Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-11 / 264. szám
mlAP # A lánctalpas talán csak addig vette igénybe hernyótalpát, mig felszállt a „vonatra". Utazott is, de közben keményen dolgozott, amig Nyékládházá- tói Leninvárosig kiásta ezeknek a különleges pörgetett betonoszlopoknak a helyét. Leninváros- ban a kiszolgált forgalomirányító asztal mellett már az új dominó várja, hogy az állomásra begördüljön az első villanymozdony. {Cikk az 5. oldalon.) Miskolci acélháló a betonba Madridi találkozó Nem tudtak megállapodni a napirendben Dr. Petrán János nagykövetnek, a magyar küldöttség vezetőjének elnökletével kezdődött el tegnap a madridi találkozó előkészítő szakaszának utolsó ülésnapja, amelyen a küldöttségeknek kölcsönösen elfogadható napirendet, ügyrendet kellett volna kidolgozniuk és jóváhagyniuk a ma kezdődő érdemi találkozó számára. Az egész napon át, többszöri megszakításokkal tartott plenáris ülések és közben folytatott nemhivatalos konzultációk után, egy perccel éjfél előtt az elnöklő dr. Petrán János nagykövet „megállította” a madridi találkozót előkészítő értekezlet óráját és két órára felfüggesztette az üléstEzután Jost Pedro Peres- Llorca spanyol külügyi állammin. ter Javier Rupcrez nagyköve: nek, a spanyol küldöttség vezetőjének társaságában megbeszélést tartott az amerikai és a szovjet küldöttség vezetőivel, Griffin Bellel és Max Kampleman- nal, illetve Leonyid lljicsov- val és Jurij Dubinyinnal. Ma hajnalban 4.20 órakor dr. Petrán János, az értekezlet hivatalos óráját továbbra is megállítva tartva, délelőtt 11 óráig felfüggesztette az ülést, mivel a nemhivatalos konzultációkon és a plenáris üléseken, amelyek - zárt ajtók mögött folytak, j érdemi haladást nem értek ‘ él. December 12—14.: Irak a végsőkig kitart Iránnak fogytán a felszerelése? A Szakszervezetek Országos Tanácsa tegnap ülést tartott. Gál Lászlónak, a SZOT főtitkárhelyettesének előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a Szak- szervezetek Országos Tanácsának a XXIV. kongresszus elé kerülő jelentését, valamint a magyar szakszervezetek alapszabályának módosítására vonatkozó tervezetet. Megvitatta és elfogadta Jakab Sándornak, a SZOT főtitkárhelyettesének előterjesztésében a kongresszusi határozati javaslattervezetet. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára ismertette a XXIV. kongresszus szóbeli referátumának főbb gondolatait. A tanácsülés megbízást adott a jelölést előkészítő bizottságnak és a kongresszuson működő munkabizottságoknak. A Szákszervezetek Országos Tanácsa úgy döntött, hogy a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusát december 12-, 13-, 14-re hívja össze. a folyó Négyszázötvenen Csökkenteni lehet az építőiparban az acél felhasználását a December 4. Drótművek új termékével, a bordázott acélhálókkal. Az acélszálakra sajtolt mintázatok lehetővé teszik, hogy az ilyen szálakhoz a beton jobban tapadjon és így a belőle készült háló a különféle terhelő erőket jobban átveszi. Az így gyártott hálóknál mintegy 15—20 százalékkal lehet csökkenteni a szálak súlyát az eddigi, bordázat nélküli hálókhoz képest. Minthogy a szakemberek szerint a hatodik ötéves terv végéig az építőiparban évente mintegy hatvan—nyolcvan- ezer tonna hegesztett hálóra lesz szükség, ezáltal több ezer tonna értékes anyag megtakarítására nyílik lehetőség. A miskolci üzemben már túl vannak a kísérleti gyártáson, és évente mintegy harmincezer tonna» bordázott acélhálót tudnak készíteni. Szaddam Husszein iraki elnök a háborús konfliktus óta tegnap első ízben tartott sajtóértekezletet. Bejelentette, hogy Irak addig folytatja a háborút Irán ellen, amíg a teheráni kormány el nem ismeri vereségét, vagy amig Iránt — ha kell — romba döntve kényszeríti a megadásra. Hozzátette: amennyivel Irán ellenállása meg- hoszabbítja a háborút, annyival többet követel majd a legyözöttől, hogy a többletáldozatot Iraknak viszaté- rítse. Követelései közt felsorolta a Hormuz-szorosban levő három sziget visszaszolgáltatását előbbi gazdájának, az Egyesült Arab Emirátusoknak és Irak számára a teljes szuverenitást a Shat al-Arab vizén. Hangsúlyozta, hogy Irak „bármeddig” képes a háborút folytatni. Baniszadr iráni elnök tegnap Teheránban kijelentette, hogy az iráni csapatok megállították az iraki hadsereg támadását. „Reméljük, hogy hamarosan elkezdődik a háború második szakasza, amelyben viszavetjük az ellenséget oda, ahonnan jött” — mondotta az elnök. Szerinte Iránnak rendkívül jól jönne, ha a túszügy „egy héten belül” megoldódna és az ország ismét részesülne a külfölddel való gazdasági kapcsolatok előnyeiből. Ez lehetővé tenné — jelentette ki Baniszadr —, hogy Irán kiegészítse hadfelszerelését. „Ha azonban egy hétnél tovább elhúzódik az ügy, már nem sok hasznunk lenne a dologból." a gátakon A harmadikétól hetedikéig tartó esőzés, valamint az ennek hatására elolvadt hó miatt megemelkedett az észak-magyarországi folyók vizszintje. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság emiatt a Tiszán Tak- takenéz és Tiszayalk térségében I. fokú készültséget tart, mert a folyó még lassan árad. Árad a Bodrog is, ma este vagy holnap reggel várható a tetőzés. A Sajón lényegesen javult a helyzet: tegnap reggeltől megszűnt az áradás. Nagy erővel folyik a védekezés a belvízzel borított területeken. Tíz szivattyútelep és hat szivattyúállomás működik, és mintegy másfél millió köbméter vizet emelnék vissza a folyóba. Az Adf-li csomópont Befejezéséhez közeledik a 3-as út Miskolcon átvezető szakaszának építése. Az Ady- hídi csomópontban már fölállították az éjjel is kitűnő látási viszonyokat biztosító óriás kandelábereket, fölszerelték az útbaigazító táblákat, és aSzinva új hídja építésének befejezése után már a sávosztó vonalak fölfestése lesz a munka következő fázisa. Ezekben a napokban fugázzák az útpálya két oldalán levő szegélykősort a KÉV-Metró Vállalat dolgozói, és remélhetőleg nem lesz akadálya az útszakasz tervezett időpontban történő átadásának. CSólymos felv.) November 24—30-r Kisipari építőipari napok XII. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM 1980. NOVEMBER 11., KEDD 031= mMI A KIOSZ Borsod megyei Titkár ága kisipari építőipari szakmai napokat rendez. Az eseménysorozatot november 24-én délelőtt 10 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Házban dr. Pusztai Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese nyitja meg, majd szakmai filmvetítés kezdődik. Ezután a biztonságos munkavégzés jogi szabályozásának legújabb tudnivalóiról hangzik el előadás, majd Gáspár Lajos, a KIOSZ Országos Munkavédelmi Bizottságának titkára ismerteti az építőipari munka- és balesetvédelmi tudnivalókat. A szakmai napokon tart ismertetőt az építőipari anyagokról, a beszerzési lehetőségekről Cservenyák Ferenc, az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat igazgatója, s az építőipari árak alkalmazásának tapasztalatairól Kru- sinszkiné Szilasi Gizella, a megyei tanács építési osztályának szakértője. November 24-én nyílik a Gárodonyi Géza Művelődési Házban az a kiállítás, amelyen speciális építőipari anyagokat, kisgépeket mutatnak be november 30-ig, naponta 10 és 20 óra között. A kiállítók ezúttal miskolci-borsodi kisiparosok, illetve a TÜZÉP. A további napokon előadások hangzanak el a kislakásépítés koncepcióiról, bemutatnak a kislakásépítéshez ajánlott terveket ismertetik a magánlakás-építésben is használható házgyári technológia lehetőségeit, az új építőipari anyagokat és technológiákat. November 27-én, 13 órakor pedig fórumot rendeznek. amelynek vitaindító előadását Szoboszlai Tibor, a megyei tanács építési osztályának helyettes vezetője tartja. A kisipari építőipari napok tapasztalatait november 28-án délután, Csatári Ernő, a KIOSZ megyei titkára értékeli. Ekkor hirdetik ki a kislakásépítésnél hasznosítható, saját készítésű építőipari kisgépek tervezésére, készítésére kiírt pályázat eredményét. Havazhat Európa időjárását két időjárási zóna ütközése határozza meg. Dél-Európában napos, kellemes az idő, tőlünk északabbra: hóesés, záporok, hideg szelek. A két front ütközése nálunk is fel- hóátvonulásokat, esőt, hózáporokat okozhat. A ma reggeli kellemes napsütés ellenére a hőmérséklet nem emelkedik plusz 5 fok fölé.