Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-19 / 220. szám
4* A pilóták és a szerelők kezében van az energiatakarékosság kulcsa Kik kapták a jó jegyet? Vándorzászló a Volánnak (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Juhász György, a Volán 3. számú Vállalatának igazgatója, immár a verseny, zászló birtokában, a vállalat legfrissebb gazdasági eredményeivel egészítette ki az első féleves eredményeket. Az idei terv túl feszesre sikerült, de menetközben nem változtattak rajta, mondván, hogy egy laza terv nem ösztönzött volna kellőképpen a hatékonyabb gazdálkodásra. , Az idén jelentős lakossági szállítási igényeket elégítettek ki. Ez kedvező visszhangra talált az egyéni szállíttatok körében. Felhívta a trösztj. vezetőinek figyelmét arra a tényre, hogy szállítási feladataikat merőben más körülmények között végzik, mint i más nagyvárosok vagy megyék, s hogy az árvíz miatti kerülőutak jelentős többletköltséget okoztak a vállalatnak. A vállalat vezetőinek is kellemes meglepetést szerzett. hogy a legjobb gépkocsivezetők és a műszaki kollektívák mekkora erőbedobással dolgoznak az energiatakarékossági terv megvalósításán. Az idén fél év alatt érték el azt a hárommilliós eredményt, amit tavaly egy év alatt sikerült teljesíteni. A mindennapi munka mellett kellett időt és energiát fordítani a beruházásokra. Őzödön új Volán-pályaudvar, Len in varosban telephely készül. Miskolcon az év végen oktatási létesítményt avatnak. Szólt az igazgató a társadalmi munkáról is; a megye nagyvállalatait lekörözve, ez a kollektíva fizette be a legnagyobb összeget a megyei tanács számlájára, amelyből a kongresszusi munka verseny ben meghirdeíz Autóközlekedési lanintézet Miskolci Iskolája kedvező feltételek mellett indítja soron következő tanfolyamait J személygépjármű-vezetői járműkategóriában. • A kiképzést rövid idő alatt, intenzív formában végezzük. 9 A gyakorlati oktatást, igazodva ügyfeleink szabad idejéhez, több műszakos munkarendben folytatjuk le. • Tandíj: 3000 Ft + vizsgadíj. Jelentkezés: Miskolc, Major u. 2. sz. (bejárat: Mátyás király utca felől), naponta 8-16 óráig, szombaton 8-12 óráig, vagy telefonon: a 16-047 számon munkaidőben bejelentett igényekre a jelentkezési okmányokat postázzuk. tett célra gyermekintézmények épülnek majd. A vállalat igazgatója osztályozta a különböző egységek munkáját. A legjobb eredményt a mezőkövesdi főnökség erte el. Őket követi a leninvárosi és a kazincbarcikai voiáriosok kollektívája. Ök kapják első felévi mun- kasikereik alapján a csaknem 140 ezer forint jutalmat. Az egyének közötti jutalmak efósztása a brigádvezetők feladata. 11 A Volán Tröszt á -munka-' versenynek effajta értékelésével példát mutat. A versenyszellem ébren tartására a lehető legjobb módszer, ha menet közben is értékelnek. Ha mindez erkölcsi és anyagi elismeréssel párosul, az energiát ad a továbbiakhoz. Ennek reményében szeretné megőrizni és itt tartani a most elnyert vándorzászlót a Volán 3. számú Vállalata. Soha ennyi még nem termett Diákok az alma f án A lányok fölöttébb csinosak es erősek, a fiúk csak erősek. A ruhaköltemé- nyek ... — nos. nem eopen a legújabb divatot követik, de a célnak nagyon is megfelelnek. Aztán mikor a nap sugarai már melegebben tűznek. lekerülnek a kopott farmernadrágok. és . . . Nem sokat napozhattak ezek a lányok nyáron . .. Fehéren villant a lábuk. No de sebaj, itt almaszedés közben (ha ilyen marad az idő) le lehet pirulni... • • A Nagy-miskolci Állami Gazdaság zsolcai gyümölcsösében színek kavarognak. Ka. valkád a javából. . Zöld, sárga és piros az alma színe, a szedők még tarkábbak. A gazdaság termelési igazgatóhelyettesével, Tardi Istvánnal és a kerületvezetővel. Horváth Jánossal beszélgetünk. A szüret, a termés, a minőség, az export a téma. — Kétszáz hektáron termelünk almát es körtét itt. A szüretet szeptember 2-án kezdtük, és még körülbelül 25—28 napot szánunk rá. Jötték és jönnek szedni a diákok, és a mieink is itt dolgoznak, összesen 1200-an vannak a fákon, a fák alatt és az osztályozóban. Terveink szerint 450 vagon almát és 75 vagon körtét kell leszedniük . .. Eddig lekerült a fákról 100 vagon alma és jö vagon körte. Az álma 70 százaléka első osztályú, nö- vényegészsegügyi szempont, bői is kiváló, meg aztán a termés is rekordnak bizonyul. Soha ennyi itt még nem termett... Az alma zömét a Szovjetunióba exportáljuk, naponta négy kamion indul útnak a tuzséri osztalyozóba. Tavaly es az azt megelőző években baj volt a minőséggel, a szovjet átvevők több szállítmányt visszaküldték. Az idén eddig egyet sem. Nem. kis súlyt kell emelniük a lányoknak, de bírják... (Kerényi László felvétele) Weilandics Ottó termelés-' irányítóval járjuk az almáskertet. A fák roskadoznak a delicsesztől, a jonatántól, a starkingtól. Valóban bőséges a termés... A közgazdasági szakközépiskola diákjaira (vannak pár százan) hárul itt és most a/ almabetakarítás nagy munkája. — Jól dolgoznak — mondja Tardi István. — Szüret idején tán soha nem voltunk még olyan nyugodtak, mint most. Beszélgettünk a tanárokkal, az iskolák igazgatóival, elmagyaráztuk, hogy mit kérünk és várunk tőlük, azt, .hogy a minőséggel való törődés nem csak a mi érdekünk, hanem az államé is, így az övék is. Jobbért többet kapunk külföldről . . . Most már alaposabban ellenőrzik ők is a tanulókat. Azért természetesen minden diák mögött nincs ellenőr, de nem is kell... 9 • ; .ti* Állami gazdasági dolgozót kérdeziüliks még:' mennyi a' fizetése? Harminc forintot ' kapunk az exportalma mázsájáért. plusz 10 forint prémium is adható' — mondta. A középiskolás ugyanezt válaszolta. Fel a. tára. le a fáról, almaszedés, mezgeré- lés, osztályozás. Láda bőven van. Á 10 nap alatt csák összejön vagy 400 forint — vallják. Naponta 150 tonnát szüretelnek le ... fillésy) STOP! KÖZLEKEDÜNK! Autós tarkabarka Shell Super Plus néven új motorolajat hozott forgalomba a Shell. Milyen ez a termék? — kérdeztük Árvái Istvánt, a Shell íntérszerviz miskolci egységének vezetőjét. — Az utóbbi években alaposan megnövekedtek a követelmények a motorolajokkal szemben; elsősorban a modern benzinmotorok miatt. Ezért fejlesztette ki a Shell is már Európa-szerte bevezetett Shell Super Plus motorolaját, amelynek telje- sitméijyszintje magasabb, mint a jelenlegi Shell Super motorolajé. Az új olaj kialakítását ezenkívül az is indokolta, hogy a kenőolajok minősítésével foglalkozó American Petroleum Institu. te 1980-ban bevezette az API SF-szabványt, amely a korábbinál szigorúbb követelményeket támaszt a motorolajokkal szemben, vagyis mint az SE-szabvánv. Az országúti kísérletek során bebizonyosodott, hogy a Shell Super Plus motorolaj teljesítménye meghaladja az API SF-szabvány' követelményeit. Használatával javul a motor tisztasága, fokozott védelmet nvújt a kopás és a korrózió ellen, vagyis: növeli a motor élettartamát. Még csak M&oyit: alkalmazható minden motorhoz és télen-nyáron egyaránt használható. Oktober 7-től 31-ig tartanak az idei műszaki könyvnapok. Ez alkalomból számos plyan új szakkönyv is megjelenik. amelyek elsősorban az autósok figyelmére tarthatnak igényt. Bizonyára sokan megvásárolják majd a Wartburgok jövőjével foglalkozó, illetve a trabantosok- nak sok jó tanácsot adó kiadványokat. A mindenki szamára „érthető nyelven” írt könyvek a különféle hibaelhárításokkal is foglalkoznak. Első ízben jelenik meg A Lada gépkocsi javítása című könyv, elsősorban azoknak, akik szerelési alapismeretekkel már rendelkeznek. Végül egy másik könyvújdonság az autók vizsgára való felkészítésével foglalkozik. Jelentős hitelt kapott a gyújtógyertya-gyártás fejlesztéséhez a Bakony Művek. Két év alatt olyan beruházás valósul meg ennek segítségével, hogy a Bakony Müvek évi 10 millió (!) darab gyújtógyertya gyártásara lesz képes. A gyertyák mirr% k r eb nőségére különösen érdemes felfigyelni, hiszen a gyár szerint termékeik minősége eléri a nemzetközi piacokon ismert, legjobb gyertyák minőségének szintjét. Ehhez hozzájárul az a megállapodás is, amelyet a Bakony Művek, a MOGÜRT és az angol Smith Industries Ltd. cég kötött licenc, know-how és berendezések vásárlására. Amint azt az Izvesztyija közli, már mintegy 10 ezer Lada fut Kanada országútjain. Csak érdekességképpen mondom el. hngv a nyáron itthon járt kanadai rokonom ’ is beszámolt a Ladák ottani népszerűségéről. ..Nagyon sokan keresik a Ladákat, mert az amerikai autókhoz képest sokkal kevesebbet fogyasztanak, megbízhatóak, s nem utolsósorban olcsók is. Jómagam is lecserélem nyolc- hengeres nagy autómat Ladára” — mondotta. Az Izvesztyija most arról is hirt ad. hogy a szovjet kormány javaslatot tett a kanadai autóipar képviselőinek egy ottani Lada-összeszerelő üzem létesítésére. Ny. I. Szeptember 2ó-an hozza forga- iOuiud a Magyar Fosta a aaíI. n^an Olimpiai jateKOK győztest. iöl mege»iiiekezo 2ü n-us oe- lyegDioKtxOt. A oiokív Zo4 Jüt) fogazott és lü Uuo soíszámozott, io- gazaíilan peluanyouh, o szína oi- sze.nyom«ssal az Aüami Nvoin- ciáoan ítészül, cziglenyi Agam gi-aiiiiusinuvosz terve a.apjan. A olokkboi jöyo do, piros színnel sorszámozott, Oiyan *og„zoit példány is Készül, auieiyiiCK előoldalán lent három sorban „Az l!)8o. évi moszkvai nyári Olimpiai játékok győztesednek tiszteletére'’ sötétkék. Hátoldalán „A Magyar Posta ajándéka” ielirat tenote színnel Olvasható. A blokkot a moszkvai Olimpián aranyérmét nyert sportolok Kapjak. A blokk nerele világoskék, amelyen felül a XXii. iiyau oiim- pui játékok fejér, alaua az olimpiák jeimondala, „Citius — Al- uus — Foriius” szöveg, jobb oldalon a moszkvai olimpia emblémája sötétkék, mellette két — olimi/ia; lángot vivő — női alak szűrne, fekete, barna és vörös, legalul egy pálmaág tenér színnel latnam. A ociyegen teher háttérben győzteseket ábrázoló görög vázarajz, sötétedd kék színnel látható. A vázarajz a bélyeg keretén mindkét oldalon okker színnel folytatódik. A bélyegen látható még az olimpiai aranyérem fekete és arany színnel. Az 53. bélyegnapi országos kiállítás alkalmából több előadás lesz ma és holnap a MABF.OS/ budapesti székhazában. Ma 16 órakor Kiss Ernő köszönti a megjelenteket, majd a 18.40 órakor kezdődő filmvetítéssel ér véget a program. Holnap 15 órakor kezdődnek az előadások és a 17.35 órakor kezdődő filmvetítéssel érnek veget. V. Gy. \