” jeligére a kiadóba. kínai gyógyászati tapasztalatok alapján — a XVII. és a XVIII. században Európában is felhasználták a szív gyógyítására. Legújabban csehszlovák kutatók a vörös hasú unka bőrének mirigyváladékában egy olyan alkotórészt —ami- nosavakból felépülő pepiidet — fedeztek fel. amelynek hatása az ilyen vegyületek közül eddig a legerősebb. A kis sérletek során ennek az anyagnak — a bombeszinnek — már az egymilliomod grammja is jelentősen megnövelte a kutyák vérnyomását és teljesen megállította a vizeletképzést az állatok veséjében. Hattyútalálkozó * Ritka látványban lehet részük ezekben a napokban a Kisalföldre kirándulóknak. A Mosoni-Duna partján egy kilométer hosszan — Mécsét környékén — csaknem száz hattyú adott egymásnak randevút ... (Matusz Károly felvétele)