Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

Labdarúgó NB I Tatár és Szegő a kezdőcsapatban M«, 16 óra 30 perckar: DVTK—ZTE Két hét után ismét foly­tatódnak a bajnoki küzdel­mek az elsőosztályú labda­rúgó-bajnokságban. A DVTK kedvező helyzetben léphet pályára, hiszen ismét hazai pályán fogadja a Zalaeger­szegi TE együttesét. itt hívjuk fel a szurkolók fi­gyelmét arra, hogy a csütörtö­kön megtartott ligaülésen úgy határozlak: a találkozók fél órá­val később kezdődnek. Ezért a plakátokon szereplő 16 órai idő­pont nem helyes. A mérkőzés 16.30 órakor kezdődik, az elő- mérkőzést játszó ifjúsági csa­patok találkozója pedig 11.30 óra­kor. Mielőtt rátérnénk az esélylatol­gatásra, ejtsünk néhány szót a DVTK ifjúsági csapatáról. A múlt vasárnap idegenben szerepeltek a Kaposvár ellen, akik eddig az alsóházban tanyáztak. Az ösz- szecsapáson 2:2-es döntetlen eredmény született, és ezzel a DVTK elveszítette százszáza lé­kosságát. Ma ismét rangadót ját­szanak a tabella harmadik he­lyezettjével, a ZTE-vel. Deák Ist­ván edző szerint a kaposvári eredményt csak kisiklásnak te­kinthetjük : nagyon reméli, hogy csapata olyan teljesítményt nyújt ma, mint az MTK-VM ellen, és akkor nem leheti különösebb baj. Gondot okoz, hogy Teodoru II. a tegnapi ifjúsági kupamérkőzé­sen — amelyen a DVTK 9:0-ra győzött a Sárospatak ellen —„ megsérült, így játéka kétséges. Az edző győzelmet vár csapatá­tól. Jó hírekről tudott beszá­molni Szabó Géza vezető ed­ző a felnőtt csapat háza tájá­ról. Tatár felépült hosszan tartó sérüléséből, és ismét helyet kap a kezdőcsapatban. Még egy változás lesz a leg­utóbbi összeállításhoz ké­pest: Kerekes kimarad és Szegő lesz a kezdő. A másik újonnan igazolt. Szemere kispados lesz, de lehetséges, hogy cséréként sor kerülhet bemutatkozására. Ez azon­ban csak az NB I-re vonat­kozik. hiszen Szemere a DVTK-ban kezdett ismer­kedni a labdarúgással; innen Kazincbarcikára került, ahon­nan bevonulása után a Hon­véd Papp J. SE igazolta le. Most ismét visszatért a pi­ros-fehérekhez a tehetséges balszélső. Magyar napokig a Sportkórház lakója volt és csak keveset edzett, ezért ő >s kispados lesz. Ezek után az összeállítás a következő: Veréb — Szegő, Néder, Szán­tó, Teodoru I. Oláh, Tatár, Görgei — Borostyán, Fükő, Fekete. A vezető edző elmondotta még, hogy a középcsatár he­lyén felváltva játszik majd Fükő és Tatái-. A válogatott játékosra elöl nagy szükség lesz, mert a ZTE védői jól megtermett, hórihorgas lab­darúgók, elsősorban Mihalecz és Kereki fejel kitűnően. Szabó Géza ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ez a ta­lálkozó is létfontosságú, ah­hoz, hogy az együttes felzár­kózhasson és minél hama­rabb elkerüljön a kiesési zó­nából, mindenképpen győzni kell. Mint ismeretes, a Bp. Vo­lán elleni, november 26-ra elhalasztott találkozó idő­pontját előrehozták október 4-re. Ha tehát ezt a két ta­lálkozót négy ponttal zárja a csapat, mar jóval kedve­zőbb helyzetben harcolhat­nak a további pontokért. A Zalaegerszegi TE össze­állítása is változik a leg­utóbbihoz képest. miután Bolemányi kapus térdsérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére. Lantos Mi­hály vezető edző a követke­zőknek szavazott bizalmat: Déri vagy Kovács — Fodor, Kanász. Kereki, Szimacsek — Galántai, Soós. Mihalecz — Takács, Gass, Csepregi. A ZTE számára is roppant fontos ez a mérkőzés, hiszen a 15. helyen állnak, miután a nyolc találkozón mindösz- sze hat pontot szereztek. A ZTE idegenben eddig négy mérkőzést játszott, mérlegük három vereség és egy dön­tetlen, amit a Rába ETO el­len értek el gól nélküli ta­lálkozón. A legutóbbi hat bajnokság­ban a DVTK—ZTE találko­zókon a következő eredmé­nyek születtek: 1974—75: 2:0: 1975—76: 2:2; 1976—77 : 3:0; 1977—78: 3:0; 1978—79 : 4:0; 1979—80: 1:0. A két csapat legutóbb Za­laegerszegen találkozott egy­mással, küzdelmük 2:2-es döntetlen eredméhyt hozott. A DVTK még nem szenve­dett vereséget Diósgyőrben a ZTE-től, remélhetőleg a jó sorozat folytatódik. A mérkőzést Bártfai veze­ti, segítői Drigán és Maczkó lesznek. DARAB GYULA A lányok győztek a fiúk ellen Gyerekek, gyakorlaton A fegyveres eők napja al­kalmából az elmúlt hét vé­gén a városi polgári védel­mi parancsnokság meghívta a Fazekas utcai 6. számú Általános Iskola 6 Z osztá­lyát, ismerjék meg munká­jukat. Bár eredetileg az osztály fiúörsét invitálták érre az ismertetőkkel, játékokkal fű­szerezett túrára, azért — igaz, szülői felügyelettel — lányok is szép számmal je­lentkeztek. Reggel megláto­gatlak a városi tanács pol­gári védelmi kabinetjét, ahol az ismertető után három fil­met néztek meg. melyek segítségével közelről látták többek között a helikopter­pilóták és a polgári védelmi egységek tevékenységét. Ez­után a csoport Tapolcára, a kiképzési bázisra buszozott. Miután ott is mindent beba­rangoltak, szalonnasütést rendeztek, majd a Hejő-par- ton a lányok focimeccsen 4:3-ra verték a fiúkat. A látogatás végén Vas La­jos őrnagy, törzsparancsnok arra kérte a Fazekas utcai úttörőket, hogy készítsenek rajzokat arról, amit láttak, örökítsék meg, milyen kép maradt bennük a katona­életről. a polgári védelmi munkáról. Megállapodtak abban is, hogy jövőre, április 4-én számháborút és légpuska lö­vészversenyt szervez részük­re a polgári védelmi pa­rancsnokság, és ha az idő engedi, a kétnapos rendez­vény ideje alatt a tapolcai kiképzési bázison sátoroznak majd. A termál rk Itt soha sincs vége a szezonnak: várakozók a tapolcai bar­langfürdő kálijában A hölgy elesett Massach usetts szövetségi államban (USA) az elmúlt télen egy hölgy bíróság elé idéztette férjét, mivel az a munkába indulás előtt nem tisztította meg a járdát a hó­tól. A hölgy elesett és eltör­te medencéjét. Miután pana­szát az első fokú hatóság el­utasította. a massachusettsi legfelsőbb bíróság most jó­váhagyta a kereseti jogot eb­ben a speciális esetben. A hölgy azt szeretné, hogy há­zastársa. kötelesség elmulasz­tása miatt, jelentős összeget fizessen számára. műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va... — 12.45: Indiai indulatok — szent tehenek nélkül. — 13.05; A kamarazene kedvelőinek. —. 14.00: Kutatás kedvtelésből. — 14.10: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. — 14.30; Áruterme­lés-bővítés, beruházás nélkül. —- 13.00: Hírek. — 13.05: Üj Zenei IJjság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Kari Böhm vezényel. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Vihar. Dráma. — 20.00 ; Üj népzenei fel­vételeinkből. — 20.29: Hatvani diákjai. Daljáték. — 23.09: Ros- sini-müvek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.20: Éneklő ifjúság. — 14.00: Harminc perc rock. — 14.30: Hírek. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: A professzor vétke. — 15.00: A Budapesti Koncert Fú­vószenekar játszik. — 15.19: Csu- pacsel. Rádiójáték. — 16.00: Közvetítés a Tatabánya—-Ű. Dó­zsa bajnoki labdarugó-mérkő­zésről. — 16.30: Hírek. — 16.33: Pophullám. — 17.30: Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikere­sebb műsorai számára. — 18.30: Hírek. — 18.33: Közvetítés az MTK-VM—FTC bajnoki labdarú­gó-mérkőzésről. — 18.50: örök­zöld dallamok. — 19.45: Közve­títés a Vasas—Bp. Honvéd baj­noki labdarúgó-mérkőzésről. — 20.35: Hírek. — 20.38: Karc 1930. Nyári szám. — 21.35: ..Szeptem­beri melankólia” — 22.10: Nóta­csokor. — 23.00: Hírek. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Televízió, 1. műsor: 13.45: Az emberiség hajnala. — 14.40: Ta­tabányai Bányász—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 16.30: Idesüss! — 17.05: Hírek. — 17.10: Főzőcske — de okosan! — 17.35: Felkínálom — népgazda­sági hasznosításra... — 18.25: A kengyelfutó gyalogkakukk leg­újabb kalandjai. — 18.55: Egymil­lió fontos hangjegy. — 19.10: Tévétorna. — 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Van egy fantasztikus ötlete? — Kb. 21.15: Francia kapcsolat. — 22.55: Tv-híradó 3. — 23.05: Ann Margret Smith műsora. Televízió, 2. műsor: 18.25: Bú­csúvacsora. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Makra. — 21.40: Tv-hír­adó 2. — 22.00: Női kosárlabda Európa-ba j nokság. Szlovák televízió: 13.00: Rö­vidfilm. — 13.10: Tévésorozat. — 14.05: Riportműsor. — 15.10: A gentleman csavargó. — 16.25: Tesla Pardubice—Skoda Plzen jégkorongmérkőzés. — 18.50: Es­ti mese. — 19.00: Válaszolunk nézőink leveleire. — 19.10: Egy kis muzsika. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vendégünk karosszéke. — 20.30: A könyörtelenek bálja. — 21.15: Zenés szórakoztató mű­sor. — 21.50: Sporthíradó. — 22.00: A Ferramontiek öröksége. — 23.55: Biilie Davis énekei. —i 0.15; Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): A ..Pécsi Műhely” ki­állítása. — Építészet és képző­művészet kapcsolata. — József Attila Könyvtár (12—17): Magyar tipográfiai műhelyek III. — Mi­ni Galéria (10—14) : Seres János festményei. — Kossuth Művelő­dési Ház (9—17): Grafika. Mes­terségünk krónikája. — Déryné- ház (9—17): A miskolci színé­szet története. — Szőnyi-terem (9.30—14): Keleti Jenő festmé­nyei. — Herman Ottó Múzeum (IC—18): Ember és munka. — Barlangkutatás Magyarországon. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és mun­kássága. — Diósgyőri vár (14— 19) : a A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Vasas Művelődési Központ (14— 19); A szovjet köztársaságok és a moszkvai olimpia képekben. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18): Borsodi mű­emlékek — fotókiállítás. Filmszínházak: Béke: (f4, hn6) : Az 51-as dosszié. (Mb. szí. fran­cia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — (8): Piedone Afri­kában. (Mb. szí. olasz film. III. helyár!) — Béke kamaramozi (6): Lányarcok tükörben. (Szí. magyar film.) — Kossuth (13, hnő. 7): Mondd, hogy mindent megteszel értem! (Mb. szí. olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! II, helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (5) : Diktátor az Antillákról I—II. (Szí. mexikói film. dupla helyár!) — Táncsics (í'5. f7) : A biztosan ölő sárkány- lady. (Szí. japán film. 16 éven felülieknek! III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : Holló­negyed. (Svéd film. 14 éven alu_ liaknak nem ajánljuk!) — Fák­lya (f5): Makra. (Szí. magyar film, 16 éven felülieknek!) — (f7): A doktor. (Mb. szí. román film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Szikra (4. 6): Az áldozat. (Szí. magyar bűnügyi film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Petőfi (f5, í7): Ko- ;jak Budapesten. (Magyar krimi. II. helyár!) — Tapolca (í8): Az állatok válaszolnak. (Szí. ma­gyar természetfilm.) — Tokaj vendéglátóház (7) : A Notre Dame-i toronyőr I. (Amerikai film, III. hely ár!) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.29: Népdalok. — 9.00: Kulturá­lis magazin. — 10.00: Hírek. — 10.03: Útközben. — 10.08: Bumm- bele Cirkusz. — 11.10: A Maigyar Rádió és Televízió gyermekkóru­sa énekel. — 11.26: Világhírű zongoraművészek. Kocsis Zol­tán. — 12.52: Egy korty tenger. — 13.02: Opera-művészlemezek. — 13.39: így láttam Bartókot. — 14.10: Szénért — falut. — 15.00: Hírek. — 15.05: Útközben. — 15.14: Bőrben az igazság... — 15.34: Dalok a Vietórisz-. táncok a Kájoni-kódexből. — 15.56: Ha­lálodra magad marad.sz. — 17.00: Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: A 70-es évek az NSZK- ban. — 17.40: Horváth László két klarinétversenyt játszik. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Útközben. — 18.45: Érdemei elismerése mel­lett. — 21.04: Mi a titka 7 — 22.00; Hírek. — 22.10: Sporthí­rek. — 22.20: Az Amadeus vo­nósnégyes játszik. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Dzsesszfelvételekből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 3.05: Mit hallunk? - 8.30: Mis­ka bácsi levelesládája. — 9.00: Vasárnapi koktél. — 10.30: Hírek. — 10.33: Híres zenekarok albu­ma. — 11.00: Szabad itt leülni? — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Csupacsei. Rádiójáték. — 14.05: Lehár operettöaíaiDól. — 14.30: Hírek. — 14.33: Táska­rádió. — 15.30: Jelenidőben. — 16.00: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Horváth Ist­ván ciganj’-dalokat énekel. — — 16.S0: Kirek. — 16.33: Útköz­ben. — 16.35: Brahms: Üj sze­relmi dalkeringők. — 17.00: Slá­gerek mindenkinek. — 17.50: He. ten voltak. Dokumentumműsor. — 18.3G: Hírek. — 18.33: Rom­berg—Young: Orgona virágzás. — Emlékszel még? (Kalmár Mag­da. üdvardy Tibor). — 18.10: A vasárnap sportja. — 19.00: Szí­nes népi muzsika. — 19.37: Szel­lemi térképolvasás. — 19.47: Em­lékezetes percek könnyűzenei hangversenyeinkről. — 20.30: Hí­rek. — 20.33: Sporthírek. — 23.38: Útközben. — 20.43: Sokféle. — 21.43: írott képek. — 21.55: A tegnap slágereiből. — 23.00: Hí­rek. — 23.10: Kander zenés já­tékaiból. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió, délelőtt; 8.00: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pi­henést! A miskolci stúdió két­nyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. — A bé­ke katonái. Dr. Fodor László jegyzete. — Vasárnapi krónika, lapszemle. — 8.45: Jó szórako­zást. Programajánlat. — 8.50: Ri- portemapló. Köszöntjük fegyve­res erőinket. Szerkesztő: Nagy István. —- 9.00: Húsz perc tánc- ritmusban. — 9.20. Sport. —9.25; Hírösszefoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. Hírek, lapszemle. Időszerű gazdasági munkák. Szer. kesztő: Selmeczy Romola. —9.55: MűsorcsszeíoglaTó és a délutáni program ismertetése. Délután: 18.00: Hírek, idöjá- rás-előrej elzés. műsorismertetés. — 18.85: Mérkőzésen, versenypá­lyán. A miskolci stúdió vasár­napi sportmagazinja. Szerkesztő: Nagy István. — 18.57: Műsorösz- szefogialó, a hétfői program is­mertetése. Televízió, 1. műsor: 9.00; Te­vétorna. — 9.05: Óvodások film- műsora. — 9.25: Indiánkaland Oníarióbar». — 10.55: Hírek. — 11.05: Csend, felvétel. Varázsfu­vola! — 13.50: Szentendrei Klá­ra énekel. — 14.35: Külügyi szív­ügyek. — 16.45: Fejezetek a cir­kuszlexikonból. — 17.30: Műso­rainkat ajánljuk! — 17.55: A fegyveres erők napja, előtt. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00; A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Charlie angyalai. — 20.55: Kapcsoltam. — 21.35: Telesport. — Kb. 23.30: Hírek. Szlovák televízió: 13.00: Mo­torverseny. — 16.35: Műsoraján­lat. — 16.55: Filmmúzeum. Cseh film. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Dokumentumfilm. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Vers. — 20.10: Tv-sorozat. —21.10: Dokumentum­film. — 21.50: Sporthíradó. — 22.05: Nemzetközi íéríitorna — felvételről. — 23.05: Zenei króni­ka. — 2S.35: Hírek. Kiállítások: azonosak a szom­batival. kivéve a Magyar tipo­gráfiai műhelyek III. és a Gra­fika. Mesterségünk krónikája cí- Aiiű kiállításokat, valamint Seres János festőművész kiállítását, melyek vasárnap zárva tartanak. Filmszínházak: Béke (f4, hn6): Az 51-es dosszié. (Mb. szí. fran­cia film, 14 évein aluliaknak nem ajánljuk!). — (8): Piedone Af­rikában. (Mb. színes olasz film. il. helyár!). Délelőtt: (nlO. fl2): Mondd, .hogy mindent megteszel értem! (Mb. szí. olasz bűnügyi fiira, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!, II. helyár!). Matiné (10): A négy testőr (Szí. angol kai cin cl film). — Kossuth (f3. hn3, 7): Mondd, hogy mindent meg­teszel érteni. (Mb. szí. olasz bűnügyi film. 14 éven aluliak­nak nem ajánljuk!. II. helyár!) Délelőtt: (ü, 11): Az 51-es dosz- szie. (Mb. .színes francia film, 14 éven alulialaiak nem ajánljuk!), f — Hevesy Iván Filmklub (5): ! Diktátor az Antillákról I—II. j (Szí. mexikói film. dupla hely- j ár!) — Hevesy mesemozi (10) : * A kertészkedő meg a várúr. (Szí. f magyar mesefilmösszeállítás). » — Táncsics (3. 5. 7): A biztosan Ölő sárkány lady. (Szí. japán film, * 16 éven felülieknek! III. helyár'! L Matiné (10): Mese Szultán cár­ról. (Mb. szí. szovjet film). — Táncsics kamaramozi (6): Ro­cky. (Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (f5. f7): A doktor. (Mb. színes román film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). Ma­iiné (£10, f3): Az inspektor kül­detése. (Mb. szí. szovjet film). — Szikra (4, 6): Az áldozat. (Szí. magyar bűnügyi film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). Ma­tiné (9. 11): A reménység szele. (Mb. szí. szovjet film). — Pető­fi (f5, f7): Kojak Budapesten. (Magyar krimi, II. helyér!). Ma­tiné (3): A vörös pecsét. (Mb. szí. szovjet film). — Tapolca (f8): Az állatok válaszolnak. (Szí. magyar természetfilm). — Tokaj vendéglátóhoz (7): A Notre Dame-i toronyőr I. (Ame­rikai film, III. helyár!). — Pe­reces (6): A Nagy Medve fiai. (NDK film). — Hámor (6): A férfi, aki szerette a nőket. (Mb. francia film, 16 éven felüliek­nek!, II. helyár!). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hívek. — 8.25: Operaáriák. — 8.59: ötven felé. Vers. — 9.09: A hét zene­müve. — 9.39: Ki kopog? Óvo­dásoknak. — 18.00: Hírek. —10.05: Nyitnikék. — 10.35: Nóták. — 11.10: Mendelssohn: A-dűr vo­nósötös. — 11.39: Széchenyi Ist­ván naplójából. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Most érkezett... — 8.30: Hírek. — 8.33; Népdalok. — 9.00: SlágermúKeum. — 9.50: Névtele­nek. — 10.00: Zen ©délelőtt. — 11.55: Pillanatkép. Kísérletek igazolták, hogy a krémmel töltött... . csqkplá- dék különösen veszélyesek a fogakra. A fogak romlását, a szuvasodást emellett főleg különböző cukortartalmú ga­bonatermékek, továbbá cu­korral bevont csokoládébon­bonok idézik elő. Kevésbé okoz szuvasodást a burgo­nya, a karamella, a csokolá- dérúd és a tiszta keményítő. A vizsgálatoknál kiderült, hogy az édességek által ki­váltott romlás nem csupán a cukortartalomtól függ. A kö­tőanyagként alkalmazott di- kálciumdifoszfát erősíti a cukor káros hatásait. A cu­korfogyasztás gyakorisága is befolyásolja a szuvasodásért végső soron felelős bakté­riumok növekedését. Óriáskerékből is megárt Hetven személy számára szinte végtelennek tűnt a bécsi Práter híres óriáskere­kére befizetett menet. Az óriáskereket. _ meghibásodás a sok miatt, egészen lassan vissza­felé kellett tekerni. Az utol­só utasok számára csak két óra múltán ért véget a szén. védéssé vált élvezet. öliős Varrógépműszerész állást vál­toztatna több éves gyakorlattá!. „Megbízható 078900” jeligére a kiadóba. ingatlan Elcserélném bolgárföldi 1. eme­leti, egy plusz két félszobás ta­nácsi lakásomat 2 szobás gá­zosra. Telefon: 52-247. Sürgősen eladó 2,5 Szobás szö­vetkezeti lakás. Érdeklődni szom­bat. vasárnap egész nap. Munka­napokon 17 órától, Miskolc, Ár­pád u. 82. 6/1. Árpád u. 68. 1 3. 2 szobás szö­vetkezeti lakásomat avas-déli 1,5 szobásra cserélek. Tel.: 73-783. 230 .négyszögöl új telepítésű szőlő Özugróban eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklődni a 11-027-es telefonon, 15 óra után. Elcserélném másfél szobás, konyhás, cserépkályhás, olcsó bérű, földszintes, központban le­vő lakásomat belvárosban, liftes, gázfűtéses lakásra 3. emeletig hasonlóra. vagy kétszobásra. Ajánlatokat „Nyugdíjasok 078820” jeligére a kiadóba kérek. adös-uetel Garázsban tartott. 44 000 km-t futott, 5 éves Skoda személygép­kocsi eladó. Érdeklődni lehet a 18-158-as telefonon, naponta 18— 20 óra között. Jó állapotban levő olasz gyer­mek ülőkocsit vennék. „Zsuzsa 078815* jeligére a kiadóba« 200 literes vilanybojler eladó újszerű állapotban, esetleg mé­rővel. Érdeklődni a 3l-378-as te­lefonon az esti órákban. UV-s S—loo L sürgősen eladó. Irányár 33 000 Ft. Érdeklődni: 12-522. UE-s Trabant 82-ig érvényes műszakival eladó. József A. 26, II 3. Telefoni: 33-011. Vennék egy rézüstöt. Ajánla­tokat: Berta László. III., Debre­ceni M. 18. sz. Az 1981/82-es tanévben induló miskolci jogi egyetemre korláto­zott létszámú felvételire felkészí­tő csoportot indítok. Jelentkezni lehel „Félsiker 078 795” jeligére, név és lakcím megjelölése mel­lett a kiadóba. Parkettcsiszolás. -lakkozás, szőnyegtisztítás. ajtó, ablak lég­szigetelése. 31-744-en, este 6 órá­ig* Kérem a megtalálót, aki aug. 24-én. 21 órakor az 1-es autóbu­szon talált egy barna, hasított bőr női válltáskát, a ben.ne ta­lált címre küldje vissza az iga­zolványokat és a súlyos beteg­séggel kapcsolatos kórházi irato­kat. Egyéb értékeket megtarthat­ja. Kérem azt a perecesi nénit, aki az l-es buszról a Bulgárföl- dön szállt át a 6-os buszra, ha a táskával kapcsolatosan tudna informálni, hívjon fel a 71-974-es számon, du. 6—8-ig. 2—4 év közötti gyermek fel­ügyeletét vállalom lakásomon, gyes-en levő kismama vagyok, „Diósgyőri lakótelep 078813” jel­igére a kiadóba. Rontja a fogat

Next

/
Thumbnails
Contents