Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-24 / 95. szám
Nem adják lejjebb a kohászok 4 Kiválóhoz méltó eredményei (Folytatás az 1. oldalról) A Lenin Kohászati Művek idei terveiben az első negyedévre 35 millió forintos nyereséggel számolt. Ezt az eredményt túlteljesítették. A munkásvédelmi intézkedések megvalósításával az elmúlt ev első negyedévének kimagaslóan jó munkavédelmi mutatóit is sikerült az idén lo\abb javítani. Ennek köszönhetően az 1000 lőre jutó balesetek száma a korábbi 8.7-del szemben most 6,8 volt. A tízmiliiárd forint értékben épülő kombinált acélmű első szakaszának a visszaszámlálást ütemtervben e negyedévre kitűzött feladatait sikerült megvalósítani. Am ahhoz, hogy november 7-én csapolni lehessen az új műben, megfelelően koordinált, jól szérvezett, hatékony munkára van szükség; A beszámoló következő részében a gyáregységek első negyedévi eredményeit ismertették részletesen. Ezekről . csak tőmondatokban a következőket: A nagyolvasztó gyáregység 10U.1 százalékra teljesítette termelési tervét, miközben a fajlagos kokszfogyasztást csökkentették, s jelentős energiamegtakarítást érték el. Az acélmű gyáregység negyedéves tervét mindkét üzem túlteljesítette, összesen '256 804 tonna acélt termeltek. Á hengermű gyáregység hengersorai gyártási tervüket túlteljesítenék. A blokksoron 3729 tonnával, *a 'bugasoron 11851 tonnával, a gerendasori fazonárukból 1865 tonnával, középhenger- müi fazonáruból pedig 492 tonnával hengereltek többet, mint a tervezett volt A nemesacélmű gyáregység a finomsoron 103 tonnával teljesítette túl a tervét, a középsor azonban 3583 tonnával elmaradt operatív termelési tervétől, míg a szállítási tervet 3957 tonnás lemaradással zárták. Az öntöde gyáregység 2400 tonnás •tervét 2427 tonnára teljesítette. ipiközben a selejtet is csökkentették. A vasöntőmű 254 tonnával termelt többet a tervezettnél. A kovácsoló gyáregység nagykovácSüzeme 102.8. nemesacél kovács-' üzeme pedig 113,2 százalékos eredményt ért el terveihez képesl. Sikeresen dolgozott a csavar és húzottáru gyáregység. a tűzállóanyag- es bányagyáregység, a rakodó- és szállítógyáregység. A felújítási és karbantartási munkák végzésében jo eredményeket ért el a Éép- és villamos' karbantartó gyáregység. s jó minőséggel oldotta meg feladatait az épület-karbantartó gyáregység is. Az energia- és műszerautomatika gyáregység jó mun- 'kájál bizonyítja, hogy jelentős energiamegtakarításj értek el. A vitában heten mondták el véleményüket, észrevételüket. amelyre összefoglalójában dr. Szeppelféld Sándor vezérigazgató válaszolt. Hangsúlyozta.. hogy az egyre nehezedő körülmények között az eddiginél szervezettebb munkára van szükség ahhoz, hogy a Lenin Kohászati Művek eredménnyel pályázhassa meg az MT— SZOT Vörös Vandorzászla- iát. T. Z. * fit ran a gép lelke — nézi a nyomásmérőt Bátori István frontaknász (Solymos László felvételei) Ki kapta a díjat? Vendégségben Határidőre cs költségtúllépés nélkül A nyomdaipar re kon strukci ó ja Tíz év alatt megkétszereződött a nyomdaipar termelése. Ez az 1970-ben megkezdett nyomdaipari rekonstrukció eddigi sikeres végrehajtásának eredménye .— állapította meg a. Nyomda-. a Papíripar es a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének elnöksége. A mintegy 9 milliárd forint értékű beruházások a negyedik és ötödik ötéves tervidőszakban határidőre és a költségek lényeges túllépése nélkül valósultak meg. Az ütemezés szerint halad a nyomdaipar legnagyobb egyedi beruházásának. a Szikra Lapnyomdának az építése, s a tervnek megfelelően december 31-én készen áll majd a Népszabadság és a Népszava nyomdai előállítására. Postás KISZ-fiatalok Hol segíthet a lakosság? n o. A Hazafias Népfront Borsot! megyei Bizottságának legutóbbi ülésén többek között felmérték és ismertették azokat a társadalmi munkavállalási lehetőségekét, amelyek megyénkben adódnak. Külön kiemelték, hogy Miskolcon a napközis tábor, az úttörőtábor, az új KRESZ- paiva, a haditechnikai park és az avasi ifjúsági park építéséhez igénylik, a legtöbb társadalmi segítséget. Kazinc- I. barcikán az idei tervek szerint 10 millió forint értékű társadalmi munkával kívánják támogatni például a gyermekintézmények felújítását és karbantartását, a csónakázótó. és a kultúrpark létesítését. Mezőkövesden egy; nyolctantermes iskola építéséhez várnak mintegy 500 ezer forint értékű munkafelajánlást. Úttörőtáborok, sportpályák, sétányok építésében pedig meg.veszerte sokfelé .segíthetnek a lakosok. is. A Szegedi Postaigazgatóság KISZ-szervezetének felhívására postás ifjúsági kollektívák. ifjúsági» brigádok és alapszervezetek részére ...A szocializmus építésének 35 éve’’ címmel vetelkedósoro- zatot rendeznek. Egy-egy csapat háromtagú lehet; Az elődöntőket. helyi selejtezőket május 20-ig bonyolítják le. A területi döntőket július 1- tól 15-ig rendezik meg: az országos döntő augusztus ?3- án lesz. A nevezéseket postai levelezőlapon (név. életkor. munkahely feltüntetésével) április 25-ig kell a KISZ- bizoftsagokra beküldeni. A helyi selejtezőkből egy-egy csapat, az Igazgatóság törzsből három csapat jut a területi döntőbe. Területi döntőt rendez a Miskolci Postatöt re igazat igazgatóság KlSZ-bizottsaga Lyukéban — Hányas lába van? — kérdezte tőlem telefonon az igazgató. — Harminchetes. — Talán két pár van raktáron. Az egyik csizma a magaé lesz. A kapcatekerést még gyakorolnom kell. A sok - szürke ing közül kiválasztottam egy kockásat. A nadrásot akár divatosnak is mondhatnám. oiyan gazdag bőség- ráncot vetett a derekamon. Fejembe csaptam a bányászsisakot. persze egy pirosat. Jő, hogy van itt tükör. Elégedett vagyok, helyre kis bányászlány lett belőlem. Jó szerencsét! — köszönök magamnak, no meg gyakolás- képpen. Amaz a tükörből úgy bólint vissza, mintha a szocialista .munka hőséi tisztelné. Robogunk lefelé a külön kassal/ 300 méter mélyre. Mennyi lehet az? Kísérőnkkel, Csikós Lajos munka- verseny-titkárral ellenőriztetjük előzetes számitásaiiv- kat. Igazunk van; körülbelül 100 emeletnyi magasságot jelent. Félelmetes: próbálom elképzelni a tízemeletes házunkat, tízszer olyan mélyen. £ Jó játék a szökőkút > . Választási közlemény 7anácstao,i jelölőnyülések A : várost választási elnökség értesíti a város lakosságát, hogy holnap az alábbi tanácstagi je- löiőgyülésekre kerül sor: 1980. ÁPRILIS 25. 1 6. sz. választókerület, 18 óra. Gépipari Technikum. Kun Béla út 10. Ehhez tartozik: Bajcsy-Zsi- 1 ins /-ky út 1-tői 25-ig és ‘2-tol 26- ig. Katalin u.. Kőris K. u.. Kun Béla út 2-től 14-ig. 13. sz. választókerület. 18 óra. 1. -Sz. Kisegítő Iskola. Budai J. u. 2. szám. Éhhé? tartozik: Apáczai Csere János u. Budai J. u.. Eötvös L. "u.. Kinizsi u. 28-tól és 33-től végig. Kun Béla út 53-tól 79-ig' és 78-tól 96-ig. Lévay J. ú.. Mik- * száth Kálmán u.. Rosenberg házaspár u.. Semmelweis u. 1—3- ig és 2-töi 4-ig, Szigligeti Ede tér. Szilágyi Dezső u. 1-töl 7-ig és 2-től 4-ig, Zrínyi u. 55-től és 48-tól végig. 17. sz. választókerület. 17 óra. B VÉV-ku’r úrterem. MSZB tér 4. Ehhez tartozik: Földes F. u.. Kisavasi pincesorok I-töl TV-ig. Arnoti. Csabai,. Győri. Sziget. (Kiss fele.) Zsolcai sor. Magyar—Szovjet Barátság tér. Mélyvölgy u.. Papszer u. Rákóczi u.. Rudas László u., Szamuely Tibor u.. Szemere u. páros oldala. 4*. sz. választókerület, 18.30 óra. 14. sz. Altalanos Iskola. For- gach A. u. 18—20. Ehhez tartozik: Alkotmány u.. Bajza J. u., Barkoczy. F, u.. Bornemisza u.. Dráva u.. Forgács u., Franklin B. u.. Garant u.. Gutenberg ú.. Gyöngyösi u.. Iskola tér. Labore u.. Laita u.. Lahner Gy. u.. Mező u.. Poprad u.. Ra- öa u.. Szénfy G. u., Tóth P. u.t Zala u. v A 79. sz. választókerület, 18 óra. LKM-gondnokság, Beke-szálló. 26. épület. Énhez tartozik: Béke-szálló. Csillag u.. Ernye bán u., Gabói A ron ru., Karacs Teréz u.. Kiss Ernő u,. Nap u., Schweidel József u.. Szövő u. 8«. sz. választókerület, 18 óra. általános iskola, Herman Ottó u. 2. szám. Ehhez tartozik: Chlepkó E. u. 99. sz. választókerület. 18 óra. MSZMP-alapszervezet, Gorkij-telep 1. az. Ehhez tartózik: Báthori-sor. Gorkij-telep. Hengerész u.. Ládi fatelep. Ladi-telep. 107. sz. választókerület. 18 óra. általános iskola. Lumumba u. 1. Ehhez tartozik: Budai Nagy Antal u.. Dorottya u.. Kiss tábornok u. 28-tol 48-ig. Lumumba u.. Szinyei Merse Pál u. 13-tól végig. . „111. sz. választókerület, 18. óra. általános Iskola. Könyves Kálmán u. 2. sz. Ehhez tartozik: Irinyi J. u.. Iván u. 1-töl végig, 2-tól 6-ig. Kempelen Farkas u. 115. sz. választókerület. 18 óra. MSZ.MP-alapszervezet. Vár- u. 3. szám.' Énhez tartozik: Blaha Lujza u.. Berekalja u.. Bodrogi Zs. u.. Bükk. u., Hársfa u.. "Hegyes u.. János u.. Rozgonyi Piroska u., Tapolcarét. Tólgy u.. Vár u. 122. sz. választókerület, 18 óra, LÁEV-kuluirterém. Erdész u. 24. szám. Ehhez tartozik: Alsó-Papírgyár, Baráthegyalja u., cJóka u.. Erdész u.. Holló u.. (Hóvirág u„ Hegyalja u. 2-től 6-it. Jázmin u:. Papír u., Peczér-völgy. tje Stanköezi. a kitüntetett, hétköznapi bányászruhában Az állami díjasok frontjára megyünk. Mondják, ez amolyan reprezentatív, protokoll bánya, Európa-hírű berendezéssel, biztonsággal. Ügy jönnek-mennek a vendégek. mint egy jó nevű szállodában. Jó háromnegyed órás gyaloglás után vegre ott a front. Itt gratulálhatok az egyik kitüntetettnek, Stanköezi, Sándornak. Harmincadik évét tölti a föld alatt. Annak idején a szabolcsi szegénységből jött kiváltani magát. Pálinkáson, egy frontbeszakadás után látta már magát meghalva. Pedig akiket ilyen megpróbáltatás ér. sokan látni sem kívánják többet a bányát. S a nyolc kitüntetett közül sokan voltak már Vészhelyzetben. Ez a bátrak, a veszélyt kihívók munkája. A vastámok között nehezebben férek be az 55 kilómmal, mint Stanköezi a niaga robosztus termetével. Derekamon az életmentő készülék megvastagít. Mondták, ném lesz rá szükség. A biztonság kedvéért azért elmagyarázta ttam a mecha- nizmusát. Valahonnan tompa puffanások zaja hallik. Mintha engem ijesztgetnének, pedig csak soros munkájukat végzik. — Nem kell félni — mosolyognak rajtam és bátorítanak —. százszázalékos biztonságban vagyunk. Ez a csodamasina, a pajzs, a fedél, de engedtessék meg. hogy egy százaléknyi bizony L ’a tiságot kétke i.iek benne. A nagy teljesítményű kaparó kivette a hagyományos szerszámokat a bányászok kézéből. Olyan iramban dolgoznak, hogy a futószalagon úgy robog a szén. mint egy sebes sodrású patak. Stanköezi először járt a Parlamentben, amikor ' szép bányászegyenruhájában átvette ezt a magas kitüntetést. — Mi kaptuk a legnagyobb tapsot. Jólesett kezet fogni aZ ország vezetőivel. ■A'délutáni kassái szállt le a másik két kitüntetett társa; Pataki Sándor, a Gaga- 1 rin brigád vezetője és Ha- •lász György. Pataki egy évet adott magának a bányánál, s a húszon hetediket tölti. Tudja, hogy egv bányász nem bányász. Egy csapat sem képes csodákra, csak egy egész sereg. Dr. Kapó- lyi László nehézipari miniszterhelyettes gratuláló leveléből is a legjellemzőbb részt olvasta ki: ez a kitüntetés a borsodi szénmedence kollektívájának sz.ól. — A több mint egymillió tonnás rekord sem a nyolc kitüntetett érdeme, ez a lyukói bányászoké. S a technika sem utolsó: sokáig „büntető lágerként” tituláltak az itteni frontokat. Most már aranyért sem mennének máshová az emberek. Átvenni ezt az érmet nem mindennapi emlék. A lányom elsírta magát. Talán itt értette meg. hogy hol is dolgozik az apja. Halász György második alkalommal járt a Parlamentben. Először mezítláb, amikor 9 évesen a Balatonra utazott nyaralni. Az akkori élmény legalább úgy él benne, mint az idei. — Nem voltunk valami pirosak most az Országházban. Lenn. a fronton Tnég a sötétben is szebb színünk van. Nem volt mindig ilyen virágos az életünk. Bartók Zoltán. Kocsis István. Pavlyás László Deák László és Czipa András viselheti még nagy ünnepekkor férfiként is e szép ékszert. Az ő vezetésükkel a 117 tagú brigád fejti a szenet, Azt a jó minőségű szenet. amelyet a legjobbnak ti- találnak, amiért sorban állnak Miskolcon. Az igazgató is azt mondja : szive szerint két kézzel szórná a kitüntetést, mert a bányász sem a pénzt.-sem a rangot, sem az erkölcsi megbecsülést nem kapja ingyen. Osztottam a .véleményét. , OLÁH ERZSI t