Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-19 / 220. szám

/ belföld A lottó 38. heti nyerőszámai: * 3 19 71 76 83 AZ MSZBT ÜGYVEZETŐ ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE. Tegnap Apró Antal elnökle­tével ülést tartott a Magyar —Szovjet Baráti Társaság ügyvezető elnöksége. A tes­tület megtárgyalta a társa­ság kulturális tevékenységé­ről szóló beszámolót, vala­mint a Szovjet Baráti Tár­saságok Szövetségével és a Szovjet—Magyar Baráti Tár­sasággal az 1981. évre meg­kötendő együttműködési jegy-' zőkönyv tervezetét. Az ügy­vezető elnökség érdemei el­ismerése mellett, nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból felmentette tisztségéből Regős Gábort, az MSZBT titkárát. Regős Gábornak, az Elnöki Tanács a munkás- mozgalomban eltöltött több évtizedes munkássága elis­meréseként a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Apró Antal, az MSZBT el­nöke adta át. Jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője. ÉLETMENTŐ KITÜNTE­TÉSE. A Minisztertanács Életmentő emlékéremmel tüntette ki dr. Félix Ferenc budapesti orvost, aki ez év július 15-én a Dunakeszi— Horány révnél kimentett a Dunából egy tízesztendős, fuldokló kisfiút. Életmentő emlékéremmel tüntette ki a Minisztertanács Simonka Fe­renc honvédet is, aki Szom­bathelyen, a Gyöngyös pa- j takból kimentett egy maga- ? tehetetlen fiatalembert. Rosszul lett a játékvezető Vasárnap az MVSC—DVTK serdülő labdarúgó-mérkőzé­sen 0:l-es állásnál rosszul lett Juhász József (bánrévei) játékvezető. Még annyi ereje volt. hogy hármat fújjon a sípjába, majd összesett. A A mentők kórházba szállítot­ták és az orvosok szívműkö­dési zavart állapítottak meg, de mindent megtettek élet­ben maradásáért. Ma már valamelyest javult az álla­pota. és Takács, az MVSC csapatkapitánya, valamint az MVSC edzője, Kecskés meg­látogathatták. A két klub kö­zötti jó viszonyt pedig az jelzi, hogy a pályán elért eredményt végeredménynek fogadták el. AIWA KÖNYVI HÍREK Még ezután várjuk az igazi gyümölcsszezont (Jakubik felv.) Érik a szőlő Telj es termékskála a piacon A Zöldért üzleteiben csak a kereset karfiolból nem tudták kielégíteni ezen a hé- tpn az igényeket, de a zöld­ség és a gyümölcs elegendő­nek mutatkozott. Bár a gyü­mölcsforgalom még mindig elmarad a korábbi évek re­kordforgalmától. A hét végi árak a következők: a burgonya 7,80 és 5,40, a vö­röshagyma 5,40, a leveszöldségek 2,80 és 11 forint között változ­nak. A fejes káposzta 3,20, a kei 3,60, a vöröskáposzta 5, a sa­vanyú 7,60. A karfiol 20, a fő­zőtök 4 forint, a lecsópaprika 5.40, a szebb 14. a paradicsom­paprika 16. A befőzési paradi­csom 3,50, az étkezési paradi­csom 5,60. Az alma és a körte kilója 6 és 8, a szilva 6,40, a szőlő 12,70 és 18,40, az ősziba­rack 5,40 és 14 között válto­zik. A magánkiskereskedők és a magántermelők árai. A burgonyát 6 és 7 forintért, a hagymát 10- ért adják, a leveszöldség csomó­ja 4 és 5 forint. A karfiol 25 és 30 forint között kapható. A zöldbab 12. a kelkáposzta 6 és 10 forint között. A paprikát 10 és 26 között mérik. A paradi­csom 8 és 10 forint. Az uborka 12 és 16, az alma 6 és 12 között kapható, a körte 14 és 16, az őszibarack 16 és 22. A görög­dinnye kilója 7 forint a sárga­dinnye 12. A szőlő 20 és 24 forint között kapható. Baltával végzett vele Feleséggyilkosságért 14 év börtön Az őszülő hajú Nagy Ferenc 1974-ben Kötött házasságot. A irigy ugyanúgy, mint máshol, bouiognaa muuit, am közbeszólt hogy a férfi nem vetette meg az alkoholt. S bizony, amiKor ittas volt, nemcsak szóban, de tcttieg is Kifejezésre juttatta erő­fölényét. A feleség — lehet-e csodálkozni rajta — egy idő után megunta a dolgot, s noha kis­gyermek is született a házas­ságból, két ízben is beadta a válókeresetet férje ellen. A bé­kítő tárgyalások azonban siker­rel jártak, így az életközösség többször is helyreállt. Később viszont már a testi sértések oly mértékűek voltak, hogy az asz- szony a Miskolci Járásbíróságon magánindítványt terjesztett elő. Ám a vádat több ízben is el­ejtették, mert a tárgyalásra a feleség nem ment. el. .. Ilyen előzmények után került a család Miskolcon, a Gizella u. 11. szám alatti lakásba albérlő­ként. Ekkor ismét válóper után voltak, amelynek Nagy Ferenc ígérgetései „vetettek véget”. Ám minden ott folytatódott, ahol ab­bamaradt. Az udvarban lakók nyugalmát is kikezdte az iszá­kos férfi, aki tört, zúzott, ha ivott. Az asszony betegsége mi­att 1980. április ll-én kórházba került. Ezt megelőzően a ház­ban verekedés volt, amit bírósá­gi tárgyalás követett. Erre — tanúként — megidézték Nagy Ferencnét is. Április 15-cn enge­déllyel el is hagyta a kórhá­zat. Amikor a bíróságról haza­tért, Nagy Ferenc kérdőre von­ta, miért tanúskodott más ügyé­ben. A vitából ismét tettleges- ség lett, s az asszony másnap könnyű testi sértés miatt bepe­relte férjét. Nagy Ferenc erre munkásszállásra költözött, de el­távozása előtt április 17-én kés­sel zavarta meg az asszonyt, aki a szomszédoknál keresett és ta­lált menedéket. Másnap, április 18-án Nagy Fe­renc a kora reggeli órákban tért vissza a házba. Az asszony nagy­mosást kezdett, s az előző napi események után nem akarta fér­jét beengedni a lakásba. Ké­sőbb mégis kinyílt az ajtó, mert Nagy azt mondta: csak ruha­neműit akarja elvinni. Amint a férfi a lakásba lépett, elkezdő­dött a vita, mire Nagy Ferenc dühbe gurult, s rátámadt fele­ségére. Az asszony elesett, mi­re a férfi felkapta az ajtó mel­leit levő baltát, s 17 (!) csapást mért fejére és testére. Valóság­gal szétroncsoita Nagy Ferencné fejét, aki sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. Nagy — mint aki jól végezte dolgát — egy térítő­vé! letakarta az asszony holttes­tét, kezet mosott, elzárta a mo­sógépet és a centrifugát, elrak­ta a baltát, majd a Búza térre ment, ahol megivott egy kávét, később pedig szülei lakására, Szakolyba utazott. Itt fogták el a rendőrök. Nagy Ferenc védekezése során elmondotta, hogy nem ő tanú­sított kifogásolható magatartást, hanem felesége, az asszony bán­talmazta őt. (Természetesen ezt a védekezést a szomszédok, s a feleség munkatársai megcáfol­ták . ..) Később arra is hivat­kozott, hogy az ominózus napon felesége valamilyen eszközzel támadt rá, s ő csak védeke­zett, amikor a baltát felkapta. A tárgyaláson már pillanatnyi elmezavarra is hivatkozott, ám ezt a védekezését az orvosszak­értői vélemény döntötte meg, s ez utóbbinak ellentmond a cse­lekmény utáni ténykedése is . . . A Miskolci Megj7ei Bíróság dr. Batta Miklós tanácsa a fentiek alapján emberölés bűntette és ez­zel halmazaiban könnyű testi sértés miatt mondta ki bűnösnek Nagy Ferencet, s ezért őt 14 évi, börtönben letöltendő szabadság­vesztésre ítélte és 10 évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Az ítélet nem jogerős! TÓTH ZOLTÁN Halál a sínek között Kazincbarcikán a berentei MÁV-megúiióban egy sze­mélyvonat elütötte a síneken áthaladó Balogh János 37- éves hegesztő, miskolci la­kost, aki a helyszínen meg­halt. A vizsgálat eddigi meg­állapítása szerint, Balogh kö­rültekintés nélkül, figyelmet­lenül lépett a vonat elé. A rendőrség folytatja az ügy vizsgálatát. ítélet a fágylaliÉrgezés ügyében A májusban történt nagyoro­szi tömeges fagylaltmérgezés vádlottainak ügyében tegnap ítélkezett a Balassagyarmati Já­rásbíróság. Mint ismeretes ez év májusában a nagyoroszi Dré­gelyvára vendéglőben kimért fagylalttól 99 gyermek és felnőtt szenvedett szalmoncllamérgezést, s közülük többek életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentet­te meg. Hej halászok... Mikor lesz hainao? i Holnap: halnap! Olvassuk a plakátokon, ám hiába me­gyünk a csarnokba, boltba halért: nincs. Az okokat ku­tatni hívta össze a termelő és értékesítő vállalatok, szö­vetkezetek vezetőit a Borsod megyei Tanács mezőgazdasá­gi és kereskedelmi osztálya. A tanácskozás előadója. Faragó Károly, a tanács me­zőgazdasági osztályának ve­zetője mondandóját azzal kezdte: világjelenség a kor­szerű táplálkozásra való tö­rekvés. Az egészségügyi és ugyanakkor gazdasági kérdés is nemcsak a családoknál, de az egész népgazdaságban. S noha hazánkban a halhúster­melésre jó lehetőségek van­nak, a termelés növelésére tervek is készültek, a vég­rehajtás várat magára. Mi másnak lenne tulajdonítható, hogy az évi ötezer vagonnyi hústermelésből mindössze 90 Mit fogott a hálótok? vagonnyit tesz ki a hal?! Az összes húsfogyasztás évi 80 kilogramm körüli mennyisé­géből mindössze 4 kiló a hal, de Borsodban jó, ha egy kiló fölött van az átlagfogyasz­tás! Megyénkben 5200 hektár, halhústermelésre alkalmas vízfelület van a 130 hektár­nyi halastó és a 180 hektár­nyi víztározó mellett. Hogy a haltermelés ilyen szegényes, abban szerepet játszik az is, hogy folyóink elszennyeződ­tek olyannyira, hogy azok­nak csak egyes — nagyon kis hosszúságú — szakaszain élnek meg a halak. A bíróság foglalkozás körében elkövetett tömegszerencsétlensé­get okozó gondatlan veszélyezte­tés vétségéért Borbély Isivánné 44 éves érsekvaakerti lakost, a Drégelyvára vendéglő üzletveze­tőjét tízhónapi két évre felfüg­gesztett szabadságvesztésre, Bor­bély István 49 eves érsekvadker- tt lakost, az üzletvezető helyet­tesét egy év fogházban végre­hajtandó szabadságvesztésre ítél­te. Egyben mindkét elítéltet há­rom évre eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Az ügy bírósági útja ezzel nem fejeződött be. A vádlottak és vé­dőjük ugyanis felmentésért fel­lebbeztek, az ügyész pedig há­rom nap múlva nyilatkozik ar­ról, hogy fellebbez-e, vagy tu­domásul veszi az ítéletet. Ki látta a balesetet? A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság közleke­dési alosztálya kéri azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik 1980. szeptember 15-én 15 órakor szemtanúi voltak a Miskolc—Lyukóbánya közötti közúti balesetnek, vagy a bal­esettel kapcsolatban bármi­lyen adatot tudnak szolgál­tatni. Jelentkezés helye: Miskolc, Rudas L. utca 14., 1/10. szám, vagy hivatalos időben a 36- 141 '278 melléken, hivatalos időn kívül pedig a 128-as te­lefon-melléken. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Poros István József és Bakon- di Mária; Margóczt József La­jos és Horváth Valéria; Mester Vilmos és Szomolya Éva Anna; Zsók Mihály és Bartek Katalin: Lukács Miklós és Novák Gab­riella; Nagy István és Zsámba Ämöke; Fügedi István és Varga •Ma Julianna. DELI hírlap. - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ót 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. PL: 30. Telefonközpont: 38-041. Titkárság - 18-223: bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika. 18-228. sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — ráadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 PL. 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525 Telefen: 18-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható- a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hlrlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesitőknéL Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 00 forint egy évre 360 forint. — Index: 2S95X. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN OISS-020* külföld BELGRAD. Sziámi ikrek­nek adott életet egy har­mincéves asszony a dalmá- ciai Sinj városában — kö­zölte tegnap a „Politika” cí­mű újság. A csecsemők me­dencecsontjuknál vannak ösz- szenőve, ezért nemüket ed­dig nem tudták megállapí­tani. WASHINGTON. Az Egye­sült Államok légi biztonsági szolgálatának tisztjei tegnap Havannába utaztak, hogy át­vegyék azt a két géprablót, akiknek kiadatását a kubai kormány rendelte el a to­vábbi géprablások megaka­dályozását célzó szigorú in­tézkedések keretében. John Trattner, az amerikai külügy­minisztérium szóvivője teg­nap pozitív lépésként érté­kelte a kubai kormány dön­tését, hogy kiadja a két ku­bai származású bűnözőt, olyan lépésnek, amely előse­gítheti a légikalózkodás fel­számolását. BECS. Franz König bécsi bíboros — egy 29 tagú kül­döttség élén — 11 napos lá­togatásra a Szovjetunióba utazott. A bíboros az általa 15 évvel ezelőtt alapított „Pro Oriente” nevű alapít­vány küldöttségét vezeti, amelynek közelebbi célja a római katolikus és a keleti keresztény vallások közti kapcsolatok ápolása. LONDON. Margaret Tha­tcher * brit miniszterelnök szeptember 22-től 24-ig Gö­rögországban és szeptember 24-től 26-ig Jugoszláviában tesz látogatást — közölte a Downing Street 10 szóvivője. Mint a szóvivő kiemelte Thatcher asszony az első brit kormányfő, aki hivatalos lá­togatást tesz Jugoszláviában. Megbeszéléseinek tárgya Beigrádban a nemzetközi helyzet, mindenekelőtt a ke­let-nyugati kapcsolatok kér­dése, továbbá a kétoldalú kapcsolatok — tette hozzá a szóvivő. ÜJ-DELHI. Nilam Szand- zsiva Reddi, az Indiai Köz­társaság elnöke szeptember második felében a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének meghívására hi­vatalos, baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. I I Kél hölgy í a Irénus mellett i I Vízisíelve, vidáman nevet- I ve látható az osztrák Bún- ■ te képén Nur al-Husszein ] (Husszein fénye), a jordán J uralkodó fiatal felesége, [ akit a király előző felesé­ge, Alia repülőgép-kataszt- , roiában bekövetkezett ha- a lála után vett feleségül. Az § egykori Liza Haleby ame- i rikai diáklány ammani ki- i rándulásán ismerkedett meg l a királlyal, és hamarosan I a felesége lett. Mint a Bún- • te írja, a fiatal hölgy lel- j késén neveli Husszein éle­ző házasságából származó ! gyermekeit. Most már saját ( kislányuk is van. Ezenkí- , vül részt vesz a diplomá- % ciai tárgyalásokon is, sőt i bele is szól azokba ... Nem ilyen szerencsés a * másik hölgy a trónus mel­leit. Caroline monacói her­cegkisasszony, Rainer her- • J cég és Grace Kelly leánya. , ö is fényképpel szerepel, a mégpedig azzal, amelyen j polgári származású férje, i Philip Junot Isztambulban, | a repülőtéren látható, sze- I relmével, Giannina Fació- I val, Costa Rica egykori I washingtoni követének, J Gonzales Faciónak, az ügy­védnek és egy ideig igaz- } ságügy-miniszternek a leá- ! nyával. És ami a legszo- | morúbb Caroline számára: j vagy egy éve együtt szó- | rakozott New Yorkban a i Xenon diszkóbárban ezzel I a hölggyel. Mégpedig úgy, I hogy Philip mutatta be f őket egymásnak. Csak azt ■ nem tudta akkor, hogy a | viszony már ekkor java- J ban tartott. • •

Next

/
Thumbnails
Contents