Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-17 / 14. szám
Orlowshi, Pan ski, Vhlikova Magyarország—Cseitsziovákía A Szuper Liga rangadója sportcsarnokunkban Bérezik Zoltán vezető edző és csapata a jelzett időben megérkezett tegnap délután a miskolci városi sportcsarnokba, a mai asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzés színhelyére. A csehszlovák csapat viszont alaposan „elkésett”, pontosabban az a vonat, ami a magyar válogatott mai ellenfelét Magyar- országra hozta. Öt órát késett a prágai expressz, így Vladimir Miko — a másik kapitány — gárdája csak este fél hatra érkezett meg a Júnóba. Fél hétkor azonban már ők is a tetthelyen voltak. „Melegváltás” volt, hiszen Jónyerék éppen akkor fejezték be edzésüket, amikor Orlowskiék befutottak. A magyar csapat edzésén Jónyer, Gergely, Klampár, Takács, Szabó és Oláh vett részt, s időnként Bérezik és Volpert edzők is asztalhoz álltak. Jónyer egyre jobban belelendül, de Gergely említésére sem komorodott el a kapitány arca. Klampárnak viszont többször is sokat jelentőén ismételgette a „varázsszót”: fonák! Magos? Kicsit visszaesett, hja, az anyai kötelezettségek igencsak megnehezítik az élsport művelését. A mai csapat? Tegnap este még azzal váltunk el Bercziktől, hogy: „van még egy éjszaka, lehet még rá aludni egyet”. Az edzés még javában tartott, amikor befutott dr. Lakatos György, az országos szövetség elnöke is. Rögtön vallatóra fogtuk, de hamar kiderült — bár mi sem természetesebb —, hogy' „egy követ fúj” Berczikkel. Pontosabban: ő is nagyon meg lenne elégedve egy picike győzelemmel. Jó ' az a 4:3 is ... Jó volt a magyar csapat hangulata, azt azért mégis lehetett érezni, hogy rangadó közeledik. Négy fordulót játszott mindkét együttes, s nem talált legyőzőre. Ma tehát a két veretlen találkozik. Az éljátékosok tudása mindkét együttesben „kib" ” a világklasszis jelzőt, így bizonyos, hogy nincs túl sok értelme az esélylatolgatásnak, mert ilyen nagy tudású ellenfelek között mindig apró dolgokon szokott múlni a mindig kétséges végeredmény. Igaz, a neveket — no és a hazai pályát — tekintve nálunk az előny, de ... De Gergely állandó párja, Milan Orlowski neve Európában szintén márka, úgyszintén Uhliko- váé (korábban: Vostova), aki kísérőjük szerint olyan „tálent..azaz olyan tehetség, aki csak nagy ritkán terem, s nem is minden bokorban. Nem fut, nem edz — illetve nem sokat —, „csak” játszik, de azt különleges adottságokkal csinálja, nagyszerű reflexekkel, kitűnő csuklóval. Pánski? Járt már Miskolcon,' akkor még nem nagyon tűnt fel, de ifjúsági Éurópa-bajnoki címe, s mostanság elért eredményei joggal kölcsönöznek tekintélyt számára is. Kunz örökébe lépve lett Orlowski párja és társa a csehszlovák válogatott csapatban. Hraapróhirdetés A vám- és pénzügyőrség polgári állományú könyvelői munkakörre felvételt hirdet. A munkakörnél követelmény a könyvelői képesítés és jó gépírás. Je- entkezés írásban vagy szemé- yesen, határidő: 1979. január 31. lím: Vám- és Pénzügyőrség iorsod-Abaúj-Zemplén és Heves negvei parancsnoksága. 3501 Miskolc I., Horváth Lajos u. 19. sz. VESZEK! Mindenféle ágytollat! Magas áron! Házhoz megyek! Címfelvétel: 38-859. Sóstófalván beépíthető telek eladó. fird.: Miskolc, I. kér.. Mátyás kir. u. 13. 7/5. Budaiék. Fent Orlowski, lent Gergely ... Eddig csak egymás oldalán, ma valószínű egymás ellen is játszanak. (Szabó István felvételei) Chova, a másik női játékos még csak 15 éves, de ő sem ismeretlen már, s ugyanígy vagyunk a harmadik férfijátékossal, Dvoracsekkel is. Miko, a csehszlovák kapitány sem mondott csapatot, bár náluk talán tisztázottabbnak tűnt a helyzet, hiszen bizonyosra vehető, hogy Orlowski és Pánski játszik egyesben és párosban, míg a női résztvevő a kilenc év előtti Európa-baj- nokságot megnyerő, de még mindig csak 24 esztendős Uhlikova lesz — egyéniben és vegyes párosban. A magyar csapatra nem merünk ennyire pontosan tippelni, de valószínűnek tartjuk, hogy Jónyer, Gergely, valamint Oláh az első számú esélyesek. Ami természetesen nem zárja ki Klampár szereplését — például a férfipárosban —, de Szabó is azonos esélyekkel szerepel listánkon. A végleges választ azonban csak ma, 17 órakor kapjuk meg Bérezik és Miko egyedül döntő, s az egyetlen hivatalos névsorából ... HORVATH KALMAN (A mérkőzésről a miskolci rádió 17 és 18.30 között többször is beszámol, a Petőfi rádióban pedig — először — 18.33 órai kezdettel hallhatnak közvetítést a Szuper Liga rangadójáról- A televízióban, a 2. műsorban 20 órakor kezdődik a Telesport, ami szintén beszámolót ad — nyilván képfelvételről — a miskolci sportcsarnok mai nagy eseményéről.) Átigazolási „stop 95 Az OTSH elnöke az olimpiai játékokra történő tervszerű felkészülés érdekében elrendelte, hogy 1979. január 16-tól 1980. augusztus 15-ig az olimpiai keretek tagjai nem igazolhatók át más sport_ egyesületbe. Nem terjed ki a korlátozás a sorkatonai szolgálatra behívottakra, a felső_ oktatási intézmények nappali tagozatára felvettekre, valamint azokra a sportolókra, akiknek egyesülete, szakosz_ tálya ezen időszakban megszűnik, vagy összevonásra ke_ rüL Májusban lepászé-iÉltaó a Májusban ismét a Bükk ad otthont a hegymászók tavaszi országos találkozójának. A Magyar Természetbarát Szövetség, illetve a MEAFC rendezésében sorra kerülő, május 5-i és 6-i találkozóra a legnevesebb magyar hegymászókat várják. A program rendkívül gazdag, s természetesen szerepel benne gyakorlati bemutató is. S egy másik hír: augusztus 5-én a Magyar Természetbarát Szövetség ugyancsak Borsodban, Aggteleken rendezi meg a barlangkutatók és túrázók országos találkozóját. Két olimpiai kerettag van közöttük Több támogatásra szorulnak a miskolci vadászlövők Csanyiki klubházában megtartotta közgyűlését a minőségi futóvadlövők és skeete- sek (koronglövők) nevelésével, versenyeztetésével foglalkozó MHSZ Miskolci Erdész Lövészklub. A vezetőség beszámolójában Csermely Csaba, az A-típusú klub titkára ismertette tavalyi eredményeiket, nehézségeiket és pz évi terveiket. Elsőként a futóvadlövők márciusi nemzetközi versenyének megrendezését említette, amely kis világbajnokságnak fejelt meg, hiszen a hazai . válogatóversenyüket épp akkor lebonyolító szovjeteken kívül nyolc országból azok vettek részt rajta, akik a világon a sportág legjobb művelőinek számítanak. Az utóbbiak által kifogástalannak minősített rendezvény a futóvadlövők és szurkolóik széles körében nemcsak a klubnak, hanem Miskolcnak is hírnevet szerzett. Mindezt tetézték az összesen 23 hazai meghívásos versenyen és több különböző bajnokságon sikerrel szerepelt klubtagok, akik 12 első, 13 második, 15 harmadik és 11 negyedik helyet szereztek meg. A két legutóbbi olim'- pián részt vevő Szabó Gyula Wroclawban harmadik, Lipcsében első lett nemzetközi viadalon, az NDK-beli Suliiban megrendezett Európa- bajnokságon pedig az ezüstérmes magyar válogatott egyik legjobb tagjaként szerepelt. Eredményeiért a honvédelmi szövetség országos központja gyémántkoszorús, a Magyar Sportlövő Szövetség által pedig klubtársával, az aranykoszorús Mádai Józseffel együtt. I. osztályú minősítésben részesült, s mindketten bekerültek a moszkvai olimpiára készülő válogatott keretbe. Az MHSZ-től még Viola Gyula kapott aranykoszorűt, hárman-hárman pedig ezüst-, illetve bronzkoszorús minősítésben részesültek. A skeetesek minősítése' is jő. Az MHSZ négyüknek ezüst-, s egynek bronzkoszorút adott, a sportlövő szövetség pedig Szakái Sándort és Meszticzky Istvánt I.. Huszár Gézát II. osztályú versenyzőnek minősítette, s még egy- egy ^klubtag kapott arany-, illetve bronzjelvényt. (Megjegyezzük : minősítésénél az MHSZ magasabb követelményeket támaszt a versenyző .lövészekkel szemben, mint a sportlövő szövetség.' Az eredmények városunk vadászlövőinek szorgalma mellett a két edző, Iván József és a versenyzőként is kiváló Szakái Sándor szakszerű munkáját, jó nevelési módszereit dicsérik, aminek „gyümölcsét” az is jelzi, hogy a klub egyetlen tagja sem követett el fegyelmezetlenséget az elmúlt évben. Sportáguk szeretetét pedig a versenyzők azzal is bizonyították, hogy a minősítésükre való tekintet nélkül nagy értékű társadalmi munkát végeztek ä nemzetközi verseny előtt két új futóvadlö- vő-, majd a szintén új, villanyfénnyel is megvilágítható skeet-pálya megépítésében Tegyük hozzá: élükön a kétszeres olimpikon Szabó Gyulával és az országos MHSZ- bajnok Mádat Józseffel, illetve Szakái Sándorral. Nem hiányzott a beszámolóból az sem, hogy a klubvezetőség kevésbé foglalkozott az utánpótlás biztosításával. Most azonban felszámolják e hiányosságot. Január 1-én ugyanis a 2. számú Általános Iskolában Kálna Ottó pedagógus, az MHSZ régi aktivistája vezetésével a klub által patronálandó lövészszakkör jött létre, amelynek 35 kisdiák tagja közül néhány év múlva bizonyára többen is a jelenlegi kiváló sportolók nyomdokaiba léphetnek. Látszólag tehát gond nélkül folytathatja munkáját a vadászlövők klubja, valójában azonban nem jelentéktelen nehézségekkel küzd. A lőpályák karbantartására, további korszerűsítésére, a versenyzők személyi felszerelésének pótlására stb. a különböző vállalatoktól nem kapta meg azt a támogatást, amelyet az elmúlt év elején megígértek. Egyedül a csokoládégyár segítette, méghozzá jobban, mint ahogy a vezetői vállalták. S az MHSZ megyei vezetősége által nyújtott anyagi támogatás is jelentősebb volt a tervezettnél. A beszámolót követő hozzászólások során Simkó Zoltán, a honvédelmi szövetség lövész- és tömegsport szakági vezetője hangsúlyozta: megvannak az alapok ahhoz, hogy Miskolc az ország vadászlövőinek „fellegvára” legyen, ehhez azonban valóban a klub nagyobb társadalmi segítésére van szükség. Bonta Lajosné, a klubot patronáló erdőgazdaság pártbizottságának titkára megígérte, hogy számba veszik, milyen lehetőségekkel rendelkeznek még a miskolci futóvadlövők és skeetesek támogatására. Mező István alezredes, a Megyei Sportlövő Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a klub élvonalbeli versenyzői más sportágak művelőinek is minden tekintetben a példaképei lehetnek. Végezetül a klubtagság megválasztotta új elnökéül Kajuha András nyugállományú alezredest, az MHSZ előző városi titkárát, akinek több évtizedes tapasztalata, valamint a szervezőképessége minden bizonnyal hozzásegíti vadászlövőinket ahhoz, hogy az eddigieknél is jobb eredményekkel örvendeztessék meg szurkolóikat, öregbítsék mind hazánkban, mind külföldön a miskolci, egyszersmind a magyar sportlövők jó hírét. TARJÁN ISTVÁN Torkos elefánt Feljelentést tett a rendőrségen a kenyai nemzeti park egyik szállodájánál!: igazgatója — egy elefánt ellen. A nemzeti park egzotikumra éhes vendégei gyakran gyönyörködhetnek a hotelek ablakaiból Afrika állatvilágában, egy Jumbo nevű elefánt azonban megelégelte, hogy ellenszolgáltatás nélkül a turisták bámészkodásának tárgya legyen, és az. utóbbi hetekben több „látogatást” tett a szálló konyháján. Az ablakon benyújtott ormánya segítségével több ízben alaposan megdézsmálta az élelmiszerkészletet. Jumbo gyakorta odadörgölőzött a szálló parkolóhelyén álló gépkocsikhoz is, és egy alkalommal néhány lakosztályt is „megtekintett”. Kirándulásaival rendszerint óriási pánikot okozott, és az igazgatóság végül is elhatározta, hogy a nemzeti parkot rábírja az elefánt eltávolítására. Kik is voltak a vikingek? Számos ország kutatóit * foglalkoztatja ma is a vikingek története. Az eredetileg Skandináviában és a mai Dániában élt észak- germán törzsek, a norvégek, svédek és dánok őseit tulajdonképpen norman- noknak nevezték, és- az vezéreik voltak az ún. vikingek. Eredetileg pásztorkodással, halászattal és vadászattal foglalkoztak. A VIII— IX. század folyamán — az ősközösségi társadalom felborulásával — vagyoni különbségek jöttek létre, kialakult az arisztokrácia és ők további vagyonszerzés céljából távoli tengeri rablóportyákat szerveztek, ezzel veszélyeztetve az európai népeket. Kalóz portyáik célja, a fosztogatás és rabszolgák szerzése volt, akiket értékesítettek az európai és ázsiai rabszolgapiacokon. Pusztító támadások sorozatát intézték Anglia, Skócia, Írország, Izland ellen, de portyázásaik során eljutottak Grön- landra és Eszak- Amer lkába is. Újabban amerikai kutatók azt bizonyították, hogy a vikingek nemcsak Amerika északkeleti partjáig, hanem mélyen a földrész belsejébe is eljutottak. A vikingek településeivel' kapcsolatban ugyanis számos kérdésre választ adnak amerikai kutatók infravörös fényképezéssel végzett kutatásai. Dél-Amerikában készítettek ilyen légifelvételeket és ezeken erődítmények . maradványait lehetett felfedezni. Az erődítmények feltűnően hasonlítanak az 1000 és 1300 közötti években épült észak-európai viking erődítményekhez. Abban az időben néhány viking-„szá- zad” tengerre szállt, és azután eltűnt. A legújabb kutatások szerint ugyanabban az időben néhány indián kultúrában lényeges változások következtek be. Egy francia kutató pedig még 1732-ben beszámolt arról, hogy olyan indiántörzzsel találkozott, amelynek tagjai mintegy 7 százalékban magas termetűek, szőkék és kék szeműek voltak. Sakk az óvodában Rendkívül érdekes — bár kissé szokatlan — módját vá_ lasztották a logikus gondolkodás kifejlesztésének az NDK-ban az egyik gatersle- beni óvoda pedagógusai. 1976 óta hetenként egyszer a pedagógus sakkjátékot mutat be az ötéveseknek. A gyerekek úgy megszerették e szellemi sportot, hogy a heti gyakorlóórán kívül is szívesen játsszák. Azok a kisgyermekek, akik ötödik és hatodik életévük között sakkal foglalkoztak, iskolai életük első évében túlnyomó többségükben igen jó eredményeket értek el. Figyelmük, koncentrálókészségük, logikus gondolkodásuk átlagon felüli helytállásra tet_ te képessé őket. Orchidea * Közép-Európa legnagyobb orchideakertészetét Szombathelyen találjuk. Az •egzotikus virág divatba jött itthon és külföldön. Évente 70—80 ezer harang- és fürtös virágot adnak el — ötmillió forint értékben —, cserépbe, vagy celofándobozba zlírva. Egyharmada a Szovjetunió. Csehszlovákia, Jugoszlávia, az NSZK, Ausztria, Svédország virágipacá- ra kerül. A kertészszövetkezet 8.1 hektárnyi automatizált növényházaiban tavaly 135,8 millió forint értékű. 80-100- féle virágot és dísznövényt termesztettek. Pálmáik, brome- liáik és fikuszaik versenyképesek a dán, belga és holland vetélytársak között. (Képünkön: virágzik az orchidea Szombathelyen. Az Indonéz Cymbidium csak itt terem az országban. Valentin-napra, február 14-re évente 10 000 orchideát rendel az osztrák főváros.) (Jászai Csaba felvétele)