Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-11 / 264. szám
Jövőre már biztosan dolgozhatnak A kisegítő iskola után + A Dózsa-emlékmű terve Egy elkötelezett művész szobrai Kiss István kiállítása A kisegítő iskolákban jelle- güünél lógva nem könnyű a/, elet, ue aki itt tanít, a z erre szerződött, és egyetlen intézmény sem az iskolásokért aggódik, nem aggódik értük jou- ir.n a szükségesnél. Amíg/gyerek, amig iskolába jár a különböző lökön értelmi fogyatékos kicsi és nagyobb, addig jó helyen van. A családok es velük együtt az intézmények igazi gondja akkor kezdődik, ha a megkülönböztetett oktatásra, figyelemre szoruló fiatal úgy jut túl a tanköteles kor határán, hogy nem végzi el a kisegítő iskolát, mert egy bizonyos fokon túl kepezneletlen. Sokszor hallottam az elmúlt rvek során: addig, amig csak lehet, itt tartjuk okét, de aztán jönnek a kicsik, kell a hely. Sokszor nem ludjuk, mi lesz velük, hogyan illeszkednek he valamiképpen mégis az életbe, hol találnak a maguk es környezetük mindennapjait is megkónnyitó munkát'.’ Sokszor megkérdeztük ezt a átsegítő iskolák pedagógusaivá együtt mi is, es most szívesen adjuk hírül, hogy néhány hónap múlva enyhíteni tud a varos az arra rászorulók gondjain. A városi tanács művelődési, egészségügyi es munkaügyi osztályának képviselőivel a július 7-e óta érvényes végrehajtó bizottsági haiarozatrol beszélgettünk. Mert a határozat ugyan egységes, egyértelmű, de valamennyiíik összehangolt munkájára van szükség hozzá, hogy valósággá is váljon. Porkoláb Tiborne, a művelődési osztály gyermekvédelmi főelőadója számokat, tényeket mond: — Pillanatnyilag 443 értelmi fogyatékos gyerek jár a város kisegítő iskoláiba, évente 30-an, 40-en végeznek. Aki a tanulmányait az előirt időre megnyugtatóan befejezte, azt az elmúlt években sikerült szakmunkásképzőbe beiskoláznunk; most úgy tudjuk, hogy ez a lehetőség iyi9-töl megszűnt. Ha azonban képezhető, a sorsáéit mégsem aggódunk any- nyira, mint azokért, akik a betegségük különböző fokának megfelelően legtöbb, hogy írni, olvasni tudnak, vagy azokért, akik kepezhe- tetlenek, sót mindennek a t-icjeoen felügyeletre szorulnak. Nagyon sokszínű egyébként a kép. mert az iskolából kikerült fiatalok egy részét a család valamiképpen csak elhelyezi, most néhányszor tízről tudunk, akinek a sorsa, az egyszerű, manuális munkával jói kitölthető mindennapja bizonytalan. — Mert sokukról nem tudunk — veszi át a szót dr. Környei László, az iskolacsoport vezetője. — Korábban rendelet is tamogátta a szülői akaratot, ha nem küldte kisegítő iskolába a gyerekét. Emberileg még érthető is ez; borzasztó nehéz tudomásul venni, hogy gyógyíthatatlan beteg gyerek van a családban. és a tény mellett riasztó a perspektíva is. Mi lesz vele a kisegítő iskola után, tud-e valahol dolgozni? Ha a város képes lesz rá, hogy az iskola utáni lehetőséget, az esetleges munkahelyet is biztosan megmutassa, akkor a családok is könnyebben fueggyőzhetők. Mert sajnos, a tények azt mutatják, hogy a rászoruló gyerekek száma nő, nőni fog a kisegítő iskolákba járók szama is. — Ha magánúton, „protekcióval'’ eddig is elhelyeztek a rászoruló fiatalokat, talán már korábban is lehetett volna ezt intézményesíteni. Orosz István, a munkaügyi osztály helyettes vezetője hogyan látja: a város sok-sok üzeme, vállalata nem tudna gyárkapun belül segíteni? — Annyit hivatkozunk a munkaerőmozgással is együtt járó, megváltozott gazdasági viszonyokra, hogy most inkább másféle tényeket mondok. A 18 ezres Lenin Kohászati Műveknek több. mint ezer az 1800 embert foglalkoztató Borsodi Szénbányáknak kétszáz csökkent munkaképességű dolgozója van. Elsősorban őróluk kell minden vállalatnak gondoskodni es a csökkent munkaképességűek elhelyezésere a lehetősegek valóban szűkösek. Az elmúlt években a kisegítő iskolát végzett fiatalokat társadalmi nyomásra sikerült elhelyezni, es ezen nem sokat változtat, hogy én hiszem: a vállalatok gondolkodhatnának a lehetőségeik bővítésén. A humánus megfontolásokon túl. a mechanikus és veszélytelen munkával jól elbírók még segítséget is jelenthetnének. — A csökkent munkaképesség fogalma sokféle bajt, betegséget rejt. Kiss Gábor- né. az egészségügyi osztály szociálpolitikai csoportvezetője szerint van-e erre Miskolcon elég gyógyír? — .Értelmes felnőtt embereknek. többnyire mozgássérülteknek létesült a Szentpé- teri kapuban hajdan a szociális foglalkoztató. Van könyvkötőrészlege: csengőszerelésseJ. a Hollóházi Porcelángyárnak dobozok készítésével foglalkoznak pillanatnyilag; Miskolcról a mű- anvag-fel dogozó adott már többször munkát. Értelmi fogyatékos itt nagyon kévés van, aki ideig-óráig eljön, az is elmarad. Ez a hely nem értük van, pedig mi, akikhez a tizennyolc éven felüliek sorsának intézése tartozik, nagyon erezzük, tudjuk, hogy mennyire segítségre szorul, aki beteg. Csak zárójelben mondom, hogy a többi között ezekben a hónapokban járnak az értelmi fogyatékosok felügyeletét biztosító napközi ügyében is (pénz van rá, megfelelő helyiség kellene). es nagyon megnyugtató, hogy a dolgozni képes betegek sorsa a jövő évben sínre kerül. Az ország sok városában vannak a kisegítő iskola utáni tanulmányokat is biztosító továbbképző intézetek. Szegeden. Budapesten, Szombathelyen olyan célvállalatok, ahol értelmi fogyatékosok dolgoznak ... — A végrehajtó bizottság határozata pedig azt mutatja, hogy ügyüket városunkban is erélyesen veszi kézbe a tanacs. Mit foglal tehát magában a határozat, és mikorra tarható eredmény? — A következő év nyaráig foglalkoztatási lehetőséget kell biztosítani a csökkent munkakepessegűeknek. és a kisegítő iskolákból kikerült fiataloknak — mondja Orosz István. — Ezekben a napokban alakul meg az az operatív bizottság, amely pontosan utánajár: a bonyolult jogi és egyéb konzekvenciákkal együtt milyen munkát tudunk biztosítani. Az már biztos, hogy a gázmüvek József Attila utcai telephelyén (máshová költöznek) az irodaházat a rendelkezésünkre bocsátják. Itt hatvan-hetven embert tudunk foglalkoztatni, és nyilván a bővítésre is lesz lehetőség. (makai) Érdekes dokumentummal gyarapodott legutóbb az egri Dobó István Vármúzeum oklevélgyűjteménye. Megkerült ugyanis Zolthay Jánosnak. a híres egri hős. a várvédő lovasság kapitánya. Zolthay István apjának 1513- ban keltezett nemesi oklevele. Kelta fegyverek jöttek napfényre Aldebrön. Vízvezetéknek ástak árkot a Ságvári utcában, s a 4. számú ház előtt a szerszámok egy ham- vasztásos sírt bolygattak meg. A hamvakat tartalmazó urna mellett- összehajtogatott vaskardot és vasból készített land zsarudat találCsaknem félszáz köztéri szobra áll az országban Kiss István Kossuth-díjas szobrászművésznek. Miskolci Kiállításának —. mely a napokban nyílt meg — a Vasas Galéria ad otthont, a Di - ósgyőri Vasas Művelődési Központban. (A művelődési központ előtti szobor is Kiss István alkotása.) Talán még soha nem volt ilyen gazdag tárlat a Vasas Galériában, néhány plasztika így sem fért el benne, ezek a kiállítóhelyiség előtt fogadják a látogatókat. Megvalósult és felállításra váró köztéri szobrok kicsinyített másai — helyesebben: tervei — teszik ki a bemutatott anyag zömét. A viszonylag kis méretek is monumentális hatást keltenek, lenyűgözlek ezek a plasztikák, gyönyörködésre, elgondolkodásra serken lenek. Drámai hatásúak. vagy ..csak" egyszerűen szépek. Szépségesen félelmetes például a Szitakötők című alkotás, a két — valóságos meA szovjet Hímek fesztiváljának záróünnepsége Kuritvánban. a November 7. filmszínházban csütörtök délután 3 orakor tartják meg — a megyei tanács művelődési osztálya és a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat rendezésében — a szovjet filmek fesztiválja ’80 záró- ünnepségét. A filmnapokat Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának osztályvezetője zárja be. előadást tart Benedek Miklós filmkritikus, s levetítik a szovjet filmművészet egyik kiemelkedő alkotását, a Potyomkin páncélos című filmet. tak. Az értékes tárgyakat Al- debrő plébánosa, Füzesy István és Bátonyi Mihály tanár mentette meg és juttatta el az egri múzeumba. Egy régi mesterség, a mézeskalácsosság újabb emlékeivel is gyarapodott az egri vármúzeum. E mesterség utolsó képviselője, a mé- zeskaláésos és gyertyaöntő dinasztia tagja volt Ódry Dániel, s az ő hagyatékából került most öt vásározóláda is a múzeum tulajdonába. Korábban a múzeumi gyűjteményben a mázeskalácsos mesterség eszközeiből csak ütőfákat és úgynevezett kibökő formáikat őriztek. reteihez képest gigászira nagyított — fémállat mintha a természet kiszámíthatatlan, gyilkos erőit jelenítené meg. Szinte ellenpontja a Szitakötőknek a Népmese című kompozíció. Nyugalom, békés őserő árad a három bikából. homlokukon a Nap. a Hold és a csillagok jelképeit viselik. Nem kell bemutatni a Tanácsköztársaság emlékművet, a Pest-Buda egyesítésének centenáriumára született művet, ezek tervei is szerepelnek a kiállításon. Történelmünk nagy alakjai ' — Dózsa, Széchenyi — mellett itt látható Kiss István Petőfi-szobra, a lantját pengető Tinódi. A haladas melletti elköte- : lezettség. a humánum szobrai Kiss István művei. A tárlat naponta 2-től este 7 óráig látogatható. Sz— KEDD Kossuth rádió: 12.00- Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Hangverseny délidőben. — 14.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.30: Mai dalok. — 14.40: 100 éve született Jordan Jovkov bolgár író. — 15.00: Hí- rek. — 15.10: Haydn. D-dur vonósnégyes. — 15.28: Nyitnikék..-- 16.00: Útközben. — 16.05: örökzöld dallamok. — 1.7.00: Hírek. Útközben. — 17.07. Mit várunk tőlük? — 17.32: Uoruhy Hanna énekel. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol vol-. hol nem volt... — 18 30: Eüti Magazin. — 19.15: Opera-iMÜvészlemezek. — 20.09: A mufti, a püspök és a lelkész. — 20.39: Népzenei Hangos Újság. — 21.19: Magyar jakobinusok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A hamburgi Monleverdi-kórus Monte- vecdi-madrigálokat énekel. — 22.50: Meditáció — a szolgáltatásról. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Táncdalok. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiákoktól. — 13.30: A gyermekeknek irta: Bartók Béla. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Tiptop parádé. — 18 30: Hírek. — .18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19.00: Népdalkörök országszerte. — 19.20: ..Vallástörténet” az Univerzum könyvtárban. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.36: A leányőrző. Vígjáték. — 21.18: Sanzonszemle. — 22.16: Nótacsokor. — 23.00: Hírek. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.41: A drezdai nemzetközi dixielandfesztivál felvételeiből. — 13.00: Hírek. — 13.07: Rózsaméz. — 13.34-: Külföldi táncdalok. — 14.06: Wilhelm Furtwängler vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart és a Phil- harmonia Zenekart. — 15.34: Áriák olasz szerzők operáiból. — 16.15: Labirintus. — 16.30: Pong- rácz Péter oboázik. Bánky József zongorázik. — 17.30: Gyógyítható-e az angolkór? — 18.00: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Brahms-műveket énekel. — 18.29: Beethoven: c-moll szonáta. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Bach-hangversenye. —■ Kb. 21.30: Operakettősök. — 22.00: A háborúnak vége. — 22.30: Hírek. ^c A Felszabadult c. szobor terv Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. - 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Zakar János és Regös Zsolt. — 17.45: A/, igazságügy fóruma. A zálogjog. Dr. Timar László előadása. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A politikai könyvnapok Heves megyei megnyitója Hatvanban. — A Zöldért téli felkészülése.) — 18.25-18.30: Lapés müsórelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.05: Egészségünkért. — 16.10: Hírek. — 16.15: A könyvek mögött. — 17.00: ..Néköd a gonosz s/.öm ne ártson . . .” — 17.35: Mindenki iskolája. — 18.40: Állunk szolgalatára.. — 19.10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Ártatlan kék szemek. — 20.50: Szép magyar tánc. — 20.55: Párbeszéd a film- szalaggal. — 21.05: Beethoven: C- dűr zongoraverseny. — 21.45: Magyarok a világ végén. — 22.30: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Dmitrij Sosztakovics. Portréfilm. — 20.43: Autó-motorsport. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Kertünk — udvarunk. — 21.50: Nyári hőségben. Szlovák televízió: 16.15: Ipari tanulók műsora. — 16.45: A tudomány és a technika világa. — 17.35: iskolatévé. — 18.15: Portré- film. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Autósok-motoro.sok magazinja. — 19.10: Egy kis muzsika. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gladiátor. Szovjet film. — 21.35: Dokumentumműsor. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Könyvek. — 22.35: Zenés műsor. — 23.00: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Csabai Kálmán festményei. — József Attila Könyvtár (12—20): Szelényi Károly fotói. — Vasas Galéria (14—19): Szovjet tájak, szovjet emberek. — Pályaválasztási kiállítás. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Barlangkutatás Magyarországon. — Ifjúsági Ház (10—18) : Fél évszázad története bélyegeken. — Mini Galéria (10 —18) : Filmplakátok. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Műtárgyvédelem a néprajzi muzeoÚj kincsek az egri vármúzeumban A politikai könyvnapok menyei megnyitója Sátoraljaújhelyen, az új járási-városi könyvtárban Vavrek István, a városi part- bizottság első titkára nyitja meg a politikai könyvnapokat. holnap délután 3 órakor. Ünnepi beszédet mond Kovács Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának osztályvezetője. Vidor Vasarely az egyetemen A pécsi Janus Pannonius Múzeum Vasarely grafikai gyűjteményeiből nyílik kiállítás szerda délután 3 órakor a Nehézipari Műszaki Egyetem galériájában. A kiállítást dr. Aknai Tamas, a művészettörténeti tudományok kandidátusa nyitja meg. „Ének, sírás ti fan*’ A népszerű énekes. Diny- nyés József lesz a vendege holnap délután fél 5-kor a fiatal vasutasoknak. A Vörösmarty Művelődési Ház rendezésében, a MÁV Vontatási Főnökség ifjúsági klubjában tartja meg Ének, sírás után című műsorát. lógiában. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Otto elete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—15) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—15): A miskolci színészet története. Filmszínházak: Béke (±4. hnG) r A versenyló elrablása (mb. színes* szovjet film). — (8): A Farkas-} sziget rejtélye (mb. színes román film). — Béke karaaramofi (4) : Gulliver (mb. angol—belga film). — (6): A tizedes meg a* többiek (magyar film). — Kossuth (f3): A frontvonal mögötti I—II. (mb. színes szovjet film, dupla helyár!) — (7): Severing (mb. színes NDK—román film). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7) Viva Mexikó! (szovjet film). — Táncsics (f5. ti): Csontváry (színes magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Táncsics kamaramozi (6): Száll a kakukk fészkére (színes ameri-' kai film, 16 éven felülieknek. II.. helyár!) — Fáklya (f5. f7) Mondd, hogy mindent megteszel értem (mb. színes olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk,' II. helyár!) — Szikra (4, 6): Ke-' resztül a nagy vízválasztón (mb. színes amerikai film). — Petőfi (fő): Emberi sors (szovjet . film). — (17) : Good bye és ámen (mb. színes olasz film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. II. hely- ár!) — Tokaj vendéglátóház (7): A javíthatatlan (színes francia film, 14 even aluliaknak nem ajánljuk!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Világablak. — 8.51: Olvasólámpa. — 9.06: A St. Mart in-in-the Fields» Kamarazenekar játszik. — 9.44; Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Szovjet előadóművészek felvételeiből. — 11.25: Nóták. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. — 8.20: Tíz per* külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04. 05. 07 jelenti. - 10.00: Zenedelelött. — 11.30: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.30: Delta. — 9.50: Ártatlan kék szemek. — 10.40: A MOM-iskOla. — 11.10: Velence dúrbán és moll- ban.