Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-31 / 256. szám
Munkájukkal — Zsúfolt, s így már nem nyújt kellemes pihenést a tapolcai strand a hétvégi napokon — panaszolta az egyik tanácstag. Javaslatával nyitott kapukat döngetett, hiszen Tapolca rendezési tervében a strand bővítése is szerepel: a jelenlegi gépkocsiparkoló területét csatolják hozzá. A belvárosi tereken es a közintézmények környékén ezután sem szabad fukarkodni a szép virágokkal. Ám az mégis megfontolandó, hogy a kertészeti vállalat erejéhez mérten nincs-e túl sok munkaigényes parkrészlete a városnak?! Az is jogos kritikai észrevétel, hogy túlságosan drága Miskolcon a vágott virág. • • Van, aki finomabban fogalmaz, de a helyzeten ez sem változtat: Miskolc nem tartozik a tiszta városok közé. A Köztisztasági Vállalat azzal védekezik, hogy évről évre nagyobb feladat hárul rá. miközben nem növekszik megfelelően a gépparkja, s akadozik az alkatrész-utánpótlás. Ám az is elhangzott a tanácsülésen, hogy a munkaszervezésben sem jeleskedik a vállalat vezetősége. Egyesek szerint kevés a szemétgyűjtő, mások szerint túl sok a szemetelő. Ez is. az is igaz. de jó lenne már a siránkozás helyett néhány bírságról, büntetésről is hallani! Sok kritika érte az Ingatlankezelő Vállalatot, a felújítások elhúzódása, es a munka rossz minősége miatt. A lakókat különösen az bosz- szantotta. hogy olyan berendezési tárgyakat is kiselejteztek. összetörtek, megsemmisítettek, melyek hosszú évekig szolgálhattak volna. Ma már alaposabb felújítási tervek készülnek, pontosan felmérik a munkálatok megkezdése előtt, mit érdemes megtartani a légi. de még jó állapotban levő felszerelésből — tájékoztatta a testületet az építési osztály vezetője. Változatlanul kevés a felújítások idejére kiutalható átmeneti otthon, és továbbra sem áll feladata magaslatán számos házfelügyelő. Lehet, hogy az elnevezés téveszti meg őket, és azt hiszik. csak felügyeletet kell gyakorolniuk a lakás, valamint a tisztes bér fejében? • • Továoo bővítik a közlekedési vállalat járműparkját, ám a trolibusz-közlekedest még a VI ötéves tervben sem vezetik be. Hogy' merre járnak majd a trolik? Valószínűleg az avasi lakótelep és a Szentpéteri kapu közötti szakaszon. A ,,főutcán” még hosszú ideig megtartják a villamost. Egyelőre nem tudják pótolni a diósgyőri remizt sem. E városrész rendezésére terv készül és a Marx tér átépítésével együtt kerül majd sor a remiz lebontására. Pon_ tos határidő még nincs. (békés) n # Hálóvá formálja á gép a betonacélt, amely betonba ágyazva majd az épületet tartja Fáznak a melegbetontól? Újítók a házgyárban Népszerűtlen szakmak Sok a szemét — kevés a jármű Elkényeztetett házfelügyelők Hivatalos nevükön: tanácsi kommunális szolgáltató vállalatok. Mi lakosok azonban csak úgy ismerjük e szervezeteket. mint amelyek gondoskodnak az ivóvizünkről, tisztán tartják az utakat, virágot ültetnek, közlekedtetik az autóbuszt, villamost, vagy felújítják a lakásunkat. Nélkülük órák alatt megbénulna a város élete. I.épten-nyomon találkozunk munkájukkal, és így nem egészen alaptalanul hisszük: értünk hozzá, minősíteni tudjuk tevékenységüket. És valljuk be, könnyebben észrevesszük a rosszat, mint a jót! így senkit sem érhetett meglepetésként, hogy a városi tanács legutóbbi ülésén —, ahol e vállalatok tevékenységéi értékelték — szűkebben mérték a dicséretet, mint a kritikát. Mielőtt azonban a vitában elhangzottakat idézném, tartozom az igazságnak azzal, hogy elmondjam: a szolgáltató vállalatok többsége mostoha körülmények között dolgozik. Mind a felszereltségüket, mind az alkalmazottak jövedelmét tekintve, elmaradnak az ipar átlagától. Számos olyan munkakör van nálunk — gondoljunk csak á szemétgyűjtőkre, úttisztítókra! — amelyek betöltésére ..lasszóval kell embert fogni” manapság. • • Az aszályos nyár és ősz ismét vízellátási gondokat •hozott Miskolcon. Ám nemcsak a mennyiséggel van baj. hanem a minőséggel is. Köz_ tudott, hogy a hajdan kristálytiszta karszttorrások vizét is erősen klórozni kell ma már, hogy hatástalanítsák a felszíni szennyeződésekből származó kórokozókat. Arról azért még szó sincs, • hogy — mint az egyik tanácstag kérdés tormájában fogalmazta —. egészségünket is veszélyezteti a miskolci víz. Az építési osztály vezetője válaszában elmondta, hogy védelem céljából lehatárolták a források vízgyűjtő területeit. Kezdeti lépésnek elfogadhatjuk. Ám önmagában kevés, ha a karszt- ra épített üdülők szennye továbbra is a mélybe szivároghat. s a kirándulók valóságos csatateret hagynak maguk után a Bükkben. Idős emberek népesítették be hétfőn délután a Borsod megyei Tejipari Vállalat kultúrtermét. A 124 meghívott nyugdíjasból több miniv 80- an jöttek el megyénk legkü lönfélébb településéről. — De a hiányzóknak is el juttattuk ajándékunkat, min denkinek '100—300 forintot — mondotta Jónyer Lászlódé, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára. — A megjelenteknek pedig ezenkívül egy kis vendégséggel is kedveskedtünk, a vállalat termékeiből. A családias hangulatú nyugűíjastalólkozón Czingler Dávid igazgató számolt be a volt dolgozóknak a vállalat fejlődéséről. mindennapjairól. A kötetlen beszélgetés során, pedig messzemenő további segítséget ajánlottak fel a nyugdíjasoknak. sítjük. Ha a kocsi öregebb (3—6 év között 70 százalék. 6 év felett 60 százalék), akkor természetesen más elbírálás alá esik. Előfordulhat, s már elő is fordult, hogy egy gépkocsi karosszériacserével megfelelően és gazdaságosan javítható lenne, mégis totálkárrendezést alkalmazunk. Az indokunk Rádiótól kérdezték — a DH válaszol Ha kár éri a gépkocsit A Szegeden tavaly megrendezett újítási tapasztalat- cserén még csak nézőként vettek részt a miskolci házgyáriak. most ők hívták meg bemutatóra az ország minden részéről a szakembereket. # Ebből a totálkáros gépkocsiból bizony már csak alkatrész lehet... (Solymos László felvétele) lük. Erre is született megoldás: olyan tolópad. amely nemcsak egyik gépsorról a másikra képes a félkész panelt átvinni, hanem az utolsó munkafázisokat végző gépek alatt is továbbítja azokat. S hogy stílusos legyen, az utómegmunkáló gépek egyik fontos láncszeme is újítás, amely hadat üzen a kézzel végzett, nem is köny- nyű — sőt nem is túl egyenletes minőségű — munkának. A kész homlokzati elemek mosását végzi ez nagynyomású vízsugárral, s ami a legfontosabb: mindig egyformán. pontosan, szépen. Tapasztalatokat nemcsak adnak, át is vesznek a házgyáriak: bíztató kísérleteket végeznek külföldi példák nyomán a melegbetonnal is. melyet ha bevezetnek, a beton felmelegítésére felhasznált energia felét megtakaríthatják Az ötlet — ,mint minden ió találmány — egyszerű: könnyebb a betont keverés közben, a kötéséhez kellő hőfokra hevíteni, mint miután a formába kerülne. Van azonban egy sarkalatos ponttá a módszernek: hane- gvedórán belül nem dolgozóik be. a beton megköt. Nagyon pontos. fegyelmezett technológiai rendet kíván tehát. és ez lehet talán az oka annak, hogy néhányan még fáznak a melegbetontúl . .. KISS .iO/,si:i tfr Gépsor készíti a panelokat, de a kézi munka is szükséges A A Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójának rendszeres műsora a Fórum. Ezúttal az OTP és az Állami Biztosító Borsod és Heves megyei vezetői válaszoltak a hallgatók kérdéseire. A műsoridő hatvan perce most is rövidnek bizonyult: ezért a Déli Hírlap mai. s következő számaiban a megválaszolatlan kérdésekre adnak feleletet az illetékesek. Elsőként dr. Gaál Zoltáné, a Biztosító gépjármű-kárrendezési fiókjának vezetőjéé a szó. 0 Lovász Géza kérdezi: mikor minősítik selejlnek, illet- * ve totálkárosnak a gépkocsit? — Az igazat megvallva. Szakmai körökben is bizonytalanság van ennek megítélésében. A legtöbb autós hajlamos arra. hogy néhány tízezer forintos kár esetén is totálkárosnak nevezze kocsiját. Az autó akkor totál- káros. ha oly mértékben sérült, hogy javítása mind műszaki. mind pedig gazdasági szempontból indokolatlan, magyarul: ráfizetéses. Ha még konkrétabban fogalmazunk: amennyiben a 3 évnél fiatalabb gépkocsinál a bruttó javítási költség meghaladja a kárkori érték 80 százalékát. totálkárosnak minőilyen esetben: a karosszéria 6 hónapon belül nem szerezhető be, illetve az országban ilyet még nem árulnak. ^ Ehhez kapcsolódó kérdés; totálkár esetén a Biztosító mikor ad új kocsira kiutalást? — Soron kívüli gépkocsikiutalásban azok részesülnek, akiknfek kötelező gépjárműfelelősségi és casco-biztosí- tás alapján rendezzük a kárát. Ilyenek azok, akiknek 3 évnél fiatalabb járművük van. s azok is. akik a forgalmi engedély szerint az első tulajdonosok, illetve közvetlen hozzátartozójuk. S még valami: a gépkocsivezető ne szegje meg súlyosan a KRESZ-t, jogosítványát se ideiglenesen, sem pedig végérvényesen ne vonják be. 0 Casco-biztositásom van — kezdi levelet Kovács Eajos. — Nemrégen a kocsim megsérüli, az ütközésben, úgy érzem, nem én voltam a bűnös. A Biztosító mégis levont 1« százalékot a kárösszegből. Miért . • .? — Csuk a konkrét ügy ismeretében lehetne pontos választ adni a kérdésre. Az elmondás alapján feltételezem, hogy a kárrendezés casco-biztosítás alapján történt. mivel az önrészesedést levonták. Gondolom, hogy a felelősség kérdést a baleset helyszínén nem állapították meg. ezért lehetett csak ilyen biztosítási formában rendezni a kárt. Cascónál egyébként minden esetben az önrészesedés összege, de legkevesebb 1U százalék kerül levonásra. Az érdeklődőket tegnap reggel fogadták a házgyár ebédlőjében, ahol a BÁÉV tevékenységéről kapt,ak áttekintést. majd rövid tájékoztatót hallgattak meg a bevezetett es hasznosított újításokról. Az új ötletek igazi próbája a gyakorlat. így a legfontosabb. s időben is leghosz- szabb program a gyárlátogatás volt. Dóka József gyárvezető: — Nem is tudnék pontos számot mondani, hány újítást vezettünk be és fogadtunk el az utóbbi évek alatt. Most az újak közül is a legújabbakat mutatjuk be, és azokat főleg, amelyek joggal tarthatnak számot érdeklődésre még a nem is pontosan ilyen technológiával dolgozó üzemek részéről is. A csoport „idegenvezetője” Csorosz Pál fömechanikus volt. aki kettős minőségben vezette a sétát: a bemutatott új gépek, eljárások jó részének megalkotása az ő nevéhez fűződik. Elsőként a panelok höszi- getelőjeként használt N1KE- CELL darabolására konstruált szerkezet mellett csoportosultak a meghívott vendégek: a felizzott ellenálláshuzalok egy menetben, és egv darabból alakítják ki a kívánt formát a nagy táblákból, mintegy négyszerié termelékenyebben. mint a máshol használatos osztrák gépek: emellett még veszélytelenül is. hiszen tizenkét voltos törpefeszültséggel működik a szerkezet. Szakemberek előtt ismeretes az a tény, hogy egy házgyárban mindig kevés a daru, bármennyi is van belőNvugdíjastalálkozó a tejüzemben A DH várospolitikai fóruma naponta találkozunk