Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-20 / 246. szám

rk Nagy esemény volt ®r utcaszínház a Tanacsköztársasag lakótelepen. * POLITIKAI Ki a p i l a p * XII. ÉVFOLYAM, 2«. SZÁM mo. OKTÓBER 20., HÉTFŐ | UHNAM Ál enyhülésről, a leszerelésről I arsóban Tanácskozik a külügyminiszteri bizottság A lengyel fővárosban ma folytatja munkáját a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése. A teg­nap kezdődött tanácskozáson m európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett államok madridi találkozójának előkészületei­vel, valamint az európai ka­tonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásával kapcsolatos kérdéseket vitat­ják meg. A találkozón Pinkowski és Mladenov bolgár külügymi­niszter rövid beszédet mon­dott. 'Pinkowski kormányfő bevezetőben a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bizottsága és a lengyel kor­mány nevében köszöntötte a testvéri országok külügymi­nisztereit. a delegációk tag­jait. Emlékeztetett arra. hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének má­jusban tartott, jubileumi ülé­sén jelentősen hozzájárult az európai enyhülésért, a fegy­verkezési hajsza megfékezé­séért, a leszerelésért, vala­mint a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításáért ▼ivott harchoz. Pinkowski hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés tag­államainak közös lépéseiben nagy szerepet játszik a kül­ügyminiszteri bizottság. A mostani tanácskozás bonyo- M nemzetközi helyzetben folyik. _A testvéri szövetségben tbmöriWl szocialista országok jWtenáctték és jelenítik ma is • ró. á keedemenyezo evőt az európai kapcsolatok pozitív változásainak alakításában és tartóssá tételében. A Szovjet­unió által következetesen folytatott lenini békepolitika történelmi jelentőségű hozzá­járulás ehhez a nagy ügy­höz” — hangsúlyozta a len­gyel miniszterelnök. ,.A Lengyel Népköztársaság, . amely a szocialista országok | közösségének szilárd alkotó- I eleme, következetesen hozzá­járul a szövetségünk kereté­ben folyó együttműködés erősítéséhez és tökéletesítésé­hez” — hangsúlyozta végül a’ ' lengyel miniszterelnök. $ Petr Mladenov bolgár kül- ? ügyminiszter rámutatott, hogy 1 a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének má­jusi ülésén a világ politikai helyzetéről elfogadott értéke­lés ma is teljes mértékben időszerű. ,,Mostani tanácskozásunkon — mondotta Mladenov — olyan kérdésekről van szó, amelyek kiemelkedően nagy jelentösegüek Európa és az- egész világ jövője szempont­jából. A legközvetlenebb fel­adat, hogy biztosítsuk a mad­ridi találkozó sikerét.” „Számunkra, miként egesz Európa számára, mérhetetle­nül fontos, hogy a madridi találkozón határozat szüles­sék az európai katonai eny­hülés és leszerelési konferen­cia összehívásáról. Teljes mértékben támogatjuk orszá­gainknak azt az álláspontját, hogy e konferenciát a szo­cialista Lengyelország . fővá­rosában, Varsóban rendezzék meg” — mondotta a bolgár külügymmcszter. Miskolci ifjúsági napok Vetélkedők, utcaszínház Ma délután a rádiós vetél­kedővel — amely bat hely­színen zajlik majd — befe­jeződik a miskolci ifjúsági napok öthetes rendezvényso­rozata. A hcl végén általá­nos lakatosok és esztergályo­sok vetélkedtek, a város két lakótelepén utcaszínház szó­rakoztatta az érdeklődőket, tegnap pedig a Nehézipari Műszaki Egyetemen propa­gandista találkozói es mód­szervásárt rendeztek. A December 4. Drolművek- ben szombaton re:idézték n>eg az általános lakatosok szak­mai vetélkedőjét. Két kate­góriát alakítottak ki a szer­vezők. az egyikben a mar gyakorlattal rendelkezők, míg a másikban a pályakezdők vetélkedtek. Az elméleti es gyakorlati feladatok megol­dása a gyakorlottak sorában a házigazdák versenyzőjének. Lugosi uajósnak sikerült a .legjobban, míg a pályakez­dőknél Cserba Ferenc (DI- GÉP) oldotta meg legered­ményesebben a feladatokat. A Diósgyőri Gépgyárban ugyancsak szombaton az esz­tergályosok vetélkedtek. Ha­sonlóan a drótgyári sziszté­mához. itt is különválasztot­ták a gyakorlattal rendelke­zőkét, s a pályakezdőket. Az előző kategóriában a MEDI­COR OREL versenyzője. Mag­sai ko István vitte el a pál­mát. míg az utóbbi kategó­riában a rendezők fiatalja, Hutkai Emil bizonyult a leg­jobbnak. Trombita harsam, dob per­gett. No. nem a sereg volt kész a csatára, mindössze az Avas-délen, az Ifjúság étte­rem, illetve a Tanácskoztál- sasiig lakótelepen a csemege ABC előtt invitálta a:.*, itt la­kókat és az érdeklődőket az. utcaszínház előadására; az Avason a megyei Ifjú Gárda zenekar, a Tanácsköztársaság,, lakótelepen pedig a Zenenmá-^ veszeti Szakközépiskola Se­regit János vezényeltefavó&- zenckara. Az Avas-délen a ‘ diósgyőri .Vasas Művelődési Központ Pécsi Sándor Szín­pada vásári komédiával szó­rakoztatta a jelenlevőket, míg a Tanácsköztársaság lakótele­pen a Vörösmarty Művelődé­si Ház Etűd Színpada adott nagy sikert aratott műsort. (Folytatás a 3. oldalon) + Az Eidd Színpad műsorából (Sólymos László felvételei) A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága és a körzeti bizottságok választási, gyűlé­sei közül ötöt tartanak ma. Az. I 5-ös körzet vá'asz.tási gyűlése délután öt órakor kezdődik a Kassai utca 86. szám alatt, az I 7-es körzeté délután fél hatkor a 14-es számú Altalanos Iskolában, a II 2-es körzeté délután öt ólakor Tapolcán, a Győri út 17. szám alatt; a II 3-as kör­zeté délután ötkor, Göröm- bölyön, a Jáhn Ferenc ut­cán: a III 2-es körzeté négy órakor a Győri kapu 123. szám alatt, a III 12 körzeté pedig este hat órakor a di­ósgyőri városközpontban. borsodiak a ItlDSZ kongresszusán Többet, jobban szolgáltatni Tegnap, a kora defatdni órákban a SZOT Központi Iskola épületében befejező­dött a Helyiipari és Város- gazdatkodasi Dolgozok Szak- seervecete VHI. kongresszu­sa. A megyei bizottságok és az aiapszervezetek mától már azon fáradoznak, hogy a kongresszus határozatában nvegfoxalmazodott i etadat ok miméi hamarabb valóra vál­janak. Az áj központi veze­tőség első ülése plán Juhász Ottó főtitkár rövid nyilatko­zatot adott lapunk iaunka- tórsaiwk. ■— a rrühtegy SKPOW dol­gom*. képviselő 2ö5 küldött és W meghívott j6 rmmkat vágartt — nrondotte. — Ggy tefcm. teongoaseaKpnk 1*»- séfe&mK a pánt sE. kongr «eswaso határnootában a szot- gáttatósok továbbfejlesztésé­vel kapcsolatosan megfogal­mazott feladatok megvalósí­tásához. Aktív, cselekvő vi­tában elemezték a küldöttek az előterjesztéseket, amit bi­zonyít. hogy 57 küldött kért szót. Feladatainkat határozat­ban fogalmaztuk meg. a jö­vőbei'. e határozat alapján kell munkálkodnunk azon, hogy a szolgáltatások min­den területen ás minden szin­ten továbbfejlődjenek, hiszen ez mindennapos igény, köve­telmény. — Az új központi vezető­ség bátran támaszkodhat a 300 000 HVDSZ-szakszerveze- ti tagra, szakszervezetünk erejére. Már a kongresszus ideje alatt 27 írásos javasla­tot, 757 buzdító, bátorító táv­iratot kaptunk. Ez a bizalom adja meg munkánk alapját A munka nem lesz könnyét A minőség, a hatékonyság, a szolgáltatások területén ts elsőrendű követelmény. Az ingatlankezelés, a lakásfel­újítások, a lakaskarbantar» tások, a vfkgazdatkochrs. a va­rosok tisztasága, a parkosí­tás, a környezeivedeiem ezer és ezer fontos feladatot ró iánk. A központi veaeóőseg. es saeméiy szerint éo te, eb­ben a rramkában szaraiktmk a i+VSDSZ Bopsod meggKMagi- ságáma. * A H'VDS-Z Központ; Veze­tősége első ülésén megválasz­totta . a tisztségviselőket, az elnökség tagjait. 'A HVDSZ einöke ismét Fabók Zoltán, alelnöke Modori Istvánná dr. lett. Főtitkár: Juhász Ottó. Titkárok: dr. Kocsó tHésné, Péter István és Somosköi La- josné. Az elnökség tagja lett ismét Molnár János, a HVDSZ Borsod megyei Bizottságának titkára is. Új otthont — korszerűen Holnap: építésügyi filmnap Már hagyomány, hogy minden év októberében meg­rendezik az építésügyi fil­mek napját. A műszaki tájékoztatási hónap keretében erre az eseményre holnap kerül sor Miskolcon. A rendező szer­vek — á Rónai Sándor Me­gyei Művelődési Központ, az ÉFÉDOSZ megyei bizottsága, az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja és az Építésügyi Tájékozta­tási Központ helyi informá­ciós irodája — a művelődé­si központ színháztermében váljak városunk, megyénk építőipai'! vállalatainak, ter­vezőirodáinak dolgozóit. A délután 3 órakor kezdő­dő eseményen Emri László, az Építő-. Fa- es Építöanvag- ipari Dolgozók Szakszerveze­te megyei titkára méltatja a filmnap jelentőségét az épí­tőipar műszaki fejlesztésének folyamatában. Az érdeklő­dők a következő című fil­meket tekinthetik mega Zöldéhség. KÉR VÁZ. Rojto­kon régi törvény, Tetőteres családi ház, Űj otthon — korszerűen, Veszélyhelyzetek az építőiparban, Tüzek — tűzkatasztrófáik, A Belatc%i- vidék ifmemlékei. Felszakadozik a lelbőzet Tovább tart az esős, őszi idő Miskolc térségében is. Ma a felhőzet felszakadoaá- sára szamnhaáuAk, időnként kisüt a nap. A legmegasáöb nappali hőmérséklet M—4Ű fok között lesz. Választási gyűlések

Next

/
Thumbnails
Contents