Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-17 / 295. szám

belföld DUSCHEK LAJOSNÉ AZ MNOT ELNÖKE. A Magyar Nők Országos Tanácsa Erdei Lászlómét, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnökét — nyugállományba vonulása miatt, érdemei elismerése mellett — felmentette elnöki funkciójából. A Magyar Nők Országos Tanácsa elnökévé Duschek Lajosnét választotta meg. A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Erdei Lászlónénak a szocializmus építésében kifejtett eddigi eredményes tevékenysége el­ismeréseként, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. EZ AZTÄN A VÁLASZTÉK! A kaposvári húskombinát az idei karácsonyi és szilveszteri ünne­pekre a hagyományos hús- és füstölt árukon kívül dobozolt sonkát is szállít a kereskedelem­nek. A kocsonyahús, a Kapos sonka, a Balaton húspogácsa, a sütőkolbászfélék, a véres-májas hurka mellett újdonság a hot dog kolbász. A szilveszteri mu­latságok elmaradhatatlan ételé­ből, a virsliből 40 tonnát ad az ünnepekre a húskombinát. Gon­doltak azokra is, akik odahaza saját ízlésüknek megfelelően akarnak kolbászt készíteni. Ezek részére úgynevezett apró kol­bászbúst és a töltéshez szüksé­ges belet hoznak forgalomba. A háziasszonyok otthoni munkájá­nak megkönnyítésére kockázott zsírszalonnát is szállítanak a boltokba. HITELFELVÉTEL. A Ma­gyar Nemzeti Bank képvise­lői tegnap Londonban hitel- * felvételi megállapodást írtak ? alá az NSZK-beli Dresdner Bank International, az angol Lloyd Bank Intertanitonal Ltd. és az amerikai Manu­facturers Hanover Ltd. által szervezett nemzetközi bank- konzorciummal. A hitel ösz- szege 300 millió dollár, azon­ban dolláron kívül más de­vizában is igénybe vehető. Negyvenkét bank vesz részit a hitel folyósításában, a visszafizetés nyolc év alatt történik. A kamatterhek a nemzetközileg kedvező meg­ítélésű adósok részére nyúj­tott hitelek feltételeivel egyeznek meg. A hitel ex­portfejlesztési beruházások finanszírozását szolgálja. MIT TUDNAK AFRIKÁRÓL? December 20-án, szombaton Du- naföldváron rendezik meg a Ma­gyar László Afrika műveltségi verseny döntőjét. A nagy ma­gyar Afrika-kutató születésének líu. évfordulóján — két eszten­deje — mindazon megyék és helységek, amelyekben a tudós életének fontos eseményei tör­téntek, Afrikával kapcsolatos műveltségi versenyt hirdettek középiskolások számára. A ka­locsai, a szekszárdi és a szom­bathelyi elődöntő után a ver­seny rendezőinek azért esett a választásuk Dunaföldvárra, mert Itt töltötte korai gyermekéveit Magyar László, emlékét ma is őrzi a róla elnevezett gimnázi­um. A MAGYAR MODELLE­ZÉS ÜTTÖRÖJE VOLT. Hét- I venkét éves korában elhunyt * a magyar modellezés úttörő­je, Hatos Géza. Az }920-as években teremtette meg a híres csepeli Modellező Mun­káskört és nevéhez fűződik az első magyar benzinmoto­ros modell repítése. Temetése nagy részvét mellett tegnap volt Csepelen. A munka látványos részében kevesen gyönyörködhetnek. No nem azért, mintha titkos lenne, hanem ilyentájt még mindenki alszik. Éjfél és hajnal 4 óra között különleges daruk­kal beemelték a Centrummal szemben épülő KlOSZ-ház betongerendáit, áthidalták a Kor­vin Ottó utcát. A forgalom napközben továbbra is zavartalan, ám 20-ig a hajnali közúti közlekedést elterelik. (Kerényi László felvétele) Fellázadt a zsarnokság ellen Rgyoniitötte az anyját Sajnálatos módon, még mindig előfordul, hogy csa­ládi közösségekben vagy az apa, vagy az anya zsarnokos­kodik a család többi tagja felett. Mint a Tokajban élő Kocsis család esetében is, ahol az anya 35 éves fiát amolyan „ingj^enszolgaként” kezelte. Egyszer aztán betelt a pohár, s a fiú a legdur­vább megoldást választotta: baltával agyoncsapta anyját. Kocsis Albert, az általános is­kola elvégzése után, ipari tanu­lónak jelentkezett, s mert nem vették fel, szülei magángazdasá­gában maradt, megállapodva ab­ban, hogy a gazdaságból szár­mazó jövedelem cgyharmadát kapja „munkabérként”. E mun­ka fejében a szülők 1972-ben Tokajban házat vettek a fiúnak, s kommendálásukra 1976-ban fe­leségül vett egy ismerős lányt. Ezt követően is szülei gazdasá­gában dolgozott, ám anyja mind­ezért egy fillért nem adott neki. Ezért felesége — aki hiába kér­lelte, hogy hagyja ott szülei gaz­daságát, vállaljon munkát —, két és fél hónap után elhagyta, s el is váltak. Kocsis Albert ezután visszaköltözött a szülői házba. Különösen attól kezdve, hogy há­zassága felbomlott, a fiú egyre többet ivott, s vitatkozott a most már még jobbam zsarnokos­kodó anyjával. A fiúnak szándé­kában állt ismét megházasodni, ám anyjának senki sem tetszett. Ki is jelentette, hogy amennyi­ben ellenzését semmibe véve nősül, úgy nem kap egy vasat sem, sőt még ruháját sem adja ki! Kocsis Albert 1977-ben munka­viszonyt létesített a vasúttal, de 1980-ban fegyelmi úton elbocsá­tották, mert többször munkaidő alatt ittas od ott le. Ezt követő­en megint csak szülei magán- gazdaságában dolgozott. Még a vasútnál megismerkedett egy elvált asszonnyal, akit szeretett volna feleségül venni, de anyja az elől is elzárkózott, hogy a jelöltet akárcsak bemutassa ne­ki. Ekkor is kijelentette, hogy ha feleségül veszi, úgy semmi­lyen anyagi támogatásra ne szá­mítson. Mindezek ellenére a fiú úgy döntött, elveszi a megsze­retett nőt. Emiatt azután feszült viszony, gyakori nézeteltérés volt anya és fia között. Kocsis ál­landóan azt forgatta fejében, hogy meg kell szabadulni vala­hogy zsarnok anyjától. Először arra gondolt, hogy a falubeli kőművesekhez szegődik segéd­munkára, s visszaköltözve házá­ba, megházasodik. De mert rend­kívül labilis, befolyásolható em­ber volt, ezt nem merte szülei­vel — főként anyjával — közöl­ni. Ilyen előzmények után érke­zett el 1980. június 21-e. E nap reggelén ismét nézetel­térés tamadl auya és fia között, aki megint csak kérte jussát, hogy elköltözhessen. Az anya persze erről hallani sem akart. Meglehetősen ideges hangulatban ment hát a fiú apjával a szőlő mellett levő burgonyaföldre per­metezni, s munka közben is azon gondolkozott, hogyan sza­badulhatna meg anyjától. Végül úgy döntött, hogy elköltözik szüleitől, s a kőművesekhez be­állva, teremt magának anyagi függetlenséget. Déltájban ott­hagyta munkáját, s hazatért. Közölte anyjával elhatározását, s kérte, adja oda neki, ami jár. Anyja ismét megtagadta. Kocsis a kőművesekhez akart indulni. A fészerbe ment a kerékpárért, s ekkor látta meg a baltát. In­dulatában elhatározta, hogy meg­öli anyját. A nyári konyhába ér­ve több csapást mért anyja fe­jére, aki már a másodiktól a földre esett, ahol a fiú tovább ütlegelte a balta fokával anyja fejét. Legalább 10 ütést mért anyjára, aki sérüléseibe a hely­színen belehalt. Kocsis Albert bezárta a nyári konyhát, visszatért a burgonya- földre. Apjának azt mondta, hogy az útmenti árokban aludt. Amikor hazatért, s látta, hogy anyja meghalt, a szomszédba szaladt, közölte mi történt az anyjával, s érdeklődött, nem lát­tak- e valakit náluk? Később a rendőrségen bevallotta tettét... A Miskolci Megyi Bíróság dr. Szolyák Ferenc tanácsa — fi­gyelemmel az enyhítő és súlyos­bító körülményekre —, a fentiek alapján Kocsis Albertet ember­ölés bűntettében találta bűnös­nek, s ezért őt 12 évi börtön- büntetésre ítélte, s 10 évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Az ítélet nem jogerős! TÖTH ZOLTÁN Nyugdíjasok búcsúztatása Kedves hagyomány már a Borsod megyei Vendéglátó- ipari Vállalatnál, hogy ilyen­kor, az év végi ünnepeket megelőzően búcsúztatják azo­kat az egykori munkatársa­kat, akik az adott évben kezdik meg nyugdíjas évei­ket. Az idei búcsúztatót teg­nap rendezték meg. A KISZ-alapszervezet vers­sel, a vállalat igazgatója, dr. Liktor Dezső meleg szavak­kal köszöntötte a 30, nyug­díjas éveit megkezdő kollé­gát. Kollégának titulálta va- lamennyiüket, hiszen azt re­méli a vállalat vezetése: a pihenés éveiben sem szakad­nak el az egykori munkatár­saktól, a kollektívától, mert szakmai tapasztalataikra, is­mereteikre a vállalatnak min­dig szüksége van. S miként kedves hagyo­mány e búcsúztatás, úgy az is, hogy a nyugdíjba vonuló­kat a vállalati központ Rad­nóti Miklós szocialista bri­gádja kedves ajándékkal lepi meg. így történt ez tegnap is, amikor valamennyiüknek makramé virágtartót nyújtot­tak át a brigád tagjai. A kedves szavak és ajándékok után valamennyiüket vendé­gül látták, s fehér asztal mel­lett elevenítették fel a közös élményeket. Kedvezményes kölcsön, áruvásárlásra Csak 35 éven aluliaknak! (Folytatás az 1. oldalról) Növekszik az ötévi takaré­kossági időszak letelte után a lakásépítésre, -vásárlásra igénybe vehető kölcsön össze­ge. Az új feltételek szerint a kölcsön maximális összege új lakás építése, vagy állami szervtől való vásárlása ese­tén az eddigi 56 ezer forint­tal szemben 70 ezer forint égyéb esetekben 60 ezer fo­rint lehet. Egyidejűleg bőví­tik a külön kölcsön lakásépí­tésre való felhasználását is. Ez a kölcsön az új lakás épí­tésén vagy állami szervtől történő vásárlásán, továbbá az állampolgárok tulajdoná­ban levő, üresen álló családi házak és állami tulajdonban levő házingatlanok elidegení­téséről szóló jogszabály alap­ján történő lakásvásárláson kivül kiterjed a toldaléképí­téshez, emeletráépítéshez, te­tőtérbeépítéshez, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakásra való át­alakításához történő kölcsön felvételére is. Nem változott a kedvez­ményes árukölcsön feltétele, amely az esetben vehető igénybe, ha a betétes nem az említett lakásszerzéssel össze­függő célra kívánja betétét fordítani. A rendelet ugyanakkor bő­vítette a fiatal házasok külön kölcsönére jogosultak körét. Ezentúl kedvezményes áru- vásárlási kölcsönt azok a fia­tal házasok kaphatnak, akik a kölcsön igénybevételekor 35 éven aluliak. (Korábban 30 év volt a korhatár.) A felve­hető kölcsön összege válto­zatlanul 30 ezer forintig ter­jed, kamata évi 8 százalék, lejárata legfeljebb 3 év. E kölcsönre történő vásárláskor előtörlesztést nem' kell fi­zetni. ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Major János és Kuhs Jutta Karin; Szabó István János és Pállai Mária; Balogh Ernő és Gáspár Teréz; Földi János és Szabó Katalin Zsuzsanna; Trifo- noff Béla és Konkoly Éva; Haj­nal András és Burai Éva; Tú- róczi Barnabás és Toldi Kata­lin Éva; Kakuk Ferenc és Sebők Magdolna Judit. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Miskolci Üzemigazgatósága értesíti az alábbi területeken lakó fo­gyasztóit, hogy az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja: 1980. december 18-án 8—13 óráig az Egri, Szputnyik, Almáskert, Pillangó, Boglárka, Engels, Málnás, Izsó, Dániel, Benyiczky és Cseresznyés utcákban. 1980. december 19-én 8-13 óráig az Űttörőpark egész területén. külföld DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság; 18-223; bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226, sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.; 179. — Felelős kiadó: veres MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknáL Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209. GDANSK. Gdanskban teg­nap délután ünnepélyesein felavatták az 1970. decem­beri események halottainak emlékművét. Az avatóün­nepségen és a koszorúzá­son jelen volt Henrik Jablonski államfő, a LEMP képviseletében Zdislaw Ku- rowski, a LEMP KB titkára; a kormány képvise­letében Jerzy Ozdowski mi. niszterelnök-helyettes; a ka­tolikus egyház képviseletében Franciszek Macharski bíbo­ros. A Szolidaritás Szakszer­vezeti Szövetség vezetőségét képviselő Lech Walesa után Tadeusz Fiszbach, a LEMP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Gdanski vajdasági Pártbizottság első titkára be­szédében egységre szólított fel, hogy soha ne ismétlőd­jenek meg az 1970-es esemé­nyek. Hangoztatta, hogy az állam érdekeit veszélyeztető jelenségekkel szemben fel­lépve biztosítani kell az or­szág szocialista fejlődését, és kijelentette, hogy a LEMP következetesen megvalósítja a megújulás programját. BEJRÜT. Tripoliban Hafez Asszad szíriai elnök és Moa- mer El-Kadhafi, a líbiai for­radalom vezetője tegnap megtartotta a két ország egyesítéséről folyó tárgyalá­sok második fordulóját — közölte a tripoli rádió. A külügyminiszterek és más magas rangú politikusok köz­reműködésével lezajlott meg­beszélés a jelentés szerint minden részletre kiterjedt. HAVANNA. A kolumbiai légitársaság eltérített utas- szállító gépe kedden este Me­xikóból jövet Havannában szállt le — jelentik a hír- ügynökségek. A Boeing 727 típusú gépet elrabló hét fegy­veres férfi kényszerítette a pilótát, hogy Kuba felé ve­gye útját. A gépben már csak 53 utas maradt a sze­mélyzeten kívül. A hatóságok elzárkóztak minden felvilágo­sítástól. A gép az egyik ki­futópályán elkülönülten vesz­tegel, senki sem szállt ki be­lőle. BILBAO. Az ETA baszk terrorszervezet katonai szár­nya vállalta magára a de­cember 11-én Eibarban, Jósé Javier Moreno Castro rend­őr felügyelő ellen elkövetett halálos kimenetelű merény­letet. Az ETA közleménye szerint a merénylet Suarez miniszterelnök baszkföldön tett „dicstelen látogatására” adott válasz. PÁRIZS. Átadták a Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetségének „Aranytoll”-át Jean Eff élnék, a világhírű, hazánkban is rendkívül nép­szerű francia rajzolónak. A MUOSZ elnökgége a francia művész — a rajz publicis­tája — egész életművét, a demokratikus sajtóban szer­zett érdemeit, a haladásért vívott harcát részesítette el­ismerésben az aranytollal, amelyet ezúttal először ka­pott külföldi állampolgár. DECEMBER 18-i. CSÜTÖRTÖKI IIJAiHLHT! I 30 százalékos árengedménnyel kapható fi MISKOLCI CENTRUM nRUHRZBfllU és cipöfíöküzBetében I minden férfifélcipő és egyes férficsizma CSÜTÖRTÖKÖN ESTE 8 ORRIG NYITlfR ► 1 1 1 ■' I , ' " ' ■ " '

Next

/
Thumbnails
Contents