Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-13 / 61. szám
A 30-as években még ment Ki a kedvenc költője, írója? Fogalmam sincs róla, miért «'van nagyon szép a guzmov- rtuny, de gyönyörű. 81 a gép, ba mozgásba lendülnek a dugattyúk, és kezében érzi az ember a tehernek nekirugaszkodó, a statikus ellenállást legyőző erőt, ha lustán mozdulnak, és túljutva a holtponton, egymást is egyre gyorsuló mozgásra serkentik a kerekek. Szóval bolondja vagyok az erejükét prüszkölve hirde:ö, büszke óriásoknak, és ha indulásra várnak a Tiszaiban, mindig becserkészem ókét, hogy láthassam a felfutott kazán gözfelhőjéből kiemelkedő masinisztát, aki a legnagyobb szeretettel dajkálja füstös-fekete gépét. Tisztogatja, fényesíti, mint Fiiep Sándbr bácsi á MÁV Oktatási Igazgatóságánál tanműhelyében levő makettet, amely meg is érdemli a műgondot. Elsősorban azért, mert korántsem játékszer, m nt ahogy a makettről, er- Filep Sándor még járt a századforduló gépének ikertestvol a mindig nagyon komoly, vérével felnőtteknek való játékról hinné az ember; az eredetinek öt az egyhez mért tekintélyes nagyságú kicsinyítése a gép, amely egyéb tulajdonságaira is joggal lehet buszke. Az 1896-ban gváctovt, úgynevezett millenniumi mozdony rekonstrukciója, a maga nemében, páratlan, mert emlékeztetőnek is csak ez az egy van belőle. Pontosabban ez az egy lesz, miután a főváros ostromakor bombatálálatot kapott Közlekedési Múzeum féltett kin- ' csét itt Miskolcon rendbe hozták. Filep Sándor nem dolgozik gyorsan, de ki akar itt sietni. A legnagyobb megtiszteltetésnek érzem, amikor hosz- szan figyelhetem, amíg lassan megmutat valamit. Nem lehet kapkodni a miniatűr alkatrészek körül; elkallódhat valami. De nem lehet kapkodni azért sem, mert a csodavárás örömét érzi az ember, amíg a puha flanell- rétegekből előkerül a legkedvesebb darab. — Ez a Nathan-íéle kenő- készülék — mutatja Sándor bácsi a holdjáró járművekre emlékeztető sárgaréz csodát —, ezt több napig csináltam. De ha tetszik, megmutatom a göxsipot is ... A millenniumi mozdony az 1930-as evekben még járt; a 373-ös típusú szorította ki, majd a 327-es. és a ma is közlekedő 424-es következett. Fi lep Sándor még járt a századforduló gépének iker- tesvérével. a 321-es sorozatú, úgynevezett „K”-masinával; szovjet csapatokat szállított 1943-ben a Dunántúlon. Mert nincsenek véletlenek, és ha ezt a.kis gépet mester kezébe adják, akkor csak az teheti rá a kezét, aki csendes szóval így mesél közben: Tizenhárom és fél évig voltam mozdonyvezető, az• A legkedvesebb alkatrész, a Nalhan-féle kenőkészülék. Több napos munka van benne (Kiss József felvételei) tán le keltett, szállnom a gépről. Nagyon szerettem utazni. Vinni a terhet, betartani a pontos menetidőt. . . Mindenem a mozdony volt. Nem is tudom, minek örülök jobban. A mesternek, hogy megismerhettem, a történelem nemes vonalú tanújának, a gépnek, vagy a Sándor bácsi keze alá dolgozó elsős szakmunkástanulónak, aki odadugta szőke fürtös fejét és rábólintott: igen. lassan elkészülnek- ö is segített (makai) A millenniumi mozdony Aaiak aehéz, aki felkészületlen Egyetemi vizsgastatisztika Dr. Kovács Ferenc, az egyetem oktatási rektorhelyettese tn első félév tanulmányi ered. menyeit értékelte kérésünkre. Elmondta, hogy a vizsga- időszakban mindhárom karon sikerült érvényesíteni az azonos szintű elbírálás elvét. Csökkent a halasztott vizsgák és a vizsgaelmaradások száma. Kedvezőtlen viszont, hogy a kieső elsőévesek száma a tavalyi 37-tel szemben 79 volt, az összes kiesőké pedig 123-mal szemben 154. Ez elsősorban arra mutat, hogy a tavalyi júniusi felvételin bekerültek felkészültsége — noha létszámban sem, pont- MsanQtban sem vtút caNweees — a korábbi, évekhez képest gyengébb volt. A tapasztalatok szerint az ok az alaptárgyak (matematika, fizika) középiskolai — különösen szakközépiskolai — oktatásának adott színvonalában keresendő. A hallgatók fennmaradt 92 százalékának tanulmányi átlaga jobb a tavalyinál. A kiesettek egy részét főiskolákra irányítják át. A vizsgaszabályzat, a tanulmányi rend következetes bet. rtásával a műszaki pálya tekintélyét kívánják megszilárdítani, s ezzel vonzóerejét jelentőségének megfele- k>en nöMelni. Matyiid művészete A népművészet iránt érdeklődő hallgatóságot várják ma délután 6 órára az Ady Endre Művelődési Házba. Dr. Fügedi Márta néprajz- kutató Matyóföld művészete címmel tart ismeretterjesztő előadást Az Uránia Dr. Szabó Gyula, az intézmény szakvezetője (nyugalmazott tanár) ismertet meg bennünket a létesítménnyel, melyet munkások segítségével, tanácsi támogatással hoztak létre már 1952-ben a mai Kilián — a hajdani munkásgimnázium — udvarán. 1962-ben pedig úgy építették meg a Dorottya utcai tízemeletes épületet, hogy helyet kapjon rajta a csillagvizsgáló is. Kezdetben napfizikai kutatásokkal, majd 1960—74-ig szputnyikmegfi- gyeléssel foglalkozott a csillagda a szovjet és a magyar áudomciiijios akadémiák megKönyvesekről, kedvetlenül — A boltban tilos olvasni — mondta a boltvezető — S mit csináljon az eladó, ha éppen nincs vevő? — Takarítson, |-endezze a könyveket. A párbeszéd valóságos, nem a képzelet szüleménye. Éppen ezért érdemes eltöprengenünk rajta. El tudunk-e képzelni olyan eladót, aki mondjuk földiepret, csokoládét, süteményt árui és soha nem kóstolja meg? Ugye nem ... Megélhetne-e az a közértes, aki nem ismén a felvágottak fajtáit, rőfös, aki nem ismeri a textíliákat? Olykor találkozunk velük, ilyen eladókkal is. Nagy baj még nincs, mert a vevő tudja. mit akar. Lényegesen más a helyzet a könyvvel. Mert igaz ugyan, hogy a könyv a boltban áru, amit el kell adni. de speciális áru, amelynek eszmei értéke más is, több is (lehet), mint a forintban kifejezett ára. A könyvnek lelke van, s aki azt nem ismeri, eladni sem tudja igazán. Aki nem olvas, annak holt tárgy, amelynek súlya, kiterjedése van, amivel csak gond van. Ez a vevő tapasztalata, aki tanácstalanul megy be a boltba. Az az eladó, akinek nincs kötődése az irodalomhoz, segíleni se tudja a vevőt tanácsaival. — Ki a kedvenc költője, írója? — Nincs kedvenc íróm. A jó könyveket szeretem. — De mit nevez jó könyvnek? Vallvonás a válasz. — Adyt szeletem — mondja a másik kislány. — De miért? — Mert szép verseket írt. — Utálom Moldovát, Pas- suthot, Berkesit, Szilvásit. De őket kell szeretnünk, mert ők „hozzák a tervet”. Sajnos, nem tudunk lépést tartani a könyvterméssel, mert nincs elég idő olvasni. — Ismeri ezeket a könyveket, amelyek ezen a polcon vannak? — állok meg éppen a B-betűs sor mellett Vegyük sorra! Sorra vesszük, csak Berkesi neve ismerős, Balzac, Belov, Benedek István semmit nem mond. Hogy teljesítik ezzel a könyvismerettel, ügyszeretettel a tervet? — a kérdést nem hagyhatjuk nyitva, mert mi: a vásárlók adjuk hozzá a pénzt. Nem lehet közömbös, hogy a boltok és az eladók kulturáltak-e. missziónak tekintik-e a könyv eljuttatását az olvasóhoz. Már szóltunk arról (a múltkori cikkünkben), hogy az eladóterek sötétek, zsúfoltak, nyo- masztóak. Nincs bolt a vá-; rosban. ahol le lehet ülni, ahol böngészhetne az olvasó. A hajdani könyvesboltok a város kulturális központjai is voltak. Újságok, folyóiratok jártak ide, nagy műveltségű, tájékozott, igazi kereskedők szolgálták a szó valódi értelmében a könyvet is. a vevőt is. Esett a szakma presztízse — panaszkodnak azok az eladók. akik komolyan veszik a szakmát. Nagy a fluktuáció, mert kicsi, 1400 forint a kezdő fizetés. Van szakmai képzés is, másfél éves Budapesten. Túlságosan nagy szelekció nincs, mert nem is lehet. Aki megmarad egy-két évig a boltban, azt be is iskolázzák. A szakma — kereskedelmi — alapfogásait tanítják, de a középiskola hiányosságait itt már nem nótolhatják. Aki nem szerette meg az irodalmat. az itt már aligha szereti meg. Akkor miért csinálja? — marad a kérdés —, miért nem megy el más. jobban fizető szakmába? Lélek- teleniil nem szabad könyvhöz nyúlni. Ez sérti az író, de nem kevésbé a vásárlók érdekeit is! * • Jó példákat is emlegethetnénk, s nemcsak a múltból (lásd például a Ferenczy-féle bolt slb.). Vannak kulturált, nagy tudású könyvesek is, akik a könyvet is, a vevőt is egyaránt értik és szeretik. Ok azok, akiket személyesen, név szerint is ismerünk, akik nem csupán kiszolgálnak, de hivatásként magas szinten tényleg művelik a szakmai. Legyenek ők a példaképek, segítsék, oktassák a fiatalokat, hogy felnőhessenek hozzájuk. (bor pacsi) KEDD Kossuth rádió: 12.üt): Deli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.51: Csínom Palkó. Daljáték három felvonásban. — 14.40: Arcképek a Szovjetunió népeinek irodalmából. Litvánia. — lő.00; Hírek. —15.10: Telemann: Szvit két kűrire es vonószenekarra. — 15.28: Nyiini- kék. — 16.00: Útközben. —16.05: A Hét című antológiáról. —16.15: Nemzetiség és népzene. — 18.38: Anda Géza Chopin-keringőket zongorázik. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07; Fiatalok stúdiója. — 17.32:. Vujicsics Tihamér: Kurucok emlékezete — kantáta. — 17.43: A Szabó család. —18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 13.S0: Esti Magazin. — 19.15: Ma- gyari Imre népi zenekara játszik. Pécsi Kiss Ágnes nótákat énekel. — 19.40: Gazdasági mi- niiorum. Az oktatásról. — 20.10: Leontyne Price — a Carmen címszerepében. Részletek Bizet operájából. — 21.01: ..Az isten nem játszik kockajátékot”. Emlékezés Albert Einsteinre, születésének 100. évfordulóján. — 21.31: Brahms: G-dúr szonáta, — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A hamburgi Monteverdi- kórus Alessandro Scarlatti madrigáljaiból énekel. — 22.50; Meditáció — a szellemi giccsről. Antal Gábor írása, — 23.00: Verdi: Aida. — 23.20: Mozart: D-dur (Postakürt) szerenád. — 24.00: Hírek. — 0.10; Dunajevszkij filmdalaibóL. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiákoktól. — 13.25: Bélyeggyűjtőknek. — 13.30; Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Tip-top párádé. Szécsi Pál felvételeiből. — 18.30: Hírek. — 18.33: Beszélni nehéz, — 18.45: Külföldről érkezett. Máder László népzenei műsora. — 19.05; Két Johann Strauss-hyitány. — 19.20: A ..Gyorsuló idő” sorozat legújabb köteteiről. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek, — 20.33: Pénelopé férje. — 21.03: Daloló, muzsikáló tájak. Hortobágy. — 21.43: Vitatkoztam a — nyáron bízásából. Azóta a csillagászati ismeretterjesztést szolgálja. Nagy része van abban, hogy megyénkben a Csillagászok Baráti Körének 335 tagja van. Már most készülnek az április 9-től 13-ig tartó űrhajózási hétre — melynek minden napján lesz rendezvény. Hollóstetőn, a Rókafarmon április 4-én budapesti, május elsején debreceni csillagászokat fogadnak, július első két hetében pedig ugyanitt, minden megyéből 3—3 amatőr csillagász előadó vesz részt csillagászati észlelő táborozásom. műsor] burzsujokkal. Szemelvények az .1918—19-es magyar forradalmak humorából. — 22.13: Al Di Meola együttese játszik: — 2.3,00: Hírek. — 23.15: Nóták. — 23.30: Vincze Ottó szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.op: Hírek, időjárás. — Zenedoboz. Szerkeszti: Varsányi Zsuzsa. A stúdió zenés kívánságműsora.. Telelőn: 16-427. 35-510. — Egészségünk védelmében. Dr. Pénzes Géza főorvos előadása a fokozott felelősségű emberek egészségvédelméről. — 18.00: Északmagyarországi krónika. (Feladat- egyezíető megbeszélés a Belkereskedelmi Minisztérium és a megye párt- és állami vezetői között. — Megyei újítási konferencia.) — Mahalia Jackson énekel. — Lap- és müsorelőzetes. Televízió, l. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Tánczene — Tommy Dorsey dalaiból. — 17.00: ..Kör, kör, ki játszik? ...” Óvodások műsora. — 17.30: Mindenki iskolája. — 18.40; Bolgár magazin. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00; Az Onedin család. Tévéfilmsorozat. — 20.50: Megkérdeztük Abrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési minisztert. — 21.45; Művészeti Magazin. — 22.45: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Hazam. Thüringia. NDK zenés film a Steinbach folklóregyüttes műsorából. — 20.30; Az alma. Rajzfilm. — 20.35: Bunkócska. Dalok az orosz történelemből. — 21.00; Tv-híradó 2. — 21.20: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 21.45: A marseille-i fiú. Olasz tévéfilmsorozat. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Leányvásár. Kiállítások: Mini Galéria (10- 18) : Barabás Márton festményei. — József Attila Könyvtár (12 — 20) : Könyvtár és képzőművészet. — Miskolci Képtár (10—13) : 250 év magyar festészete. — Kondor Bela-emlékkiállítás. - Borsos Miklós plakettjei. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember es munka. — A Kommunisták Magyarországi Pártja. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház (10—18): Martyn Ferenc grafikái. — Nehézipari Műszaki Egyelem (9—15): Juhász Miklós fotóművész tárlata. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A delfin napja Szí. amerikai film Kezdés: £4, hn6 órakor Csillag a máglyán Szí. magyar film Kezdés ; • arakor HEVEST IVÁN FILMKLUB Todo modo Szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: fa, f7 orakor KOSSUTH A sah fia I—II. Mb. s?:í. szovjet film Dupla helyár! Kezdés: £3 órakor A nagy balhé Szí. amerikai film Másfél helyár! Kezdés: 7 órakor TÁNCSICS A kis manók furulyája Mb. szí. belga—francia film Kezdes; f5 órakor Piedone Hongkongban Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdes: f7 órakor FÁKLYA A sólymok vezetője Mb. szí. amerikai film Kezdés: 3 órakor Huszadik század I—U. < Szí. olasz film 18 éven felülieknek! Dupla helyár! Kezdés; 5 órakor SZIKRA Nuki majom kalandjai Mb. szí. szovjet film Kezdés: 5 órakor A farmer felesége Szí. amerikai film Kezdés: 7 órakor SAG VARI Limonádé Joe Szí. csehszlovák fítm Kezdés: 5, 7 órakor KRÚDY Kalózok Jamaicában Szí. angol film Másfél helyér! Kezdés: 6 órakor PETŐFI Két elhatározás Magyar—NSZK film Kezdés; f5, f7 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20; A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.O8; Adolf Busch kamarazenekarának Mo- zart-felvételeiből. — 9.53: Tarka mese. ids mese. — 10.00: Hírek. > ~ 10-05; Csiribiri. Ezeregy történet kicsiknek. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: A Svájci Olasz Rádió énekkarának Monteverdi-felvételeiből — uíÜai Részletek Sullivan operettPetőfi rádió: 3.00: Hírek. — 8.05; Könnyűzene szaxofonra. Előadó: Benny Carter. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30; Hí- rek- 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Nóták. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. Televízió, l. műsor: 8.00; Tévétorna, — 8.05: Iskolatévé. — 10.20;. Az Onedin család. Tévé- flilmsorozat. — 11.10: Delta. Tudományos híradó. — 11.30: Baráti országok táncdalai. Intervi-» záó-átvéiel Moszkvából