Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)
1980-12-08 / 287. szám
A területi úttörő-olimpia birkózóbajnoksága Tíz miskolci nyertes Ismerős arc. Tatán egy boltba járunk? Még nem tudom. De köszönt]ük egymást. — Tudja, az unokám. Beugrott a név is: Rózsa néni. Mellé állok, együtt biztatjuk Pistit. Szabadfogás. Pisti szinte mindent csinálhatna. Sokkal erősebb, mint tarjám ellenfele. De semmit nem csinál, egy erőtlen Iáb- ramenés után teljesen pasz- szív. Megintik. — Szegénykém, biztosan nem kapott eleget enni tegnap. Egy kiló feleslege volt. — Honnét tudja? — Náluk voltam, néztük a bohózatot. — Miért ne, hiszen ma (vasárnap 11-kor, a szerk.) kezdődött a verseny. De közben nem evett semmit, ezt tanúsítom ... Kommentár nélkül: tehát Pisti még este 10-kor is fenn volt! Rózsa néni ulán egy izgatott gyöngyösi apuka mellé ■ sodródtam. — A fia? A kettes szőnyeg tombolhatna az örömtől. Akciódús találkozó. A gyöngyösi mai- mindent tud, amit később is jó lenne, ha tudna. Ledöntés, forgatás, karfelszedés... Apuka állandóan bekiabál. — Lejjebb menj! — Szorítsd le. ■— Indulj már...! Zoli ereje fogytán. Ki-ki- hagy, bár tj:2-re vezet. Azután aputól egy nem várt vezényszó érkezett: — Most. És csodák csodája’ Zofi egy fogás után aláfordul, csípődobás, és az ellenfél vergődik. De csak rövid ideig bírja. Tus. — Hát ez az! — húzza ki magát az apuka, és körülnéz. Sokan mások is gratuláltak volna neki, ha látják az akciót, de nem látták, mert fiuk, unokájuk egy másik szőnyegen küzdött, harcolt — becsületesen. Ez utóbbi mondatot húznánk alá. Véget ért tehát egy verseny, amelynek jegyzőkönyvéhez az alábbiakat kell tudni. Az észak-területi úttörőolimpia birkózóbajnoksága — mindkét fogásnemben — a DVTK birkózócsarnokában.' Rendezője a megyei birkózórfc A kicsikből lesznek a nagyok. Leveleki. az egyik legjobb utánpótláskorú DVTK-s bbról) is úttörő-olimpián bizonyított először. Trónkövetelők akadnak. Most tizen. (Szabó István felvétele) szövetség, a megyei Úttörő- szövetség és a megyei tanács művelődési osztálya. A résztvevők pedig általános iskolások. akik 1966. szeptember 1. és 1968. december 31. között születtek. Százhatan voltak, s 56-an indultak a szabad-. 49-en a kötöttfogásban. Az északterület három megyét jelent: Hevest, Nógrádot és természetesen Borsodot. A megyékből az alábbi helyiségek küldték el általános iskolás birkózóikat: Heves megye: Gyöngyös, Eger, Párád; Nóg- rád: Salgótarján, Pásztó, Ér- sekvadkert; .Borsod: Szerencs, Sárospatak. Sátoraljaújhely, Miskolc, Kazincbarcika. Mi természetesen a miskolci versenyzők teljesítményét követtük fokozottabb figyelemmel, hiszen közülük többen megnyerhették volna a versenyt. Győzelmük egyben azt is jelentette, hogy — mivel csak az elsők jutottak tovább — részt vehetnek az úttörő-olimpia országos döntőjén Nyíregyházán, december 20—22-én. A miskolci versenyzők alatt a DVTK sportegyesületéhez leigazoltak értendők, az eredmények Tenisz Davis Kupa Lendl, az ^>5 Asz Bizonyára nem újdonság olvasóinknak, hogy Csehszlovákia teniszcsapata megnyerte az Olaszország ellen vívott Davis Kupa-döntőt. Mi elsősorban az új csillag Lendl játékát figyeltük — és figyelhették a tv-nézők is — péntektől vasárnapig. Sokan a svéd Borg utódjának tartják, és nem véletlenül; hiszen mind a számítógépes ranglista,, mind az úgynevezett „profi-lista” szerint a tenisz-király közelében, illetve előtte van. Minek köszönheti sikerét? 1. Briliáns az ütőfogása. Az ütő nyelét oly keményen fogja, hogy mind tenyeres, mind fonák ütéseknél egy millimétert sem mozdul el az ütőnyél a kívánt szögtől, illetve a kívánt iránytól. Egyébként ász-szervái is ennek köszönhetők. 2. Koncentrálóképessége bámulatos. Borgra mondták korábban, hogy érzelemmentes, hogy után az iskolájuk számát adjuk meg. A többieknél csak azt a helységet, ahorfrian a versenyre érkeztek. EREDMÉNYEK. SZABADFOGAS: 38 kg: Repka K. (17. sz.), 2. Kovács (Kazincbarcika), 3. Abuczki (Salgótarján). 35 “kg: l. Krucsió (Eger). 2. Partizer (Kazincbarcika), 3. Szabó (Salgótarján). 41 kg: 1. Farkas A. (35. sz.), 2. Tamási (Salgótarján), 3. Németh (Kazincbarcika). 45 kg: 1. Fábián T. (11. sz.). 2. Vincze (Kazincbarcika). 3. Jancsó (Pásztó). 49 kg: 1. Papp J. (Szeíencs). 2. Becskei (Eger), 3. Gedeon (Gyöngyös). 53 kg: 1. Kulcsár (40. sz.). 2. Kovács H. (Gyöngyös), 3. Fehér Gy. (Bodrogszegi). 58 kg: 1. Köteles (35. sz.). 2. Faragó (15. sz.), 3. Bodó (Pásztó). 63 kg: 1. Tóth B. (13. sz.). 2. Sipkó (Pásztó), 3. Hardon (Sárospatak) . 68 kg: 1. Tóth Sz. (6. sz.). 2. Török,. (Eger), 3. Ferenc (Gyöngyös).- 68 kg: 1. Vőfély (Gyöngyös). / 2. Lovász (17. sz.), 3. Antal Eger)* KÖTÖTTFOGÁS: 35 kg: 1. György (Eger). 2. Be- recz (Salgótarján), 3. Várad! L. (Kazincbarcika). 38 kg: 1. Kapitány Salgótarján), 2. Simon (Eger), 3. Bakos (Kazincbarcika) . 41 kg: 1. Berec (Salgótarján), 2. Klement (Salgótarján), 3. Sza- lánczi (Miskolc). 45 kg: 1. Vincze L. (Kazincbarcika). 2. Radics (Salgótarján), 3. Nikkel (Miskolc). 49 kg: 1. Sipeki (Miskolc). Alapi (Pásztó), 3. Simon (Párád). 53 kg: 1. Prókaj (Miskolc). 2, Kovács (Salgótarján), 3. Lengyel (Jobbágyi). 38 kg: 1. Szegy or (Miskolc). 2. Gyökis (Sajóbábony), 3. Angyal (Miskolc). 63 kg: 1. Hocskai (Boldva). 68 kg: 1. Szobonya. 2. Kabde- ban (mindkettő Boldva). +68 kg: 1. Pásztor (Boldva). 2. Urban (Érsekvadkert), 3. Dezse- reczki (Eger). D. TÓTH BÉLA Úttörőknek és ifjúságiaknak Nemzetközi úszóverseny :• .Ír.’ , >Ä1 70-es évfolyam: 1. Arday 3:00.2. 2. Székely (MVSC) 3:02.5. 3. Molnár 3:03.8. 400 yard gyors: 1. Peimli 4:37.2, 2. Riba E. 4:42.7. 3. Durkó 4:50.6. FIÚK:- 'A • * ; 100 yard gyors, 1962—63-as évfolyam: 1. Sulek (Kassa) 0:54.6, 2. Majoros (MVSC) 0:54.7, 3. Pászti A. (MVSC) 0:54.8. K 1 .. ' •... 65— 65-ös évfolyam: 1. Matiz (MVSC) 1:00.8. 2. Fól is (KFSC) 1:09,8. 3. Zsámba (Postás SC) 1:04.3. 66— 67-es évfolyam: 1. Pászti Cs. 0:54.4. 2. Bubis (Kassa) 1:00.0. 3. Bozó (Postás) 1:01.4. 68—69-es évfolyarp: 1. Urbánsz- ki (Kassa) 1:04.8. 2. Andráskó (MVSC) 1:07.2. 3. Kiss (MVSC) A Miskolc város és Borsod megye felszabadulásának '.ití. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat részeként nemzetközi úszóversenyt rendezett a Borsod megyei Tanács V B. Testnevelési és Sport- hivatala. A versenyen az is eldőlt, kik az 1980. évi megyei úttörő- és ifjúsági bajnokok. A verseny színhelye a miskolci Szabadság fürdő 25 yardos, négypályás versenymedencéje volt szombaton és vasárnap. Az elért eredmények — , különösen egy-két korosztályban — az úszószakosztályok jó alapozó, felkészítő munkáját mutatják. EREDMÉNYEK, LÁNYOK: 100 yard, gyors, i960—67-es évfolyam: 1. Peimli (MVSC) 0:59.2, 2. Csízek (MVSC) 1:00. 3. Stripa- j&vá (CI-I Kosice, a továbbiakban Kassa) 1:02.1. 68—69-es évfolyam: 1. Cseme (MVSC) 1:06.7. 2. Jakab (MVSC) 1:09,0, 3. Vareckova (Kassa) 1:09.4. 95 a pillanatnyi állás nem érdekli, mindig a következő gémre koncentrál. Nos, Lendlre ugyanez áll, azzal a töblettel, hogy hallatlanul küzdőképes. 3. Haló játéka, helyezkedése is tanulmányba illő. Csak akkor fut a hálóhoz, ha biztos abban, hogy ellenfele nem tudja mellette elütni a labdát. Ha viszont nem fut föl, akkor mindig arra az oldalra helyezkedik, ahová várható a labda. 4. A sok jellemző közül még a lábmunkáját és a ritmusérzékéit emelnénk ki. Sokan megcsodálták annak idején örökös teniszbajnokunk, Gulyás labdabe- futó-készségét. Nos, a gyors műanyag pályán Lendl nem ismert olyasmit, hogy egy labdát ne lehessen elérni. Még ha az ellenkező sarokba szállt is, képes volt elérni azt. Persze ehhez szükségeltetik egy olyan — többnyire a teniszjátékosokkal ^veleszületett — képesség, hogy érezze a ritmust. , Csehszlovákia csapata csak vele nyerhette el a Davis Kupát... Aranyosan csillogó ezüstök £sak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk a magyar sakkcsapatok teljesítményéről. De hozzátesszük azt is, hogy a legtöbb szidást mind a helyszínen, mind a távolból a számítógép kapta. Jogtalanul. Tudniillik a gép csak azt adhatja vissza, amit programozói belet-áplálnak. Hogy ezt épp az erőviszonyok kitalálójáról „Bucholz-számitásnak” nevezik, az teljesen lényegtelen. Más kérdés az, hogy a sakkolimpiák lebonyolítási rendszere, az úgynevezett erőviszonyrendszer, a fordulónkénti új meg új sorsolás egyetlenegy más sportágra sem jellemző. Lapunk „kis erőit” képvisel ahhoz, hogy beleszólása legyen egy meggyökeresedett, még inkább megmerevedett, szisztémába. Lényegét többen, többször, több helyen leírták: a csapatoaat — különböző pontszámok alapján kialakult — erősorrend szerint rangsorolják, ami az olimpiai fordulóktól, az ott elért eredményektől függően napról napra változik. Ezt a változást, illetve a csapatok által elért eredményeket a gépbe táplálják, amelyik „összehozza” a következő fordulót. Anélkül, hogy e laikusok számára kissé bonyolult rangsorrendszerbe belebonyolódnánk, hozzátesszük: az sem mindegy, hogy a Volt ellenfelek hogyan szerepelnek a továbbiak során. Mindezt el kellett mondanunk azért, mert már a pénteki szünnapon olyan vélemények is voltak, hogy a számítások szerint, férficsapátunk előnyösebben áll az említett erőrangsor szerint. Aztán szombaton kitűnt, hogy mégsem, hanem a rendszer a Szovjetuniónak kedvezett, hiszen, akiket legyőztek, azok jobb eredményt értek el, mint azok a csapatok, akiknél a magyar férfiak voltak jobbak. A férfi végeredmény ma már közismert. Első a Szovjetunió 39 ponttal, ugyanennyit ért el a magyar férfiválogatott is. A nőknél más volt a helyzet. Az utolsó forduló előtt a Szovjetunió fél ponttal vezetett Magyarország előtt. És ráadásul a befejező párosításnál a Szovjetunió a jól'ismert jugoszlávokkal ülhetett asztalhoz, míg Magyarország a nemzetközi mezőnyben ritkán szereplő, de rendkívül erős kínaiakkal találkozott. Bár sikerült 2:1 arányban győzni, a Szovjetunió is ugyanilyen arányban nyert, így a végeredmény: 1. Szovjetunió 32,5 pont, 2. Magyarország 32 pont. A két magyar csapat olimpiai szereplése briliáns. És ezt nem a „savanyú szőlő” igazsága mondatja velünk, hanem a játékosok egyéni világrangsora. A szovjet férficsapatban szereplők mindegyike vagy mostani világbajnok, vagy volt világbajnok, vagy még érdekelt a világbajnoki döntőben. A nőknél sem sokkal rossz a kép. A magyarok mar a jelöltségért folyó páros mérkőzéseken alulmaradtak. E tény aranyozza meg a két ezüstöt, s ez helyezi országunkat — immár a következő olimpiáig — a világ második helyére. Vajha, más sportágakról szólva is ezt írhatnánk .., 70-es évfolyam: 1. Keresztes (Kassa) 1:16.1. 2. Molnár (MVSC) 1:17,2, 3. Arday (MVSC) 1:17,2. 100 yard hát, 196G—67-es évfolyam: 1. Csízek (MVSC) 1:09.4. 2. Mieski (Ózd) 1:12,2, 3. Durkó (Ózd) 1:12,4. 68—69-es évfolyam: 1. Csema 1:14.5. 2. Sallai (MVSC) 1:20,1, 3. Jakab (MVSC) 1:20.1. 70-es évfolyam: 1. Arday 1:21.6, 2. Maeiková (Kassa) 1:23,2, 3. Sitku (MVSC) 1:26.2. 100 yard pillangó, 1962—63-as évfolyam: 1. Kaposvári (Ózd) 1:05.6. 2. 1966—67^es: 1. Kormos (Ozcl) 1:08.3. 2. Peimli 1:09.0. 3. Csízek 1,:09.7. 68—69-es évfolyam: 1. Csema 1:12,7, 2. Varecskova (Kassa) 1:17,8, 3. Sallai (MVSC) 1:24,3. 70-es évfolyam: l. Arday 1:27.7, 2. Sitku 1:35,4, 3. Molnár (MVSC) 1:36.8. 100 yard mell, 1962—63-as évfolyam: l. Szabó (MVSC) 1:19,02. 66—67-es évfolyam: 1. Csízek 1:18.8, 2. Nagy 1:24.0. 3. Peimli 1:24.2. 68—69-es évfolyam: 1. Sallai 1:24.3. 2. Vargova (Kassa) 1:24.9. 3. Zupkó (Postás SC) 1:26.8. 70-es évfolyam: 1. Székely (MVSC) 1:30,8, 2. Molnár (M,VSC) 1:35,0. 3. Keresztes (Kassa) 1:39.0.-00 yard hát, 1966—67-es évfolyam: 1. Csízek 2:31,2, 2. Peimli 2:32,2, 3. Durkó (Czd) 2:34,8. 68—69-es évfolyam: 1. Csema 2:39.3. 2. Riba S. (MVSC) 2:46.8, 3. Sallai 2:47,3. 200 yard pillangó, 1962—63-as évfolyam: l. Szabó 2:35.3. 66—67-es évfolyam: i. Peimli 2:27,4, 2. Csízek 2:29.5, 3. Kormos 2:29,7. 68—69-es évfolyam: 1. Csema 2:47.7. 2. Riba 2:55,2, 3. Veracko- va 2:57,9. 200 yard mell, 1962—63-as évfolyam: 1. Kaposvári (Ózd) 2:46.4, 2. Szabó 2:52,9. 66—67-es évfolyam: 1. Csízek 2:46,8, 2. Kónya (Ózd) 2:57,5, 3. Riba E. (MVSC) 2:59,7. 68—69-es évfolyam: 1. Sallai 3:00,0. 2. Csema 3:05,0, 3. Vargová 3:07.2. 200 yard vegyes, 1962—63-as évfolyam: 1. Szabó 2:37,3. 66—67-es évfolyam: l. Csízek 2:28-2, 2. Peimli 2:29,8. 3. Durkó 2:35,5. 68—69-es évfolyam: 1. Csema 2:40.5, 2. Sallai 2:46,7, 3. Riba S. 2:49,5. 1:07.4. 70-es évfolyam: 1. Horny ák (MVSC) 1:14.2. 2. Kalinka (Kassa) 1:14.9. 3. Lengyel (MVSC) 1:17.1. 100 yard mell, 1962—63-as évfolyam: 1. Nemes (Kassa) 1:05,7, 2. Majoros 1:15,7, 3. Fabricius (MVSC) 1:17.6. 64—6'5-ös évfolyam: 1. Matiz Zs. (MVSC) 1:06.7. 2. Zsámba 1:12.6, 2. Mezősi (DVTK) 1:16.7. 66—67-es évfolyam: 1. Pászti Cs. 1:11.8. 2. Palacki (Kassa) 1:12.0. 3. Lázár (ózd) 1:12.2. 68—69-es évfolyam: l. Tóth (MVSC) 1:20.0 , 2. Andráskó (MVSC) 1:20.5. 3. Elek 1:24.7. 70-es évfolyam: 1. Ditrich (Kassa) 1:24.2, 2. Varga (Kassa) 1:29.4, 3. Simon (MVÖC) 1:3U,6. 100 yard hát, 1962—63-as évfolyam: l. Sulek (Kassa) 1:02.2. 2. Majoros 1:03.3. 3. Pászti A. 1:07.3. 64—65-ös évfolyam: l. Matiz Zs. 1:06,1, 2. Kassai (Kassa) 1:12,1, 3. Bozó 1:12.4. 68—69-es évfolyam: 1. Urbánsz- ki 1:10.4. 2. Lengyel 1:19.0, 3. Hovnyák 1:19.1. 100 yard pillangó, 1962—63-as évfolyam: 1. Pászti A. 1:01.8. 2. Fabricius 1:05.6, 3. Majoros 1:06.8. 66—67-es évfolyam: 1. Pászti Cs. 1:01,9, 2. Lázár (Ózd) 1:02,8, 3. Zsámba 1:05.5. _ 68—69-es évfolyam: 1. Andráskó 1:12.9. 2. Kiss A. (MVSC) 1:16.6, 3. Tóth R. (MVSC) 1:18,3. 70-es évfolyam:- 1. Rados (Kassa) 1:23.2. 2. Hornyák L. 1:27,8, 3. Simon 1:29.4. 200 yard hát, 1962—63-as évfolyam: l. Sulek (Kassa) 2:13.8. 2. Majoros 2:18.2. 3. Pászti A. 2:26.1. 64—65-ös évfolyam: l. Varga (ózd) 2:19.4. 2. Matiz 2:26.4, 3. Urbanszki (Kassa) 2:28.1. 200 yard pillangó, 1962—63-as évfolyam: 1. Pászti A. 2:14,4. 2. Zsámba 2:29.3, 3. Majoros 2:29.9. 66—67-es évfolyam: T. Pászti Cs. 2:12.2, 2. Lázár (Ózd) 2:22,7, 3. Bugis (Kassa) 2:32,7. 200 yard mell, 1962—63-as évfolyam: 1. Nemes (Kassa) 2:19.1, 2. Fabricius 2:42,3. 3. Majoros 2:53,2. 64—65-ös évfolyam: 1. Matiz 2:23.5. 2. Zsámba 2:45.9, 3. Mezősi (DVTK) 2:55.1. 66—67-es évfolyam: 1. Pászti Cs. 2:35.8. 2. Palacki (Kassa) 2:38,2, 3. Lázár 2:39.5. 200 yard vegyes, 1962—63-as évfolyam: l. Nemes (Kassa) 2:10.7. 2. Sulek (Kassa) 2:12.6, 3. Pászti A. (MVSC) 2:17,5. 64—65-ös évfolyam: 1. Matiz 2:20.4. 2. Zsamba 2:28.6, 3. Mezősi 2:48,1. 66—67-es évfolyam: 1. Pászti Cs. 2:10,3, 2. Varga 2:23,0, 3. Lazár 2:24,0. 68—69-es évfolyam: 1. Andráskó 2:34.2. 2. Urbanszki 2:35,8, 3. Kiss A. (MVSC) 2:43,2. 70—71-es évfolyam? 1. Simon 2:52.G, 2. Rados 2:59,4, 3. Lengyel (MVSC) 3:04.4. 400 yard gyors. 1962—63-as évfolyam: 1. Pászti A. 4:12,7, 2. Sulek (Kassa) 4:16,5, 3. Majoros* 4 :38. 66—67-es évfolyam: l. Pászti Cs. 4:00,3, 2. Lázár 4:30,8, 3. Bugis 4:32.9. A címzettnek figyelmesség - a postának segítség, ha idejében adja (el karácsonyi ajándékkiildeményeit! Három jó tanács:- a küldeményben helyezze el a cimmásolatot,- küldeményét csomagolja gondosan,- és értéknyilvánítással adja fel! A biztosítás dija 1000 Ft-ként 1 Ft. ÉS? ...... A D. T. B. K A 64—65-ös korosztályban Matiz Zsolt figyelemre méltó redmennyel győzött (Szabó István felvétele)