Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-12 / 265. szám
„Háztájiban** drájra a szállítás A vállalati barátságot emberek kötik (Folytatás az 1. oldalról) Sok vállalatnál évekkel ezelőtt így gondolkodtak: életre hívnak egy — kisebb- nagyohb — járműparkot, s nem kell akkor mások segítségére 'szorulni. Akkor szállítanak, ha elkészül a portéka, oda viszik, ahová akarják. Igen ám. de kell hozzá egy kis üzemnvi gárda az adminisztratívaktól kezdve az anyagbeszerzőkön át a műszakiakig. Alkatrészt szerezni nem is könnyű, a címzettől visszajönni üresen igen drága utazás. S az új autó is selejt lesz egyszer. Sok helyen rájöttek, nem jó bolt ez a „háztáji” fuvarozás. Fordult tehát a kocka. A Volán 3-as számú Vállalat tegnapi fuvaroztatói ankét- já'n sorra jelentették be a résztvevők, hogy újabb feladatokkal bízzák meg őket, mert nem akarják saját járműparkjukat fejleszteni. Sőt . . Például a KPM Közúti Igazgatósága, de a Zöldért is a korábbi saiát járműveinek számát már csaknem felére csökkentette. Az újabb ötéves terv jegyében sokan mondták el várható legnagyobb felada. atikat. melyhez a Volán segítséget kérik. A KÉV-re Sátoraljaújhelyen és a 35-ös úton vár majd több milliós értékű munka, amit a pilótákkal fej-fej mellett szeretnének megvalósítani. A DiGÉP a személyszállításhoz kér autóbuszt. A Zöldért képviselője azt jelezte, hogy kiaknázható lehetőséget lát abban: a Volán a társmegyei Zöldért-vállatoklól is kapjon megbízást. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szakemberei Szombathelyre mennek tapasztalatcserére. hiszen az ottani jó partnerkapcsolatnak és együttműködésnek híre van. A Bútorért még több, speciális bútorszállító járművet kérne. A tapasztalatuk az. hogy kevesebb áru sérül meg a közúti szállítás során. mint vasúton. Igaz, a kárt a MÁV megtéríti, de gi kár marad. A Tiszai Vizeitől a kár még nepgazdasá- ügyi Igazgatóság szakemberei a bacsikovó—nagymarosi vízmű építésén kaptak egymilliárdos értékű feladatot. A beruházás kivitelezése a következő ötéves terv során . várhatóan megkezdődik. Kérték a Volán vezetőit ; ezt már most iktassák terveikbe. A Tüzép a szén- szállítás növekedéséről szólt. A lyukói bánya új szállítóberendezése lehetővé teszi, hogy még több tüzelőt szállítsanak a lakosságnak, s erre is keli felkészülni. A Lenin Kohászati Művek az. új kombinált acélmű megépítésével és a 3-as kohó átépítésével nagyon megváltozik. Szállítóeszközeik gyáron belül speciálisak, így $ A gépesített rakodásé a jövő Jobb megelőzni a bajt Munkavédelmi kiállítás nyílik A munkát végző ember a legnagyobb érték. A balesetek nemcsak szenvedést, tragédiákat idéznek elő. de nem kis kárt okoznak, a népgazdaságnak is. A balesetek megelőzése nemcsak a humánum érvényesítését, hanem az egész társadalom érdekeinek védelmét is jelenti. Ezek a gondolatok közhelyszerűek, ezerszer el is mondjuk őket, kint a termelésben azonban gyakran megfeledkezünk róluk. Holott sokkal célszerűbb megelőzni a bajt. mint utána orvosolni. A csütörtökön délután 1 órakor a Rónai Sándor Művelődési Központban nyíló munkavédelmi kiállítást lényegében ez a gondolat hozta létre. Munkavédelmi, tűzvédelmi berendezéseket, képeket, tablókat mutatnak be. A kiállítást dr. Balogh András, az SZMT titkára nyitja meg. j Panel, vagy építészet? Az építészet és a település- fejlesztés korunk egyik slágertémája lett. Elég itt utalni a Napjaink című folyóiratban hónapokig folyó vitára, vagy a tokaji írótábor eszmecseréjére. A kérdéshez — minthogy gyakorlatilag mindenkit érint — ma már nemcsak a szakma: az építészek szólnak hozzá, de heve- *en vitatják az írók. közgazdászok, szociológusok és a pszichológusok is. Az egyik legvitatottabb téma a panel és a házgyár, ennek lehetőségei. jövőjé. Talán ezzel magyarázható, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége észak-magyarországi csoportja Panel, vagy építészet? címmel rendez előadást és várhatóan vitát holnap délután fél 5-kor a miskolci Művészklubban. Az előadó: Tillai Ernő. kerítésen belül mindent a saját szakembergárdájukkal szerelnének lebonyolítani. Gyárkapun kívül viszont mindent a Volánnal. Dicséretből is megárt a sok — mondta végezetül dr. Kitttor István főosztályvezető. Mert ebből volt bővebben. mint a kritikákból, amikor véleményt mondtak a vállalat munkájáról. A DI- GEP korábbi, milliós veszteségeket okoz.ó szállítópartnere után tudja becsülni a Volán 3-ast. Így kötöttek több évre szóló szerződést, amit példamutatóan teljesítenek. Ha lehet kebelbarát két vállalat, akkor a volá- no.sok a BVK-val azok. Képviselőjük véleménye szerint a legoptimistábbak sem remélték még néhány évvel ezelőtt, hogy ilyen közmegelégedéssel oldják meg szállítási feladataikat. A kazincbarcikai üzemegység vezetőitől néha olyan hirtelen jött munkákhoz kérik a kocsit, hogy akkor sem haragudhatnának meg. ha nem kannak. De kapnak. S így csökkent a kocsiállás miatti büntetésük 12 millió forinttal. Szerződésük meghatározatlan időre szól. A kritikák orvoslása nem igényel nagy beavatkozást. Az egyik, hogy hóvégeken, negyedévek végén nem kapnak elegendő kocsit — talán a legnagyobb. De ha úgy tetszik, ez bumeráng, vagy önkritika. Azaz mindenki az utolsó három napon akarja teljesíteni a tervét. Sőt. december 20-a tájban csöng a legtöbb telefon az igazgatói irodában. Kellemes ünnepe, két kívánva kérnek gyorsan egv kocsit, mert még ez a Jetei hiányzik az exportterv- hez... Ezeket kivédendő kell hát megtervezni munkájukat a megbízóknak is. Az árkedvezményeket valamennyien Örömmel nyugtázták, s remélhetőleg élnek is vele- Mert itt is kettőn áll a vásár . .. «I Ah ERZSI Felújítás az egyetemen Kiállítás az előcsarnok kerengöjén Színpaddá emelt dohogó Nemcsak a hallgatóknak készül Huszonhat évvel ezelőtt épült a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek az az épiiletszárnya, melyben az úgynevezett nagyelőadó van. Az épületet kissé megviselte az, eltelt negyedszázad, egyebek között fel kell újítani a tető szigetelését. Ám. ha már így is, úgy is tatarozni kell, akkor ezzel együtt célszerű bővíteni a nagyelőadó és a hozzátartozó galériás előcsarnok funkcióit is — született a döntés. Az ÉSZAKTERV belsőépítésze, Dufala József öntötte tervbe az egyetem vezetőségének elhatározását. A munkálatok a jövő évben el is kezdődhetnek. A kétszintes előcsarnok világítását és fűtését korszerűsítik a terv szerint. Emellett bővítik a fumccióit is. Itt kap helyet a posta és az újságárus részleg, valamint a ruhatár, értékmegőrző és a jegypénztár. Az emeleti kerengő egyik felét úgy alakítják ki, hogy állandó kiállítást is lehessen rendezni. Az 500 személyes nagyelőadó eddig sem kizárólag — szűkén vett — oktatási céloLegyen szavahihető, becsületes Reklámetikai kódex készül Erkölcsi jellegű normagyűjtemény — így határozza meg a „Magyar reklám- etikai kódex” mibenlétét a tervezet első eikkelye. A reklámszakma társadalmi és érdekképviseleti szervezete, a Magyar Reklámszövetség azért határozta el a kódex kiadását — az abban foglaltaknak magára és tagjaira nézve kötelező érvényű elismerését —. mert elő kívánja segíteni, hogy p reklámozás mindenben megfeleljen a szocialista rendben kialakult szakmai és etikai követelményeknek. Sok sző esik napjainkban a fogyasztók érdekvédelméről. Magvarán arról, hogv ne csapja be a vásárlót sem az ipar, sem a kereskedelem. Sőt, a vevő ne élvezhesse úgy, még tévedésből sem, mintha becsapták volna. A kódextervezet mindezt figyelembe veszi. Meghatározza egyebek között: müven tevékenység minősül reklámozásnak. illetve hirdetésnek. És úgy fogalmaz, hogy minden olyan gazdasági tájékoztatás. amely a fogyasztót áruk megvásárlására vagy szolgáltatások igenybe- vételére felhívja, e célból befolyásolni kívánja, s az áru tulajdonságait és használati módját ismerteti. ...... A reklámozást kellő politikai és társadalmi felelősségérzettel keli folytatni” — olvashatjuk egy helyütt. S ennek szellemében határozzák meg a szerkesztők, hogy semmiféle reklámnak nem szabad a reklámtevékenységbe vetett közbizalmat megrendítenie: minden reklámnak becsületesnek, szavahihetőnek kell lennie. Gondolnak • az esztétikai és művészeti közízlésre, sőt az írásos és szóbeli reklámban a stílusbeli és nyelvhelyességi követelményekre is. Igen erdekesek ■ a tervezet egyes — a tárgyi es motivációs jellegre vonatkozó — kitételei : „A reklám nem sugalmazhat babonás, vagv misztikus nézeteket .. .” „A dohányzás és az aikoholfo- gvasztás reklámozását — az eladás helyén alkalmazott tájékoztatást kivéve — jogszabály tiltja. Ennek megfelelően ... ■ még motívumként sem alkalmazható.” Régi óhaj beteljesülését ígéri továbbá, hogy ..a reklámnak mind tartalmában, mind a fogyasztó megközelítésének módjában tiszteletben kell tartania az emberi személyiség méltóságát...” „Természetüknél fogva mérgező, gyúlékony, vagy más tekintetben veszélyes termékeknél kifejezetten utalni kell azok veszélyességére.” Kimondja a kódextervezet: ..A gyermekek és fiatalok befolyásolására alkalmas reklám nem élhet vissza természetes jóhiszeműségükkel és tapasztalatlanságukkal, nem tartalmazhat semmi olyat, ami szellemi, erkölcsi vagy fizikai ártalmat okozhat nekik, vagy érzelemvilágukat túlfeszítené, illetve megzavarhatná.” Mindenki elismeri: nem könnyű feladat minden vo- na Irtózásban összeegyeztetni a kereskedelmi és a fogyasztói érdekeket. A rekiámeti- ka nem tűr sein kétértelműséget. sem' félrevezető túlzásokat. Foglalkozik a tervezet az árengedményekre, részletfizetésekre, áruhitelek- ! re történő utalásokkal is, l valamint a pályázatokkal. ! jutalomdíjakkal és garanciákkal. Nem szabad olyan reklámtevékenységet folytatni, amely termékeknek megrendelés nélküli, kéretlen szállításával kapcsolatos. A reklám tehát nem lehet tolakodó. „A félrevezető reklám azon az alapon sem igazolható — mondja ki a tervezet —. hogy a reklámozó vagy az, aki megbízásából eljár, utólag helyesen tájékoztatja a fogyasztót.” A Magyar reklámetikai kódex tervezetét most széles körben vitára bocsátják, s csak az így szerzett tapasztalatok figyelembevételével léptetik életbe. Gy. K. Gy. kát szolgált, a felújítás után viszont még jobban megfelel a több célú hasznosítás követelményeinek. Az előadói emelvényt magasítják, és így színpadnak is alkalmas lesz majd. Nemcsak filmvetítéseket. hanem színielőadásokat, népitánc-bemutatókat is rendezhetnek tehát a jövőben az egyetemen. Ennek megfelelően nagy gondot fordított a tervező a terem akusztikájának a javítására. Szerinte a normál beszédhangot jól lehet hallani az átalakítás után a terem legtávolabbi zugában is. Gondoltak ra. hogy olyan tanácskozásoknak is otthont nyújthat az egyetem, melyen külföldi szakemberek vesznek részt, ezért két tolmácsfülkét is kialakítottak. Csúszásmentes melegpadlóburkolatot kap az előadó, és a lépcsős padozatra a Mezőkövesdi Asztalos Szövetkezetben gyártott székeket szerelik fel. Radiátorral fűtik a helyiséget, ám gépi szellőző- berendezés is működik, hogy mindig kellemes legyen a klíma. összesen 7,7 millió forintot szánnak a felújításra, a belső munkálatok ebből hárommillió forintot kóstálnak. Elsősorban az egyetem ifjúságát, a hallgatók kulturálódását, szórakozását segítik majd a felújítás nyomán újjászülető helyiségek, de emellett az egész város közművelődését is szolgálják, hiszen minden egyetemnek vállalnia kell a kultúrközpont szerepkört, oktatási feladatai mellett. Míg a belsőépítésszel a felújítási tervről beszélgettünk, azon is meditáltam, hogy kellően élt-e a város az elmúlt években az egyetem — mint kulturális központ — nyújtotta lehetőségekkel. Sokat hangoztatjuk, hogy ne csak új létesítményekre gondoljunk. amikor a közművelődés tárgyi feltételeinek javításáról van szó. hanem a meglevő intézmények sokoldalú hasznosítására, gazdaságos kihasználására is. Nos, az egyetem szóban forgó épületszárnya a felújítás után valósággal kínálja majd magát a közművelődés miskolci szervezőinek! (békés)