Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-30 / 100. szám
Egész évben hívják őket Diákok a városban Nem múlik úgy el ünnepély, kiállítás, kismama- vagy nyuydijastalalkozó, kitüntetési alkalom, nyitó- vagy záróünnepség, hogy a meghívottak, az eseményben illetékesek mellett ne találkoznánk üde. fiatal arcokkal. Középiskolások varnak valahol szolidan a háttérbe húzódva a sorukra, arra. hogy elmondják a verset elénekeljek a dalt. és megköszönjék a tapsot. Aztán amilyen észrevétlenül jöttek, úgy mennek el. Vagyis nem biztos, hogy mindig tudjuk, honnan, melyik iskolából jöttek a gyerekek, legfeljebb azt érzékeljük, hogy mindig ott vannak, és örülünk nekik. Az sem biztos, hogy tudjuk: nekik mi hasznuk van. mindebből. Sárközi Andor né vak a Kossuth Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola igazgatójával, erről beszélgettünk. — Annyiszor mondjuk hogy iskoláink nevelésközpontúnk, nyitottak, és a két szakkifejezés mögött (mint a legtöbb szakkifejezés mögött) nem mindig érzünk realitást. A szakmát a többi között úgy lehet lefordítani magyarra, hogy a középiskolások elmennek. ha hívják őket. es szívesen várjuk mi is a felr nótteket. Még egyszerűbben: az iskola nem zárt egység; hanem együtt él a mindennapokkal. Persze ezek így még mindig csak szavak, de ha a felnőtt társadalomnak feltűnik, hogy sokat találkozik a középiskolás fiatalokkal. az már ismeretséget je- 1 nt, ami nekünk is sokat er: téjékozottabb. minden szempontból érettebb fiatal kerül esetleg éppen ahhoz az üzemhez. vállalathoz, közintézményhez, ahol iskolásévei alatt gyakran megfordul. — Nem teher az iskolának a gyakori szereplés? Nem jelent sok többletmunkát? — Inkább úgy mondanám: másféle, de nelkülöihetetlen munkát jelent. A nevelés fogalmába az esztétika, kultúra. közélet, politika, minden beletartozik, ami hozzásegít hogy az életben ismerős fiatalok kerüljenek ki az iskolából. Ehhez át kell lépni a kapui, de csak felkészülten indulhatunk el. Nyilván minden intézménynek megvan erre a maga módszere, mi az első osztályban kezdjük. Minden év decemberében megrendezzük az elsősök estjét, amelyet ők szerveznek, ők állítják össze a műsorokat: bemutatkoznak az iskolának. Sokszoros haszon származik ebből, mert a gyerek szívesen szerepéi, mi pedig minden esztendőben örülhetünk, hogy újabb tehetséges fiatalok kerülnek hozzánk. Egy-két óra alatt kiderül, hogy kinek, mihez van kedve, mihez ért. A továbbiakban már csak a lehetőséget kell biztosítani hozzá, hogy ki tudjanak bontakozni. Az iskolának három énekkara, gitárzenekara van. es ha házon belül vagy kívül pódiumra kell állni, sok-sok jól szavaló, szépen beszélő, ügyesen mozgó diákot tudunk ..csatasorba'’ állítani. Aki kicsit is ismeri a tevékeny fiatalokat. az tudja, hogy nekik a legnagyobb öröm egy-egy jól sikerült produkció. De a felnőtt, a velük dolgozó tanár ugyanilyen boldog. Nagy munka van emögött. hosszú idő kell hozzá, hogy az ösz- szetartozás tudata kialakuljon. — Az tehal a szereplések haszna, hogy egymásért dolgoznak a diákok? — Egymásért és saját magukért. A gimnáziumi rendtartás egyik célkitűzése, hogy önképzésre, a személyiség saját erőből való megvalósítására tanítsunk. Ezt megint úgy mondanám magyarul hogy a fiatal akkori boldog, ha azt teheti, ami hozza közel áll. A nemrég megrendezett idei Kossuth-napoknak ezt a címet adtuk: Ifjúság 1980. Olyan dalokat adtak elő. amit ők szeretnek, azt játszották, amihez kedvük volt. de az már nekünk is szép pillanat volt. hogy E5ee- thoven IX. szimfóniájának Örömódáját 240-en énekelték Az iskola egynegyede színpadra állt. — Sokszor mondjuk, hogy Miskolc iskolaváros is, de többnyire csak ünnepnapokon vesszük észre. Éppen ezek a rendezvények figyelmeztetnek ... — Ebben a tanévben megközelítőleg harminc alkalommal mentek üzemi, vállalati ünnepségre a diákjaink, a papírgyártól a HCM-ig bejárták a várost. Nyilván használtak, különben nem hívnák őket. örülünk neki, mert mások előtt képviselték a mi színeinket, és így is bizonyították, hogy az iskola része a városnak. De ha lehet, van ennek nagyobb haszna is. A fogékony fiatal mindenből tanul. (makai) >|c Balogh Mária, a 20. miskolci■ tévéfesztivál igazgatója ismertette a tegnapi sajtótájékoztatón a részletes programot (Solymos felv.) A MAFILM is díjat ajánlott fel Sajtótájékoztató a tévéfesztiválról Rendhagyó eV óra A Földes Ferenc Gimnázium I/C osztálya rendhagyó osztályfőnöki órát tartott. Lapunk három munkatársát (D. Tóth Béla, Máté Iván nyugdíjas újságíró, Nyikes ‘Imre) hívták meg, akik országunk belpolitikai helyzetéről, illetve a külpolitika és a nemzetközi sportélet időszerű tudnivalóiról adtak tájékoztatást. Ezután a fiatalok tettek fel. elsősorban külpolitikai jellegű kérdéseket. A rendhagyó osztályfőnöki óra bizonyította, milyen nagy érdeklődést tanúsítanak a tizenévesek is a nemzetközi helyzet alakulása, a béke megóvásának lehelösegei iránt. >fc Frizura-követőik mind gyakrabban tűnnek fel a miskolci utcákon \ Már kész az LP borítója ♦ Miért rövid a hajuk? Parknviló koncert Kivonjuk a közönségnek és a fellépőknek, hogy fogadja ökef kegyeibe az időjárás a Gárdonyi Rock lark mai, nyitó koncertjén. A műsorban szereplő zenekarok: BMW (Miskolc), Ocean (Budapest) és az Edda. Utóbbinál aligha kel! feltüntetni e lap olvasói és még sok tízezer, nem miskolci fiatal számára a származási helyet, mely egyben otthonuk. Akik régen látták őket. talán nehezen ismerik fel e fénykép alapján a zenekart. Pedig ők azok, csak éppen bozontj üktől megszabadulva. A megváltott külső okát néhány új számuk témája magyarázza. A katonásnál is katonásabbra nyírt haj tiltakozás kíván lenni a világ militarizálódása ellen. És persze a rockegyütteseknél nélkülözhetetlen . külsőségek, a másnak fenni, mint a ’tőb* biek — elsősorban zenében“ de megjelenésben is — parancsa ugyancsak belejátszott, a nyíratkozásba. Ám a lényeg változatlan az Edda Müveknél. Ez pedig a kemény rock pompás megszólaltatása. Legközelebb tehát jk Hamarosan a boltokba kerül ma. de hamarosan akar naponta többször is. Nemsokára megjelenik első nagylemezük. méWEtLidnfajri dedikálnak' is Miskolcon. A lemez színes borítója már készen van, tervezője és fotósa Palfi György és Hegedűs György. A címoldal: rozsdás vaslemezbe vágva az EDDA felirat, alatta krétával a művek szó. Egy cigarettára gyújtó munkás látható még itt. a láng kékesen világítja meg arcát. A hát-1 sojoiäai ötlete: irka lápokra ragasztóit fényképek, levél- részletek humoros, diákfantáziát megszégyenítő kaval- kádja. A tartalom: az Edda sikerszámai és néhány új kompozíció. (szabados) Rajzók és kisplasztikák Ma délután négy órakor rajz- és kisplasztikái kiállítás nyílik a Miskolci Galériában, a Magyar Képzőművészek Szövetsége észak-magyarországi területi szervezete rendezésében. A június 1ig megtekinthető tárlatot Borsos Árpád, a megyei tatács osztályvezetője nyitja meg. A kiállításon többek kö- zöttzött Feledy Gyula. Len- key Zoltán. Mazsaroff Miklós alkotásai szerepelnek. ANYÁNAK LENNI Sajtótájékoztatót tartottak tegnap Budapesten, a Magyar Televízió elnöki tanácstermében. A május 15-én kezdődő jubileumi. 20. miskoN ci tévéfesztivál programját, a zsűri végleges összetételét közölte a sajtó meghívott munkatársaival Balogh Mária, a fesztivál igazgatója. A tájékoztatón részt vett többek között Erdős András, az MTV, illetve Sír László, a miskolciak ..nevében”. A tévéfesztivál programját most nem ismertetjük, hiszen lapunkban ezt már az elmúlt héten — szerdai számunkban — megtettük. Mindössze címszavakban a bemutatókhoz kapcsolódó rendezvényekről: fórum a megye, illetve a város vezetőivel, kívánságműsor a ballagó diákoknak, Skála divatbemutató. EDDA-, Flamingó-koncert, az Avas Táncegyüttes műsora, a DŰLT A egészségügyi képmagnós műsora a vasgyári kórházban, beszélgetés világjáró riporterekkel. operatőrökkel, ősbemutatók. A tévések bemutatják az eltelt 19 esztendő legsikeresebb díjnyertes filmjeit, két időpontban Miskolcon. háromszor vidéken. Továbbra is nagy szerepet szánnak a tíz társadalmi zsűrinek, és szavazatuk értékes díjat jelent. A korábbi fesztiválhoz hasonlóan, az idén is láthatjuk a versenyíilmeket otthon a képernyőn, színesben, mégpedig az OIRT 7-es csatornán. É6 ha már a díjakról ejtettünk szót: eggyel emelkedett a számuk. Ezen a fesztiválon — lévén jubileum' — a MAFILM is felajánlott egyet, amit természetesen jövőre a televízió dija követ: a MAFILM. legjobb alkotása kapja. Az egyik orvosi rendelőben láttam egy plakátot. Bárányfelhők közölt ül — merengve! — egy terhes nő. keze a hasán. Arcán az égbe-látók gyönyöre, mint aki szeráfok zenéjére figyel. Legszívesebben letépnem ezt a plakátot. Mert hazudik. Hamis. Nem ez az anyaság! De fájdalom. Lemondás. Bosszúságok sokasága, Idegeskedés. Dupla porció munkából. gondból. Mérgelödés, hogy mit csinált már megint a büdös kölke. Aggodalom. Szivet szorító kínlódás a betegágy fölött. Egyszóval minden, ami kegyetlen gyötrődés. — Ez az anyaság! Ma már magamról is tudom, amit nem hittem el: talmi a poézis, ami emberfölöttivé magasztosítja az anya alakját. Nagyon is röghöz kötöttek vagyunk. Hányingerrel küszködve hordjuk sokat emlegetett szívünk alatt hosszú kilenc hónapon át a magzatot. Hol itt rúg, hol ott fáj. Szédelegve várjak az órát, mikor szabadulunk végre a TEHER-túl. És sikoltozva, minden idegszálunkkal tiltakozva a fájdalom ellen, fogcsikorgatva szüljük meg gyermekünket. Aztán lázongunk azért, mert elrabolja gondtalanságunkat.. . Nem igaz, hogy zokszó nélküli türelemmel viseljük el önző figyelem-követelésüket. Képmutatás a ..minden áldozatra kész” alázat hangoztatása. Nem vagyunk szentek. De vállaljuk. Üjra meg újra. Merő önzés- óűL™, Kaphat-e ember olyan nyílt ragaszkodást, olyan mosolyt, olyan simogatást, mint anya a gyerekétől? Tud-e örülni annyira bárminek is, mint csemetéje oltalomkéresö oda- búvásának? Van-e gyönyörűségesebb pillanat. mint az első lépésé, amelyet szoknyája mellöl tesz meg a gyermek? Féltőbben őrzött kincs a kihullott tejfognál? ■.. Dajkáljuk gyötrelmeink gyümölcsét kamasz-felnőtten is. Tenyerünkben nem hűl ki parányi testük melege, noha kinőnek Ölünkből. . Vállukra most már mi hajtjuk fejünk, s még mindig hisszük — van erőnk óvni őket, noha már ők az erősebbek. S valahogy szerepet cserélünk. Alkotó — és az alkotás. Megköszönjük, hogy megteremthettük őket. Hogy szépre nőttek, nagyra, egészségesen, s hogy jók. És persze azt, hogy szeretnek bennünket. Ne ámítsuk magunkat — nincs hálára érdemünk. Csak a dolgunkat tesszük az ősi folyamatban. A magunk semmivel ősszé nem hasonlítható örömét találva meg a feladatban. Számunkra ez a LECKE. A többi minden csak ráadás. ... És tudod lányom. így leszel te is ezzel. Ne ringasd magad hamis illúziókba. De tudd: bár fájdalom árán hozod világra, s neveled nagyra majdan unokámat, a te gyermekedet, ha jól teszed dolgod, eltéphetetlenné válik a köldökzsinór ... RADVANYI ÉVA Holnap a hegyekben A május 1-i háromnapos ünnepen a Társadalmi Erdei Szolgálat tagjai szolgálatot tartanak a Bükk azon részéin, amelyeket vá.hs óan sok kiránduló keres majd fel. Feladatuk: őrizni az erdő, a kirándulóhelyek épségét, tisztaságát, részt venni az esetleges tűzoltásokban. A TESZ tagjai na'- joguk van arra, hogy figyelmeztessék az erdők írott és íratlan szabd» lyait megsértőket. Városunk természetjárói is ott lesznek a csányiki majálison. A koszorúzás után ünnepi túrákra indulnak. A DVTK természetjárói a gurudnál „tanya helyen” találkoznak. ahol családias összejövetelt rendez a szakosztály. Házigazda: Treit Lászlóné. Szívesen látnak minden érdeklődőt. ■ Május 2-án munkatúrat indítanak a diósgyőri vasas természetjárók a Bükkbe. A túra résztvevői társadalmi munkában Garadna, Hárskút, Csókás-forrás és Andokét környezetét teszik rendbe. Indulás: a Majális-parkból 8.39 órakor közlekedő 15- ös autóbusszal. A munkatúrát a szakosztály vezetősége szervezi és vezeti. Szívesen látnak minden olyan érdeklődött, akinek szívügye er- deink, hegyeink tisztasága.