Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-30 / 100. szám
4-t Vörös vándorzászló A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem KISZ-bi- zottsága ma délután 3 órakor tartja küldöttgyűlését. Megválasztják a munkabizottságokat. megvitatják a KISZ-bizottság munkájáról szóló beszámolót. Ezután kerül sor a KISZ- bizottság titkárának és tagjainak megválasztására, majd az Egyetemi Taruj»- hallgatókból álló lelfuWére szavaznak a résztvevők. A küldöttgyűlés programja mellett dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára vörös ván- dorzaszlót nyújt át a KISZ- eseknek. a tavalyi esztendő jó KISZ-munkájáért. A kommunisták felhívása itt répa népeihez A békéért és a leszerelésért (ívenes András felszólalása Kiváló a miskolci vasúti csomópont A MÁV miskolci fűvósze- nekara pergő ritmusú indulókkal köszöntötte tegnap délután a vendégeket a Vontatási Főnökség éttermében. Itt ünnepeltek a miskolci vasúti csomópont dolgozói, abból az alkalomból, hogy ismét elnyerték a kiváló címet. Köszöntötték azokat is. akik nem lehettek jelen, hiszen a vasút vérkeringése egy percre sem állhat meg. Üdvözölték az elnökség soraiban helyet foglaló dr Bajusz Rezsőt, a KPM főosztály-vezetőjét. Szemök Bélát, a Vasutasok Szakszervezete Elnökségének titkárát, dr. Kovács Lászlót, a városi párt- bizottság titkárát, valamint a társadalmi és tömegszervezetek képviselőit. A kiváló címet az 1979-es esztendő kiemelkedő eredményei alapján érte el a csomópont. Koncz Zoltán, a Tiszai pályaudvar állomásfőnöke ünnepi beszédében méltatta, hogy a csaknem 5000 vasutast foglalkoztató kollektíva sikereiben milyen nagy jelentősége volt és van a kongresszusi munkaversenynek. A Miskolci Vasútigazga- tóság összteljesítményében mindig kiemelkedő szerepet töltenek be, hiszen a forgalom zöme itt zajlik. A csomópont naponta csaknem 200 tehervonatot indít és továbbít. s ezek már csaknem olyan menetrendszerűen közlekednek, mint a személyvonatok. (Folytatás a 8. oldalon) Tegnap délelőtt, moszkvai idő szerint, 11.09 órakor célhoz ért a legújabb szovjet teherűrhajó. A Progressz—9 összekapcsolódott a Szaljut— 6 űrállomással. amelyről csak szombatön küldték visz- sza az előző teherszállító űrhajót, Az új Progressz, amely vasárnap indult útnak, többszörös pálvamódosítással pontosan a megadott időben jutott el az űrállomásig, ahol automatikus vezérléssel hajtották végre az összekapcsolás manőveréi. A szállítmányban vannak műszerek, berendezések, tartalék alkatrészek is amelyeket a leienlegi űrexpedíció tagjai kértek a folyó ..nagyjavítás'’ befejezéséhez, valamint a tudományos kutatások folytatásához szükséges eszközök is. Az európai országok népeihez intézett közös felhívással véget ért tegnap Párizsban az európai kommunista és munkáspártok találkozója a béke és leszerelés kérdéseiről, amelyen 22 ország kommunistái képviseltették magukat. Pártunkat Gyenes András. az MSZMP KB titkára képviselte, aki a tanácskozáson felszólalt. Elmondotta, hogy az MSZMP nagy fontosságot tulajdonít ennek a találkozónak. ameivel a nemzetközi helyzet aggasztó fejleményei különösen indokolttá tettek. Az MSZMP szilárd álláspontja, hogy az egész emberiséget érintő problémák megoldásának előmozdításához, pártjaink hatékony fellépéséhez, a békeszerető erők összefogásának megteremtéséhez arra van szükség, hogy ilyen elvtársi véleménycserék kifejezésre juttassák a kommunisták álláspontját, tenniakará- sát. a béke, a leszerelés iránti elkötelezettségét. A világ valamennyi népe érdekelt a termonukleáris katasztrófa elkerülésében. Különösen erős az európai népek békevágya, hiszen a két világháború is itt követelte a legsúlyosabb véráldozatokat. Meggyőződésünk — mondotta —. hogy ki lehet mozdítani a holtpontról a bécsi leszerelési tárgyalásokat, sikerre lehet vinni az újabb bizalomerősíBúr az évszakhoz képest még mindig hűvösebb lesz egy-két fokkal, azért már fo- I kozatosan melegszik az idő. tő intézkedések kidolgozására hivatott összeurópai értekezletet. Mindannyiunknak azért kell tevékenykednünk, hogy útját álljuk a hidegháború visszatérésének, a világméretű fegyverkezésnek. Az MSZMP minden erejével ennek érdekében kíván cselekedni — mondotta Gyenes .András felszólalásában. A kommunisták felhívása Európa országainak népeihez a többi között hangsúlyozza, hogy a fegyverkezési hajsza esztelen fokozódása nyugtalanságot vált ki és Európa népei joggal éterek. Üj nukleáris arzenálok telepítését tervezik Európa szívébe, új kísérletekre kerül sor az enyhülés vívmányainak lerombolására. kikezdik a megkötött egyezményeket, a gazdasági, kulturális, sport*- és emberi kapcsolatokat is. Utasítsuk vissza még annak a hipotézisét is, hogy lerombolhatják a világ eme övezetét, védjük meg természeti kincseinket, történelmi örökségünket, amely részét képezi az emberiség közös kincseinek a földön. Mi, kommunisták békeszerető emberek vagyunk — hangsúlyozza a felhívás —, a leszerelést, a népek közötti együttműködést és barátságot ■ akarjuk. A béke valameny- nyiünk ügye és valamennyiünk cselekvése fogja diadalra vinni. Ma délutánra a megélénkül«, északi szél mellett 18—23 fokra számíthatunk. Moszkva díszbe öltözve várja május 1. nagy ünnepét Itt a jő idő Meghívó 3 Étetek majálisára A vörös zászlót és a nemzeti lobogót lengeti a szél Miskolc utcáin. Ha késett is, lombbal, virággal ékesítette fel a fákat a tavasz. Zöldbe borultak a Csanyik lankái, s az ünnephez méltó pompával fogadják majd o miskolciakat május elsején. A szép hagyományokhoz híven, ide vár ebben az évben is mindenkit az operativ bizottság. _ .... Ahogy a természet megújul évről évre, május első napja is állandóságában ölt változó arcot. A munkásosztály nemzetközi szolidaritásának ünnepét 90 esztendeje »ártották meg először szerte a világon, s okkor a nyolcórás munkanapot követelte a proletariátus. Május elseje azonban sokáig — József Attila szavaival — ezt jelentette: „Golyók kopognak, csörögnek boltok, futók sortüze vet lobot." Napjainkban pedig a pirosbetüs napok sorában találjuk - s ennek 35 esztendeje már. A nemzetközi összefogás, a proletár internacionalizmus eszméje az elmúlt kilenc évtized alatt semmit sem vesztett erejéből, sőt fontossága tovább növekedett, még időszerűbbé vált. A József Attila megénekelte golyók még most is könnyen kirepülnek a puskacsövekböl, nem is egy országban. És megjelentek szörnyűbb testvéreik is, a tömegpusztító fegyverek. Az emberiség érdeke azonban azt kívánja, hogy az erősödő szocialista világrendszer és a tőkés országok békésen éljenek egymás mellett. Ez azonban csak számunkra nyilvánvaló. Napjainkban is tapasz- talhatiuk, hogy Nyugaton nemcsak hogy szeretnék kiengedni a palackból a hidegháború szellemét, hanem esetenként háborús tűzfészkeket is teremtenek. Ez ellen össze kell fognunk a földkerekség haladó erőivel. A májusi gondolatnak éppen ez az ősz- szerogás az egyik lényeges mondanivalója, az együties cselekvés nemzeti és nemzetközi viszonylatban. Ebben a törekvésünkben bizakodással tölt el bennünket, hogy a Szovjetunió bölcs és higgadt politikája az enyhülés eddigi vívmányainak megőrzésére irányul. Hazánkban, ahol a dolgozó embereken múlik a nemzet boldogulása, a május elseje jó alkalom arra, hogy felmérjük erőinket, j Az MSZMP XII. kongresszusa bebizonyította, hogy pártunk és né- I pünk megbonthatatlan egységben munkálkodik a fejlett szocialista társadalom építésén. Bebizonvitotta, hogy a párt politikájá- ' nak középpontjában az emberről való gondoskodás ÓM. ot e* bei központúság hatja át tevékenységét. t A miskolciok számos tanújelét adták annak, hogy tudnak és | akarnak is tenni céljaink teljesítéséért. Tisztelettel adózunk e na- f pon is munkájuknak, a munkának, az eddigi eredményeknek, s a y remélt siketeknek. Meghajtjuk oz elismerés zászlaját a dolgozó ember előtt, aki naponta a mélybe száll a föld kincséért, a kohókból izzó acélt csapol, házat épit, magot vet, tanit, gyógyít, i alkot, üdvözöljük c kongresszusi és felszabadulási munkaverseny t sikerének kovácsolóit, s külön azokat, akik a sok üzem és válla- j lat között is a legjobbként érdemelték ki a kiváló címet. A dolgozó kollektívák eredményeihez örömmel gratulálunk, őszinte szívvel, sikereikben, örömükben osztozva kívánjuk: maradjon töretlen | ez az alkotóerő, amely valamennyiünk jövőjét szolgálja. Az elkövetkező időkben még nagyobb feladatok várnak ránk, de tiszta szívvel ünnepelhetünk, hiszen e munkásváros lakói mindig tették, amit tenniük kellett. Ezen gondolatok jegyében, a munka és a munkásosztály nagy ünnepén, május elsején minden miskolcit vár a Csanyikba AZ OPERATÍV h'ZOTTSÁG A béke és barátság hónapja Politikai közéletünk immár hagyományos nagy tavaszi akciósorozata a béke- és barátsági hónap, melynek nyitánya május 9-re, a győzelem napjára esik: a budapesti sportcsarnokban tartanak békenagygyülést. A május 9. és 15. között tartandó európai hét keretében rendezik meg azokat a fórumokat, amelyeken a lakosság a helsinki záróokmány érvényre iuttatásának teendőit, az enyhülés, a leszerelés. az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdéseit vitatja meg. A KISZ ifjúsági békenagygvü- lést rendez Győrött május 10-én. a következő napon pedig Radnóti Miklós emlékére megszervezi a Győr—Abda közötti útvonalon a hagyományos békemenetet. Az Országos Béketanács fejlődési bizottsága, a Magyar Nők Országos Tanácsával együttműködve. május 30-án Egyenlőség, fejlődés. béke címmel szervez szemináriumot. Az OBT leszerelési bizottsága — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen és különböző intézmények bevonásával — tudományos konferenciát rendez A Varsói Szerződés 25 éve címmel, és ugyanez a bizottság szervezi a hónap során azokat a munkahelyi találkozókat. amelyeken a leszerelés kérdéseiről folyik majd az eszmecsere.