Déli Hírlap, 1979. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-30 / 177. szám
I # Kohászfiatal mestersége címerével (Kerényi László felvételei) Fehér ing a kemencében Me<rú julí a A kiskohó persze nem is olyan kicsi. Csak nagyobbik testvéréhez mérten az. 1926- ban építették a Lenin Kohászati Művek nagyolvasztójának II. kohóját. A hozzá vezető utunkat a folyékony. izzó anyagnak szánt, gondosan kiépített kis medrek kísérik. A közelmúltban gyújtották be újból. Évekig izzik benne egyfolytában a vakítóan vörös anyag, emésztve burkolatát. Hatévenként kell. hogy megpihenjen; új bélést kapjon, kell. hogy minden porciká- járól alapos műszaki diagnózis készüljön, kell az orvosló beavatkozás. Finom homokot, aprócska porszemeket tújkálok le a füzetemről, míg Farkas Mátyás olvasztár elömunkás szavait jegyzem. — Ilyen még nem volt a történelmünkben — mondja nem kis büszkeséggel. Olyan jól . sikerült a medence megcsapolása. a csapolónyílás megfúrása, hogy egyáltalán nem máradt benne anyag. Mert a maradékkal kell ám megdolgozni, amikor kihűl a kohó. Nekünk kell átadni azoknak az embereknék — a Kohászati Gyárépítő Vállalat munkásainak — , akik újra falazzák. Öt nap alatt elkészültünk vele. Máskor robbantani kellett, és nagyon megkínlódtunk a megmerevedett vassal. Hornyák Ottó üzemvezetőhelyettes nem fukarkodik a dicsérettel, és rádob még egy lapáttal. — Hogy, hogy öt nap alatt? Csak négy és fél nap volt az! Borzalmas veszélyes a feneket, meg ahogy mi mondjuk, a medvét robbantani. Félnek, félünk is tőle. De tudja, mi volt az egészben a legszebb? Hogy egyetlen karcolás sem esett az embereken. Ilyenkor mindenütt leselkedik a veszély. Nehezen lehet kivédeni. Az utolsó napon éppen ez a brigád volt benn, akik ma. Szokás tréfából bevinni egy seprőt, hogy avval takarítsuk ki a kohót. Most beterítettem a valtozatossag, meg az elismerés kedvéért az egyik fehér ingemet. — Jól van, fiúk — mondta akkor Hornyák — most már elég volt mára! Ilyen iramban nem lehet tovább! — Hogy miért hajtottak? Mert nálunk így van: azé a dicsőség, aki az utolsó téglát kidobja a kohóból. Haj- tós népség vagyunk. Megvan az a rossz tulajdonságunk, hogy olykor a biztonság rovására is hiúk vagyunk a tonnákra. Hiába, benne van a vérünkben. De most, szigorú a stop: első a biztonság! Csak utána jöhet minden. Ám az üzemvezető-helyettes nem tudja megtagadni önmagát, meg az olvasztárjait. Újból a terv a téma. A nagyjavításon a .testvércég, a Kohászati Gyárépítő Vállalat emberei, meg a nagyolvasztó gépészei is kitettek magukért. Csaknem 15 nappal korábban lett készen a kis kettes. Az első féléves eredményeket, reménykednek, ezzel a két hét időnyereséggel megszépíteni. Itt vasban és acélban mérik a napokat. A technológia nagy úr: ,egy pillanatig sem szünetel a csapatmunka. Demeter János főolvasztár, Lénárt János súberos, Furman Béla salakos és Felföldi László csatornás sürgölődnek a betapasztott szájú kohó körül. A dugaszológép mint egy hosszú, ormányos jószág forgolódik. Csaknem a legnehezebb fizikai munkát vette ki, veszi ki az emberek kezéből. Egy másik páros a homokos kis medret tisztítja. Megfeszülnek a muszklik, amikor a hákkal fellazított, itt-ott még parázsló salakot arrébb lapátolják. Megkondul egy kisharang. Meghitten zeng a hangja és mégis elnyomja a gyár zaját. A 111-as kohónál csapolnak. Vonzza' a szemet a szikrahányó tűzijáték. Ez a kohászok igazi rivaldafénye. A jó öreg hármasból folyik a vörös vaspatak. Jövőre rajta a sor, ő fog megpihenni, megújulni. A Il-es kohó nagyjavítása jó főpróbája volt a kohászok és a kohókőművesek jövő évadra szóló még nagyobb erőpróbájának. OLÁH ERZSI # Csapatmunka a karbantartás, csapatmunka a csapolás is a nagyolvasztóban Megerősítik a gátakat Egerben búcsúzott o az Ama c Az egri várban tegnap este tartotta búcsúelőadását az Agria Játékszín társulata. Két héten át összesen tizenegy előadásban — az égést országra kiterjedő, nagy érdeklődés mellett — mutatták be Vámos Miklós: Háromszoros vivát című képtelen krónikáját. Átépítik Győrben a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca, valamint , az iparcsatorna gátjait. Ezek a gátak sűrűn lakott városrészek, ipari üzemek között vezetnek. A Rába egyik gátszakasza például a védett történelmi városmagot határolja. A három folyó és az iparcsatorna mentén 15 kilométer hosszú gátszakaszt építenek át, 122 millió forintos költséggel, ebből több mint két kilométer hosszúságban vasbeton falakat emelnek, amelyekhez a betonlapokat a győri házgyár készíti. A Rába melletti munkák az idén befejeződnek, és a Rábca győri gátszakaszainak erősítését is megkezdik. Ptogramdömping a Balatonnál Hiú asszony az inna-bál szépe A Balaton és a Velencei-tó környékére látogatók tegnap az idei legnagyobb csúcsforgalom kellős közepén találták magukat. A legtöbb strandon és parkolóban már a délelőtti órákban kitehették volna a „telt ház” táblát. Nagy forgalmat bonyolítottak le a kiránduló- és az átkelőhajók is: a Siófok—Bulaton- türed—Tihany útvonalon ezen a napon 15-ször indították útnak a kiránduló utasokkal telt gőzösöket, s időnként — a helyhiány miatt — a Tihany és a szántódi rév között közlekedő komphajókról is lemaradtak a túlsó’ partra igyekvők. A szokásosnál is nagyobb szórakozni vágyó tömegeket vonzottak a hétvege jó ki- kapcsolódást ígérő, változatos kulturális rendezvényei. Balatonfüreden például még a hajnali virradat után is tartott az idei, 154. Anna- bál. Délelőtt díszes hintóbán, több ezer főnyi tömeg gyűrűjében indultak sétakocsiká. zásra a hagyományos ünnepély szépei, közöttük a 21 éves, budapesti Kovács Erika, aki — a közönség szavazatai alapján — az idei An- na-bál szépségversenyét és az első helyezéssel járó díjat, az Írisz aranyalmáját nyerte. Foglalkozására nézve altatónővér, az újpesti Károly Kórházban, s mint utólag szendén bevallotta: egy hónapja esküdött örök hűséget a férjének. Délelőtt a füredi mólón néptáncbemutatóval, a .Tagore sétányon fúvós térzenével szórakoztatták az üdülőket. A tihanyi Néprajzi Múzeum udvarán a Vízöntő együttes, a Rege presszó teraszán a veszprémi sváb fúvószenekar adott hangversenyt. s a nagyvázsonyi történelmi lovasjátékok utolsó napjának rendezvényei — a négyes-fogatok versenye és a kosztümös lovasjátékok — is több mint tízezer érdeklődői vonzottak. Gazdaságpolitikai gyakorlatunk A Központi Bizottság decemberi határozata a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás gyakorlatának változásait irányozza elő, nemcsak 1979-re. hánefn a közeli esztendőkre is. Mit jelent ez a szóhasználat; sőt: tkérdezzük sarkítottabban: valójában nem a gazdaságpolitika változik-e, s mi közben csupán gyakorlatának elmozdulásairól beszélünk? A válaszhoz elegendő újraolvasni a XI. kongresszus határozatát; e dokumentum hozzávetőleges tematikai ábrázolása is egyértelműen jelzi a gazdaságpolitika folyamatosságát. A kongresszus — rámutatva, hogy a következő időszakban egész gazdasági tevékenységünk fő feladata a társadalmi termelés hatékonyságának erőteljesebb növelése —, olyan gazdaságpolitikai pillérekre épít. mint az igazodás a világ új energia- és nyersanyagáraihoz: szigorú szelektivitás az ipar- fejlesztésben: tervszerűség, koncentrálás a beruházásokban; az életszínvonal azon elemeinek erősítése, amelyek egyszerre szolgálják az anyagi jólétet és a hatékonyságot. A határozat gondos szövegelemzése jelzi azokat a gazdaságpolitikai irányokat. amelyek — mint az iméntiek érzékeltették — mindmáig érvényesek, és kétségkívül azok maradnak a jövőben is. Célszerű felidézni azt az értékelést is, ahogyan a kongresz- szus a gazdaságirányítást megítélte. ..A bevált alapelveket érvényesítve, gazdaságirányításunkat, mint a szocialista terv- gazdálkodás eszközét, jobban mai és holnapi céljaink, feladataink szolgálatába kell állítani, és működését javítani szükséges” — olvashattuk a határozatban. S erről ugyanaz mondható, mint a gazdaságpolitikáról; az idei terv irányítási-szabályozási módszereiről lehet ilyen vagy olyan nézőpontot kialakítani, egy azonban kétségtelen: ezek a módszerek a gazdaságirányítás 1968 óta alkalmazott eszköztárából valók, a szigorítás is a közgazdasági szabályozás közlésrendszerével jut el a vállalatokhoz. Más kérdés, hogy a folyamatosság nem lehet azonos a változatlansággal. s különösképpen nem- olyankor, amikor körülöttük a világgazdasági közeg teljességgel átalakul. A gazdaságpolitika és az irányítás gyakorlatának tehát szükségképpen változtatni kell. ha ennyire módosultak a megvalósítás feltételei. S tegyük hozzá: nemcsak a külső, de a belső feltételek is — és nemcsak abban az értelemben, hogy a belső körülményeknek követniük kell a külső változásokat. A gazdaságpolitika és megvalósításának gyakorlata között olyan fáziskülönbség keletkezett, amiről a decemberi — s előtte a tavaly áprilisi — határozat nyílt, bíráló és önbíráló stílusban szól. Az imént vázoltuk a XI. kongresszus gazdaságpolitikájának körvonalait — hozzátéve, hogy az előirányzott célok mindmáig érvényesek —. ám közismert, hogy a megvalósítás több területen elmaradt a szükségestől. „A folyamatok ilyen alakulásában nagy szerepe volt a helyzethez nem kellően igazodó gazdaságpolitikai.' gazdaságirányítási gyakorlatnak — mutatott rá nyilatkozatában Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára. — Hiányzott a szükséges összhang az irányító szervek, továbbá a tervcélok és a megvalósításukat szolgáló szabályozás között. A társadalmi érdek rovására kapott túlzott jelentőséget — sőt. gyakran politikai támogatást is —. a helyi stabilitás, az átlagos fejlesztési es bérnövelési feltételek megteremtése minden vállalat, szövetkezet számára, függetlenül a valóságos hatékonyságtól, gazdaságosságtól, jövedelmezőségtől.” Ebből a gondolatsorból pedig egyenesen következnek »z idei terv szabályozási változásai, a szigorítás indítékai és céljai. Ám fontos hozzátennünk: ezek a célok — miközben közvetlenül a gazdaság egyensúlyának erősítését irányozzák elő —, nem térnek el a gazdaságpolitika folyamatos nyomvonalától, ellenkezőleg: a korábbiaknál inkább ehhez vezérlik vissza a gazdálkodás mindennapos gyakorlatát. TÁBORI A^NBRÁS fonákja J S8L J Magad uram, ha amur nincs! Valamikor az üdülési szezon kezdetén, szóvá tettem, hogy hínár, békanyál és sok-sok szemét borítja a tapolcai tó vizét. Ha erre nem is, egyik olvasónk — hasonló — észrevételére vála- laszolt a Miskolci Vízmű. Megmagyarázták, mi a baj: „Az elburjánzó hínárral van a baj.” Sőt, azt is, mi a baj oka: „Korábban, évenként két mázsa amurt telepítettek a tó vizébe, és a növényevő halak ragyogóan rendben tartották a vízi növényvilágot. Most azonban hiányoznak ezek a halak, mivel nem tudták beszerezni őket.” A válasz eszembe juttatta, mit olvastam nemrégiben: a magyar fogyasztók sokáig idegenkedtek a növényevő halak húsától,* ám az utóbbi időben megkedvelték. Ezek után azt hiszem, nem egészen alaptalanul tételezem fel, hogy a tapolcai tó szomqrú állapota és a halfogyasztók ízlésváltozása között egyenes összefüggés van. Eléggé el nem ítélhető módon megeszik, megesszük, hogy azt ne mondjam: megzabáljuk a környezetvédelemben kulcsszerepet játszó jószágokat. Amur hiányában mit tehet a vízmű vállalat? Tervez: ,.A városi vízmű — a vállalati KISZ-fiatalokkal közösen — tervezi, hogy lecsapolják a vizet a tómederből, s lekaszálják a hínárt.” Eemélem, önöket sem téveszti meg a fogalmazás! A tervezést a vállalat vezetősége, a kaszálást viszont a KISZ-íiatalok vállalják magukra. Ja, kérem, a helyes munkamegosztás a siker záloga. De, ne lamentáljunk most, ezen! Vegyük inkább az időfaktort. (Ne restelljék, ha nem tudják pontosan, hogy mi értendő ez alatt, én is csak azért pukkantottam el a mostanában divatos szakkifejezést, mert gyönyörűen hangzik.) Szóval, az idő... Múlik a nyár, s attól tartok, hogy mire a terv is elkészül, a kaszálás is befejeződik — tudják egyáltalán a KISZ-fiatalok. hogyan kell hínárt kaszálni? — csónakázás helyett, legfeljebb fakutyázni lehet majd a tapolcai tavon. És mi lesz jövőre, ha netán megint hiánycikk lesz az amur? Én ezek után le nem eresztek falánk torkomon egy falatot sem, omlós, fehér húsából. Megenni a tótisztítás pótolhatatlan ingyenmunkásait, mint tették azt sokan — a legfelsőbb szájból i elhangzott intelem ellenére — 'az 50-es években az aranytojást tojó tyúkkal? Kaszálásra kényszeríteni a jobb sorsra érdemes KISZ-fiatalokat manapság, amikor a mezőgazdaságban is kombájnnal dolgoznak? Különben az is lehet, hogy egy kicsit eltúlozzuk mi ezt a problémát, kedves Kecskés Barnáné. A tó „illatozik” ugyan — az Ön választékos stílusában fogalmazva — de kell-e mindig az orrunk után menni? (Ha vezetnek bennünket, az persze más...) (befcesl rri * •• j •• 1 izenoíszor indullak a gőzösök
