Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)

1979-10-08 / 236. szám

A szereléssel nem várhatnák A télre készülnek a kivitelezők . -V ,.Uadilervek" a hideg, a fagy, a hó ellen Fenn állunk a vasgyárat az egyetemmel összekötő úton. Alattunk őszi napfény­ben fürdik a város és a gyár. Most látjuk csak. milyen monumentális építmény lesz az új acélmű! A frissen fes­tett vastraverzek sokasága, a hatvan méter magasba emel­kedő . vasszerkezet uralja a gyárnak ezt a részét. Innen lentről piciny pontok az em­berek, de még a hatalmas daruk, jármüvek, erőgépek is. Az idei ősz kedvez az épí­tőknek. De újrt) és újra eszé­be jut mindenkinek: egyikét hét múlva, bizonyosan bekö­szönt a rossz idő. majd a tél... Am. a munka akkor is, legfeljebb csak lassulhat. Az acélmű kivitelezői télen is dolgoznánk, s már most készülnek a jelenleginél sok­kal nehezebb körülmények­re. Hogy miképpen, arról beszélgettünk három építő­ipari vállalat felelőseivel. Q Eszak-magyarorszagi Ál­lami Építőipari Vállalat, Eles Sándor, termelésirányí­tó főmérnök: — Az ÉÁÉV-nál a télre yaló felkészülés tulajdon­képpen az I. negyedév elő­készítését jelenti. Az I. ne­gyedévi terv — azaz a téli terv — elkészítése mindig megelőzi az éves terv elké­szülései. am&lybe azután ké­sőbb beépítjük az első há­rom hónap (olykor mar megvalósult) feladatait. A vállalat I. negyedévi terve 250 millió forint, ennek na­gyobb része, mintegy löt) millió, a korrtbinált acélmű­vel kapcsolatos feladat. — Két fő területen dolgo­zunk télen is: az új acélmű föcsarnolvánál és az oxigén­gyárnál. A főcsarnokiíál az egyik legfontosabb tenni­valónk lesz a téli terv által előirányzott 1000 tonna acél- szerkezet szerelése. Azért csak ennyit tervezünk, mert mínusz 5 fok alatt nem le­het szerelni. Ki tudjuk hasz­nálni azonban a hideg idő­szakot is, mert a kisebb elő­szerelések lehetőségét, felté­teleit biztosítjuk. Előregyár­tott garázsokban, kisebb le­határolt területeken, ideigle­nes lezárásokkal, meleg le­vegő befúvásával végezhet­jük a kisebb munkadarabok hegesztését, a csavarösszekö­tést. Ezzel elérjük, hogy az acélszerkezet szerelés az ere­deti ütemterv szerint halad­jon. Természetesen tovább folynak az alapozási mun­kák is. Itt már könnyebb a helyzet, hiszen 14 méter mélységben kell dolgozni, jóformán csak a betont kell védeni ' a fagytól. A vasbe­ton műtárgyaknál a beton­gyárban előmelegített beton­nal dolgozunk, amit azután nádpallóval, fóliával védünk a hidegtől. Biztosítjuk a té­liesített munkaterületeket a technológiai szereléshez is. — Másik fontos, nagy munkaterületünk az oxigén­gyár. Éppen a napokban egyeztünk meg a beruházó­val, hogy végleg beüvegez­zük a csarnokot. Ahol ez mégsem lehetséges, ott ide­iglenesen farostlemezekkel védekezünk a hideg ellen. Ez a téliesítés lehetővé teszi, hogy a CSŐSZER és a GyGV a télen is végezhesse a tech­nológiai szerelést, ne marad­janak le a munkákkal. — Mindezeken felül to­vább építjük télen is a ho- zamanyagbunkert. a támfal­rendszert, a konverter ko­csipályát. a trafóházat. . Télen is mintegy 1200 em­berünk dolgozik majd a KAC-nál, akiknek szociális ellátásáról is gondoskodunk: lesz hol melegedniük, lesz számukra meleg védőital. 9 Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, Fekete Béla. fóépitésvezelö, létesít- mény felelős: — A BÁÉV eddig is sok dicséretet kapott az új acél­mű építésénél, járulékos be­ruházásainál végzett munká­ért. Azt szeretnénk, ha télen sem kellene szégyent valla­nunk. Egyik fő területünk a főcsarnoktól Ny-ra eső rész, ahol irodaházat, laboratóriu­mot, szociális épületet épí­tünk. Fontos feladatunk, hogy a létesítményt téliesít- sük, vagyis: legyen bár akár­milyen kemény tél. mi foly­tatni tudjuk a munkát — Munkaterületet várunk a beruházótól a Í00 fős szo­ciális létesítménynél. Ennek egy része már elkészült, az I-es és Il-es ütembővítés ter­veit azonban még csak most kaptuk meg. Szeretnénk itt is. télen is végezni a szerke­zetszerelést, hogy tavaszra már csak a szakipari mun­kák maradjanak. A 700 fős szociális létesítmény , előre­láthatóan jövő év második felében adható át. # 31. sz: ÁÉV, Dányi La­jos fóépitésvezelö: — Vállalatunk három nagy területen 381 millió fo­rint értékű munkát végez az LKM új acélművénél. Ebből erre az esztendőre 210 mil­lió forint értékű munka jut, a többi áthúzódik 1980-ra. Legfontosabb munkánk —ez maga 330 millió forintot je­lent — a főcsarnók I 3-as ütem vasszerkezeti szerelése. Ehhez jön a kapcsoló- és trafóház (41 millió forint), valamint egy felvonulási bá­zis építése. Még nem fordult elő komolyabb baleset Eddig még nem történt je­lentősebb üzemi baleset az acélmű építkezéseinél. Ebben komoly szerepe van a szak­szervezeti intéző bizottság­nak. s a munkavédelem szak­embereinek. Az intéző bi­zottság nemcsak a beruhá­zás helyzetét, vagy a szocia­lista munkaversenyt értékeli, hanem — kéthavonként — a munkavédelem eredményeit is. A baleset nélküli acélmű­építést segítik elő a szocialis­ta brigádok vállalásai is, amelyeknek úgyszólván mindegyike kitér a baleset nélkül végzendő munkára. — Jelenleg alvállalkozó­inkkal együtt mintegy 170- en dolgozunk a kombinált .acélműnél. Szeptember elejé­től tart, s december 15-én befejeződik a kapcsolóház ütemterv szerinti végleges atadása. Ez lehetővé teszi, hogy a technológiai szerelés a kapcsolóháznál is időben elkezdődhessen. Gondunk, hogy a Csőszerelőipari Vál­lalat anyaghiány miatt, még nem kezdte meg a központi fűtés, s a szellőzés szerelé­sét. Némi lemaradásban va­gyunk — szállítási késede­lem miatt elsősorban — a vasszerkezeti szereléssel is. Ebben az évben 3300 tonna szerkezetet kell szerelnünk; szeptember 30-ig 1800 tonná­val végeztünk. Látszólag sok jut az utolsó negyedévre, ám szeptemberben is 550 tonnát szereltünk! Szeptemberben kezdtük a technológiai gép­alapok készítését is. Mint­egy ' 3 hetes lemaradásban vagyunk, de ezt — téliesi- téssel, nagyobb erők beveté­sével — február végéig min­denképpen pótoljuk. — A téli időszakban 75 millió forint ertéKŰ munkát végzünk az acélműnél. El­készült a téliesítési tervünk, aminek alapelve a télen is teljes foglalkoztatottság. En­nek érdekében üveggel zár­juk le a kapcsolóházat, a fő­csarnoknál két gyorsgőziej- iesztöt építünk be, hogy a technológiai alapozás télen is folytatódjon. A vasszerkezeti szerelőknek is biztosítjuk a téli munka feltételeit. # Mind teljesebben bontakozik ki a kombinált acélmű föcsarnokanak képe. Korábban a közvetlen környék legmagasabb építményei a kohók voltak. Ma már a kohó is úgyszólván eltörpül a csarnok acélszerke tetőnek tömege mellett. Képünkön: a kombinált acélmű épü­lő föcsarnoka, a háttérben, balra, a nagykohóval. SfKOMBINÄLT f 19I&ÄJP78 1980­1882i I^ACÉLMÜ^ Újabb egy hónap telt el a kombinált acélmű építésében. A kivitelezők, a tervezők és a beruházók igyekeztek kihasz­nálni az őszi jő időt, s azon fáradoztak, hogy minél több valósuljon meg a legutóbbi államtitkári, miniszterhelyettesi szemle határozatba foglalt fel­adataiból. Közben az acélmű építői már előre is tekintenek: megkezdődött a téli felkészü­lés. Ennek célja: olyan álla­potokat teremteni a fagy, a hp megérkeztére, hogy a kivitele­zés a most következő néhány nehéz hónapban is folyamato­san, az ütemterv szerint történ­jék. Kommunista műszakok Szombaton megkezdődtek, s november '7-ig tartanak a Lenin Kohászati Művek fia­taljainak kommunista mű­szakjai. A központi kommu­nista műszakot október 20- án rendezi meg a .vállalat KISZ-bizottsága. A tavaszi kommunista műszakokon a gyár fiatal és idősebb dolgo­zói közül 12 ezren vettek részt! A szervezők arra szá­mítanak. hogy most is több mint tízezren áldozzák majd fel pihenő idejüket azért, hogy a gyár minél nagyobb összeget tudjon befizetni a nemzetközi gyermekév szoli­daritási alapjára, illetve' a gyár szociális létesítményei­nek fejlesztésére. A kommu­nista műszakok résztvevői most is sok segítséget adnak majd az új kombinált acél­mű építéséhez, hiszen a mun­katerületek egy része az acélmű, vagy az ahhoz kap­csolódó járulékos beruházá­sok területe lesz. Or rr színmű Fázok Henrikről Az acélmű építőinek tiszteletére Az egész városban nagy érdeklődés előzi meg az LKM dolgozója. Kriston Bé­la Fazola Henrikről írt szín­művének keddi, vasgyári ős­bemutatóját. A kétrészes eseményjáték. A megszállott, a Miskolci Nemzeti Színház kamaraszínházának produk­ciójaként kerül színpadra kedden este fél 8-kor a Di­ósgyőri Vasas Művelődési Központban. A színművel a színház és a művelődési köz­pont Fazola Henrik halálá­nak 200. évfordulójára em­lékezik. illetve a kombinált acélmű építőit köszönti, akik­nek Kriston Béla a darabot ajánlja. A hazai vasgyártás meg­teremtőjét. Fazola Henriket Körtvélyessy Zsolt személye­síti meg. míg szerelme, Teida szerepkörében Szerencsi Évát láthatjuk. A további szerep­körökben is olyan neves színművészeket vonultat tel, mint Varga Gyula. Ábrahám István. Kanalas László. Az eseményjáték zenéjét Kalmár Péter állította ösz- sze: díszlet- és jelmezterve­ző Ék Erzsébet: dramaturg Schwajda Gyrögy: a rende­ző pedig Csiszár Imre és Szűcs János. A megszállott a holnapi ősbemutató1 után október 10- én. 16-án. 17-én és 31-én is színpadra kerül. i Kezdődnek a Y0B Kupa sportverseméi Ismét nagy várakozás elő­zi meg az acélmű megvaló­sításában részt vevő vállala­tok fiataljai körében a Véd- nökségi Kupa sportversenye­it. amelyekre 26 csapat ne­vezett. Ezen a héten már meg is kezdődnek a labda­rúgó-mérkőzések. majd utá­na az atlétikai versenyek. A teremsportok közül az aszta­litenisz, a sakk es a teke szerepe] a programban. Az összes sportágban legjobban szereplő csapat neve kerül fel isméi a vándorserlegre. Mennyibe kerül a tervezés? # Az új acélműnél továbbra is az egyik legfontosabb mun­ka a vasszerkezetek összeszerelése. Az ÉÁÉV és a 31-es ÁÉV dolgozói minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy teljesíthessék a rájuk eső. szerelési feladatokat. Ez sokszor nem is olyan könnyű, hiszen — sajnos — még ma is gyak­ran előfordul, hogy a szerelövállalatok nem az éppen szük­séges acélszerkezeteket kapják meg, vagy például késik a szállító! A szép őszi időt azért is minél teljesebben ki kell használniok, mert a hideg, a fagy alaposan lelassítja majd a szerelés ütemét. Sokan nem is sejtik, mi­lyen hatalmas mennyiségű és értékű tervdokumentum szükséges a kombinált acél­mű elkészítéséhez. Csak az 1. ütem megvalósításához szük­séges kiviteli tervek értéke 3 milliárd 873 millió forint! Ebből a hatalmas értékű tervmennj iségből hazai ter­vező vállalatok, elsősorban a KOGÉPTERV tervezőire 3 milliárd 630 millió forint ér­tékű tervezési munka jut. A térvek nagyobb része építé­szeti terv. ám a gépészeti tervek értéke is 998 millió forint! Irta: NVIKES IMRE Fotó: MÁTYÁS FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents