Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-18 / 245. szám
belföld REKORD A KAPOSVÁRI CUKORGYÁRBAN. Minder, eddigit meghaladó teljesítményt produkált az idény eddigi részében a Kaposvári Cukorgyár. A napi répafeldolgozás — fennállása óta első alkalommal — meghaladja a 3000 tonnát. Tegnap reggelre minden eddigi csúcsot megdöntötték: 3410tonna nyersanyagból vonták ki az édességet, s 436 tonna cukrot raktároztak. Az idény 27. napjáig 81 ezer tonna répa feldolgozásával. 9152 tonna cukor gyártásával a tervezett mennyiség több mint egynegyedét előállították. Tavaly ugyanennyi idő alatt 1400 tonnával volt kevesebb a feldolgozott nyersanyag és húsz százalékkal kevesebb a raktárba került cukor. SZÍNJÁTSZÓ GYERMEKEK TALÁLKOZÓJA. Gyöngyösön tegnap megkezdődött a színjátszó gyermekek országos találkozója. Gyermekegyüttesek a színjátszás, népi játékok, továbbá a tárgyfor- máló művészet területén mutatják be felkészültségüket a szakmai zsűrinek. A program keretében az együttesek vezetői szakmai tanácskozásokon beszélik meg tapasztalataikat, cserélik ki módszereiket. A FIT KUPA. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár parkolójában vasárnap délelőtt 10 órakor rendezik az AFIT Kupa autós ügyességi verseny idei utolsó fordulóját. Nevezni a helyszínen fél 10-ig lehet. BAJTÁRSI TALÁLKOZÓ. A Belügyminisztérium központi klubjában tegnap bajtársi találkozót rendezett a Magyar Partizán Szövetség a spanyol polgárháborúban, a francia és belga ellenállási harcokban részt vett tagjai számára. A találkozón Sárközi Sándor nyugállományú vezérőrnagy, a Magyar Partizánszövetség titkára köszöntötte a résztvevőket, majd Vincze József nyugalmazott nagykövet, a partizánszövetség választmányának tagja emlékezett vissza a régi harcok eseményeire. HALÁLOS BALESET. Halálos baleset történt október 16-án az esti órákban Ormosbányán. Koncz József 17 éves segédmunkás, ormosbányai lakos vezetői engedély nélkül, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját és felborult. Koncz Józsefet a kazincbarcikai kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. Utasa, Kocsis István 19 éves ormosbányai lakos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lotlóigaz- gatóság közlése szerint a 42. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 103 fogadónak volt, nyereményük egyenként 72 406 forint; 3 találata 7039 db, nyereményük egyenként 528 forint. A 2 találatos szelvények száma 180 224 db. ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. December 1-től kötelező! Tegnap délelőtt a megyei rendőr-főkapitányságon bemutatták azt a téglalap alakú, piros-fehér csíkozású fényvisszaverő táblát, amellyel a KPM, és a BM közös 23/1975- ös rendelete szerint december elsejétől fel kell szerelni minden egyes, forgalomban részt vevő lassú járművet — kézi kocsit, lovas kocsit egyaránt. A tábla 388 forintba kerül, a festékanyagot Svájcból szerzi be a gyártó budaörsi Texelektro Ipari Szövetkezet, és a MOBIL Kereskedelmi Vállalat forgalmazza. Miskolcon már több száz darab elfogyott ezekből az igen hasznos táblákból, és a MOBIL raktáraiban további tízezer vár kiszállításra. Ezzel, úgy tűnik, sikerül végleges megoldást találni az állandó balesetveszélyt jelentő kivilágítatlan, útszélen poroszkáló lovas kocsik időbeni észrevételére. (Sólymos felv.) Röplabda NB I Az MVSC meglepő veresége GYÁSZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, nagynéni és rokon, LŐCSEI VILMOS NÉ sz. Vincze Margit október 16-án, 57 évi házasság; után elhunyt. Temetése ham- vasztás után fog megtörténni. A gyászoló család DOMONKOS GYULA október 20-án, 13 órakor lesz a Véggel elhunyt. Temetése 1980. •któber 20-án 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui központi temetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei: Gyuszika és Marcell, asiüei, testvére és a rokonság. Lassan véget ér az NB I-es női röplabdabajnokság, de az alsóházban levő csapatok közül még mindig nem dőlt el, melyik lesz az, amelyik jövőre az NB II-ben szerepel majd. Az MVSC tegnap hazai pályán nem tudott győzni a gyengébb képességű Szombathely ellen és így továbbra is a kiesés veszélye fenyegeti a zöld-fehéreket. MVSC—Szombathelyi Haladás 2:3 (13. 9. —6. —11. 8). Miskolc, vezette: ifj. Kiss és Gulyás. MVSC: Urbánné. Pázmándi, Molnár, Leisztné, Perecsi. Szlovák. Csere: Laib. Edző: Homola György. Előzetesünkben azt írtuk, hogyha sikerül győzni a Haladás ellen, akkor már majdnem biztos, hogy az MVSC elkerüli a kiesést. Ezért azt vártuk, hogy a mérkőzésen nagyon lelkesen, sokat mozogva játszanak majd a lányok. Sajnos, csak a mérkőzés egyes rövid szakaszaiban lelhettük fel az előbb említett tulajdonságokat. Az első játszmában mégis úgy tűnt. a hazaiaknak sikerül a két pontot megszerezni. miután már 9:4-re vezettek a vasutaslányok. A vezetés mégsem nyugtatta meg az együttest: hajmeresztő hibák után a vendégek előbb egyenlíteni tudtak, majd l5:lo-ra nyerték a játszmát. Ez láthatóan letörte a vendéglátókat és a második játszmában képtelenek voltak összefogni. A harmadik játékrészben az MVSC Perecsi nyitásaival. Leisztné és Molnár hráló előtti jó játékával és leütéseivel pillanatok alatt elhúzott és az előnyt tartva 15:6-ra nyerték a játszmát. A könnyelműsködö vendégek még mindig nyugodtak voltak, hiszen nekik már csak egy játszmagyőzelem kellett a sikerhez, míg az MVSC-nek kettő. Nyugodtságuk azonban elhagyta őket, amikor látták, hogy a hazaiak lendületbe jöttek és isiire nyerték a negyedik játszmát. Az MVSC 0:2-ről egyenlített és most már valamennyien reménykedtünk abban, hogy az a lendület, amivel vert helyzetből újra nyílttá tették a mérkőzést. elég lesz a döntő játszmára is. Lendületük azonban megtörd a ‘rengeteg hiba miatt. Nem volt egy jó feladás, leütés. Nem is csodálkozhattunk, hogy a szombathelyiek sorra kihasználták a zöld-fehérek megingásait és végig vezetve 15:8-ra nyerték meg a döntő játszmát, es ezzel együtt a mérkőzést is. A hazaiakat csak azért dicsérhetjük. mert fvolt lelki erejük kiegyenlíteni, de az már érthetetlen, miért nem tudták kihasználni a lehetőséget. Még nincs minden veszve, de most már sokkal nehezebb lesz a bennmaradást kiharcolni. Különösen a tegnapi teljesítménnyel nincs sok remény. D. Gy. Még mindig reng a föld Algériában Üjabb erő.-, földlökések voltak csütörtökön az algériai El-Asnamban és környékén. Az algíri geofizikai központ szakemberei szerint utórengésekről van szó. amelyek száma naponta eléri a kétszázat. A legutóbbi földmozgások nem követeltek halálos áldozatokat, de teljesen összedőlt az a néhány épület is, amely viszonylagos épségben maradt az előző földmozgások után. Megfeszített erővel folytatódik a romok alatt rekedtek mentése. Hat nappal a természeti katasztrófa ulan egy tízhónapos éietber.levő csecsemőt sikerült kimenteni a romok alól. Az idő múlásával azonban egyre csökken az esély arra, hogy még élőket találnak. A katasztrófának eddig 6000 áldozata van. A fedél nélkül maradtak helyzetét tovább súlyosbítja a csütörtök délután óta tartó eső, amely a járványok kialakulásának veszélyét is erősíti. Az ország egészség- ügyi hatóságai szigorú intézkedéseket tesznek a tömeges megbetegedések megelőzésére: leölik a járványokat leginkább terjesztő kóbor házi- í állatokat és fertőtlenítő sze- , reket permeteznek szét. Bendzsedid Sadli algériai elnök szerdán El-Asnam egész körzetét katonai igazgatás alá helyezte és szigorú rendeleteket hozott a fosztogatók ellen. Szakadatlanul érkeznek a nemzetközi segélyek a földrengés áldozatainak megsegítésére. Irak 10 millió dollárt küldött El-Asnam újjáépítésére. Az iráni, a japán és a görög segélyszállítmány mellett szerdán megérkezett Algírba a szovjet, csütörtökön a magyar Vöröskereszt adományait — gyógyszereket, orvosi berendezéseket, sátrakat és takarókat — szállító repülőgép. külföld Ittasan — az italért Az idült alkoholistáknak a szeszes ital sok esetben szinte jobban hiányzik, mint a „levegő”. Ha inni kezdenek, mindent megmozgatnak azért, hogy „beteljen” a pohár. Az 51 éves járdánházi Litafik Béla, mert nem akartak neki italt kérni, csaknem embert ölt. Az idős férfi augusztus 19-én az esti órákban részegen tért be a járdánházi italboltba, s amikor italt kért, részegségére tekintettel nem szolgálták ki. Ekkor az otthoni fogyasztásra a boltban vásárolt egy liter borral leült ismerőse, Mudriczki László mellé, akinek segítségével felbontotta az üveget. Iszogatott, s a kövezetre is locsolta a szeszt. Ezt észlelve az italbolt vezetője Litafiktól elvette a bort azzal, hogy majd ha józan lesz, megihatja. A férfi erre asztaltársát kérte, hogy hozzon neki italt, ám Mudriczki László ezt megtagadta, mondván: eddig sem szolgálták ki. Később Mudriczki a pulthoz ment, hogy magának és ismerősének, Molnár Kálmánnak italt kérjen. Litafik feldühödött, hogy számára ugyanezt nem tette meg, ezért köíöz- ködni kezdett, majd lökdöste Mudriczkit. Amikor az megpróbálta eltolni magától, LitafJk kést húzott elő, amellyel mellkastájékon szúrta Mudriczkit. Az orvosszakértői vélemény szerint Mudriczki László közvetve életveszélyes sérülést szenvedett el, mert amennyiben nem kap időben és szakszerű orvosi ellátást, úgy az életet közvetlenül is veszélyeztető szövődmények is kialakulhattak volna. A Borsod megyei Főügyészség a fentiek alapján aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja Litafik Bélát. Az ügyet a Miskolci Megyei Bíróság tír. Batta Miklós tanácsa tárgyalja majd. T. Z. Tegnap kezdődött meg a közlekedésben az „idős emberek hete'. Immár ötödik alkalommal irányítják a társadalom, s ezen belül mindenekelőtt a gépjárművezetők figyelmét arra: a 60 éven felüliek több segítségre, megértésre és féltésre szorulnak. Ezekben a napokban országszerte a KözlekedésbizANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Tóth Zoltánnak és Szűcs Piroskának Tibor; Sasvári Sándornak és Szalóki Máriának Anna Emőke; Hankó Sándornak és Balogh Rózának Sándor; Hrubi Gábornak és Marincsák Ilonának Tamás; Miklós Gábornak és Gyulai Évának Adrienn Ágnes; Markja Györgynek és Kovács Katalinnak Anikó; Vas Tibornak és Farkas Ibolyának Irén; Pásztor Bertalannak és Dudás Jusztinának Jusztina Györgyi; Kovács Imrének és Kenyeres Erzsébetnek Zoltán; Danyi Jánosnak és Hajdú Erzsébetnek Renáta; Bodnár Jánosnak és Mi- nya Katalinnak János; Körösi Zoltánnak és Németh Margónak Eszter; Marton Józsefnek és Szepesi Mária Ágnesnek József Tamás; Madaras Gézának és Gál Máriának Melinda; Sztankovics Lászlónak és Kovács Erikának Ágnes; Soltész Árpádnak és Bálint Saroltának Árpád; Kartnik Ernőnek és Labancz Gabriellának Gabriella; Török Csabának és Veszka Évának Bernadett; Fehér Lászlónak és Kondás Ildikónak Tamás; Szabó Lászlónak és Novotnik Tündének Lász- ió; Demkó Balázsnak és Melega Zsuzsannának Annamária: Böszörményi Imrének és Bencze Editnek Orsolya; Zsova Ferencnek és Vajas Zsuzsannának Mónika: Velők Józsefnek és Kovács Máriának Viktória Krisztina; Hankó Zoltánnak és Csóka Évának Zoltán; Földvári Lászlónak és Krivián Máriának Tünde; V achter Mátyásnak és Braun Máriának Attila; Galgóczi Istvánnak és Trestyánszki Erzsébetnek Edina; Szűcs Gyulának és Czapák Máriának Gyula; Szabó Lajosnak és Szigethy Évának Judit és Tünde; Bozik Tibornak és Oláh Annának Beáta Anna, Juhász László Tibornak és Csanádi Erzsébetnek Ildikó; Hra- bovszki Barnabásnak és Fónagy Erzsébetnek Barnabás: Melher Lászlónak és Székely Éva Zsuzsannának Viktor; Borkúti László Imrének és Murányi Máriának Eszter; Burai Viktornak és Iváncsik Éva Ágnesnek Éva;Ko- lyuth Ferenc Lászlónak és Kop- csó Editnek Zsolt; Csele Istvánnak és Szabó Máriának Tamás nevű gyermeke. MEGHALT: Dr. Szabó-Pap Zoltán Béla; Mátrai Gyuláné (Vitányi Mária); Krisztán Ferenc; Czédli László- né (Kovács Vilma); Sütő László; Doma Árpád; Kecskés László; Hubai Istvánné (Domonkos Margit). tonsági Tanács sok száz aktivistája keresi fel a szociális otthonok lakóit, látogat el a nyugdíjasklubokba, a művelődési otthonokba; az üzemekben pedig nyugdíjastalálkozókat szerveznek. Mindenütt hasznos és megszív-, lelendő tanácsokkal látják el az idős korosztály tagjait, ismertetik velük a közlekedés alapvető szabályait. Felhívják az úttörőcsapatok figyelmét, hogy amikor iskolájuk közelében közlekedési ügyelettel segítik a diáktársak biztonságos átkelését, gondoljanak az idős emberekre is. Szervezzenek számukra is — a forgalomban részvételüket megkönnyítendő — kis társadalmi csoportokat, és ne csak az „idős emberek hetén”. A Volán párt- és szakszervezeti szervei, a szocialista brigádok is sokat tehetnek azért, hogy jobb belátásra, fokozottabb segítségnyújtásra késztessék az egyébként igen fárasztó munkát végző járművezetőket. Az öregekről, a gyalogosok derékhadáról van szó, í egyben a legtöbb balesete' elszenvedők korosztályáról. A tavalyi, csaknem 7000 gyalogos baleset közül 727 végződött végzetes tragédiával, *■ ebből háromszáznegyvenen 60 éven felüliek voltak. Tehát az utakon életüket vesztett gyalogosoknak csaknem a fele az idősebb korosztályhoz tartozott. Ez a körülmény is ráirányítja a figyelmet arra, hogy az idős gyalogosok fokozottabban veszélyeztetettek az utakon. UELi HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztőt CSAL A LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsiünszkv ut 15. 3521 Postacím: Miskolc 3501 Pf.. 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-523: belpolitikai rovat: 18-224: várospolitika 18-225; kultúrpolitika 18-226. sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsjlinszky út 15'. 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.• 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17.. 3525 Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható- e hírlapárusoknál Előfizethető: a hlrlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj; egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod negyei Nyomdaipar) Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BELA, — ISSN 0133-0289 TEHERÁN. A teheráni rádió tegnap esti tájékoztatása szerint Irán kategorikusan visszautasította Carter amerikai elnök javaslatát, hogy a New Yorli-ban tartózkodó Radzsai iráni miniszterelnökkel találkozzék cs vele az 52 amerikai túsz kiszabadításáról tárgyaljon. A rádió emlékeztetett arra, hogy Carter elnök „számos bűnt követett el” hosszú éveken át az iráni nép ellen és támogatta a Pahlavi dinasztiát. Az ENSZ székhazában Ardakani iráni delegátus egy újságírónak arra a kérdésére, vajon Radzsai tárgyalt-e VValdheimmel a túszok ügyéről. azt felelte, hogy amikor Iránnak 50 000 áldozata van a háborúban, akkor nem izgathatja 52 túsz ügye. HANOI. Egy Hanoiban kiadott jelentés szerint fegyveres kínai hajók az elmúlt napokban többször sértették meg Vietnam területi vizeit Quang Ninh, Haiphong és Thanh Hoa térségében, illetve a Spratty-szigetek környékén. Ezzel egyidőben a kínai tüzérség többször lőtte Cao Bangh és Ha Tuyen tartományok egyes határ menti körzeteit és kisebb kínai egységek behatoltak vietnami területre. A hanoi jelentés szerint „a helyi fegyveres erők és a lakosság határozottan megbüntette a kínai területsértőket.” WASHINGTON. Washingtonban tegnap amerikai— izraeli megállapodást kötöttek arról, hogy Izrael olajat kap az Egyesült Államoktól rendkívüli helyzetben, vagyis ha máshonnan nem tud elegendő olajat beszerezni. A dokumentumot Edmund Mus- kie amerikai külügyminiszter és Jichak Modaí izraeli energiaügyi miniszter írta alá a Fehér Házban. Tel Aviv a Camp David-i különaíku megkötésekor kapott erre vonatkozó ígéretet. cserébe azért, hogy visszaadja Egyiptomnak a Sínai-félszigeten levő olajmezőket. Az amerikai külügyminisztérium szerint a most aláirt megállapodás nincs kapcsolatban az iraki—iráni háború miatt esetleg felmerülő olajbeszerzési nehézségekkel. PEKING. Peng Csen. a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságának elnök- helyettese tegnap közölte, hogy vagy még ebben a hónapban, vagy a jövő hónap elején megkezdődik Peking- ben a „Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikkhez” tartozó tíz fővádlott pere. A közbiztonsági minisztérium befejezte a vizsgálatot, valamint az előtárgyalást és átadta az ügyet a különleges államügyészségnek, amely rövidesen vádemelési indítványt tehet. A kínai törvények szerint a vádlottakhoz egy héttel a tárgyalás megkezdése előtt el kell juttatni a vádiratot, ami azt jelenti, hogy a tárgyalás megkezdésére október végén, vagy november elején kerülhet sor. BERLIN. Ismeretlen tettesek csütörtökön az NDK kezelésében levő nyugat-berlini S-Bahn egyik állomásán összezúzták az ablakokat, a pénztárfülkéket, a világító- testeket, tönkretették a telefonokat. megrongálták a jelzőberendezéseket. Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere tegnap erélyesen tiltakozott Dietrich Stubbe nyugat-berlini kormányzó-polgármesternél a provokáció miatt, és hatékony intézkedéseket követelt a hasonló bűncselekmények megelőzésére. is emberek hete a közlekedésben