Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-06 / 209. szám
★ A remek cselek és beadások mellett egy gólra (a mérkőzésen a harmadikra) is futotta Borostyán erejéből Az igazi ajándék... [söprő DVTK-győzelem a rangadón Diósgyőr—Vasas A:0 (3:0) Borostyán cselei ezen a mérkőzésen*is „félelmetesek" voltak (balról). Görgei (jobbról) a 150. bajnoki jmérkőzését játszotta. (Szabó István felvételei) Most pedig nem is voltak küllőmön! — mondták többen is tegnap délután a diósgyőri stadionban, s mindany- nyian tudtuk, mire céloznak: a Vasas ismét négy gólt kapott idegenben, bajnoki mérkőzésen. Pedig — ahogy mondani szoktak — micsoda különbség...! Itt ugyanis a bronzérmest láttuk — végre —, amelyik tavasszal megszokott, szellemes, gólratörő játékával elsöprő győzelmet aratott a „tavalyi” negyedik ellen. Ünnepi aktussal kezdődött a tegnap délutáni NB I-es mérkőzés a diósgyőri stadionban. A csapatok először nem középen, hanem a salakpályán sorakoztak fel, hogy tanúi legyenek a közönség számára alapított sportszerűségi díj átadásának. Saiga Lajos, az MLSZ titkára és Szűcs László, a szövetség agit.-prop. bizottságának tagja hozták el azt a díszes serleget, amit a tavalyi évben kapott ellenőri osztályzatok alapján — mint a legsportszerűbb NB I-es közönségnek — a diósgyőri szurkolók táborának ítélték. Saiga Lajos rövid, gratuláló beszédében azt a lelkes — és sikeres — biztatást is megköszönte, amit az olimpiai selejtezőn produkált a diósgyőri közönség, s arra kérte őket, hogy így legyen ez a lengyelek ellen is. A szurkolók nevében Csáki József, Áron László és Hamvai László vették át a díjat amivel — mint a fiatalok képviselője — Hamvai még körbe is futott a stadionban. Közben virággal és egy szép piros- fehér pettyessel köszöntöttek két játékost, Oláh Ferencet a 200.. Görsei Jánost pedig a 150. NB I-es mérkőzése alkalmából. (Ezt megelőzően pedig átadták nyereményeiket a DVTK Műsor pályázata öt legjobb tippelőjének — egy-egy egész évre szóló bérletet a DVTK mérkőzéseire.) Az ünnepelt közönség végül a csapattól is nagyszerű ajándékot kapott: kitűnő játékot, egy jó mérkőzést — és négy remekbeszabott gólt.. A két csapatban a következők szerepeltek: DVTK: Vereb — Szántó, Salamon, Teodora I., Kutasi — Oláh, Görgei (Teodora II., 65. p.). Tatár — Borostyán. Magyar (Vára- di, 73. p.), Fekete. Vasas: Mészáros (Tamás, a szünetben) — Rácz, Hegedűs, Komjáti, Kántor (Híres, 55. p.) — Halász, Szebegyinszki, Müller, Zombori — Kiss, Váradi. Szabó Géza az előre megjelölt csapatot küldte pályára — Mészöly Kálmán viszont változtatott. Híres helyett az egy éve nem szerepelt, egykori válogatott Kántort tette be a kezdő csapatba. Az összeállítás jelzi, hogy Kántornak túlságosan is nagy megpróbáltatást jelentett az, hogy éppentóo- rostyánnal szemben kellett visszatérnie, s nem volt véletlen, hogy már a második félidő elején lecserélték. Mészáros is erre a sorsra jutott, bár az első félidő három gólját sokkal inkább lehet a védelem, mint az ő rovására írni. Mindenesetre Mészölynek az lehetett a véleménye, hogy egy kapusnak ennyi még gombócból is sok ... Hamar kiderült — csak folytatása is legyen — hogy az első három fordulóban szerepelt DVTK már a múlté, s ismét bronzérmes formában játszik a Diósgyőr. A Vasas még fel sem ocsúdhatott, amikor már a hálójában táncolt Tatár első fejesgólja, s az események alábbi sora igazolja, hogy a Diósgyőr győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna, bár a Vasasnak is akadt egy-két nagy lehetősége. 5. perc: Szántó jobb Oldali beadását Tatár magasra felugorva fejelte, pontosan a bal alsó sarokba. 1:0. 10. p.: Borostyán becselezte magát a 16-osra, lövése a védőkről Oláh elé pattant, aki szintén a védőfalat találta el. 11—15. p.: a Vasas percei, egykét lehetőséggel, de ezek -1 egyszer Veréb bravúrjának eredményeként — nem kerültek kihasználásra. 19. p.: Magyar jó csellel indult, Feketét szöktette, a beadás is jó volt, de Borostyán ezúttal elcsúszott. 25. p.: gól —- prolongálva. Aki nem látta volna, hogyan szerzett gólt Tatár az 5. percben, most megnézhette. A különbség csak annyi volt, hogy Szántó ezúttal szabadrúgásból adta be a labdát a jobb oldalról, szinte ugyanarról a helyről, s az ugyanúgy felugró Tatár ugyanonnan ugyanoda — azaz a bal alsó sarokba fejelte a diósgyőriek második gólját, 2:0. 27. p.: a DVTK nem elégelte meg. folytatódott a nyomás (nem felejtették el a Dózsa példáját). Magyar lövését Mészáros kiütötte, s az „ismétlés” kis híján ismét a bal alsó sarokban kötött ki. de egy védőről a kapufa mellé pattant. Tatárnak sem sikerült ezúttal az ismétlés, csúsztatott fejese mellé szállt — hja, a cél ezúttal a jobb sarok volt, s eznap a DVTK csakis a bal alsó sarokra specializálta magát. Ez után Hegedűs rúgta szögletre Fekete üres kapuba tartó .ívelését, amit a földön fekvő Mészáros felett küldött a bal sarok felé. 33. p.: A nagyszerűen kiugró Magyart felvágták. Görgei szabadrúgása laposra sikerült, a védőkről Kutasi elé pattant, akinek lövése alig tévesztett célt. 36, p.: Teodora i. bombalövése akadt el az ezúttal nagyszerűen vetődő Mészárosban. Folytatódott a hazai nyomás, a Vasas nem sokat tudott kezdeni a diósgyőri rohamokkal. 45. p.: Oláh adott középre Borostyánhoz, akinek — a kaputól mintegy 14 méterre — még arra is volt ideje, hqgy megcélozza a kapufát — el is találta —, s onnan fülűje a hálóba a harmadik hazai gólt — mondanunk sem kell, hogy a bal alsó sarokba. A II. félidőben tovább folytatódott a hazai fölény, valamivel kevesebb eseménnyel. Sí. p.: Szántó a kapuból fejelt ki egy Veréb felett már átjutott labdát. 58. p.: Kutasi a tumultusban is megtalálta a rést a szabadon álló Tatárhoz, aki 14 méterről úgy lőtte a labdát a kapuba, hogy az beragadt a tartó vas és a háló közé — természetesen a bal alsó sarokban. 4:0. (Nem sokkal ezután Hegedűs leterítette Tatárt, amiért Tompától sárga lapot, Mészölytől pedig — szintén azon melegében — szigorú dorgálást kapott!) 68. p.: Salamon ,.10 centire” a 16-os vonaltól buktatta Kisst. Váradi nagy erővel meglőtt szabadrúgását Veréb nagyszerű vetődéssel hárította. A diósgyőri kaous. aki egy esztendei szünet után kitűnően mutatkozott be. az utolsó percekben meg is sérült. de szerencsére nem komolyabban. így együtt fogadhatta a díjnyertes közönség üdvözlését a győztes csapattal. A tények magukért beszélnek ... HORVATH KALMAN Labdarúgó 11 Tegnap már a 4. fordulót játszották a labdarúgó NB I-ben (a folytatás szombaton következik), s a legnagyobb meglepetést kétségtelenül a DVTK szolgáltatta. Nem győzelmével, hanem jó játékával. s a győzelem arányával. A labdarúgó NB I negyedik fordulójának eredményei: DVTK—Vasas 4:0 (3:0), Honvéd—Rába ETO 3:0 (3:0), PVSK—Békéscsaba 0:0, MTK-VM—PMSC 1:1 (1:0), Volán—STC 2:2 (1:2), Videoton—Debrecen 1:1 (1:0), Ú. Dózsa—Dunaújváros 4:3 (1:0), ZTE—Máv Előre 2:0 (0:0), FTC—Tatabánya 2:1 (1:0). Az NB I állása a 4. forduló után: az NB i Állasa A 4. FORDULÓ UTÁN: 1. Videoton 4 3 t — 10- 3 7 2. FTC 4 3 1 — 10- 5 7 3. S.-tarján 4 1 3 — 10- 6 5 4. Bp. Honvéd 4 2 1 1 8-5 5 5. B.-csaba 4 2 1 1 6-3 5 6. Debrecen 4 2 1 1 7- 5 5 7. MTK-VM 1 1 3 — 5- 3 5 8. DVTK 4 2 — 2 5-3 4 9. ZTE 4 2 — 2 5-5 4 10. Ü. Dózsa 4 2 — 2 10-11 4 11. MÄV Előre 4 1 2 1 6-7 4 12. PécshMSC 4 1 1 2 5-6 3 13. Rába ETO 4 1 1 2 5-7 3 14. Volán SC 4 1 1 2 5- 9 3 15. Pécsi VSK 4 1 1 2 3- 7 3 16. Vasas 4 1 1 2 7-12 3 17. Tatabánya 4 — 1 3 4-8 1 18. D.-újváros 4 — 1 5 6-12 1 Ma délután! Focista-toborzót rendez a Volán Balázs András ügyvezető elnök hívott fel bennünket a Borsodi Volántól azzal a hírrel, hogy ma — csütörtökön délután — labdarúgó- toborzót rendeznek az ere- nyői füves pályán. Az 1961. szeptember 1. után született fiúk jelentkezhetnek ma dél. után 15.30 és 17 óra között, s ez értendő az 1962—65. években születettekre is, hiszen a toborzót a labdarúgószakosztály ifjúsági és serdülő csapatai állományának erősítése érdekében rendezik. A Volán vezetői kérik, hogy a jelentkezők alsó szerelést — tornacipőt — vigyenek magukkal. (A pálya a pere- cesi busszal közelíthető meg.) Sakk-sarok A 46. sz. feladvány megfejtése A 46. sz. feladvánnyal lezárult a kilenc műből álló nyári blokkunk. Utólag bevalljuk, hogy aggódtunk: lesz-e kellő számú megfejtő. Aggodalmunk felesleges volt, hiszen a várinál lényegesen többen vettek részt játékunkban. Bevalljuk azt is, hogy voltak hibásan megjelent a | totósok, ezért nyugtázzuk a jogos bírálatokat. De — és ezt néhány olvasónknak üzenjük — a Déli Hírlap nem sakk-szaklap. A „játékszabályokat” egy-egy esetben módosítva, minden megfejtő egyenlő eséllyel vehetett részt a 9 fordulóban. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a dicsérő leveleknek örültünk a legjobban, amelyek egyikéből idézünk (Sánta Imre, Miskolc, Engels u. io.): „Köszönjük az ízelítőt a különleges feladványokból. Bizonyára várhatunk még hasonlókat.” Bizonyára! Holnaptól azonban külföldi szerzők kétlépéseseit adjuk közzé, szám szerint négyet. A nyerési esélyek változatlanok lesznek. Tehát, aki akár egyet is helyesen old meg a négy közül, részt vesz majd a jutalom- sorsoláson. Ha többet, akkor levelezőlapja annyiszor kerül a „kalapba”, ahány jó megfejtést küldött. És ezek után nézzük a 46. számmal jelzett müvet. Egy dologra kellett rájönni: a b8-on álló sötét huszár a g8-ról vándorolt oda. Ha valaki ezt felfedezte, gyerekjáték volt a megoldás. Tehát: 1. Hf3, e6; 2. He5. He7; 3. Hd7; Hec6; 4. Hb8; Hb8: és létrejött a közölt állás. A kilenc feladványra beküldött megfejtések értékelése még tart. A nyertesek nevét keddi számunkban közöljük. ©. T. B. Megnöveszti a törpét Egy kaliforniai vállalat, a Genetech rövid idő alatt három áj gyógyszert kísérletezett ki a genetikai technika alkalmazásával. Az 1976-ban létesült cég emberi inzulin és egy agy- hormon (somatostatin) előállítására már alkalmazott baktériumokat. Most bejelentették, hogy parányi élőlények közreműködésével olyan hormonokat tudnak létrehozni, melyek növekedésnek indítják a törpéket. A lilliputik azért maradnak kis növésűek, mert agyalapi mirigyük nem képes elég növekedési hormont kiválasztani. Ez a helyzet elég ritkán következik be, és gyermekkorban kezelhető: a hormonelégtelenség megszüntetésével elérhető, hogy normális méretűre növekedjenek. Mindeddig azonban nem állt megfelelő mennyiségű hormon rendelkezésre ahhoz, hogy sok apró emberen segíthessenek. Jelenleg a növekedési hormont elhunytak agyalapi mirigyéből kell kivonni, röviddel a halál beállta után. A kezelés hét évig is eltarthat, s évi 80—100 agyalapi mirigyet használnak fel. Most remény van arra, hogy a 80-as évek közepétől minden beteget kezelhetnek mesterséges növekedési hormonnal. , A szelíd óriások halála A tengerbiológusok ismét tanácstalanok voltak, az állatvédőknek pedig gyorsan be kellett látniuk, hogy hiába fáradoznak. A szemük láttára pusztuli el 41 szürkebálna Florence strandjának közelében, az Egyesült Államok csendes-óceáni partja, mentén. Az állatokat a tenger a dagály alatt sodorta a partra. A 15 méteres nagyságot is elérő emlősállatok saját erejéből már nem futotta arra, hogy visszatérjenek a számukra életfontosságú tengerbe. Azért fulladtak meg, mert a többi, kopoi- tyúval lélegző állathoz hasonlóan csak a vízből tudnak oxigént felvenni. Az állatbarátok és a természetvédők kötelek segítségével kísérelték meg visszavontatni a tengerbe a tehetetlen óriásokat. Amikor végül motorcsónakokat vetettek be, már túlságosan késő volt; a 41 bálna elpusztult. A tudósok előtt megfejthetetlen rejtély, hogy a bálnák saját erőből úsznak-e a partra, hogy tömeges öngyilkosságot kövessenek el, vagy pedig elveszítik a tájékozódási képességüket és így kerülnek a szárazföld ho- mokpartjára — ami számukra halálos csapdát jelent. Vannak olyan feltételezések is, hogy egy titokzatos betegség támadja meg az egyik Moby Dicket, aminek következtében az állat elveszti az egyensúlyérzékét, majd az egész csorda — miközben segíteni akar a betegen — együtt úszik a szerencsétlenség felé. Mindez azonban csak feltevés. Jelen- les- orvosok vizsgálják a florence-i állati hulla kai. Amilyen félelmetesen nagyok ezek az állatok, olyan ártatlanul és védtelenül élnek a világtengerekben. A bálnák nem ragadozó állatok: a vízben található planktonokkal táplálkoznak, évszázadok óta az ember kedveit vadászzsákmányai. A bálna zsírjából állítják elő a csukamájolajat. A bálnavadászok évente 24 000 állatot ejtenek el; az ipari országok modern flottái pedig olyan jól felszereltek, hogy hajóik már úszó gyárakra emlékeztetnek. A feldolgozást azonnal elvégzik a fedélzeten, az árusítás pedig a kikötőkben folyik. Már több tucat konferenciát rendeztek annak érdekében, hogy korlátozzák a zsíros óriások vadászatát. Az állatvédők számára figyelmeztető jel az, hogy egyre gyakrabban pusztulnak el ezek a jóindulatú állatok mindenfajta emberi közreműködés nélkül. Az Egyesült Államokban már rég betiltották a bálnavadászatot. Annál tragikusabb ez a florence-i tömegszerencsétlenség, / Sósav, sópénz, sómenet Egy ember átlagosan évi 8 kg sót fogyaszt. A konyhasó (vagyis a tiszta nátrium-klorid) a vér szerves része, a gyomornedvben hozzájárul a sósav képzéséhez, ami nélkülözhetetlen az emésztési folyamatban. Mindez azt bizonyítja, hogy az emberi test számára életfontosságú anyag, nélküle megszűnne működni a szervezet. Vajon a föld sókészletei még mennyi ideig elegendőek? A tudósok szerint nincs ok az aggodalomra; hatalmas szárazföldi sókészletekkel rendelkezünk, de ha ezek idővel mégis kimerülnének, az emberiség a tengerek és óceánok mérhetetlen sóraktárához fordulhat. A gazdag közel- keleti országban, Kuvaitban már ma is a tengervízből nyerik ki a sót, igaz, hogy elsődlegesen azért végzik a bepárlást, hogy a felszálló gőzöket lecsapatva megfelelő mennyiségű ivóvízhez jussanak, s csak másodlagos termék a só, amit felhasználás előtt még többszöri lépésben tisztítani kell. A sót az emberek régóta használják ételízesítőnek, de korábban szimbolikus jelentőséget is tulajdonítottak neki. Számos afrikai országban a só igen sokáig fizetőeszköz volt. Etiópiában még a múlt században is egyszerű só- darabokat használtak sópénzként. És mennyi népfelkelés, lázadás tört ki a történelemben a só miatt. A legújabbkori történelem egyik érdekes epizódja volt az indiai sőmenet, a Gandhi által szervezett tömegmozgalom, amelynek során több héten át, kezdetleges eszközökkel, a tenger- mellékre levonult emberek sót pároltak le, bebizonyítván, hogy az angol monopóliumok által méregdrágán forgalmazott só nélkül is meglennének. így a só egy nép függetlenségi törekvéseinek a jelképe is lett. Már régóta használja a sót a festékipar, a szappanipar és a bőripar. Ma már a sót több mint kétszázféle célra használják. + Vietnamban, a tengervízzel elárasztott területeken sót párolnak be a Nap melegével