Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-30 / 76. szám

5^c Vándor Éva, Fehér Tibor, Simon György és Matus György A medikus című Bródy- szuiműben (Jármay György felvételei) Hét végi kalauz A MEDIKUS Ma este premier. A szá­zadforduló-századelő népsze­rű írójának. Bródy Sándor­nak A medikus című szín­művét mutatja be a Miskol­ci Nemzeti Színház. Bródy sűrűn egymás után megje­lenő regényei és rövidebb el­beszélő művei, majd 1901- től kezdve drámái szüntelen lelkesedést és heves vitákat váltottak ki. A dada és A tanítónő után harmadik je­lentős színműve A medikus (1911). melyben azt bizonyít­ja. hogy az értelmiség a pol­gári világban áru. tudását, tehetségét pénzért veszik meg. A bemutató óta több sikeres felújítást ért meg A medikus. Most Halasi Imié végzős főiskolai haHgaí.o ren­dezésében — ez,a vizsga- munkája — kerül színre, A főszereplők: Matus. György (János), Fehér Tibor Jászai- díjas, érdemes művész (Ar­rak. János apja), Milviusz Andre (Ada, János testvére). •Illés József (Adolf). Simon Gvörgy Jászai-díjas (Rubin), Vándor Éva (Riza, Rubin főorvos lánya). A díszlete­ket — vendégként — Lang- már András, a jelmezeket Fekete Mária tervezte. MINŐSÍTŐ túra Minősítő túrát rendez vasárnap a Borsodi Szénbányák Igazgató­ság SE természetjáró szakosztá­lya. Az útvonal Ómassa — Szá­razvölgy — Veterán-tanya — Meteor-forrás — Kapubérc — Kerekhegy — Kcmesnye-hegy — Amor-föfrás — Odvaskő — Buz­gókő — Látókövek —■ Herman Ottó turistaliáz — Nagy-Hete. mér —- Mókuskövek — Garadna. A 16,8 km-es, 65U méter szint- különbségű túrát Vas tagún é Du­dás Erzsébet vezeti. * Pető János grafikusművész munkáiból nyílt mar akiállítás a Semmelweis Kórház nővérotthonának gojában. A művész grafikáit április 14-ig, naponta 15 óráig tekinthetik meg az érdeklődök. A diósgyőri vasas természetjá­rók egy csoportja munkatúrán vesz részt vasárnap. Felújítják a Déli-Eiikk és az Országos Kék­túra útjelzéseit. Kiss László ve­zetésével elindulnak a Társadal­mi Erdei Szolgálat tagjai is, hogy megakadályozzák az erdő­tüzeket, rendbehozzák a tél ál­tal okozott károkat a kiránduló- helyeken. TEHETSÉGKUTATÓ FÓRUM Tehetségkutató versenyt — vagy inkább fórumot —ren­dez a Vasas Művelődési Központ versmondáknak, népdalénekeseknek, éneke­tegnap ha­tár sal- 12-töl seknek és szólóhang'szeresek- nek. Holnap délután 6 órá­ra várják azokat — eddig több mint harmincán jelent­keztek —, akik szeretnék, ha szakemberek meghallgat­nák, tanácsokkal látnák el őket. Az érdeklődéstől és a lehetőségektől függően, vár­hatóan máskor is megrende­zik a fórumot, meiy bemu­tatkozási lehetőséget kínál az amatőr művészeknek. A legjobbakat szeretnék be­vonni a művelődési ház ön­tevékeny köreinek munká­jába, és egyéb módon igye­keznek szereplési lehetőséget biztosítani számukra. A sport világában a verseny­zőket a legjobb eredményükkel jegyzik. S ez így van rend­jén, noha tudjuk, hogy nem mindig keil világcsúcsot javí­tani ahhoz, hogy megnyerjenek cgy-egy versenyt. Hallgatólago­san ezt az elvet vallja az iro­dalomtörténet is. Kiadjuk ugyan klasszikusainktól a zsen­géket is, de nem ezeket tesszük be a tankönyvekbe, nem ezek alapján minősítjük a szerzőt. Vannak, akik már a kiadás (ti. a zsengékét) tényét is hely­telenítik — mondván, hogy a szerző magánügye, s legfeljebb a kutatókat, szakembereket ér­dekelheti. Nem feladatunk el­dönteni ezt a ..íilosz” vitát, de igenis fel kell tennünk a a kérdést a tévének, hogy mi a szándéka a tévéfeldolgozások­kal kapcsolatban? Vei. mert a tévé messzemenően nem a fi­loszoknak, a „vájtfülüeknek” csinálja a műsorait, s félő hogy egy-egy szerzőt éppen a kép­ernyőn látott proHukció alapián ítél meg a kevésbé járatos köz­vélemény ! Tersánszky Józsi Jenő klasszikus írónk. Akadnak ugyan nyelvészek, akik túl­zott szigorral elemzik ,,nyel­vi szabadosságait”, ez azon­ban nem befolyásolja az olvasói. Nem. mert Tersánsz- kyban éppen ez a vonzó, hogy szabálytalan, gunyoros-szel- lemes fintoraival, góbés észjárásával, garabonciás történeteivel — látszólag! — fittyet hány minden szabályra. Mindent lehet mondani Tersánszkyról, csak egyet nem: azt, hogy unal­mas. A tévével azonban nincs szerencséje. Már-már elfelejtenénk a rosszul sike­rült Viszontlátásra, drága !- feldolgozást, de most itt .az újabb példa. ..Homérosz is elbóbiskol néha” — mond­ják az esztéták, ha kevésbé sikerült mű kerül ki a kíasz- szikus szerző tolla alól. A zsenik se csak remekműveket írnak... Nos, ez a szerda este látott Tersánszky-írás nem remekmű. . megpró­bálkoztam egy kísérlettel” — idézi a szerzőtől a Rádió és Televízió Újság. Húzzuk alá a szót: a kísérlet — ugye — nem végeredmény . . . Vagy sikerül, vagy nem. Legyünk tapintatosak? Más Tersánsz- ky-írások jobban sikerül­tek .... S ekkor jön a tévé, és „felfedez”. Ne szaporítsuk a szót: ez a produkció nem méltó Tersánszkyhoz! Fáradt volt, poros, unalmas. A cse­lekmény vánszorgott. Sok rossz krimit láthattunk mos­tanában. s úgy tűnik, hogy a tévét azok „ihlették” meg. A két daliás hős színészünk (miért mindig ők??...), Lu­kács Sándor és Oszter Sándor egy percig sem tudták elhi­tetni. hogy azok. aminek a hősök tartják magukat. Lu­kácsnak azt nem hittük el. hogy zseniális gazember. Cisz­ternák. hogy buta rendőr. Bánsági Ildikó viszont ezút­tal jobb volt. mint a múlt­kori, az említett Tersánszky.- feldolgozásban. ­Ki tudja, hányadszor írjuk le, hogy a klasszikusokat jobb olvasni, mint a tévében néz­ni? A könyvek még azok, amik .... (horpácsí) A színész-tengerész kalandos élete Onedin civilben Heteken keresztül követhetik szárazon és vízen Onedin ka­pitány kalandjait a tévénézők. A tapasztalt „tengeri medve’* egyaránt állta a viharokat — kinn az óceán hullámain, s odahaza, érzelmi életében. Ennyi epizód után — még ha nem is a teljes, hetven epi­zódból álló filmet láthatjuk — a közönség alaposan megis­merhette nemcsak a kapitán3't, hanem életrekeltőjét, Peter Gilmore.t is, aki nemrég egy külföldi lapnak nyilatkozott pályafutásáról, s kiderült, hogy a látszat csal — bizony még sok mindent nem tudunk róla. Peter Gilmore ugyanis nemcsak a tengerészkarrierre, de még csak a színészi pá­lyára sem gondolt soha. Egyik nagyapja halászattal kereste kenyerét, de az unoka a film forgatásának megkezdéséig tulajdonképpen sohasem szállt tengerre, de még csak az oly népszerű vitorlássport­nak sem hódolt... Katonai szolgálatának teljesítése után kezdett megélhetés után néz­ni. Kémikus, vagy éppen me­zőgazdász szeretett volna lenni, de sajnos, az életben nem mindig azt csinálhatja az ember, amit szeretne, bele kellett nyugodnia, hogy egye­temi tanulmányok nélkül — álma sohasem teljesedhet, erre pedig nem volt pénze, így kötött aztán ki a színé­szetnél, ugyanis Angliában ehhez nem szükséges semmi­féle diploma, bárki felcsap­hat színésznek. Az ötvenöt londoni, a háromszáz reper­toárszínház és a kétszáz ama­tőr társulat között rendsze­rint akad egy, ahol ilyen­olyan szerepre keresnek je­lentkezőt. Természetesen, mint pályakezdő, ő is főleg a zenés színpadokon próbál­ta ki tehetségét, énekelt, tán­colt, míg aztán megérkezett címére a meghívás az első prózai együttestől, kis epi­zódszerepre. Újabb és újabb színházak következtek Peter Gilmore életében, olyannyira, hogy olyan esztendő is volt, amikor csaknem félszáz da­rabban kellett játszania. Na­gyon rövid idő alatt hatal­mas tapasztalatot szerzett, de másokkal ellentétben, Gil­more azt tartja, hogy nem a gyakorlat, a túl nagy gya­korlat teszi a mestert. Ami­kor szerződése lejárt, más színházak címére írt, új aján­latra várva. Aztán minden elölről kezdődött. De hama­rosan arra a felfedezésre ju­tott, hogy ez kevés a dicső­séghez. így próbálkozott meg a filmmel, a rádióval, a té­vével ... Húsz év telt el megfeszített munkával, hogy aztán a hetvenes évek elején bekopogtasson a siker, Onedin kapitány szerepében. Minden egyes epizód fel­vétele tíz napot vett igénybe, ezt kétnapnyi utószinkron követte. A közreműködő mű­vészek a hajó személyzetével együtt keltek útra, a matró­zok mutatták meg nekik, mi­kor mit kell csinálniuk. így aztán az egész együttest be­avatták a szakma titkaiba. Ezzel vált átélhetővé, érthe­tővé Gilmore és kollégái szá­mára egy addig alig-alig is­mert világ, így született meg a BBC produkciójának talán egyik legfőbb erőssége, a ki­tűnő színészi játék. A főhős­ről Gilmore elmondta, hogy kezdetben alig hasonlított hozzá, csak akkor szólhatott bele kollégáival a mese irá­nyításába, az epizódok meg­írásába, amikor a forgató­könyvírók kezdtek kifáradni, egyre kevesebb ötletük volt és kénytelenek voltak „ráfa­nyalodni" a színészek véle­ményére, javaslataira. így történhetett meg, hogy Onedin és társai egyszerre mind jobban kezdtek megszemé­lyesítőikhez „hasonlítani”. Gilmore hamarosan ismét tengerre száll, egy gyerekek számára készülő kalózfilm­ben és szerepet kapott — a változatosság kedvéért — a Titanic katasztrófájáról for­gatott szuperprodukcióban is... NEMLAHA GYÖRGY PÉNTEK Kossuth rádió: 1100: Déli Kró- , nika. — 12.20: Ki nyer ma? — I2.0Ö: Hétvégi panorama. Aján­lómasor sok muzsikával. —13.57: Egy hortobágyi nótaía: Szűcs Lu­kács. Gyűjtését bemutatja: Ben- czene Mező Juciit. — 14.11: Vic­toria de Los Angeles operaielvé­teleiből. — 14.44; Magyarán szól­va... — 15.00: tíírék. — 15.10: Schubert: Bevezetés és változa­tok az Elszáradt virágok című. dal témájára. — 15.2«: Domino. Jáiék szóval, számmal, hanggal. — 16.öü: Útközben. — 16.05: Hú­szas stúdió. .,Diák vagyok a Szombathelyi Tanárképző Főis­kolán.” — 17.00: Hírek. Útköz­ben. — 17.10: Osváíh Júlia ope­rettdalokat énekel. — 17.30: Láttuk, hallottuk. — 17.55: Bi­zet: Az arles-i lány — 1. szvit. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Agay Karola régi ma­gyar dalokat énekel, Szendrey- Karper László gitározik. — 19.36: Lukacs Pál mélyhegedűn játszik. — 20.20; Semminek sincs vége! A Magyar Tanácsköztársaságot idé­ző szemtanúk írásaiból összeállí­totta Gyprity László. — 21.00: Thomas: Mignon. Háromfelvoná- sos opera. — 23.40: Vásárhelyi Zoltán Kodály-műveket vezényel a Magyar Rádió és Televízió énekkara élén. — 24.00: Hírek. — 0.10; Dzsesszfelvételekből. Maka- ya Ntshoko együttese játsziki Petőfi rádió: 12*80: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika.-— 13.15: Nőkről — nőknek. Vas megyében. —14.00: Kettőtől ötig... A Petőfi rádió zenedélutánja. — 17.00: Mindenki iskolája. — 17.30: ötödik sebes­ség. Ifjúság — politika — kultú­ra. — 18.20; V. országos vers- és prózamondó verseny. II. elődön­tő. — 19.10: Kalmár Magda es Simándy József Lehár-operett- dalokat énekel. — 19.26: Harminc perc alatt a Föld körül. — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33; Pop-műhely. — 21.18: Fehér éjszakák. Doszto­jevszkij regénye. — 22.20: Hege­dűs a há?;tetőn. Részletek Bock zenés játékából. — 21.00: Hírek. — 23.15: Népdalcsokor. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Kisiskolások, gyere­kek. Riporter: Jakab Mária. — Hangversenyen a miskolci 42. számú Általános iskolában. (A Magyar Rádió Gyermekkara éne­kel.) — Kulturális körkép. Szó­rakozzunk, de hogyan? Szerkesz- töriporter: Antal Magda. (A ri­port-összeállítás a kulturált, hasznos szórakozás lehetőségeit kutatja, végigjárva Eger és Mis­kolc szórakozóhelyeit.) — Hová menjünk, mit csináljunk? Hétvé­gi programajánlat. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A PVC—III. avatása. — Miskolc megyei város Tanácsának vb- ülése. — Szocialista brigád veze­tők tanácskozása a Borsodi Hő­erőműben.) — A jazz kedvelői­nek Aretha Franklin énekel. — Hírek, lapelözetes. Televízió, 1, műsor: íS.40: Hí­rek. — 15.4Ö: Pedagógusok lóm­má. A fegyelemről. — 16.20: Ter­mészetbarát. — 16.45: Tatabányai Bányász—VFL Gummersbach. Féri kézilabda KEK-mérkőzés. — 13.00: Mindenki közlekedik...— 18.15: öt perc meteorológia. — 18.20: V. országos vers- és próza­mondó verseny, u. elődöntő. — 19.10; Esti mese. — 19.20: Tévé­torna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Küszöbök. Tévéfilmsorozat, VJ, 5. rész. — 20.55: Családi kör. — 21.43: Delta. — 22.25; A Víg­színház az NDK-ban. — 23.10: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 18.35: Cim­bora. Művészeti magazin gyere­keknek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Természetbarát. — 20.20: öt perc meteorológia. — 20.25: ..Száll az ének szájrui-szájra”. Versek es versrészletek a magyar törté­nelemből. Gáti József műsora. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15; El­lentétek. Tévéfilm. Miskolci Nemzeti Színház (7): A medikus Kiállítások: Vasas Galéria (14— 19) : Bohus Zoltán és Lugossy Mária plasztikái. — József Attila Könyvtár (12—20) : Könyvtár és képzőművészet. — Miskolci Kép­tár (10—18) : 250 év magyar fes­tészete. — Konctor Béla-emlékki- állítás. — Borsos Miklós pla­kettjei. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A Kommunisták Magyarországi Pártja. — Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Galéria (10—18) : Bernáth Aurél festmé­nyei. — Rónai Sándor Művelődé­si Központ (10—18) : Rajzok a Ta­nácsköztársaság 60. évfordulójá­ra. — Disógyőri Vasas Művelő­dési Központ (14—19): A Magyar Tanácsköztársaság 60. évforduló­jának tiszteletére fotódokumentá­ciós kiállítás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Kentaurok I—n. Szí. magyar—szovjet film Másfél helyár! Kezdés: 14, 7 órakor KOSSUTH Tél jakobsfeldben Mb. szí. jugoszláv film Kezdés: f3 órakor Fehér telefonok Mb. szí. olasz film 18 éven felülieknek! Kezdés: hn3, 7 órakor KOSSUTH, ÉJSZAKAI VETÍTÉS Fehér telefonok Mb. szf. olasz film 18 éven felülieknek! Kezdés: 9 órakor HÉ VÉS Y IVAN FILMKLUB Tíz év múlva Magyar film Kéz des: f5, f7 órakor TÁNCSICS Puskák és galambok Szí. magyar film Kezdés: í5 órakor Az élet és a szérelem ideje Szí. szovjet film Kezdés: f7 órakor FÁKLYA Apacsok Mb. szí. NDK filni Kezdés: fő, í7 órakor SZIKRA Családi tűzfészek Magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 5, 7 órakor PETŐFI Miminő Szí. szovjet film Kezdés: 15, f7 orakor HÁMOR Férfiak póráz nélkül Mű. olasz film 16 éven felülieknek! Felemelt lielyár! Kezdés: 6 órakor SZIRMA „ Férfiak póráz nélkül Mb. olasz film 18 évén felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.53: Tipegő. A Gyermekráclió műsora felnőttek­nek. Erőszakos gyerekek? — 9.30: Helyettem írták... Dr. Hasznosné Szőllősi Ilona grafika- restaurátorral beszélget Gáspár Sarolta. — ío.OO: Hírek. — inlo3: örökzöld dallamok. — 11.03: Kal­már Magda és Simándy József Lehár-operettdalokat énekel. — 11.19: Ókori kalandozások. Asszí­ria. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fúvósáüratok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Hetilapszemle. — 8.38; Magnósok figyelem! — 9.23: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 9.40: Szabad szombat — az Autóklub­ban. — 11.40: Fiataloknak! Televízió, l. műsor: 8.00: Tévé­torna. — 3.03: Kamera. Film- es tévéesztétikai műsor középiskolá­soknak. — 9.20: Világnézet. For- radalmiság. — 10.05: Nyugalmunk érdekében. A lakástüzekről. 10.35: Mindenki közlekedik... — 10.50: Küszöbök. apróhirdetés ingaftSait Elcserélnem rí. kerületben lev* 2 szobás, kertes családi házamat, 2 szobás tanácsi bérlakásért, met- ecyezés szerint. „Sürgő» 54 ISO- jeligére a kiadóba.

Next

/
Thumbnails
Contents